Vadrózsa 160. 2015.09. 12-13.

Csakúgy, mint tavaly, idén sem vagyok top formában szeptemberben. De azért most bevállalom, erőnlétemhez igazított gombaszedő tempóban. Sajnos Tincának utolsó pillanatban le kellett mondania a túrát így végül négyen utaztunk Jucus autójával. Érkezésünk hajszál pontos, egyből indulhatnánk, csak én örökké szöszmötölök valamivel rajt előtt, így bő 10 perccel a tömegrajt után kezdem meg a kirándulást. 

Nyálkás az idő, de sejthető, amint felszáll a pára igazi vénasszonyok nyara fog kerekedni. Letérve az aszfaltról cipőm elnehezül a sártól. Nem nagyon de már elszoktam az ilyentől. Kopasz-hegy oldalában érem utol a mezőnyt. Egy-egy jó szó, az ismerősökkel, csak úgy kutyafuttában. Talán a célban lesz idő élményeket csere-berélni. 

Somlyótól Széleskőig Koppánnyal beszélgetünk, aztán beér Nosza Gabi is. Már Patai Mátrán említette milyen szép a bányató, és valóban, bár most nem fürödnék benne. 

Hamarosan szétválunk, egyre hosszabb szakaszokon maradok egyedül. 

Eszter-forrásnál nagy örömömre van izó. Csomagom önerős teljesítésre optimalizáltam (elsőre mindig fő a biztonság), csak épp a kiporciózott izót hagytam otthon. Volt is izgulás, mert olyan ez nekem, mint Sámsonnak a haja: ebben van az erőm. 

Szóval betermelek a löttyből. Eddig keveset ittam, nem kellene kiszáradással kezdeni a napot. Beérem Kurunczi Nándit, a mezőny elejét. Még 1-2 kilométer talán Kovács Ádám(?) társaságában aztán végleg egyedül maradok. Sebaj, élvezem a felszakadó pára által nyújtott drámai látványt, majd a zöld sávtól a cikázó sokféle vadat. Aláfestésül szarvasbőgés hallatszik. Juj de giccses :)

Havas mászása botokkal soha nem okoz gondot. Üdvözöljük egymást Gyurival és a gyerekekkel, ma még találkozunk Parádóhután. Elvinné a lámpám, mert szerinte világosban odaérek, de én nem vagyok ebben olyan biztos. 

Fajzatnál már magabiztosan mozgok a zöld kereszten. A nyiladékban ütögeti tarkómat a nap, hátra is fordítom simléderem. Tibit Világosvár derekánál érem, épp a bringával bajlódik. Szép dolog lesz feltalicskázni, nem irigylem érte. Régen jártam erre ebből az irányból, a sáncok innen sokkal jobban érzékelhetőek. Tót-hegyes oldaláig folyamatosan, de szelíden emelkedik. Világ zajától távoli békés hangulatú e szakasz. Kunföldeket beborította az őszi kikerics, igyekszem nem eltaposni egyet sem. Rátérek újra a zöld keresztre és gyorsan lerongyolok a nyeregbe. Kicsit bizonytalankodom a zöld sáv irányát illetően, de kis tököléssel megvan az út. Feljebb a vadászkunyhóra kiakasztott piros vödör hiteti el magáról, hogy bólya, majd Bagolyirtáson megint lamentálni kell. Boszankodhatnék a pár percek miatt, de értékes emlékek ezek. Jövőre rutinból megy majd.

Mátraszentimrei részidőm nem valami dicsőséges, de fáradtságot sem érzek. 40 perces előny él emlékeimben, ebből sokat eltapsolok. Gépi leves sok tésztával, mellé lecsúszik egy alkoholmentes sör a depóból, mehetünk. 

Indulás után egyből érzem, hogy nem kellene sokáig húzni a könyvtárazást, így mindjárt az erdőszélen bebújok a bokrok hűvösébe, ekkor látni vélem Jucust kocogni a falu felé. Hű, jól belassultam, de Füredig könnyű a terep, lehet neki ereszteni. Szedem is a lábam, csak épp a sárga sáv kiágazását nézem be, majd a Cserkő-bánya melletti réten keresgélem a jelet.. Végtére is megvan a Kozmáry kilátó, lehet indulni a Kékesre vezető hosszú emelkedőnek. Már délutániak a fények, de elég meleg van. Figyelek a pulzusra, itt egy fölösleges keménykedés később sokba kerülhet. Sombokrok szegélyezik az utat, rogyásig terméssel. Meg-megállva szemezgetek belőlük, jól esik kissé savanykás ízük. 

Kékesen bedobom a söröm, válogatok ezt-azt a csomagból és boszankodom, hogy a hosszú pólóm nem küldtem ki. 120-nál ott a dzseki, de naplemente után addig fázni fogok. 

Leügetek a félhomályba. A pontőrökkel nagyjából egy időben érek Rózsaszállásra. A kocsi minden kellékkel együtt az út szélén áll, de a becsület kedvéért befutok a házhoz.

Számolgatom az időt, mikor kell lámpát kapcsolni. Domoszlói kapuig jó leszek, utána minden perc ajándék. A lefelé hajló nap fényében átölel az időtlenség a gerincen. Nem erőlködök, csak amennyire éppen szükséges.

A pontra bő fél órával sötét előtt érek. Ha meghajtom, még Óhutára érhetek lámpa nélkül! Ebben a terep segítségemre van. Sárga keresztig gurulok, emez viszont csalfa. Eleinte bedőlt fák és tarvágás lassít, aztán egyre kevesebb a fény. Rég elő kellene venni a lámpát, de sajnálom rá az időt, hiszen itt a falu, a szélén meg a csevice. Akarnokságomért eltévedéssel fizetek, a falu rossz végén kötök ki. Bringás gyerekek igazítanak útba. 15-20 perc késéssel érek a Medveczki családhoz. Kár volt érte... 

Gulyáslevessel feledtetik velem az iménti baklövést, jó hangulatban futok tovább. Bozótos kacskaringós út vezet a nyeregbe, közben átgondolom mi vár még. Egyre erősebben mondja belül egy hang, ez a túra Sasvártól kezdődik. A nyeregben kicsit lamentálok, de aztán beugrik, hogy a dózerút túloldalán a fiatalosban folytatódik a jelzés.

Sasváron optimistán azt jósolják 4-re célba érek. Szép idő, de esélytelen. Ne tippelgessünk. Sötétben lassulok és ott van a Zám-patak, a sötét ló. 

Galyatetőig egyenletesen botozok föl. Pulzusom esik, de erőben még bírom. Csodálatosak a csillagok, öröm az égre pillantani. 

Az átadás előtt álló turista centrumban nagy a sürgés-forgás, full service van, pedig egyedül vagyok a többiek jóval utánam. Feldob, hogy beleléptem a 100. kilométerbe, jöhet a melósabb 60.

Kék keresztig rutinosan mozgok. Megállapítom, hogy Galyavár sáncai (is) jobban láthatóak ebből az irányból. Le a lejtőn, rá a hat éve egyszer járt útra. Lassú, még a síkabb rész is. A sötétből egy juh, vagy muflon kinézetű anyajószág és porontyának alakja bontakozik ki. Azt hittem haluzok, de a célba más is beszámol róla. A kaptató tetején régen valamilyen sárga jelzés vitt a kilátóhoz. Elő is veszem a térképet bebiztosítani magam. Kiérve a dózerre megállít egy félrészeg terepjárós, tudakolva merre tartok. A kilátó hallatán mindenáron ellenkező irányba akar küldeni. Annyira hülye, hogy nem lehet meggyőzni. Jobb híján két lépés erejéig úgy teszek, mintha hallgatnék rá, aztán amint gázt ad, megfordulok. Kb. 300 méter és a ponton vagyok… 

Vinattival beszélgetünk pár percet, de hűvös van izzadtan, ideje indulni. A zöld sáv felső fele lassú a sötétben, az aszfalttól lehet ügetni tempósabban. Szorospatakon a Mátra 115-ről ismerős helyen keresem a pontot. Benyitok, a házba, de hamar rájövök, hogy nem nyert. 

Egyre kényelmesebb vagyok a pontokon, az előny birtokában ráérősen eszegetek. Ezzel csak az a baj, hogy induláskor rettenetesen remegek. Muszáj futni egy darabig az emelkedőn is, hogy hőt termeljek. Ágasvár biztosítja a temperálást. Tippelek melyik csúcson van a pont, tévedek az elsőn. 

Leereszkedve a házhoz óvatosabbra váltok. A zöld négyzeten nem jártam, nem akarok eltévedni. A patakig szépen le lehet kocogni. A mederben és felfelé már gyaloglásé az úr. Odalent életemben először találkozok borzzal. Alig egy karnyújtásnyira állunk egymástól. Kicsit szemezik velem, aztán átsurranva a patakon eltűnik a fák között. 

Szentimrén a leves és a söröm nagyon jól jön, vágytam rá, ahogy kabátomra is. Az indulás már gyötrelmes, de erőltetem a kocogást. Úgy érzem elfogyott az erő, innen már csak lézengek szórva a drága időt. Szentkútig szintén óvatos vagyok, a kör jelzéseket is régen jártam, onnan viszont Keresztesig sima ügy.

Likas-kő pontőrei azzal fogadnak, hogy már nagyon vártak. Kölcsönös! Felfelé a piros kereszten egy helyen kicsit keresem a jelet, de ez már inkább a fáradtság számlájára írható. Felérve Nyikomhoz minden erőmmel szalagot, vagy fújást keresek, mert nem ismerem a dózer kiágazását. Találok egy fára fújt nyilat, de ott két útnak nem nevezhető nyiladék van. Zsolti nem lehet ilyen szenyó! Keresgélek jó darabig, aztán úgy döntök ha ez a kiágazás ha nem, én nem vagyok hajlandó itt lemenni. További 100 méter múlva látok egy hasonló nyilat, aztán megint. Oké, akkor ez erdészeti jel lesz. Az Ólom-tető aljában megvan az út, szépen kiszalagozva. Kissé sarasabbra vált a terep, de lehet haladni. Nem ringatom magam álomba, jönni fog az a feketeleves, csak a szalagozás legyen jó. Az jó, minden más büntetés. Nem sorolom fel, mi volt az út helyén, úgyis kihagynék valamit. Hajnali 4-5 körül olyan ez mint a verés. Zsolti, nem szerettelek ott! :) Végtelennek tűnik mire átvergődök az írtáson, de ezzel csak a szederindás-csalános susnya vált át bokaforgatós köves avaros faágas halmazra. A bólyánál 1-2 percet keresem a kódot, de nincs, így megyek tovább. 

