2017.03.11. Selmeci 50-es

Utolsó pillanatban Bálint hívására nyergeltem át Iszkiriről erre a túrára. Tincával megbeszéltük, hogy nem futkosunk (gondoltam ez egy classic szlovák TT), inkább fényképezőgéppel leterhelve az így már 5 fős társasággal tartunk. Ehhez képest a Bacsófalvi rajtban kizárólag futó jelmezes alakok ténferegnek. Hűű..

Magányos ladik a befagyott Bacsófalvi tavon

Hamarosan eldördül a startpisztoly (szó szerint) mi pedig rögvest az utolsók között találjuk magunkat. Jót mulatunk a dolgon, aztán nyakunkba vesszük a Selmeci-hegységet. A főcsúcs sem kiemelkedően magas (a Szitnya is mindössze 1004 méter), de a viszonylag meredek emelkedők és a tagoltság miatt tekintélyesebbnek láttatja magát. Vegyes erdők, hegyi legelők váltogatják egymást a gerincen, lent a völgyekben pedig apró falvak, húzódnak meg. Feltűnően sok a tározó tó, ez minden bizonnyal az egykor intenzív bányászat hozadéka. Ma már a bányászati hasznosítás helyett inkább az üdülő jelleg az uralkodó, ezt bizonyítja a tavak környékén felhúzott üdülő telepek is. Ilyen helyeken rendszeresen el lehet csípni a népi kulipintyó építészet egy-egy gyöngyszemét. 

Kirándulók a Selmeci-hegységben

 

Kilátás a Szitnyára a Sípová mellett

A népi kulipintyó építészet egy míves darabja Kopanicéban

Összességében egy klasszikus középhegységben járunk, ahol nincs messzeföldön híres földtani képződmény, vízesés, barlang stb. (Selmecbánya városát most szándékosan nem említem), egyszerűen csak jó úton lenni benne.

Az órákat, gyaloglás mellett anekdotázással ütjük el. Ellenőrző pontok nem “akadályozzák” a lendületet, mert összesen kettő van belőle. Az útvonal követését trackkel, vagy a megadott smerovnik-ről (útjelző oszlop) készített felvételekkel ellenőrzik. Jó 4 óra alatt érjük el az első ellenőrző a.k.a. etető pontot Hodrushámorban. A település összképét nagymértékben javítja a szervezők által felhalmozott nagymennyiségű élelmiszer. Mivel már csak 6-an vannak mögöttünk (hogy hogy kerültek oda nem értjük), így nem szégyellősködtünk (mondjuk ha többen vannak akkor se tettük volna). A fogyasztás bajnoka Bálint és Tinca, de mi többiek sem vallunk szégyent. Mozgásra csak a mögöttünk haladó csoport érkezése késztet minket, de azért kézben még viszünk ezt-azt :)

Kiránduló néptömeg

A vendégcsalogató Hodrushámor

Elmellőzünk pár bánya aknát, aztán a völgy aljából egy hosszú emelkedő vezet fel a gerincre. Teli hassal ez csak mérsékelt sikert arat. Kerling kápolnájánál véget ér az emelkedő, a gerincen északnak haladva ismét rétek és erdőfoltok váltogatják egymást, néha 1-1 házcsoporttal. Kinyílik a táj, kelet felé a Szitnya, Nyugat felé a Vtácnik vonulata kísér minket. Beérünk három “vetélytársat”, akik közül a fiú szandálban nyomja. Ez azért kissé meglepő, mert igencsak tavasz eleji az idő (~8 fok, időnként élénk szél, helyenként havas, saras a terep).

Már csak emlék (?)

Úgy maradt

A szintek kedvéért újra leszaladunk a gerincről a Selmeci tározóhoz (ahol nem tudjuk, hogy Bálint bringázott-e ;) ), majd vissza a Vörös-hágóba.
Még a tározó felett találkozunk egy félig elhagyottnak tűnő övcstornával (szintvonallal nagyjából párhuzamosan haladó csatorna). Így már érthető miért vannak “vízszintes” patakok a térképen. Számomra igen érdekes létesítmény ez, eddig csak könyvekben találkoztam vele. Hogy a bányák védelmében építették, vagy a tározókhoz gyűjtötték a vizet azt nem tudni, de a Szitnya oldalában még olyannal is találkoztunk, ami a gerincet alagúttal keresztezte.

Matulka

A hágóban vár minket a második, egyben utolsó etetőpont. Itt is a szokásos vehemenciával állunk neki a pusztításnak, majd mikor a szervezők szólnak, hogy együnk, mert ki kell dobniuk a maradékot újabb lendületet szerzünk. Volt aki még a táskáját is direkt otthagyta, hogy visszaszaladhasson egy kis pótlásért ;)

Evés után mi más jöhetne, mint emelkedő? Szerencsére nem tart soká felmászni a Paradajs-ra. Jó a kilátás Selmecre a kereszt tövéből, de nem mennyei, később még jobb is lesz. Kicsivel odébb átvágunk néhány ló között. Nincs itt se Feri, se Sára Peti aki megetesse őket, így csak halvány simogatási kísérletet teszünk. Az járt sikerrel akinél nagy fényképezőgép van, mert az érdekelte őket. Érdekes, hogy a szamárral is így jártam a Nagykő-havason, úgy látszik a patásoknak élénk az érdeklődése a művészetek iránt :)

Következő csúcsunk a Tanád. Kelet és dél felé ellenőrizzük a panorámát. Elégedettek vagyunk a látvánnyal, de nem időzünk sokat, lehetőleg világosban célba kellene érni.



Lovak a Tanád alatt

Csúcsfotó a Tanádon

Kilátás a Tanádról nyugati irányba

 Kiterjedt hegyi legelőn vágunk át, a jelzések eltűnnek, de nekünk csak a gerincet kell hűen követnünk. Elhagyjuk egy szállás romló épületét a Kanderka oldalában, majd délkeletnek fordulva lecsorgunk a Szitnya alá.

Hegyi legelőkön vezet az út.

Kőbaba

Libasorban

Kezdődik a túra illegál. A hivatalos útvonal valami oknál fogva körbekerüli a hegyet, de mi nem szeretnénk a főcsúcs trófeája nélkül hazatérni, így egy másik jelzést választunk. 200 méterrel rövidebb, ugyanennyi szinttel több, de becsszó, hogy nem fogjuk elszámolni :) Meredek emelkedő kezdődik, feljebb pedig havassá válik a táj. A sziklafal oldalában kanyargó jegesre taposott lépcsőkön megértjük miért is kerülték el a csúcsot a szervezők.