Abban reménykedem, hogy az már a vadetetőnél leszünk, de Roli lehűt, még menni kell. 

Lassan botorkálok. A derengő ég alatt meglep az álmosság. Nehéz nyitva tartani a szemem. Igyekszem nem lefelé az utat nézni, mert akkor az egybefolyó képnél beugrik egy emlék, és elkezdődik a vetítés. Végre valahára elérem a zöld háromszöget. Rédei Zsolti forrásnál teszem el a lámpát. Ahogy világosodik, úgy ébredezek én is. A Múzslára már tiszta a fejem. 

Ábris az igazak álmát alussza, fel kell keltenem igazolásért. Már csak 15 kili. Nehézkes lefelé a kocogás, nem szeretem a motorosok által megtépázott utat. Erőltetni kell, gyalog nem haladok. A kilátás kárpótol minden nehézségért. Reggeli napfényben fürdenek a hegyek, lejjebb pára ül a Zagyva-völgyében. 

Elérve az iskolát Rédei Zsolti integet, háza kertjében van a pont, épp az iskolával szembe. Leüök inni egy frissen főzött kávét. Beszélgetünk, miközben mellettünk kismacskák játszanak a verandán. Nem is akarnék továbbmenni, az iskola miatt a célérzet is megvan. Nehezen de ráveszem magam a folytatásra. Bele a teljesen ismeretlen 8 kilibe. A jelzetség Nagy-Hársas csúcsáig jó különösebb izgalom és kilátás nincs. 

Toronyba sem lehet felmenni, bár ha lehetne sem akarnék. TIbinek osztom kicsit az eszet, -hiába már fáradt vagyok- aztán elzötyögök a falu felé. Kellemes kilátás fogad, dzsekim már meleg, de nem érdekel. Ritkulnak a jelek, elő-előszedem a térképet megbizonyosodni, hogy jófelé járok, aztán feltűnnek a pincék és a hosszú aszfalt. Mérnöki pontossággal térképezem fel a legkisebb emelkedőt, mert az azt jelenti gyalogolhatok. A faluban csak pár kanyar, végül szervezői óra szerint 27:04-el csekkolok (enyém 10 perccel kevesebbet mért a reggeli molyolás miatt). 

Ez kemény volt! Jut eszembe először, aztán az, hogy fantasztikus! Köszönet az élményért!

Linkek:

Túra kiírása TTT-n

Túra honlapja

Traxpace

Patai Mátra 2015. július 18.

Igazából nincs sok időm írni, de ez a túra megérdemli, hogy említést tegyek róla.

Kazinczy után számomra megkezdődött a kvázi uborkaszezon. Az év első fele ezzel a "versennyel" lezárult, október elejéig nincs újabb tervben. A futásokkal persze nem álltam le, de most újra inkább a technikázásé és a hosszú futásoké a főszerep, beiktatva néhány teljesítménytúrát. Ilyen volt ez a Patai Mátra is, mely a Balatoni kék alternatívájaként került képbe.

A több napja tartó hőhullám miatt kemény menetre készültem. Ha most nem hullok porba, akkor megtanultam melegben futni. Némi szerencsém azért volt, mert péntek este vihar frissítette kissé a levegőt és vékony felhők tartottak árnyékot, mikor kiszálltam a kocsiból.

Elővéve a kellékeket megállapítottam, hogy ivótartályom kilyukadt és ütemesen pisil. Király, külső hűtés biztosítva, a belső bizonytalan. 8 előtt 10 perccel lépek ki az iskola kapuján.

Ez a túra azon kevesek egyike, ahol előre átnéztem a térképet. Kellett is, mert a falu határáig elég szerény a jelzettség és a szalagozás is. Hamarosan már a Kecske-kő oldalában kocorászok. Valaki előttem biztosra ment és vastagon lepermetezte magát Chemotoxal. Majdnem engem is hatástalanított vele.

A tetőn szavanna jellegű kisült rét fogad, meg jó kilátás. A nap még felhők mögött. Remek, remek maradjon még egy darabig! Könnyű csapatás vissza a falun és a pincesoron át. Próbálom beazonosítani, hogy merre jöttünk Mátra115-ön, de aztán a meredekebb részen már inkább a lábam elé nézek. Vár-hegyen újabb kilátás.

Gyorsan fölszalad a pulzusom, pedig könnyű a terep Fajzatig. Ezt a meleg számlájára írom, de jobb lesz figyelni. Nadrágom már tiszta víz a lyukas tartálytól. A sima úton méregetem hogy s mint jöttünk másfél hónapja a sötétben, hátha jövőre hasznát veszem a helyismeretnek.

Diós-kútnál töltök a zsákba. Fele már kiürült, pedig még egy órája sem jövök. Letérve a széles murvás útról nehezebbé válik a levegő. Akad némi sár is, de csak mutatóba. Találkozok Lacival és Jucussal, együtt kocogunk be Fajzatra, aztán elzavarnak, hogy ők nyugdíjas kiránduláson vannak.

Káva felé óvatosan kikocogható az emelkedő, persze most 10km van még csak a lábamban, nem 100. Feltűnik a láthatáron Áron és Olcsák Józsi. Beszélgetek velük pár percet, aztán megyek a dolgomra. Ránézek az órára és látom, hogy a 6 órás menetidő bőven tartható, sőt. Különösebben nem motivál, inkább leállok beszélgetni az ismerősökkel, most olyanom van.

Tót-hegyese sem fizikailag, sem tájékozódásilag nem okoz gondot, egyedül vizem fogy ki. Reménykedve futok a zöld kereszt gerincútján elmellőzve néhány szép kilátást adó tarvágást. Hála az égnek a rajt óta megindult a Hideg-kút, így ihatok kedvemre. Elkényelmeskedek jópár percet, majd Bell Sanyiékkal találkozva állok le beszélgetni úgy negyed órát. Itt fent a Mátrában egész kellemes a hőmérséklet.

Nyikom-nyereg után lehet választani, hogy az unásig ismert piros sáv, és a ritkábban járt, lassabb piros kereszt között. Utóbbit választom, mert élvezni akarom a technikásabb terepet. A vízesést gyakorlatilag kiszáradt, a kövek között csillog csak némi víz.

Mátrakeresztesen amatőr ralira készülnek. Ezt onnan sejtem, hogy lokálisan igencsak megszaporodik ennek az ökoszisztémának az indikátorfaja: a telimatricázott kocka Lada.          

A pontnak otthon adó kocsmában  beülök egy üveg alkoholmentes sörre, meg egy kávéra. Teli tartállyal távozom.

Kezd előbújni a nap, innen meleg lesz. Még a nyereg előtt találkozom Nagy Attiláékkal, velük is beszélgetek negyed órát, aztán a zöld négyzet előtt ellépek. Nappal persze ez az avaros út is könnyen követhető.

Világos-hegyen keményen tűz a nap, cserébe csodás a körpanoráma. Talán ez a legszebb Mátrai csúcs. Tartályom kifolyt, így jobb híján tömény izómból kortyolok. Fajzatig immár ismerős úton poroszkálok. Kezd kissé fáradni a lábam, a minimalista cipőben, jobban kell koncentrálni a lépésekre. Számítottam rá, sőt inkább csodálkozom, hogy 5 óra után jön csak elő.

A ponton alaposan feltankolok vízből, meg barackból. Kb. 10km van hátra, meg a Havas. Ez egész könnyű oldala. Még akkor is ezt kell mondanom, ha olyan sokan kókadoznak is az út szélén, mert az inkább a melegtől van. Lefelé már nem vagyok túl dinamikus, itt érződik a leginkább, hogy elfáradt lábam.

Nincs szalagozott letérés a sárga keresztről, így arra tippelek, hogy a Puskaporos-forrás után szekérúton vezetnek be minket Patára, némi többletet adva a kiírt távhoz. Így is van, a Mész-Pest poros lejtője után egyenletes ereszkedésbe fogunk a pincékig. Még 1-2 kanyar a faluban, aztán 6:14-es idővel besétálok az iskolába. Bár nem tudtam róla de ez most kupát ért, Nosza Gabit alig 1 perccel előztem be. A túra kupa nélkül is igen élvezetes, jó útvonalú és ellátottságú. Bevéstem a naptáramba.

Mátra 115 2015.

(2015-ös idő/2014-es idő)

Kicsit aggódom.
Év eleji terveimben a Mátra, mint kiemelt túra szerepelt. Most viszont nem érzem magam különösebben felkészültnek. Múlt heti Kinizsin -melyet főpróbának szántam- voltak problémák. Vajon megfelelő következtetéseket vontam le belőle? A héten egy korábban nem tervezett nyaraláson voltunk Spanyolországban. A meleg jól jött szoktatásnak, de csak kétszer futottam egy óra átmozgatót. Nem lustult el a testem? Vagy pont így kellene mindig?
Cikáznak fejemben a gondolatok. Holnapra ki kell tisztítani, különben oda a koncentráció. Egy jó tányér túrós tészta és egy búzasör után mély álomba merülök sátramban.

Reggel pihenten és összeszedetten ébredek. Már 50 perccel a rajt előtt készen állok.
Itt van Marius a tavalyi győztes, Kovács Zsolti is, aki 3 éve annyira jól ment, de a Tót-hegyesénél végzetesen eltévedt. Sérülése ellenére indul Tinca is, viszont nincs Speró. Nagyon hiányoztál öreg harcos! A szertartás része volt, ahogy kocogunk ki a faluból és latolgatjuk az esélyeket. Most kicsit üres volt az út, pedig sokan voltunk rajta!

Barta Lacival az élen üget kis csoportunk. Nem is nagyon koncentrálok a jelzésekre, hisz kezében a GPS. Csak az útra és a környezetemben lévő emberekre figyelek. Kik lehetnek azok akik túlhajtják az elejét és kik a sötét lovak? Ehh figyeljünk csak a pulzusra. Na meg a jelzésekre, mert közben benéztük a sárga + kiágazását. 7 perce bánta a teljes élmezőnynek. Ez kicsit felizgat és egy darabig erősebben megyek a tanácsosnál. Szerencsére még hűvös van az erdő alján, és nem látom később kárát. Jagusig lehiggadok és beállok a tempómra.