Élvezzük kicsit a kilátást a nap utolsó sugarainál, majd teszünk még egy kis kitérőt a várromhoz és sietünk, hogy lámpa nélkül célt érjünk. Épp elcsípjük a dolgot és utolsó előttiként toppanunk be az étterembe (a többiek felszívódtak).

Kitekintők a Szitnyán

Ez meg amire kitekintettek

Bálint a várromnál

Linkek:

További képek

A túra kiírása TTT-n

LeFaGySz Zemplén 2017.02.25

7 éve olyan szép élményeket gyűjtöttem itt, hogy muszáj volt visszalátogatni. Kicsit tartottam tőle, hogy a pénteken átvonuló hidegfront még alkalmatlankodni fog a Zemplénben szombaton, de szerencsére tévedtem, csodás napsütésben szállunk ki a kocsiból.

A szokásos molyolás után negyed kilenc tájékán indítjuk óráinkat Tincával. Sára Peti 10 perce lelécelt, valószínű csak a célban találkozunk. Abban is kételkedem, hogy Tincát tartani tudom. Ilyen-olyan okokból le vagyok lassulva és Kiss Peti túra után volt egy hetes gyomor rontásom. Szóval, majd meglátjuk
Hét ágra süt a nap, de a talaj még fagyott. Alattomos jégfoltok vannak az avar alatt is, nem árt résen lenni, főleg lejtőkön. Lipovecig kényelmesen melegítünk, élvezzük a kilátást, a felújított(!) Füzéri vár látványát, és a felújított(!!!) kék háromszöget. Kíváncsi lennék, hogy végig megcsináták-e, de nem fogom tudni leellenőrizni Kazinczyn.
Nagy-Hársas lejtője nem tragikus, csak figyelős. Van pár megcsúszás, szerencsére az ijedségen kívül más nem történik. Rutinosan mozgunk a Hupcsér-kúti árkok mentén. A fagyos árokparton nem szégyellek guggolva kézzel kapaszkodva leereszkedni. Beérjük Átol Csabiék csoportját, beszélgetünk pár mondatot, aztán Sára Petit magunkhoz ragadva haladunk tovább.

Tolvaj-hegyről már messziről látszik, hogy csúszós havas lesz. Nem is erőltetjük az ügyet, kényelmesen felcaplatunk rajta. Utólag két dolog állapítható meg: 1. az emelkedő kellően hosszú ahhoz, hogy az Achilles nyújtás rejtelmeit kitárgyaljuk, 2. Legyünk hálásak a szervezőknek, hogy nem lefele kell itt jönni. Na nem mintha a piros háromszög lejtője halálra kényeztetne, de azért mégis.

Azt hiszem 1:40-es idővel nyitunk be az Öreg Bencébe. Nem egy veretes idő röpke 13 km-en, 2010-ben biztos jobbat mentem. Felkapjuk a táskákat és indulunk a nagyobbik körre. Füzér környéke már teljesen kiolvadt, így a sár az úr. Az erdőben meg a gallyak, mert a favágók tojtak lehúzni az útról a vágás maradékát. Itt esek a nap folyamán először és utoljára. Muszáj volt, különben nem hinnék el otthon, hogy erdőben voltam :) Hollóházán a rendőrbácsik traffipaxoznak. Nyilván a botrányos minőségű út rendbetételére gyűjtenek.

Felfordulunk a pirosra és séta közben elmerengek azon, hogy anno ezt megfutottam. Vagy hülye voltam, vagy erős. Az erdőbe érve ismét jegesebbé válik a terep, csak úgy szőr mentén lehet csapatni, Hálaisten-tető után meg kár lenne erőltetni az emelkedőt. Beérjük Ciliék csoportját, beszélgetünk kicsit, leadjuk Sára Petit és kettesben nyomulunk tovább. Szurokról lefelé csak azért nem szedek össze tetemes hátrányt, mert Tinca kiáll cipőt takarítani. Most se kicsi az Eszkárosi patak, de botokkal könnyedén átugorható.

Ennyi találkozás után már nem sokkol le az Északi-zöld vonalvezetése: hol vannak már azok az idők, amikor annyira elveszve éreztem magam a végtelenben a Nagy-Hrabó és a Milic között! Most fejből tudom mikor milyen verés vár, hol érdemes belefutni, vagy frissíteni. Megegyezünk, hogy a Drahosi rét és a Nyerges-hegy vége a két legszebb pont. Utóbbinál néhány alakot pillantunk meg a távolban, de csak a Milicen érjük be Anitáék csapatát, küzdve a 7-es átlagért. Meg éppenséggel nem előzzük meg őket, mert megállunk pár falat erejéig.

Lefelé ellenőrizzük, hogy erről az oldalról is megvan-e a helyes rétegrend. Jelentem igen: a tömör hó, jégborda, fagyott talaj, gané sorminta itt is rendben. Bodó-réten beérjük Kohán Balázst, aki épp egy jókora péksüteményt halászik elő táskájából. Hogyléte felől érdeklődve, elpanaszolja, hogy alaposan leesett a vércukra. Nekem inkább a víz szűkös, de a Hideg-kútból nem merek tölteni (nagyon zavaros), marad a takarékoskodás. Füzéren a kutaknál újra próbálkozunk és a harmadiknál végre sikerrel járunk. Feloldom a másodfokú aszálykárelhárítási készültséget és felfrissült lábakkal eredek Tinca nyomába. A várnál egyesítjük újra erőinket.

Belevetjük magunkat a kéjhurokba. Vaskapuig olyan jó az emelkedő szöge, hogy szinte végig kifutható. Megelőzzük Anitáékat, majd Tinca esik jókorát egy bénán felcsapódó ágban. Vaskaputól Milicig a kapaszkodásé a főszerep. A beszakadós mély hó nincs segítségünkre, de a nyiladék szélén azért el lehet evickélni, a kilátótól pedig újra járt a terep.

~7:30-nál pecsételünk. Innen 6 km van hátra, és lejtő, ami könnyen azt sugallhatná, hogy 8 órán belül be lehet érni. Nos a terep ezt nem támogatja. A Csataréti erdészházig az OKT nagyjából toronyiránt halad az erdőben, ami minimum furcsa a többi szakaszához képest. A háztól a Senyánszki-rétig lehet haladni a szalagozott dózeren, utána a faluig megint jeges, csúszós szakasz következik. Nem kekeckedünk, megelégszünk a biztos célba érkezéssel. Végül 8:07-nél nyomjuk le az Öreg Bence kilincsét.

Remek volt, ahogy mindig! Köszönet érte!

Linkek:

A túra kiírása

Túrabeszámolók a TTT-n

Vérkör 77 2016.02.05.

Mert a bolondok napja valójában február 5-én van. 

Eredetileg Anita Szabó Gergővel tervezte a teljesítést, én csak mint érdeklődő kerültem képbe. A heti ónos eső és olvadás kombó hatására viszont Gergő lemondta a túrát. Tanakodtunk kicsit mi legyen, de egyikünk sem gondolta lehetetlennek a dolgot, így az utolsó pillanatban nevezve nekivágtunk. 

Az esti eső után még köd üli reggel Oroszlányt, de feltekintve az égre, halványan kéklik, így várható a gyors kitisztulás. Pakolás és némi szerencsétlenkedés után ~8:20-kor indulunk. Könnyen követhetők a jelek, Anitának van GPS-e én meg megnyitottam a honlapon lévő térképet, illetve hoztam az atlaszt is. 

Vértessomlóig jég és eseménymentes a terep, a sár is elhanyagolható. Szép lassan összehangoljuk a tempónkat, csiszolódunk. Az első jegesebb szakasz a Suhogóra kapaszkodó szekérúton fogad. Korábban jegesre taposták az erdőjáró gépek és most még vizes is. Keresgéljük a kevés földes foltot, vagy kimenekülünk a szélére, ha nincs susnya. A gázpásztánál van még egy igen jeges szakasz, aztán átmenetileg enged a szorításából a terep.

Párás erdő Vitányvár közelében

Elfogadható tempóban rágjuk át magunkat az első nehézségeken. Senki nem lázad, sőt optimisták vagyunk, hogy a nyíltabb részek és a déli oldalak, járhatóbbak lesznek. Reménykedem abban is, hogy a gyalogösvényekről is eltűnt már a jég, de nem. A Vértesben szemmel láthatólag sok turista jár, ergo jegesek az ösvények (is). 

A Körtvélyesi temetőnél két Boborjánnal találkozunk, akik figyelmeztetnek, hogy ők majdnem meghaltak a Mária-szurdoknál. Megköszönjük, és megyünk tovább, mondván erre visz a túra. Még utánunk kiáltanak, hogy jó, ők szóltak. A hurokkal kifejezetten jeges, nehéz szakasz kezdődik. A kék kereszten leóvakodva megvan az első pont (16,2 km), sebesség 7,3. Hát jó, neki a halálos Mária-szakadéknak. Kell gépészkedni rendesen, mire kikecmeregünk. A tükrös jég utána sem szűnik meg, csak a Szép-Ilonka felé vezető lejtőn egy rövid ideig. 

Szenyóbb volt, mint aminek látszik: az út jeges, a partoldalak felső pár centije kiolvadva, alatta viszont fagyott, így az is csúszós.

Mária-szakadék

Aggasztó, hogy sebességünk 6,5-re csökkent az Új osztásig (22,1 km). Előttünk a Sárkánylyuk-völgy ami a 2013-as VTM-en maradandó élményt nyújtott, meg a Kozmáig tartó aszfalt, ami járt, tehát jeges lesz. A völgy hozza formáját. Említett versenyhez képest sokkal több a víz (szikrázó napsütésben rohamosan olvad minden) és a vízben gázolva nem látszik hol jeges. Nem bánkódunk, mikor megpillantjuk végre a Hirczy-emlékművet, de nincs lazsálás, mert jól gondoltam, tiszta jég az aszfalt. Szerencse, hogy az út padkája már járható.

Sárkánylyuk-völgy felső, Barátságos része. Lejjebb gyakorlatilag csak vízben lehetett gázolni

Itt valami hosszútávú korcsolyaverseny készül? (Fáni-völgy)

Szerintem Kozma szélén érhette el átlagsebességünk a negatív rekordot. Beszélgetünk is róla, hogy ez így karcos lesz, de a terep Csákvárig fokozatosan enged szorításából. A jég átvált jégkásába, majd sárba.

Visszatekintés a Vértes lankáira az Ida-kaputól

Végre gondtalanul élvezhetjük kicsit a hirtelen jött jó időt. A kápolnánál (34,7 km) örömmel látjuk, hogy 6,8-ra tornásztuk fel magunkat. A városban a kékutak még zárva vannak, így egy kocsmánál kávé-kóla ürügyén feltöltjük fogytán lévő vízkészleteinket. Kifelé jövet találkozunk Bokor Csabáékkal. Nagyon kedves a szurkolása, köszönjük!

Szent Ferenc kápolna Csákvár közelében

Anita csapat Csákvár szélén. Itt szinte ideálisak voltak a terepviszonyok.

Kora tavaszi körülmények között futunk Gántig. A táj megkapó, a terep egészen könnyű. Szigorítás csak a falu túlvégén kezdődik. A Kápolnapusztára vezető szekérút sebesen rohanó patakká változott. Kis sárszigetek között szökellve próbálunk előre jutni, aztán egy-két megcsúszással később rájövünk, hogy nem is sárból vannak azok a szigetek, így kimenekülünk az út szélére. Felfelé fokozatosan csökken a vízmennyiség, a Juh-völgyben pedig már csak jég és hó van. 

Géza-pihenő nyílt része tiszta, beljebb viszont egy újabb erdőrészletet vágtak le, így ismét jegesre taposott úton botladozunk a pontig (52,1 km). Sebességünket kiszögelték 6.8-ra. Anita telefonja kezd megbolondulni, félő, hogy nem bírja ki a célig. Enyém meglepő módon jól bírja, pedig a net is ment végig.

Gejza még mindig pihen.