Oroszlánvárnál az élre törünk. Lefelé könnyedén megelőz Marius, illetve Zsolt és Andrei is módfelett gyors. Marius szép lassan távolodik, de Zsoltékat könnyen tartom fölfelé. Ennyi erőbedobás kell óra szerint is. Kissé lassít a Sas-kő oldalában megtépázott ösvény, de így is a tavalyi idővel érünk a Kékesre (ha leveszem az eltévedés idejét). Már mos kell izó a szatyorba és ennél csak melegebb lesz. Szép kilátások. Eszem az évek során bevált dolgokat és megyek tovább Zsolték társaságában. (2:02/2:09)

Sombokornál eszméletlen gyorsan zúznak a srácok. Hallom, ahogy meg-megcsúszik cipőjük. Kicsit talán sokat kockáztatnak, én inkább öregurasan letipegek botjaimmal, aztán a békésebb részen felfutok.
Mátra-nyeregben meglátjuk Marius hátát egész közel. Hát már nem árkon-bokron túl jár? Ő is észrevesz minket és kissé rákapcsol. Zsolti elakad egy alattomos gyökérben és egy jókorát esik. Szerencsére különösebb baja nem esik.

Sasvár: (2:57/2:46). A pont feljebb kötözött. Kicsit bizonytalanul megyünk fölfelé, már attól félünk, hogy az épületben van és vissza kell futni, mikor feltűnik a láthatáron. Marius alig 2-3 perccel van előttünk, de nem erőltetem a felzárkózást. Ha a Lipótoknál is úgy megy fölfelé, mint a Kékesen, akkor csak kivégezem magam.
Tartok ettől a kitett, kopár meredélytől. Nem is értem, miért nem fürödtem meg a kút alatt.  Zsoltéktól szép egyenletesen elszakadok és bár elég meleg van a hegyoldalban, de nem cibál meg, sőt, a rudolftanyai elágazóban ismét meglátom Mariust egy percen belül. Be nem érem, mert hív a könyvtár olvasóterme, így Galyatetőig (3:50/3:33) visszaáll a korábbi rend.

Kicsit túlfutok a ponton, nem veszem észre, hogy nem a büfénél, hanem az építési területen ütöttek tanyát. Eszem a szokásosat, és töltök izót, mert már megint üres a zsák. Irány Almás. Olvastam a hírlevelet, nem rémülök meg a piros háromszöggé festett sávtól, rutinosan motorozok a pontig (4:11/3:55).

Nini, itt van Marius. Szerintem be fogom érni, kicsit fáradt a tekintete, de meglátjuk. A kutat megint kihagyom, még elégséges a hűtés. Talán a fejemet bedughattam volna azért, de már mindegy.
Galyavár könnyedén megy a botokkal és SzLA közismerten titkos pontján beérem Mariust. Megkérdezem minden rendben-e, ő mondja, hogy igen és jön velem. Most már érezhetően meleg van. Galyatetőnél (4:51/4:33) meggyalázva a finom húslevest jeget és vizet rakok bele. Bocs Pygmea tudom gyökérség! :)

Hagyva időt az ülepedésre kényelmesen kocogok a kék sávból lett kereszten. Marius mögöttem jön. Valami nem oké nála, vagy bízik a tájékozódási képességemben? Eseménytelen az ereszkedés leszámítva, hogy fülledt a levegő. Még a Hatökör Uránál is, pedig az majdnem a völgy alja. Gyanús, hogy Marius túlhúzta az elejét, mert mikor kiállok dehidratálni, megvár, nem fut el. Nem bánnám, ha együtt tudnánk menni, kevés szó esik, de jól elvagyunk.
Az emelkedő botokkal megint könnyű, Vinattiék pedig hideg fürdővízzel várnak Mátraházán (5:47/5:29)

Valami csodálatos érzés, ahogy leöntenek vízzel. A fák árnyékban futvva így hűs van és milyen sokáig vizes a pamut póló! Még talán nem volt olyan év, hogy a legkisebb tévesztés nélkül érjek le Lajosházára (6:13/5:54), most ez is megtörtént.

Sasvár és Almás után újra van dinnye, nem szabad kihagyni. Kicsit bővebben eszek, tavaly a Bagolyirtási műútnál már eléheztem. Ismét hív a könyvtár, szólók Mariusnak, hogy odébb találkozunk. Épp időben érkezik. Felfelé megbeszéljük, hogy innentől estig vissza vesszük az intenzitást, kell a fenének a baj. A disznóskertnél néhány röfi mutatkozik csak a melegben, inkább a szagukat érezni. Meleg még a szél is. Idén is meggyötör kissé az emelkedő.

Szentistvánon (7:19/6:55) jöhet a leves. Már kissé unom a izó ízét, de muszáj, ha életben akarok maradni. a pirítósaim helyett kenyérbelet eszek, talán előbbi jobban felszívná a vizet gyomromból. Fürdünk a csapnál aztán óvatosan gurulunk a Narád völgyébe. Vigyázni kell sok folyadékot vittem imént a gyomorba, ha elsietem ásítok egy nagyot mint tavaly Zugspitzen. Pulzusom aerob alján van, mutatva, a hőség mértékét. Nem is erőlködöm azzal, hogy feltornásszam, most a túlélés a cél. A zöld sávon átbukunk a Mátrabércen és az északi oldal hűvösében ereszkedünk alá. Ez most jól esik. A csalános részen egy egy sziszegésből tudom, hogy Marius mennyire van mögöttem.

Szorospatak (8:11/7:46) egy kád vízzel fogad. Ennél szebb képet most el sem tudok képzelni. Kétszer is fürdök. A kávé is jókor jön. Csak üresen iszom, tavaly óta megszerettem ilyennek. Okosan tempózunk fölfelé. Hogy emésztésem fenntartsam, bedobok egy darabka gyömbért. Ha Ágasváron lesz citrom, azt is küldök mellé. A tavalyi jégtörés eredménye itt is megmutatkozik egy szakaszon, de jól járható az út. A fiatalos nem olyan fülledt, mint a legutóbbi 2011-es hőségben, de susnyásnak elég susnyás.

Ágasváron (8:55/8:34) idén is van limonádé! Meg bodza is! Letartóztatok néhány citromot, aztán irány a csúcs, ami nincs is messze. Tényleg hasznosak ezek a botok.
Visszatérünk, mosakszunk, de még mindig nem jön senki. Ezek szerint legalább negyed óra előnyünk van. Lefelé már nem nagyon üzemel a gyomor, ez kicsi aggodalommal tölt el. Remélem még időben érkezett a citrom. Fallóskúti emelkedőn Marius kissé erősebb, ki is áll az élre.

A pontnál (9:42/9:09) ismét fürdünk, és érzem, hogy a citrom/gyömbér mégiscsak megtette hatását, mert újra hív a könyvtár. Megint rendben vagyok és átveszem a kezdeményezést. A Keresztes előtti szakaszon sár gyakorlatilag nincs, csak a száraz csapákkal kell birkózni. A faluban újra fürdünk, kitett szakasz jön a Hidegkúti nyeregig. Egyenletesen haladunk, ha nem is vagyunk gyorsak. Melegben nekem már ez is eredmény.

Hidegkútra (10:30/9:45) már előjegyeztem az újabb kávé-leves adagom. Elrakom a lámpám, a pirítósaim, meg a mellényem. Hogy utóbbit minek, azt magam sem tudom. Eltart pár percig, míg belapátolom a gulyást, Marius már menne, de nekem szükségem van a sós lére. Megint lassan indítok a folyadékkal gyomorban, mert tudom, hogy meghálálja a kíméletet. Az irtáson idén sokkal kevesebb a kullancs. Elbattyogunk a Zám-patakig, aztán neki a Múzslának. Csak a vége meredek, de most meghalok kicsit. Azt hiszem kevés volt a szénhidrát.

Csippantanak a lelkes pontőrök (11:55/11:01). Már majdnem egy óra tavalyhoz a hátrány. Fél banánt tuszkolok le, több most nem megy. Talán egyet vihetnék magammal, mert a gélek már nem fognak csúszni menet közben, de nem rongálom meg a banánfa kompozíciót. Lefele szokásosnál susnyásabb az út, de inkább zavar a motorosok által megkapart ösvény. Laciékhoz kicsit még gyűrötten érkezem (12:38/11:38).

Innen átadom a kezdeményezést, ő jobb állapotban érte meg az alkonyatot. Tartom magam, de fokozatosan csúszok vissza. Még dolgozni kell egy darabig azon, hogy 100 km felett is tudatosan frissítsek, most ez nem volt tökéletes.
Marius kegyetlen tempóban tud felfelé gyalogolni, mintha Sápi Endrét látnám magam előtt, csak a némasági fogadalmat tett kiadásban :) Idő közben már megbeszéltük, hogy 2012-ben találkoztunk a Csukás ultrán, és ahogy így galoppozik fölfelé a szekérúton, bevillanik a kép: Kapaszkodunk fölfelé a Tabla Buti-ra. Én aerob határon gyalogolok, ő meg könnyedén megy el mellettem öles léptekkel. Azt gondoltam a vesztébe rohan, végül 3. lett.
A Galagonyás-bérctől rengeteg szarvassal és őzzel találkozunk. János-vára kicsit nyögvenyelős, de utána könnyen kocogunk Puskaporos-forrásig. Rájövök, hol vétettem el a jelet tavaly, egy darabig ezt nem felejtem el. A forrásnál érzem, hogy kevés a szénhidrát, de nem kívánom a gélt. Kis sütivel próbálkozom. Mészpest szárazon rosszabb, mint vizesen, de legalább rövid. Havasra épp alkonyatra érünk (14:10/13:01).

Ha így folytatom össze fog szűkülni a gyomrom, és azért lesz hányingerem. Enni kellett volna gyömbért, de ez csak a felszínen motoszkál, nem jut cselekvésig a dolog. Ellenben ismét hív a könyvtár és ezzel teljesen rendeződik az emésztésem.
Fajzatig kísér minket a patai dizsi hangzavara (14:37/13:25).

Kellemetlen belegondolni, hogy egy tekintélyes hurok után ide fogunk visszaérni. Némileg nyomaszt a végjáték. A dinnye megint jól jön, de kávét nem merem vállalni, hátha bajt csinál. Az izó ízét úgy unom, hogy inkább vizet töltök, kockáztatva ezzel az eléhezést. Fogy a tudatosság..
Kávára csak a sík részeken futunk bele, mégis a tavalyihoz hasonló sebességünk (15:08/13:56)

Tót-hegyes felé egy jókora új irtás kerekedett a hegyoldalba. Az út száraz, gyorsan lehet haladni, és a tájékozódás is könnyű. Szerencsére ilyen téren még rendben vagyok.

Tót-hegyesen (15:47/14:34) az emblematikus palacsinta láttán kissé felkavarodik a gyomrom. Ne haragudjatok, olyan kedvesek vagytok, hogy csak mi miattunk áldoztok erre időt, én meg nem eszek belőle egy falatot sem!
Lefelé nem látunk lámpát, tehát nagyobb az előnyünk, mint tavaly.
Begyűjtünk egy rövidtávost és Pata határáig együtt megyünk. Most átveszem a vezetést, lejtőn még tudok menni, a járást is jobban ismerem, de Világos-hegyre megint szenvedek (16:14/14:57).

Tinca úgy 20 perccel van mögöttünk.
Innen már csak 100 méter szint, de nyomaszt, hogy a szokásosnál több van hátra, figyelős terepen. Már csak gurulni szeretnék könnyeden. Tavaly azt hittem gázos az út, de tévedtem. Szárazon sokkal alattomosabb.
Szépen ki van jelezve az elágazás, vaknak kell lenni, hogy Tarján felé forduljunk. Marius GPS-e csippant minden kilométernél, ő pedig mondja mennyi van hátra. Alig várok minden ilyen alkalmat. András által ígért két árok után érünk a fajzati útra. Még kb. egy ötös, de a falu csak nem akar közeledni. Fel egy rövid meredélyen a hegyoldalba, átvágunk egy susnyás mezőn, széles szekérút kezdődik a szőlők között, de a falu még mindig messze. Marius emeli a tempót. Elhagyunk egy csoport rövidtávost, köztük a párját. Mikor épp elérnénk a falu határát, hirtelen jobbra fordulunk. Nem lep meg, figyelmeztettek a várhegyre. Marius annyira érzi a cél szagát, hogy emelkedőn is fut. Én a megváltó halálban reménykedem. Végre elindulunk lefelé. cikázunk a pincék között, majd neki a templom apró dombjának. Nekem bele kell gyalogolni, különben K.O. Marius szól, hogy 200m a cél. Összeszedem magam, és együtt kocogunk be (17:36/15:45). Hála az égnek...

...Kifacsarva ülök a hátamon egy szemeteszsákkal és egy pléddel. 2,5 órába telik megenni 3 szelet dinnyét, egy tányér levest, és meginni egy sört, de boldog vagyok. Végig a határon motoroztam, de kitartottam a hőségben. Tanulság azért bőven akad, jó lesz megtanulni a leckét Kazinczyiig.

Linkek:
Mátra115 honlap útvonallal, eredményekkel, képekkel

Kiss Péter Emléktúra a Mátrában 57 2015.

A vonat idén is megállt Hort-Csánynál, a megálló táblát idén is fa takarja, és idén is lett volna tévedésből leszálló, ha a forgalmi szolgálattevő vissza nem zavarja. Nem én voltam az…

Szállásunk idén tágas és még buli sincs. Csak az alvásom darabos kissé. Reggel Allaga Tamással megyünk a rajtba. Este megbeszéltük, hogy együtt futunk. Ha bírom. Idén is szép napsütéses idő vár ránk, a terep viszont közel sem lesz ilyen barátságos. Múlt héten még igazi tél volt a hegyen, a mostani melegben viszont változatos terepviszonyokra készülhetünk. Ezen felbuzdulva botokat is hoztam. Milyen erőbedobással fussak? Este bálba vagyok hivatalos és időben oda kell érnem, viszont táncképes állapotban kell maradnom. 8 órás teljesítést tűzök ki célul. Fél nyolc után indulunk, több erős futó nyomában.

Füredig kényelmesen be lehet melegedni a könnyű lejtőn. A jelzések jók, sár nincs. A Kékesre vezető kék háromszög is jó, helyenként le van fagyva, de könnyen járható. Egyenletesen emelkedő az ösvény, a kisebb hullámokon, botokkal rásegítve lendületet sem vesztek. 5 perccel előbb érünk a síházhoz, mint tavaly. Szükség lesz erre az előnyre, innen jön a neheze.

Lazára veszem a figurát, eszek kis kenyeret, meg kihasználom a meleg teát.

Tamás nagyon gyors lefelé a jeges ösvényen. Pár pillanatig vacillálok, hogy nem veszélyes-e stabilizálásra használni a botokat, de aztán bevállalom. Jól jön az éles kanyarokban, vagy a kásás hóban kiforduló lépéseknél, de legnagyobb hasznát a Kis-Saskői terelésnél veszem. A decemberi jégtörés miatt ezen a szakaszon még fák hevernek az úton, így a kereszt után maradunk a gerincen és csak a Markazi-kapu előtt térünk vissza. Ez az egyik legszebb szakasz, sziklataréjokkal, keskeny gerinccel. jó kilátással, helyenként nagy hóval. Persze lassú is. 

A zöldön már újra száguldunk, egészen a vízesésig. Ott aztán tükrösre le van fagyva minden. Sokat segít a kifeszített kötél, de a vízesés alatti átkelés előtt megcsúszok és az egyik botom beakadva két szikla közé ripityára törik. Bakker... 2 perce fejtettem ki, hogy milyen dinamikusan lehet haladni vele. Összeszedem a maradványokat és kirakom a zsákra, mint antennát. Beérjük JB-t, majd a Speró, Zserzseli Robi trojkát, és pár kilométerig kerülgetjük egymást.

A csevicénél megint kényelmesen frissítek keksszel és teával aztán jöhet egy nem túl meredek, de hosszú és őrlő emelkedő. Iparkodok megmaradt botommal, váltogatva karjaimat, de kérdés hogy győzőm erővel ezt a hendikepet. Egy ízben kissé félremegyünk egy dózeren, de hamar feltűnik az emelkedő és a nyomok hiánya. Olit Rózsaszállásnál érjük be, ép bőszen telefonál. Az erdészház melletti völgyben szinte minden bükk elfeküdt, szerencsére nem erre vezet utunk. Rövidesen Gabi halálához érünk, ahonnan kissé kisimul a táj, de lassít a hó. A kilátás azért nem lehet panaszunk. Gyuriék pontján még hűvös van, de meleg a fogadtatás. Jót húzok a kekszből és elropogtatok mellé némi teát.

Sombokor hóban talán jobb, mint száraz görgeteges állapotban. Vörösmarty-háznál átóvatoskodunk a tükör jégen, és nagy lendülettel megindulunk a zöld kereszten, majd gyorsan vissza is veszünk néhány sunyi jégfolt hatására. A völgyben már nincs gond, Tincát és még egy futó srácot begyűjtve döngetünk Lajosházára. A kis híd keresztbe vetett keskeny gerendáját idén is kihagyom, inkább a kövek a patakban. Elsők vagyunk a bőséges ellátású ponton. Eddig még nem kerül elő semmi a táskámból.

Nekibuzdulunk a sárga négyzetnek. Szerencsére nincs úgy lefagyva, mint múlt szombaton. Tincát felrázta érkezésünk, velünk tart. Felfelé egyre havasabb a táj, de nem fázunk a meleg napsütésben. Jávor Zoli olyannyira nem, hogy egy szál pólóban pecsétel a Bükkfa-kútnál.

Veronika-rétnél kezdem érezni, hogy fáraszt az egy bottal való kepesztés, Tamás elhúz a pontig, majd Sombokor után a síházig is. Kis-kő felé nem erőltetem, a felzárkózást, a pontig 3 perc hátrányt halmozunk fel. Bálintnak névnapja alkalmából átadok egy tábla csokit, mely igazi értékét az adja, hogy idáig cipeltem. Jön a túra sportszakmai része. Lefelé még a Vár-völgy előtt látom, hogy Tamás nincs is olyan messze, a pataknál be is érjük (épp tájékozódott). Egy technikai szünet nyomán kissé lemaradok, de a várig se kedvem, se erőm felkapaszkodni rájuk. Makinál kólázunk, aztán fordulunk is vissza. Hamarosan találkozunk a mezőny jelentős részével, Az emelkedő kezdetétől Tamás fokozatosan elhúz, mi Tincával fenntartható tempóra beállva morzsoljuk az emelkedőt. Hiányzott a bot na.

Kis-kőtől Füredig hosszabbnak érződik a táv, de ennek oka a nehezebb terepviszony lehet. A hóból fokozatosan váltunk át sárba. Tavalyi évből kiindulva sárra számítok az utolsó szakaszon is, és meg is kapjuk bőségesen. Mostanra elfáradtam, egykedvűen daráljuk le a maradék két kilométert, végül a 7:36-al lépünk be a célba. 7 perccel Tamás, 20 perccel a tavalyi idő mögött, igaz sokkal cudarabb terepen. Összességében nem lehetek elégedetlen és megmaradt a táncképesség is.

Adatok saját mérés szerint:

Táv (eltévedés mentes): 58,61 km

Szint: 2860 m

Linkek:

A Hérics TE honlapja
A túra kiírása TTT-n

Beszámolók a túráról

Mátra 115 2014.

Megállapítások túra előtt:

-Máskor is hozok sátrat: Jobban lehet aludni, mint a tömegszálláson. Igaz az alvás minőségét az este elfogyasztott pohárnyi vörösbor is javíthatta. 

-Jó a gyomrom: Hét közepén volt egy kisebb hasmenés féleségem, de almával, fokhagymával, kamillateával és kevesebb rost bevitelével rendeződött a dolog. Pénteken már nem ettem zöldséget, csak alma, banán, tészta, és üres zsömle volt a menü. Persze a megszokott 1 adag B*res csepp sem maradhatott el aszkorbinsavval.

-Hűvös a reggel: Én meg mindössze egy hosszú ujjú pólót hoztam magammal.. Mondjuk dzsekimmel sem lennék előbbre, csak szél ellen jó, esőben nem megyek sokra vele.

-Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ennyien leszünk itt: Úgy tartottam, hogy a túra nehézsége miatt megmarad egy szűk réteg szórakozásának, erre most majd’ háromszázan rajtolunk. Mindjárt le kell szögeznem, hogy ez egyáltalán nem befolyásolta a szervezés és ellátás minőséget. Nincs jobb szó rá, egyszerűen pazar volt. 