Lassan szürkül, igyekezni kell minél tovább jutni világosban. Szentgyörgyvártól egész tűrhető az út, fél hat magasságában az Oroszlánvár feletti éles törésben kapcsolunk villanyt. Innen cirka 15 km a cél. Vár minket egy kellemetlenül jeges lejtő Kőhányásnál, ahol nincs lehetőség kimenekülni az út szélére. Marad a korcsolyázás. Érezhetően hűl a levegő, de nem egyenletesen. Időnként kifejezetten langyos foltokon vágunk át. 

Űző-hegy még kicsit megnehezíti dolgunk jeges emelkedőjével, de ezt is szépen elmorzsoljuk és csekkolunk az utolsó ponton (67,9 km). Anita telefonja mostanra megadja magát, így jobb híján felhívom a rendezőket, hogy így igazoljuk egymást. 

Mindössze 9 kili maradt hátra, könnyű terepen. A jég javarészt leolvadt, és bár időnként lábszárközépig érő tócsák vannak, de ez már csak balzsamos simogatás a korábbiak tükrében. Végül Fél nyolc magasságában pillantjuk meg a csarnokot és a szervezőket. 

Célfotó: a ganét az utolsó szakasz tócsái lecsapatták.

Köszönjük, klassz volt! Azért egy tempós futásra még lehet visszatérek ;) 

Linkek:
A túra honlapja
További képek

Téli Bakony 100 2017.01.21.

Alapvetések túra előtt:

• Nem lesz nagy hó (h<25cm), de az ösvények jártsága kétséges
• Lassú lesz (rossz jelzések, ritka ellátás, befagyott források)
• éjjel BHMTCS-1rétegnyi hideg várható

Vágyom a hosszú futásokat. Minimál cipőben ezek megdolgoznak és kihívás elé állítanak. Kicsit hasonlít ahhoz a kihíváshoz amit 2008-ban -terepfutásaim kezdetén- egy százas táv jelentett. Nem a frissítésileg, fizikailag. 

A cipő új, talpbetétet természetesen kivettem. A heti próbálgatások alatt megnyomta a nagylábujjam tövét, ami most érzékeny. A második körre bekészítem az Isziniken használtat, meg a botot. 

Fagybiztos élelmiszerekkel készültem (BHMTCS-n fagyi lett a banánból): Zabszelet, gélek, sőt még 2 szendvics is, amit magas intenzitás mellett képtelen lennék megenni, de mint említettem nem ez a cél. A folyadékkal már nagyobb gondban vagyok. Kísérlet gyanánt sós vizet töltök a tartályba, és bízom benne, hogy az enyhébb napos idő és a fekete táska segíteni fognak.

Szikrázó napsütésben a korábbi hetekhez képest enyhe időben lépek ki a Pikoló ajtaján. Hamar bemelegít a Kőris-hegy szelíd, zömmel futható emelkedője. Az ösvény járt, de ezzel számoltam. Nagy lenne a baj, ha már az OKT sem lenne az. Zsibongnak fejemben a gondolatok, 1-2 órába telik kiüríteni a szemetest, aztán belesüppedek a Bakony látványába. 1-1 pillanat ragad meg emlékeimben, meg 1 jókora esés Kiszépalmánál egy favágó szeme láttára. “Vigyázzon, jeges!” mondja feltápászkodás közben. Magam is úgy vélem -jegyzem meg- aztán leporolom magam és kereket oldok eloldalgok.

Szépalmán idilli a havas Kőris-hegy látványa a legelésző lovakkal. Kissé érthetetlen a kék és sárga sáv rövid látogatása az aszfalttal párhuzamos erdősávban, Jó lenne eldönteni, hogy végig ott viszik, vagy végig az aszfalton. A jelenlegi csak a tévesztés esélyét növeli. Borzavár előtt az aszfalt elhagyásakor van még egy meglehetősen rossz helyre felfestett nyíl, de ne legyünk telhetetlenek, legalább van. 

Leírás híján figyelni és keresni kell az OKT pecséteket igazoláshoz, ezzel általában el is megy pár perc. Zircig aztán nem történik semmi különös. 

Kimegyek pecsétért a vasútállomásra, és irány a Középdunántúli Piros (KDP) a Cuha-völgyében. Sebességem 8-9 közötti, ez a körülményeknek teljesen megfelel. A patak átkeléseknél alaposan lelassítok, ki tudja hol gyenge a jég, meg csúszik is piszkosul. Indulás óta eltelt 3 óra, kezdek megéhezni és megszomjazni, így gyaloglásra váltva bekapok egy szendvicset. A sós víz nem fagyott meg a tartályban, ez örömteli. Azért nem felejtem el visszafújni a csőből a vizet ivás végén. Porva-Cseszneknél beérem Ráspolyt és Vincze Zolit. Maradok pár percet beszélgetni, nem hajt semmi. Jön a völgy szűkebb, érdekesebb, alagutakkal, patakátkelésekkel tarkított szakasza (újabb kutatások szerint Felső-Cuha-szurdok). Jópár éve nem jártam erre, de sok változás nincs, minden a helyén. Akad néhány kiránduló is. 

Vinyén nem tudom mi a hivatalos útvonal, így a jelzést követve a Kőpince-forrás felé kerülve közelítem meg a büfét. Bent Moiwa épp falatozik, letelepszem mellé a Tönkölylángos és tea erejéig. A folyadékhiányt enyhítem egy kólával, aztán a csokit majszolva indulunk útnak. Kicsi beleül a gyomromba az étel, 5-10 percet maradok beszélgetni, csak a piros aszfaltról való letérése előtt kezdek újra kocogni. A Bejáró barlang betérőjét nem találom meg (sokan jártak így). Emlékeim szerint egy keskeny réten jobbról kökényes csalános sövény van, és abban van egy kis ösvény. Jelzés csak ellentétes irányból látható. Feljebb, a Piros kereszt kiágazásánál a Noszlopy-kunyhó romjainál és a Bécsi árok felső végénél készítek az útvonalkövetésem bizonyító felvételeket. 

Hamarosan beérek egy kollégát és együtt mászunk másodjára a Kőris-hegyre. Nem időzök sokat, a keresgéléssel kicsi lassultam, és gyorsan hanyatlik a nap lefelé. Elfogadható tempóban ereszkedek a Odvaskő barlangig. Ott, mivel nem tudom melyik az IVV kód minden fajta kódot feljegyzek és lefényképezek (volt vagy 3-4). Kissé nehézkes lebotorkálni a jeges lépcsőkön, de a Szarvad-árokban megint jól járható az út. 