Minden úgy indul, ahogy tavaly. Mérsékelt tempóban tiplizünk ki a faluból Speró JB, Barta Laci, meg még pár ember társaságában. Speróval beszéltünk róla, hogy mehetnénk együtt, bár e felől vannak kétségeim. Eddig még mindig belebuktam ebbe a tervbe. Nem is vagyok hajlandó kilépni a kijelölt pulzus tartományomból. Okulva a T100 keserves tapasztalataiból 130-135 fölé nem megyek az első órában, utána 140 a tető. Ennek ellenére nem szakadok le, sőt még JB sem húz el. Igaz panaszkodik is az edzetlenségre. 

Oroszlánvári ellenőrzőpont után kezdünk szétzilálódni. Speró továbbra is kegyetlenül gyors lefelé (még a botok sem akadályozzák), viszont én is fejlődtem, már nem okoz irreálisan nagy erőfeszítést tartani. Mozgásom érzésre megfelelő. Rövidben időnként hűvös van, de nem vészes. A panoráma kicsit tompa, és az ég is felhős, ebből bármikor lehet eső is. 

Kékesre alig két óra alatt érünk. Frissítéssel nem vacakolunk sokat, tekerünk Sombokor felé. 

Egy darabig még kísérteni fog tavalyi esésem emléke, de legalább, kellő óvatosságra int. Egyébként magamhoz képest jó ütemben ereszkedek. A terep minősége tavalyihoz hasonló, hol sarasabb, hol szárazabb, de összességében jól lehet haladni. Mátra-nyeregben előz be minket Vasilache. Nem versengünk, ki-ki megy a maga ritmusában, aztán majd meglátjuk mi lesz.

Sasvárig újabb 1-2 percet faragunk Speró legjobb (2012-es) eredményéből. Tervezésekor ezt az időt vettem alapul abban reménykedve, hogy ha igen jó napot fogok ki, akkor megcsíphetem. Ha csak simán jót, akkor meg a 17 óra lehet meg. Már most látszik, hogy a kaját túlméreteztem, elég lett volna a pirítósokat depózni, minden más fölösleges. A hűvös időben az izó sem fogy úgy, nagyjából félig van a tartály (pedig ide már töltést terveztem). 

Nem maradunk sokat, nekiveselkedünk a Lipótoknak. Talán ez az eddigi legkönnyebb mászásom. Nem olyan szép a látvány, mint tavaly, de legalább nap sem égeti tarkónkat. Nagy egyetértésben megállapítjuk, hogy a Rudolftanyai elágazás inkább csak lélektani határ. A legmeredekebb résznek ugyan vége, de a pontig még jócskán emelkedik, aki nem figyel könnyen elfutja. 

Galyán bedobunk fél tányérral a szuperfinom levesből és rongyolunk tovább Mátraalmásra. Nem tudom Speró mennyire nyomja, de továbbra is kockáztatás nélkül tudom követni. Ez önbizalommal tölt el. Fölfelé átveszem a kezdeményezést, de a pulzust szigorúan betartva kaptatunk. Speró sífutós emlékeit idézi meg, minden bokrot ismer a környéken. A hurok bezárásánál találkozunk Rusboyék csapatával. Jól haladnak, ahogy mások is. 

Újabb fél tányér tésztás leves, és csipet hús. 4:40 tájékán kocogunk tovább. Ilyen jó állapotban még soha nem voltam itt, pedig legalább 20 perccel vagyok a legjobb időm előtt. 

Lefelé Korlátozzuk a sebességünket, hogy ne verjük szét magunkat. Hogy gyomrom a pirítóstól, a megfontolt tempótól, a hűvös időtől, a visszafogott étkezéstől vagy ezek bármilyen permutációjától érzi jól magát azt nem tudom. 

Hatökör urától az emelkedőn Speró a karmester. Igen gyors a botjaival, rendszeresen beleszaladok a piros zónába, hogy kövessem. A pont előtt meg is jegyzem neki, hogy ez nekem sok lesz, de megnyugtat, hogy ő is a kihágott, csak nem akarta visszafogni magát. 

Na most jött el az idő táskát tölteni. Erős akaratú vagyok, csak a szememmel falom a süteményeket, egyébként bevált dolgokat falatozok. 25 perc lerongyolni Lajosházára. Idén nincs nagy víz a patakban, nem kell lábat mosni, a talaj sem túl csúszós. 

Speró nem várja ki a pecsétet, hívja a könyvtár olvasóterme. Begyűjtöm a papírjait és a neki szánt kenyérrel eredek nyomába. Fura, hogy milyen nehéz az irodája, nem is értem. Megnézem kicsit közelebbről, ekkor látom, hogy egy kiló sót is magammal hoztam a pontról :) Szerencsére alig 100 méterre vagyok, kiálltok nekik és otthagyom a földön. Épp időben érkezek, végzett a folyóiratokkal. Tempósan sétálunk, míg elfogy a kenyér. 

Nem különösebben meredek az emelkedő, hosszabb szakaszokba bele lehet kocogni (pl. a disznós kert mellett végig), de figyelni kell a pulzust, könnyen elszállhat az ember. Egy ízben félremegyünk, de alig 50 méter után eszmélünk. 

Bagolyírtási útnál érzem, hogy kissé elfogytam, de a pontig elhúzom az evést.

Az italboltnál újabb tányér leves vár ránk, de én még bedobok mellé egy kis barack befőttet, meg egy szelet meggyes piskótát. Utóbbiak a vércukor szint gyors helyreállításához kellenek. Narád-patak völgyében idén nincsenek szalamandrák, csak kirándulók. Szentlászlón már látszik, hogy nincs nagy baj, a pulzus ismét felmegy a céltartományba, az erő pedig a felszívódással együtt majd megjön. Levágtatunk a lejtőn és a rövid holtponton átlépve érkezünk Szorospatakra.

Achillesemnél kiszakadt a zokni és a cipőm kikezdte már a bőrt. Kérek ragtapaszt, de az alig pár percre marad csak fönn. Annyira nem zavar, úgyhogy marad így. A román srác öt perce ment el és kissé fáradtnak nézett ki. E miatt nem fogunk rohanni, egyenletességre törekszünk. 

A piros sáv Ágasvárig tartó szakaszát annyira nem kedvelem, pedig nem veszélyes. Egyedül a turistaház előtti irtáson állt meg a párás-fülledt levegő. 

A házban iszok egy nagyot a limonádéból és viszek is, meg befalom belőle az egyik citromot. Nagyon kívánta szervezetem, nem tudtam ellenállni. 

Ágasvár aljában találkozunk Vasilacheval. Akkor most lesz egy pontos mérésünk a lemaradásról. Kapaszkodás közben szembejön a Galyavár oldalában megismert turistacsoport. Jó futást kívánnak. Bár egy kicsit erős kifejezés ez az emelkedőn, de megköszönjük a szurkolást. Az első csúcson van a pont, a kilátás továbbra is ötöst érdemel.

15 perc a hátrányunk, tehát nem lehet olyan rosszul. JB érkezik szemből, meglehetősen fáradt a tekintete, de jól jön.

Fallóskút felé az emelkedőn helyenként belekocogok. Speró kissé lemarad, de Makihoz együtt érkezünk.

A lejtőre vonatkozó sebességkorlátozást betartva ereszkedünk. A völgyben kissé meggyötörték az erdészeti gépek az utat. 

Keresztesen az emelkedőn egy piros pólós alakot pillantunk meg. Ha ennyit lassult a srác, akkor Hidegkútig megfogjuk. Erős tempóban faljuk az emelkedőt. Vércukorszint karbantartásra bedobok két gumicukrot. Az erdő szélén ismét megpillantom a piros pólós alakot, de van mellette még egy valaki. Gyanús. Hamarosan beérjük őket, a pont személyzetének egy része az. Speró szól, hogy most neki van egy holtpontja. Nem rémülünk meg, mindjárt a ponton vagyunk, ott majd meggyógyul. 

Soha ilyen korán nem voltam még Hidegkúton. Kb. egy órát verek eddigi legjobbomra. Belapátoljuk a levest, lefolytom kis kenyérrel, meg eresztek utána kávét. Csomagomból csak a lámpára és a pirítósra van szükség, többi mehet a célba. Szárnyalni tudnék.

Átvágunk a kerítéssel körbezárt irtáson, majd a túlparton kullancsellenőrzést tartunk. Egy tucatot tartóztatunk le fejenként. Nagyparlagnál Speró figyelmeztet, hogy legyünk óvatosabbak, mert még nem szedte össze magát. Az emelkedőn ez meg is látszik, érezhetően gyorsabb vagyok. Múzslán meglehetősen szürke az arca. Aggasztó, hogy semmit nem kíván enni.

Lefelé beállok puttonynak, de sokasodnak a baljós jelek. Simán tartom a tempót, sőt tudnék gyorsabban is menni. Tavalyhoz hasonlóan idén is szépek a fények a Cserhát fölött.

Diós-pataknál Speró elzavar, hogy neki ez nem fog menni. Vonakodva bár, de elindulok. A román srác alaposan rákapcsolt, sokat nőtt az előnye. A zöldön fölfelé kocogva próbálom megidézni, hogy milyen jeleken kell menni. Térképet persze elfelejtettem hozni. Na mindegy, majd lesz valahogy. János-vára meglepően sima ügy, ahogy a zöld négyzet és sárga kereszt elágazása is beugrik. A dózer útnál viszont felsülök. Mintha egyenesen menne a jelzés tovább, de jeleket nem látok. 10 percet keverek, mire jobb híján elszánom magamat és egyenesen átvágok a réten. A végébe van egy út amin bizonytalanul elindulok. Hamarosan jel is van, majd a kisház is. Akkor minden ok. 

Puskaporos-forrásnál pecsételés közben beér Speró. Újra el akar küldeni, de ha akarnék sem tudnék gyorsabban menni, Örülök, hogy így helyretette az 5 perc pihenő. 

Havas mászása világosban kifejezetten könnyű, a kilátás pedig pazar. Úgy számoljuk Káváig világosban mehetünk. Az ereszkedés a kapaszkodáshoz hasonlóan könnyű, egyedül a tanyák környékén sarasabb a terep. Ez sötétben már biztos lassítana. 

Fajzaton kérek egy újabb adag kávét. Már olyan szinten vagyok, hogy cukor sem kell hozzá. Speró hiányolja a bubis vizet, de már csak a célban jut hozzá. Fejlámpa fel, dinnye kézbe, indulhatunk. 

Erősnek érzem magam és a a mozgásom összeszedett. Világosban könnyű jó tempót menni, úgyhogy 25 perc alatt el is érjük a csúcsot.

Még épp látni, de a trükkös lejtő miatt lámpát kapcsolunk. Az enyém nevetségesen gyengén pislákol, pedig frissek az elemek. Sperót magam elé küldöm, hátulról zavar a fénye. Kiérve a dózerútra, sáros a terep, némi víz is folyik szembe. Tót-hegyes alatt rutinosan tájékozódunk

A ponton érzem először, hogy szemerkélni kezdett az eső. Idén újra van palacsinta, de kiütne, inkább meghagyom a többieknek. Lefelé lámpa villanik a sötétben, vajon ki lehet az?

Babik-kút magasságában beérünk egy rövid távost, aki csatlakozik hozzánk. Egyre nagyobbra az olló köztünk és a román srác között. Nem meglepő, elve gyorsabb és itt még világosban járt. 

Világos-hegynél már komolyan esik az eső, de András pólóban, rövidnadrágban és mezítláb fogad minket. 14:54-el csekkolunk, erőlködés nélkül kikerekedhet egy 15-ös kezdetű idő. Az esőre való tekintettel fokozott óvatossággal ereszkedünk a köves-meredek részen. Zavar, hogy a rövidtávos srác nagyon közel jön mögöttem. Egyrészt erős fényű a lámpája, így nem látok rendesen, másrészt időnként megcsúszik, és elég egy szerencsétlen esés, hogy mindkettőnket elkaszáljon. Megkérem, hogy tartson távolságot, de pár perc után újra a nyakamon van. Többször nem teszem szóvá, inkább tűrök és reménykedek. 

A kerítés mellett alaposan eláznak cipőink a fűben, de már nincs jelentősége. Lámpám egyre halványul, ahol lehet Speró mellett futva hiénázok. A végén már olyan gyönge, hogy két szentjános bogárral többre mennék. Dekás elemet sem veszek bele többet..

A falu határában megyalogoljuk az utolsó emelkedőt. Itt veszem észre hogy a srác idő közben lemaradt valahol. Felérve kényelmes kocogásra váltunk végül 15:45-el elégedetten érünk célt.

Linkek:
Tinca beszámolója
További beszámolók
Mátra115 honlap útvonallal, eredményekkel, képekkel

Kiss Péter Emléktúra a Mátrában 57 2014.

Kiss Péter Emléktúra a Mátrában 57 2014. nagyobb térképen való megjelenítése

Tévedésből egy Hort-Csányi vasúti megálló látogatással színesítem az odautat. Végül is szerencsés voltam, csak 3 kilit kellett kocogni nagyzsákkal a faluig, hogy onnan elbuszozzak Gyöngyösre. 

A szállás zsúfolt, zuhanyozni már nem lehet, a szomszédban meg buli van. Ennek ellenére jól alszom.

Sástó mindössze negyed óra busszal. Feri pontban hétkor nekivág, én csak 8 előtt 5 perccel követem, hogy ne legyen gond a pontnyitásokkal. A parkot nem a lépcsőkön, hanem a buszmegálló felé hagyom el, hozzátoldva egy keveset a túrához. Könnyen galoppozok lefelé a napsütésben, várva a bemelegedésre. Ellenőrzésként ránézek az órára, ami 210-es pulzust mutat. Hátezmeghülye. Nekem, akinek 140 körül van az aerob határa. Megigazítanám az övet, ekkor jövök rá, hogy az köldök tájékán lötyög. Vesemelegítő le, póló kitűr, szíj meghúz, visszaöltöz. Mindezt futást közben. Persze nem lett tökéletes, Füred határában külső segítséggel újra megpróbálom. Innentől hitelesek az adatok. 

Indulhatunk a Kékesre. Első átkelésnél mindjárt megmártom a cipőket. Nem volt fájdalmas így a továbbiakban, ha nem túl mély egy patak és nincsenek kiálló kövek simán átgázolok. Elfogadható meredekségű a kék háromszög emelkedője, ritkán kell csak belegyalogolni. 65 perc a csúcs. Sokan vagyunk, várni kell a pecsétre. Egy tea, egy sercli, mehetünk. Lepelszerű hó borítja a talajt. Romos állapotú cipőm nem bírja a fagyott részeket, csúszkál, óvatoskodom az egynyomos ösvényen. Ahogy ereszkedünk lefelé úgy váltja a fagyott talajt a sár. Markazi kapunál már csak utóbbiból van. 

Ilona-völgyi vízesésnél először járok. Eddigi Mátrai túráim valahogy mindig elkerülték. A nap kissé bágyadtan süt, alig kapaszkodott még a gerinc fölé, de a látvány így is emlékezetes. 

Szent-István csevicénél muszáj kicsit hosszabban időznöm, ennyi finom keksz mellett nem lehet csak úgy elmenni. Annáékkal váltunk pár mondatot, aztán az aszfaltról letérve újra kocogásra váltok. Az északi oldal hűvösét kitartó emelkedő ellensúlyozza. Néhol az út súlyosan megsérült az erdészeti technológián, de ennél nagyobb ganéra számítottam. Megfogyatkoznak az emberek, egyre hosszabb szakaszokra maradok egyesül. Gabi-halálától nagyjából szintbe halad az út. Sombokornál Medvegyuék őrködnek. Még egy vízmelegítőt is kihoztak kondérral (no meg vízzel), hogy meleg teával lássanak vendégül minket. Megjegyzem az összes pontról elmondható, hogy csupa lelkes és készséges ember látta el a szolgálatot. 

A sárga négyzet lejtője a M115-öt idézi, bár kicsit fájdalmas pillanatát. Meg sem próbálok gyors lenni, megelégszem a biztos leérkezéssel. Lajosházáig lejt az út, lehet javítani az átlagon. Feri egész jól halad, azt hittem idáig beérem, de még sehol semmi. Leereszkedve a völgybe rákanyarodunk az egykori kisvasút nyomvonalára. Helyenként a földbe dermedt talpfákon vezet utunk. Az egyik patakátkelésnél a hídfők között csak egy rönk van keresztbe vetve. Viszonylag magasan van a patak felett, és nem látszik, hogy csúszik-e. Nem kockáztatok, átgázolok a patakon. Lajosháza épp féltáv, minden tekintetben. Frissítek beszélgetek, aztán jöhet a jól ismert sárga négyzet Mátraházáig. Valahol a Bükkfa-forrás után tűnik fel Feri és Papp Bálint a láthatáron. Simán benézzük a Sárga háromszöget, a négyzeten megyünk végig. Veronika-rét teljesen kopár, hónak nyoma sincs. Kellemes szintúton térek vissza Sombokorhoz, elmellőzve a düledező síugró sáncot. 

Folyamatos a forgalom, megérkeztek a középtávosok. Tóth Janival indulok a Kékesnek. Egy görcsölgető gyalogost kisegítek némi sóval, meg ásványianyag tablettával. Volt bőven, az utóbbi két hónapban csak viszem magammal, de nem használom. Nem érzem szükségét. A meleg beköszöntével biztos változik majd a helyzet, vissza kell állni a jól bevált módszerre.

Könnyű terep következik. Az útvonal bár ismeretlen, de folyamatosan vannak előttem, vezetik a szemem. Bálint és Ádám egy napfényes tisztáson posztol a Kis-kő fölött. Szekeres Tamás már jóval előttem elment. Becsülettel megnyomta a napot, meg is látszott az idején. Eddig én sem vagyok elégedetlen, de még le kell menni egy pofonért a Markazi várhoz. Halványan látszik egy ösvény a gerinc élen, de alapvetően az egyedi jelzésre kell koncentrálni, nem lehet teljes gőzzel repeszteni. A délies lejtőn melegen süt a nap, lekerül a sapka és a sál is, élvezem a fényt. Vár-völgyben és a zöld rom jelzés emelkedőjén meglehetősen köves út vezet. 

Maki kólával vár a ponton. Bekapok két MagneB6-ot is, biztos ami biztos, aztán fordulok vissza. Kíváncsi vagyok mennyit esik az átlagom, a hurok kezdetén 8,1 volt. Egészen a völgyből való meredek kikapaszkodásig lehet kocogni, utána jön 2,5km 450m szint. Kb. Vadállókövek, csak egyenletesebb. Jönnek szembe a többiek, már láthatóan erősebb a nyom, mint idefelé.

Visszaérve Bálintékhoz kapok egy újabb müzlit, megy egy jutalom bonbont. Átlagom 7,7-re esett vissza. Füredig viszonylag kis esésű lejtő vezet tölgyeseken át. Fokozatosan emelem a tempót előzgetem a gyalogosokat. Lent pecsételek egy utolsót és nekivágok a nap utolsó emelkedőjének a célig. Nem meredek, csak a terep gané, alaposan felszántották a bakancsok. Megint benézem a jelzést, és a buszmegállón át érkezem a célba 7:18-al.

Jó volt ez a nap! Érdekes, változatos útvonal, jó ellátással. Némi szépséghiba, hogy nincs zuhanyzási lehetőség a célban és az átöltözést is a mosdóban kell megejteni. Ha legközelebb lenne ilyen lehetőség még felárat is fizetnék érte.

Adatok saját mérés szerint:

Táv (eltévedés mentes): 56,97 km

Szint: 2817 m

Linkek:

A túra adatlapja
A túra kiírása TTT-n

Beszámolók a túráról

Magyarországi forrástúrák a Mátrában 2013. szeptember 21.