16:40-kor nyitok be a Pikolóba ismét. 7,5-8-as átlag, megállasokkal, navigálásokkal együtt elmegy (az első kör 56 km/1750m szint). Megeszem az ellátmányt (leves, tészta, tea), iszok egy alkoholmentes sört és bepakolok estére. Ruháim rendben, cipő jó, a nyaksál helyett feldobok egy símaszkot, és felveszek egy polárkesztyűt. Az ivózsákba bekerül fél liter némileg szénsavtalanított kóla (ez volt a hiba!), meg két tartalék lámpa. 

Botjaim társaságában 17:20-kor távozom. Most jön a neheze. Ugyan a puszta adatok alapján csak 46km/1100m szint vár, de a jelzések állapota miatt inkább éjszakai tájékozódási túra várható. 

Naplemente után érezhetően hűl a levegő, de a Tönkölös oldala temperál. Felbattyogok a csúcsig, majd könnyű ügetés Bakonyújvárig. Jó ütemben haladok, csak ismeretlen szakasz lévén többször biztonsági térképezést tartok. Számításaim szerint 11 és éjfél között kényelmesen beérhetek. 

Gerencepusztánál az aszfalton találkozom 3 eltévedt 100-as résztvevővel, Irányba állítom őket, majd pecsételést követően beveszem magam a Bermuda-háromszögbe. Aki nem volt a Bakonyban, az jobb, ha nem itt kezdi az ismerkedést éjjel. A Witt-kilátó felé a pirosról való letérés szépen ki van szalagozva, de egy idő után elvétem őket és iránymenetben vágok fel dózerútra a sűrű szedres-fiataloson át. Első gond rutinból megoldva. Igazolás után a piros háromszögön megint ügyetlenkedem és a hajtűkanyarban eltérülök a dózerúton (a jelzés lemegy a völgybe). Egy idő után gyanús a dolog, de már olyan sokat jöttem, hogy iránymenetben próbálok megy visszatérni a jelzésre. Nem ez volt életem legjobb döntése. Újabb bozótharc következik a szedres-fiatalosban, többször kilátástalannak tűnő helyzetbe keveredve. Végtére is kiérek egy ösvényre, ami már visszavezet a jelre, és a hídpillérhez, de a két ügyetlenkedéssel cirka 45 percet elvesztegettem. Gondoltam iszok és eszek a nagy izgalmakra, de ekkor fedezem fel, hogy a tartályból a széndioxid kinyomta a vizet az ivócsőbe, ami mostanára megfagyott. Kísérlet gyanánt beteszem a csövet a kabát alá, hátha kiolvad, és megbontom a vésztartalék 2 decis ivólevem. Valahol sejtettem, hogy ennyi folyadékból kell lehoznom a második etapot, Az aszályra való tekintettel az evést is felfüggesztettem. 

Némi gépészkedés után elérem Királykaput és a vízválasztón átbukva az egykori kisvasút nyomvonalán ereszkedem. Nappal szép a nyomvonalvezetés, ebből most csak 1-2 töltés és bevágás sejlik fel. Tisztavíz-forrásig könnyű a tájékozódás, ott viszont van gond bőven. Jártam már itt többször, de szerintem még nem sikerült a hivatalos útvonalat eltalálni. Most is elvesztem a jelet és ki tudja mennyi időt vesződök a Fekete-Séd kanyarjai között, mire sokadjára teljesen véletlenül megtalálom a helyes irányt. Gondolatban egyre tolódik a célbajutás ideje. Mátyásgödörnél újabb megpróbáltatás vár, a nyílt részeken nincsenek jelek, így csak a térképre és emlékeimre hagyatkozhatom. a völgyig jó vagyok, aztán egyszer rövidebben, majd egyszer hosszabban kell keresni a jelet. A fél domboldal felderítése után egy új kerítés mentén sikerül kijutni a bermuda háromszögből. Lámpám lemerül, pedig itthon direkt csökkentettem a teljesítményét, de hidegben a 13 óra elméleti üzemidő is felezhető.

A Hajag oldalában újabb tarvágásokat kanyarítottak. Szerencsére itt már van szalagozás, így fájdalommentesen megtalálom Augusztin tanyát. 

Mostanra elég hűvös lett a csillagos ég alatt, felveszek még egy réteg kesztyűt és a sálam, illetve ha lehet nem állok meg, mert gyorsan áthűl a cipőm. Ráktanya után beérek egy sporttársat, aki feladni készül a túrát. Próbálom győzködni, hogy alig 15 van hátra, de hajthatatlan. A sárga szerencsére szintén szalagokkal kiegészített. Jön a kirándulás utolsó megpróbáltatása: A Szentkútnál, ahol már közvilágítás van, hirtelen lefordulunk, még egy körre a Kerteskői-szurdok felé. Tájékozódással nincs gondom, jól ismerem a részt, a Judit forrást is könnyen megtalálom, de az Éliás-hegyről a piros keresztet nem sikerül megtalálni, hiába indulok el a tábla iránymutatása alapján. Az erdőbe érve felismerem a dózerutat, a zöld sávra vezet, némi kerülővel, de bánja a fene. Végül alaposan megkésve 3-ra csörtetek be a célba. Megérdemeltnek tekintem a babgulyást :)

összegzés: Azt kaptam, amit vártam. Kemény téli túrát ahol képesnek kellett lenni az önellátásra és tájékozódásra. Felvéstem a naptáramba

Linkek:
A túra kiírása

BHMTCS 2017.

Év eleji bemelegítős, bratyóval kocogós.
Hidegnek hideg van, de azért nem borzasztó az idő. Nincs szél, nincs köd, nincs atomcsapás, van helyette holdvilág, és némi hó, ami által kinyílik kissé az éjszaka sötétje. Első és eddigi utolsó részvételemhez képest jópár új pont van, de ez nem olyan meglepő, mert ‘tán 2010-ben voltam itt. Sokáig húzodott az ismétlés.

Elsőre mindjárt egy új ponttal nyitunk, a Mária-heggyel. Pofon egyszerű megközelítés a sárgán, a letérő pedig eltéveszthetetlen a sok kiránduló miatt. Innen ki erre, ki arra folytatja útját. Mi toronyiránt az Ilona-lak felé. Persze nem egyszerű, mert először némi bedőlt fás részen le kell ereszkedni a Mária-völgybe, majd egy jó irányba haladó kevésbé járt úton fel a Meszes-hegy gerincére. Innen újra le a Cseresznyés-völgybe egy ágas-bogas fiataloson át és már kapaszkodhatunk is a házhoz, részben fiataloson át. Úgy 100 méterre a háztól érjük el a gerincet.

Jót kortyolunk a meleg teából, ma már nem sok ilyenben lesz részünk. Fejenként 8 deci termoszban tartott teát kell beosztani estére. Zsír-hegy felé eleinte egyértemű az út, aztán a szekérutakkal sűrűn átszőtt részen már többször meg kell állni tájékozódni. Végül iránymenetben közelítjük meg itt is a pontot. A sűrű bozótban jól jött a kiakasztott piros lámpás.

Még az enyhe szellő is kellemetlen, úgyhogy nem is zavarunk sokat, a keskeny ösvényen térünk vissza a szekérútra. Ezért-azért meg-megállunk, amihez nem szoktam hozzá, de első a biztonság. A meglepetés pontot nem szabad kihagyni, ha már úgyis útba esik. Kissé jellegtelen a dombtető, de a fákra kötözött túrórudik feledobják a helyet. Az akkumulátorokat megviseli a hideg, egy telefon és egy lámpa már most döglődik. Bár van tartalék, de kicsit korai ez még.

Nagy-Kopasz felé Csipivel kerülgetjük egymást. Ő gyorsabb, de mégis mi érünk előbb oda a nyiladékon átvágva. Kortyolunk egy kis kávét (ellátmány!) és jöhet egy könnyű ereszkedés a Tarnai-hegyre. Ismeretlen szakasz, de egy levezető szekérút miatt könnyű, lent a völgyben pedig már látszik a pont. Visszafelé Meggyesi Gergőékkel és Csipivel kerülgetjük egymást. Ha nem figyelek oda, mennék velük, de bátyám szól, hogy az neki sok lenne, így visszaveszek. Talán rövidebb lenne, ha betérnénk a Szarvas-árokba és onnan támadnánk a pontot, de a zöld kereszten haladva biztosabb és a kissé hosszabb táv ellenére is talán gyorsabb az eljutás. A többiek kissé túlfutnak a ponton, mi már indulóban vagyunk, mikor megérkeznek.

Innen jön egy kis ügyetlenkedés. Ha korábban van egy kis időm és alaposan átnézem a térképet, akkor szépen a Cserkészpark irányában mennénk a Hosszú-Erdő-hegynek (~3km megtakarítás), így viszont a jelzett utat választjuk Remeteszőlősnek. Úgy emlékeztem, hogy a Kálvária-domb közel van a Remete-hegyi kaptatóhoz, a nyiladék alatt de tévedtem. Hely hiányában nem írnám le Csipi átkozódását, meg biztosítanám is vele menetjegyem a purgatóriumba. Ha már így esett akkor olcsóbb elmenni a valódi pontig. Inkább a keresésre fordított időt sajnálom, mint azt a 600 méternyi plusz távot és 30 méter szintet (itthon lemértem az alternatív úthoz képest az eltérést).

No, akkor jöjjön a Hosszú-Erdő-hegy. Nem találjuk meg a térkép által jelzett kis ösvényt így a jelzésen megyünk a csúcsra, utána viszont nem követjük a kék kör kacskaringóit, aszfalton racionalizálunk a Fazekas-hegy felé, útba ejtve egy működő(!) közkutat. Átmenetileg enyhül a vízhiány. A korábbi túráról felismerem az út emelkedőjét és a csúcsbunkert.

Nagyon telik az idő, tempósabbra kellene váltani, de Zolit nem akarom leszedálni. Azt hittem 2-3 felé be tudunk caplatni, de így inkább a szintidős teljesítés esélyes. Hűvösvölgytől a haladósabb kéket választjuk és különösebb erőlködés nélkül szerezzük meg a Homok-hegy pecsétjét. A Vihar-dombra ismerek egy ösvényt, de sötétben nem találom meg a bejáratot, így a hegy derekáig iránymenetben csapatunk a gezemicésben. Itt sem idézném Csipit, de ez is gyorsabb, mint a sárgán körbe. Kálvária-hegy nem nagy ügy, főleg úgy, hogy a sárga helyett a zöldön és a piros bringaúton közelítjük meg a sárga háromszöget.

Nincs más hátra, mint a Felsberg, de át kell vágni hozzá Solymáron. A településig némi jelzetlen utat igénybe véve nincs gond, de utána van töketlenkedés. Nincsenek utcanevek a térképen, így bajos a tájékozódás. Azért elvergődünk a zöldre, majd a bányához. Feltekintve látszik, hogy mások a barlangtól ereszkednek alá. Csipi rettenetesbe kapcsolva elindul, hogy szintidőn belül beérjen a célba. Mi kényelmesen meglevesezünk. Ezen már nem múlik semmi -meg Zoli igényli is- aztán egy jelzetlen ösvényen kezdve, később iránymenetbe váltva bukkanunk ki a Zsíros-hegyi turistaház romjaihoz. Innen már csak becsorgunk a célba, ahol meglepetésünkre nincs Csipi. Úgy negyed órával később ér be meglehetősen feldúlt állapotba. felfelé eltévedt, és visszakeveredett Solymárra kicsúszva a szintidőből :( Ne haragudj Csipi, úgy érzem ebben az én kezem is benne van!

A túra egyébként igen élvezetes volt, ha van időm és jobban át tudom nézni a térképet, ne adj isten be tudok járni 1-1 bizonytalan részt, akkor meg jóval gyorsabb is, de azt hiszem a helyszíni rögtönzés adja az igazi zamatát az egésznek. Köszönet a pontőröknek a kemény helytállásért, ha tehetem (tehetjük), jövőre újra jövünk!

Linkek:

A túra kiírása

A túra honlapja

Iszinik 100

Az időjárás? Ne panaszkodjunk, csak 12 órát esett és a szél is mérsékelt maradt. De ne szaladjunk ennyire előre.

Időterv nuku, van viszont egy minimalista cipőm, amiből kivettem a talpbetétet is. Ez előrevetíti sebességem, főleg lejtőn (sánta lajhár). Baj esetére beteszem azért a táskába talpbetétem is. Öltözet: testhezálló hosszú felső, kapucni nélküli széldzseki, ¾-es nadrág, kompressziós szárral, és simlis sapka, kesztyű. 