Magyarországi Forrástúrák a Mátrában Hosszú táv 2013.09.21. nagyobb térképen való megjelenítése

Nincs térképvázlat az itinerben. Az baj, mert nálam meg térkép nincs. Így jár, aki utolsó pillanatban dönt egy túráról és nincs ideje hazaugrania atlaszért. No, meg gépen sem néztem meg az útvonalat. A rossz tanuló felel. Bízzunk benne, hogy a szalagozás és a leírás elég lesz, bár utóbbi elég szűkszavú.
Gyurival és Ferivel vágok neki, de már az első emelkedőn szétszakadunk. Múlt hét után visszafogott átmozgató tempót terveztem, de hajt a mehetnék. Pulzus az egekben. Ez biztos megbosszulja majd magát, klasszikus elfutás. Csak homályosan sejtem, hogy talán az utolsó harmad lesz jól futható, addig csak szakaszosan. Illene ésszel kezdeni.
Melengetően süt a nap. Túlöltöztem. Egy rövidnadrág elég lenne, meg egy póló mellénnyel. Izzadok rendesen. Az első óra után kilences az átlagom a viszonylag sok szint ellenére. Még egy órát talán bírok így, aztán visszavesszek. Ismerősöket hagyok el, majd a Delelő-kút után rátérek a Koncsúrok és a Múzsla oldalában emelkedő jelzetlen szekérútra. Azon morfondírozom, hogy talán ezen az úton jártam 2006-ban is, mikor a Mátra60-on a zöld háromszögön eltévedtem. Más hasonló jellegű út nincs, csak ez lehet az.
Kis-Cseri-forrásnál figyelmeztet a pontőr, hogy hamarosan szétválik a rövid és a hosszú táv, nekünk balra kell majd fordulni. Pár perccel később favágók és rakodógép dolgozik az úton. Vesztemre pont az útvillában, így nem veszem észre az elágazót, csak egy szalagot. Furcsállom kicsit a lejtőt, mintha a hegyet oldalazva érnénk el a zöld háromszöget, de nem volt időm tegnap térképet nézni, bízom a szalagokban. Mikor meglátom a zöld jelzés akkor jövök rá, hogy bízhatok én a szalagokban, ha az a rövid távosoké. Mehetek vissza. Sejtem, hogy a favágóknál lesz a megoldás kulcsa, nem volt eddig kiágazó út, csak a gép takarhatott. Felírok négy önkéntes kilométert. Többen kérdezik, hogy rossz-e az irány? Nekem igen. Mire visszakapaszkodok már nincs gép, látszik a leágazás.
Másodjára is üdvözlök pár ismerőst. Gyuriék úgy 10 perccel lehetnek előttem. Visszaveszek a tempóból, többet nyerek vele, mintha újra kevernék. Vidróczki-barlangnál még nem jártam. A piros kereszten a terep nem támogatja a rohanást, egész technikás. Érzem már a combom, bár lehet még a múlt hétről maradt macskásság.
Lench-forrásnál keresni kell a szalagozást, mert színe beleolvadt a vöröses avarba. Papír figyelmeztet, hogy szalamandrák lehetnek az úton. Találkozom sárga-fekete pizsamásokkal, de ezek csíkosak és repülnek. Szerencsére ma nincsenek szúrós kedvükben a lódarazsak. Utóbb kiderült, Vera nem volt ilyen szerencsés..
Nem emlékeztem, hogy a zöld kör ennyire emelkedik. A Mátrai LeFaGySz-on kifutottam, igaz a zöld sávot is Fallóskút felé, aztán szépen be is állt a lábam. Zoltán-forrást kis szerencsével találom meg. Jó húzok a frissítő vízből.
Magam mögött hagyom Óvár Bejáratát, majd a nyüzsgő Ágasvári turistaházat is. Könnyebb, haladósabb rész következik, gurulok kicsit a szintek után. Hol lehetnek Gyuriék. Egész jól mennek. Böske-forrásnál találok rájuk. Bárány-kő sosem látott szikláinál be is érem őket. Maradok velük. Lazulni. Legyen ez egy ilyen nap.
Beszélgetve, kocogva vesszük be Fallóskutat, ahol mégsincs etető pont, csak esküvői menet. Azzal nem lakunk jól, Bagolyírtásig ki kell bírni. Jutalomunk nem marad el, Egonék most is nagyszerű ellátásban részesítenek minket. Megújulva indulunk a zöldön tovább. Elképzeléseim szerint a célig most már könnyebb, kevésbé szintes terepnek kell jönnie, ahol lehetett volna javítani az átlagon. A nagy beszélgetés közepette nem vesszük észre a Csederjes-forrást, de erre csak a Dudás-kútnál jövünk rá. Na szép, és még a Múzsla nyeregben sem írtam föl a választ. Egyes, leülhet.
Babik-kútig Attiláékkal beszélgetünk. Töltünk egy utolsót a hűs vízből aztán Ferivel megindulunk a sárga kereszten. Milyen fárasztó ez már Mátra 115-ön sötétben.. Káva lábától Puskaporos-forrásig megszakítjuk szemben a M115-el műsort és egy eleinte kellemetlenül köves úton ereszkedünk alá. Az erdő szélén jókora görögdinnye halom áll. mintha Rudit és Tincát látnám előtte. A célban kiderül, hogy nem tévedtem, megdézsmálták az állatok ellátmányát. Ettől nem merték eltiltani őket a vadászok, de morogtak a túra miatt. Este vadászat lesz. Szarvasbőgés idején? Ja, az csak holnaptól van hivatalosan. Vissza a szemben a Mátra 115-höz.
Mész-Pest kellemetlen kaptatója, most még kellemetlenebb lejtő. A pontőrök által kifeszített kötél nagyban egyszerűsíti dolgunkat. A vizet nem kóstolom meg, továbbra is tartok a kénes víz élettani hatásaitól. Rétek és bozótok között a kopófélben lévő sárga kereszten. Pöröl a gazda, hogy a telkén át megyünk és még nem is köszönünk (téglafal mögött nem látszott). Különben sem járhatnánk erre. Kimérném neki azt a telekhatárt, lehet lenne meglepődés..
Kiérünk a murvás útra, és nem látunk keresztet, csak sávot. Elindulunk hát azon. Na, nem kellett volna. Még egy ajándék kilométer, de végül itt is balra kellett fordulni a zöld négyzeten. János-váránál érjük be Gyurit. Ez a morzsalékos meredély sem kedvencen, de lefelé rosszabb. Tulajdonképpen errefelé kényeztet minket a Mátra115. Egy szarvas barcog a Zám-patak völgyében. Elnézte a naptárat, vagy már nem bírja tovább és menne mindenre ami mozog? Szarvasok, nyulak, sündisznó, vakond egyik sem érezheti magát biztonságban.
Köszvénykútig még egy kis tökön-babon át közlekedés kijár, aztán aszfaltozunk. A faluban érjük Moiwa vezette csapatot, köztük Bálintékkal. Együtt sétálunk be a célba. Feri félünnepélyes keretek között átadja Bálintnak első igazi géljét. Múlt héten csak egy gyümölcspépet sikerül hoznia én komolyan veszem a futóversenyt jeligére. Ezentúl van mit a kirakatba tennie :)

Adatok saját mérés szerint:

Táv (eltévedés mentes): 54,3 km

Szint: 2504 m

Linkek:

A túra adatlapja

Forrástúrák honlapja

Beszámolók forrástúrákról
Beszámolóm a Vértesi forrástúráról

Mátra 115 2013.

Ügetünk Speróval a Hidasi erdészház felé, a saras szekérúton. Valószínű ez lesz a legnedvesebb M115-öm (2010-ben nem voltam). Nagy galibától nem tartok, a tavalyi időben vannak tartalékok, az így is tartható, javítható. Kékesig mindenképp óvatoskodunk, itt csak veszíteni lehet. Kellemesen hűvös a levegő, bőven elférne rajtam egy póló, de a hosszút választottam szahara sapkával. Tegnap szedtem be az utolsó bogyót, még nem biztos, hogy elmúlt a fényérzékenység. Lejtőkön Speró brutál gyors, csak lobogok, de az emelkedőkön szépen hozom magam, diktálom a tempót. A gerincen helyenként pára gomolyog, észak felé felhő üli a völgyeket, csak a magasabb dombok látszanak ki.

Kékesre a tavalyi idővel érünk föl. Feltöltöm a púpot izóval, és nyomás tovább a kellemetlen Sombokor felé. Megbeszéljük, hogy okosan ereszkedünk, itt is csak veszíteni lehet, ennek ellenére próbálom pörgetni a lejtőt, hogy ne szakadjak le nagyon. Eleinte megy, de aztán egyik lépésnél megmozdul a lábam alatt a talaj, én pedig a farcsontommal egy kövön tompítom az esést. Nagyot nyekkenek. Azonnal fölpattanok, de érzem, hogy ez nem fog elmúlni hamar. Leóvakodok a lejtőn, majd lassan gyorsulva futok tovább. Szidom magam, hogy miért vagyok ekkora balfácán és reménykedem, hogy nem ér véget Sasváron a történet. 

A ponton beérem Sperót és megyünk tovább, de már csak követek. Egyszer csak hozzák a lapomat utánam. Köszönet érte! Az ütéstől nyomást érzek hátul, önkéntelenül szorítom a faromat. Egy pisilés is  negyed óra. A csont környéki izmok bedurranhattak (ha vannak ilyenek) és emiatt kissé megváltozott a mozgásom. Elhessegetem a kiszállási gondolatokat, meglátjuk mi lesz, ha nagy a baj, akkor majd jobban fog fájni. 

Lipótoknál Miroslav Štroppal kaptatunk hármasban. Hátranézve fantasztikusak a fények. Foltokban nap világítja meg a terepasztal szerű tájat, a felhőzet fehértől a sötétszürke árnyalatig terjedő bodros káosz. Ha fényképezőgépem nálam lenne, maradnék egy darabig, így csak bent őrzöm meg a képet. 

Galyán nem zavarunk sokáig, a levest szokás szerint a kéjhurok végére időzítjük. Munka után a jutalom. Lefelé rosszabbra számítottam, de a félelem, lassít. Csak nagy erőbedobással dolgozom le a hátrányt. Meddig mehet ez a gumizás? Galyaváron fölfelé kissé húzogatja a görcs a lovaglóizmom. Több ivással korrigálok.

Visszatérve a körről levesezünk és jön egy könnyebb szakasz Mátraszentimréig. Hosszú viszonylag egyenletes lejtők és emelkedők váltják egymást. Eszembe jut, hogy át sem néztem a térképet túra előtt. Szerencsére az emlékek vezetnek. Hatökör uránál érjük utól JB-t.

Már fölfelé is érezhetően gyorsabb Speró, csak úgy tudom tartani, hogy rövideket frissítek. A sárga négyzeten csúszós a talaj, főleg Lajosháza előtt. A kis hídon folyik át a víz, áztatva cipőt, lábat. A ponton gyertyát gyújtunk és dinnyét(!) majszolunk. 

Fölfelé a disznós kertet elhagyva egyre jobban fáj a rázkódástól a farom. Fokozatosan lemaradok. Mátraszentimrén még ott találom Sperót, de mondom neki, hogy menjen, én visszaveszek, mer így a vesztembe rohanok. Átállok survivor üzemmódba, aztán meglátjuk. 