Kukucska Attilával vágunk neki a távnak kényelmes tempóban. Pár éve még nagy lelkesedéssel vetettem volna magam a minket lehagyók nyomába, hogy aztán befeküdjek az árokba/nagy időt fussak, de ez most valahogy nem izgat. Érdeklődve figyelem a tájat Somlyóvárig (világosban még nem jártam erre), majd Tornyótól Vértestolnáig becsatlakozik mellénk Fridmann. Különösebb dolog nem történik, változó intenzitással esik, és kisebb hasmenés kellemetlenkedik. 

Eredetileg nem terveztem hot-dogot enni Vértestolnán, de a fűtés annyi extra energiát emészt fel, hogy szükség van rá. Előnyömre vált, mert bár a nyílt részen még fáztok a szeles esőben, de a vadföldnél már minden egyenesbe jön. Attila emelkedőkön kezd lemaradozni, és utalgat rá, hogy bizonytalan a folytatásban. Egyenlőre lejtőkön rendre beért, sőt alaposan lehagy, így nem aggódok. Bika-völgy felé beérünk egy futót és megküzdünk a távvezeték nyiladékában burjánzó szedressel. Alig 2 éve irtottak, de már nyoma sincs. Bölcsebb lenne a 20 méterre lévő tiszta aljú erdőben vezetni az ösvényt. 

Péliig szétszakadunk: először én húzok el az emelkedőkön, majd egy kényszerű bokrászás után Attila. Csak a templomnál érem utol. Sajnos tényleg úgy néz ki, hogy nem lesz ebből közös teljesítés, mert Mogyeszig vagy 5 perc előnyre teszek szert. A buszmegállónál találkozom Szatyros Csabiékkal a kricsmiben pedig egy kék kabátos sporival (bocs, nem tudom a neved!). Nem sejtettem, hogy ilyen közel vannak. 

Mire összeszedem depós cuccom és kikérem a kávém beér Attila is és bejelenti, hogy akkor mára ennyi. Nem erőszakoskodom, tényleg csapnivaló, nem ótvaros, nem ez se jó. kihívásokkal teli az időjárás, bár váltó ruha nélkül a kiszállás sem tűnik jó ajánlatnak. Már kezdek remegni vizes gúnyámban, úgyhogy gyorsan húzok is a Kék kabátos spori nyomában. 

Kőszikláról látszik, nemhogy a Gete, de még a Hegyeskő is karcolja a felhőket. Pilis tuti ködös lesz. Hegyeskőre menet a ködben látok egy árnyat mozogni, de aztán szem elől tévesztem, mert rossz felé fordulok és a kék régi nyomvonalán, a csúcsot balról kerülve egy jókora hátassal gazdagabban csúszok be Tokodra. Itt érem utol a kollégát. 

Kicsit hamarabb indulok, de egy technikai szünet után együtt vágunk a Getének, akit meg kell dícsérjek, mert egy 50 méteres szakasz kivételével könnyen járható. Már-már azt hiszem, hogy ismét lesz társaságom, de a csúcsra egyedül maradok. Óvatosan lekocogok Dorogra, közben járatom az agyam, hogy hol lehet az a Molnár söröző. Csak a vasúti átkelőnél jut eszembe, hogy persze a kereszteződésnél, úgy 500 méterre vissza. Kicsit bosszant, mert a sötét közeledtével minden perc számít. 

Erős szürkületben hagyom el a várost, egy újabb kényszerű bokrászást követően. Kesztölcön a falu közepén ér a közvilágítás bekapcsolása, de látni még annyit, hogy elkaristolok a pontig. 

Lámpa a kézbe (a köd miatt), jöjjön a Pilis. Kapóra jön, hogy ismerem az útvonalat, különben lenne bőven lehetőség elbizonytalanodni a tejfölben. Időnként lámpafény töri meg a monotóniát. Rövidebb távosokat hagyok el, aztán összefutok Szatyros Csabival is. Szegény alaposan lelassult. Együtt érjük el a Pilis-nyerget, de a zöld kereszt becsatlakozásához már egyedül érkezek. Becsapós a Pilis oldala, hosszabb mint emlékeztem. Rövid időre megelőzöm Rausz Petiéket, de aztán lelassítok betalicskázni egy gélt és visszaelőznek, a lejtőn pedig jóval gyorsabbak nálam. Eláll az eső (Pilisen havaseső), felszáll a köd és a felhők mögül hideg fénnyel elődereng a hold. 

Szántói-nyeregben iszok kólát, hátha segít a hasmenésen, de a Hosszú-hegyen újra ki kell állni a boxsusnyásba. Talpam már fáradt, de az emelkedők még elfogadhatóan mennek, így a Kevély-nyeregben ismét beérem Petiéket. Ők gyorsan kereket oldanak én még tömök magamba annyit, hogy a célig kitartson. 

A maradék szintet könnyen elmorzsolom, lefelé viszont csak totyogok a sziklákon. Biztatnak a rövidebb távosok, hogy nemrég ment el egy futó, de nem vagyok elég ügyes minimálban lefelé, a sarkam pedig nem szeretném leverni, így kényelmesen valamivel 10 előtt kocogok be a célba. Jó volt, de hosszabb távhoz még erősödnie kell a tappancsoknak.

Köszönöm a szervezést, ha tehetem jövőre is jövők!

Vadrózsa 160. 2016.09. 10-11.

A rajt után olyan érzésem támad, mint Roki elején: Még nem perzsel a meleg, de ott lappang körülöttünk és hamarosan lecsap. Jó lesz vigyázni. Óvatosan pakolgatjuk lábainkat Tincával. Ha nem is gyorsan, de ütemesen peregnek az események, alig egy óra a Somlyó. Gyors találkozás Ildikóval, következő majd Galyán. 

Jóval kevesebb idén a szalagozás jól jönnek az emlékek. Nem sok szó esik, mindegyikünk csendben elmerül az utazásban, így ballagnak a kilométerek. Alig egy-egy vad riad fel lépteink zajára. Idén feltűnően csendes minden, csak a szajkók veszekednek a fákon. 

Komisz ez a meleg: precíz frissítéssel és fegyelmezett futással is elmaradunk a tavalyi időmtől, pedig volt abban tartalék bőven. Vajon van esély sötétedés után gyorsulni? A terep miatt aligha. 

Sára Petivel Isten hálása tetőnél találkozunk először, majd Havason ér be végleg. Nagyon fürgén mozog, nem is értem miért marad, bár örülök a társaságának, ellentétben a tengernyi rovarral. Ők jó lenne ha távoznának, de csak a napon állnak odébb. Mindenkinek jut egy saját kis felhő. Hol a fülünkbe, hol az orrunkba, hol a szemünkbe csapódnak bele.

Thold Tibi már vár minket bringájával a Világos-hegy tetején. Iszok egy korty sört, de még ez is fejbe vág, így a továbbiakban a biztonság kedvéért csak a saját alkoholmentes változatot fogyasztom. Tinca bejelenti, hogy ő visszavesz a meleg miatt, de láthatatlanul az egész társaság lassít, így együtt maradunk. 

Minden erőfeszítés ellenére rosszabb idővel érünk Mátraszentimrére, mint tavaly. A koreográfia hasonló: gépi leves, alkoholmentes sör, majd a falu szélén bebújás a bokrok hűvösébe. Feltűnően hamar érem be a többieket, de lelassítok, mert ez a vágta túl sokat kérne tőlem.

Lajosházán megy a Sej-haj Rozi, Vasárnap kirándulunk… ... pedig szombat van :) Fejemet ellepi a forróság. Testem öntené magából a meleget, de nincs hova. Átmeneti felfrissülést csak a Mátrafüredi kút hoz. Kékesre emelkedve fokozatosan enyhül a levegő, fent már egész tűrhető. Hamarosan beér minket Kiss István is. Kicsemegézem depós csomagom, aztán szaladok a többiek után. Kezd kijönni gyávaságom a lejtőkön, Sombokornál alaposan elnyúlok a többiektől. Már elengedtem magamban, hogy lejtőn valaha is feljavulok, inkább laposabb részeken kompenzálok. Jól esik az északi oldal hűs árnyéka. Falatozunk egy jót Olcsák Józsiék társaságában Rózsaszálláson, és irány a tavalyi kedvenc szakaszom Domoszlói-kapuig. Idén nem esik olyan jól, de ebben én is hibás vagyok: nem eszem időben és leesik a vércukrom egy jó kis gyomor összeszűkülés kíséretében. Peti és István még megvárnak minket a ponton, de elküldöm őket. Fel lehet innen állni, de ahhoz idő és akarat kell. Leerőszakolok egy csokit, némi sósat és iszok egy nagy adag vizet, hátha a kiszáradástól vagyok álmos. 

Induláskor még látni a szürkületben, de már kell a lámpa. Lejjebb a piros sáv-piros kereszt elágazásban kicsit lamentálunk az irányon. Jó lett volna egy megerősítő szalag, mert jel az bizony nincs sok. Szerencsére beugrottak a régi emlékek és a csevicéig nincs navigációs probléma. A javulás apró jelei mutatkoznak, de kell még 1-2 alkalom, mire újra tudom indítani a gyomrom. Bevetem a gyömbért is, ez is egy lépés a helyes irányba. Petiék ütemesen gyűjtik az előnyt. Te jó ég, hol tartana már, ha nem vesződik velünk 60 km-t?

Sasváron újabb gyomorindítás, aztán nekikenjük magunkat a Lipótoknak. Ólmosak a lábaim, nincs meg a dinamika. Elvitte a meleg. Galyán újabb találkozás Ildikóval. Fizikailag megviselt vagyok, de mentálisan még ép. 

Összefoltozzuk magunkat amennyire lehet a maradékra. Galyavár lejtője nem kímél, dobok egy nagy hátast összetörve a telefonom kijezőjét. Járulékos veszteség. Smiró Feri útja kicsit rövidebbnek tűnik mint tavaly, ellenben a zöld sávval. Nehezen akart Szorospatak eljönni. Megint falatozunk egy nagyobbat, Ágasvár úgyis elkéri a magáét. A piroson visszavált lámpám takarékra. Ejnye, hisz teljesen feltöltöttem otthon! Ágasvár csúcsa alig akar elérkezni. Azzal vígasztalom magam, hogy most könnyebb, viszonylag gyors szakasz jön Szentimréig. Persze, csak nem kellene eltévedni. Hutahely után viszont sikerül. Végig a dózeren voltunk, balról a patakvölgy. Utólag sem tudom rekonstruálni hogyan lyukadtunk ki a Mátraszentistváni síparknál. Mit volt mit tenni, nyeltünk egy nagyot és a zöld sávon átmentünk Szentimrére. 

Lelkes pontőrök fogadtak bennünket, de bennünk egy csepp sem volt már. Gépszerű lényekké sorvadtunk, akiknek beprogramozták a célt. Monotonitásunkat a hajnal töri meg, újra életet lehel belénk, legalább is a szellemet illetően. Az erő a Zám-patakban úgyis másodlagos, ide lélek kell! Meglepő módon sokkal könnyebb, mint tavaly. Egyszer még az is lehet, hogy út is lesz, de addig még sokat kell sarlózni a “a felelős erdőgazdálkodás” keretében megnyomorított részen. Az erdőbe érve már csak a kövekkel és avarral kell birkózni, a Sóbánya-patak völgye pedig egészen kijárt. Nagyokat fújtatva küzdöm magam a Múzsláig, pedig a pulzus rég leesett már. 

Csipiéknél nem zavarunk sokat, inkább döcögünk lefelé Szurdokpüsüökibe. Összességében jobb állapotban vagyok, mint tavaly, de már nagyon kell koncentrálni a mozgásomra. Lent a ponton magunkhoz vesszük az utolsó szakaszra szükségeseket. Bár a faluban lehetne kocogni a síkon, már egyikünk sem erőlteti. Újra meleg van. Elmorzsoljuk a maradék hegyet, aztán amilyen gyorsan csak lehet leereszkedünk Rózsaszentmártonba. Kicsit hiányoznak a szalagok a dózerutas elágazásban, de itt is segítenek az emlékek. A falu felé vezető hosszú egyenes már a kutyának sem kell, de nem lázadunk, túlesünk rajta és ha kissé megtépázva is, de célba érünk.

Linkek:

Túra kiírása TTT-n

Túra honlapja

Traxpace