Elnyammogom a levest. Gyomrom vacak, ez szintén az esés következménye. Kb. fele sebességgel indulok tovább. Szorospatakra se nem jobb sem rosszabb állapotban érek. Kapok egy fekete nadálytöves masszírozást (Köszönet érte!) és JB-vel indulok tovább. Kicsit jobban érzem magam. Igyekszem aprókat lépni, akkor természetesebb a mozgásom, viszont emelkedőkön tovább lassulok (főleg a meredekeken). Latolgatom magamban meddig mehetek világosban, Hidegkút a minimum, ott a lámpám, de jó lenne minél tovább.

Ágasvár tetjén beér Rudi és Tinca, illetve találkozom Barta Lacival. A turistaházban nem tudok ellenállni a rizskochnak, fél szeletet befalok. Csörgő-patak egész bővizű, megint áztatom a mamuszt. Kicsit kezd fölázni a talpam. Fallóskútig Rudiék elhúznak, de Keresztesen újra beérem őket JB-vel együtt. Hidegkútig látómezőben maradnak, de én nem akarok keménykedni, csak beérni. 

A visszavett tempónak köszönhetően oldódik a fájdalom, gyomrom megjavul. Levesezek, aztán az irtás túloldalán rutinszerű kullancsellenőrzést tartok. Találok kettő kövéret. Biztonság kedvéért végigsöpröm a lábam, hátha nem látok többet a sártól. Közeleg a Múzsla. Lelkemben sokkal nagyobb a hegy, mint a valóságban. Komótosan fölcammogok, közben enyhe zápor vonul át fölöttem. Mire a csúcson vagyok ismét süt a nap és kissé megkönnyebbülök. Beér Barta Laci. Nagy küzdő, most is összeszedte magát. Lefelé többször le kell hajolni a csipkebokrok elől, nem esik valami jól. Koncsúrokon mesés látvány fogad, a Cserhát felett bújócskázik a felhők között a nap, foltokban aranysárga színnel borítva be a párás tájat. Ha a gépem itt lenne, megint nem szabadulnék egy darabig.

Pesszimista voltam, Szentimrén azt hittem a Diós-patakot már sötétben érem el, de kerek nyolc óra van. Nedvesebbé válik a terep, nemrég eshetett. Cuppogok fölfelé a sáros szekérúton. A mélyebb völgyekben már szürkületi a sötétség, de a ritkább erdőkben és a mezőkön jól lehet látni. 

János-várára keservesen kapaszkodok föl. Visszacsúszásnál fájnak a hirtelen rángatások. Nem lesz ez így, jól, tenni kell valamit. Lesz még pár meredek rész, de egyenlőre a Puskaporos-forrásig megnyugszik a táj, lehet kocogni. A pontig nem veszem elő a lámpát, szürkületben csak zavarna.

Mész-Pest rövid kaptatója ugyanolyan keservesen indul, mint a János-vára. Kínomban fölkapok egy rövid botot és azzal támogatom föl magam. Ezaz, bot kell nekem! Kerítek két alkalmasat és úgy vágok neki a Havas lejtőjének. Javul a mozgásom, jó sebességgel, gondok nélkül érek a csúcsra. Lefelé megint óvatoskodom, de inkább mint egy újabb esés. 

Fajzatpuszta környéke csendes, még a kutyák sem ugatnak a tanyáknál. Megkívánom a zsíros kenyeret szalámival és sajttal, jól csúszik hozzá a paradicsom. Vetek egy pillantást a leírásra, ne bénázzak Tót-hegyesnél, mint tavaly. Utolsó töltés a zsákba, indulhatok a végjátékra. Kávára egyenletes sebességgel érek föl, és késedelem nélkül indulok tovább. Az irtástól meglehetősen sáros és göcsörtös az út, elkelnek a botok. Tót-hegyes környéke idén úgy ki van szalagozva, hogy szánt szándékkal sem tudnék eltévedni.
Tavaly rövidnek tűnt a Világos-hegyig de a göröngyökön most csak gyalogolni tudok, egyre nyúlik a csúcs. Végre valahára emelkedni kezd a terep, kiérek az erdőből és meglátom a sziklákat. András már vár. Körbenézek és látom jön még valaki mögöttem. Ha akarnék se tudnék sietni, ha beér, beér. Letotyogok a hegyről, aztán a dózerre érve visszaadom a természetnek a kölcsön botokat és kocogásra váltok. Innen könnyű a terep, csak be kell csorogni. Valahol félúton ér be a cseh srác, váltunk pár szót és robog tovább. A gyümölcsös végénél még hátranézek, hogy lássam a hegyeket, de észreveszek a távolban egy fénycsóvát is. Ilyen közel a célhoz azért ne előzzön meg még valaki! Ráerősítve futok a célig (18:45). Csak bent derül ki, hogy a cseh srác volt az. Valahol eltévedt.

Végtelen hála a szervezőknek!

Linkek:
További beszámolók
JB beszámolója a terepfutás fórumról (88-as táv)
Mátra115 honlap útvonallal, eredményekkel, képekkel

Mátrabérc 2011.

 2008 óta rendszeres résztvevője vagyok a túrának, de eddig mindig futva teljesítettem. Idén azzal, hogy a futóverseny, és a túra kettévált, adódott az ötlet, hogy gyalog induljak, így másik arcát is megtapasztalhatom a „Bércnek”. Ha már gyalogos a teljesítés, akkor legyen vasútállomáson alvós is. Bálinttal péntek este buszoztunk Recsken át Sirokra, egy kissé szűkre szabott átszállással. Utólag kijelenthető, nem is olyan megterhelő nagyzsákkal 8-as átlagot futni :)

Mátraballai sofőrünk egyből tudta mire készülünk, a holnapi viszontlátással búcsúztunk tőle a bekötőútnál. Nyolc tájékában csendes volt az állomás környéke, alig néhányan döntöttek a sátrazás/bivakolás mellett. Bálint elfoglalta helyét a váróterem lépcsőjén, én pedig annak aljában. Beszélgetés és vacsora után, 10 tájékában annak tudatában hajtottam álomra fejem, hogy hét órát lustálkodhatok.

Hajnalban gyenge szellő lengedezett, de egyáltalán nem volt hideg. Öt után egyre többen érkeztek. Mi sem tétlenkedtünk, reggeliztünk és pakoltunk. A tömeg nem volt olyan nagy, mint az elmúlt években.

Nevezés

Rajt után gyorsan eltűntek a futók, mi pedig felvettük utazótempónkat. Nagyjából azonos tempóban haladtunk mind lejtőn, mind emelkedőn, de sokan futottak lejtőkön, hogy ellensúlyozzák az emelkedő lassú tempóját. Ebből aztán következett, hogy a lejtőkön minket előztek, síkon és emelkedőn pedig mi. E miatt szűk türelmesnek kell lenni, de mint korábban említettem nem volt nagy tömeg.

Gazos-kőig kialakult egy 10-15 fős társaság, akikkel az eltérő taktikák miatt nem együtt haladtunk, de sokszor találkoztunk, végén pedig már jó ismerősként üdvözöltük egymást.

Őr-hegy oldala

Kilátás a Gazos-kőről

Bálint fényképeznél nem várt, ha megálltam, vagy kitérőt tettem, kocogással hoztam be a hátrányt. Néhány gyalogost biztos megrázott a látvány, mikor egyik oldalamon bőrönddel, kezemben fényképezőgépemmel kocogtam. Az idő kiváló volt, napsütés, néhány felhő, se túl meleg, se túl hideg. Ahhoz képest, hogy a héten milyen pocsék idő volt, szinte hihetetlen. A Jóidő-nyakig Lépéshibákkal találkoztunk többször, majd a Jagustól a Sombokorig Átol Csabi tartott velünk.

Jagus

Markazi-tó a gerincről

Panoráma a Disznó-kőről

Kékestető az Erzsébet-sziklai kereszttel

A meredek lejtőn lábait kímélendő Csabi lemaradt, de sokáig nem voltunk egyedül, Maki lassított le beszélgetni, úgyis régen találkoztunk már.

Szeretem a Nagy-Lipót oldalából nyíló panorámát Sasvár és a Kékes felé. Utóbbi ellenfényes volt, de azért megörökítettem, hátha.

Kilátás a Nagy-Lipótról

Kékes tömbje a Nagy-Lipótról

Piszkés-tetőnél láttuk először Ebolát, Mátraszentistváni teázás után váltottunk is néhány szót. Épp holtponttal küzdött. Vörös-kőnél fölmásztam a kilátóba szétnézni. Észak felé, az idő közben felnőtt fák miatt nincs sok kilátás, pedig emlékeim szerint a 2009-es LeFaGySz-on mintha még lett volna. Valahol erre találkoztunk először Jucival, és Never85-el.

Frissítő Mátraszentlászlón

Mátraszentistván a Vörös-kő kilátójából

Ágasvári emelkedő előtt kezdtek szaporodni a ruhaigazítók, cipőkötők, kavicsürítők. Nem csoda, már bőven van szint mögöttünk. Egyedül itt és a Múzslára fölfelé torlódott össze jelentősebb tömeg. A csúcson elhagytuk egy kerékpárost. Minden tiszteletem az övé, kemény menet lehetett! Lefelé óvatosan kerülgettük a sziklákat és a lassabb kirándulókat. Még soha nem láttam ennyi embert a turistaház rétjén. Könnyedén robogtunk a Keresztes felé, Meczenzof Ferivel beszélgetve.

Ágasvár csúcsa

Ereszkedés az Ágasvárról

Csörgő-patak völgye

Egy hegy maradt hátra, sokunk nagy mumusa, a Múzsla. Korábbi években rendre elnyűtt voltam már ekkorra, valószínűleg mindannyiszor elfuthattam a Sirok-Kékes szakaszt, és az ekkorra nyújtotta be a számlát. Idén egy óra alatt fölballagtunk minden nehézség nélkül (tavaly 50 perc volt). Az Ólom-tetőről nyíló kilátás, és a gerinc öreg bükkjei érdemelnek említést. Ehhez hasonló idős példányokat a Középső-Hajag oldalában a Tör-kő lik közelében láttam, azokat is nagyon kedvelem.

Felirat hozzáadása

A csúcson sokan pihentek, mi rendületlenül haladtunk tovább. A kökény illata, és a Koncsúrokról nyíló feledhetetlen kilátás már Szurdokpüspöki közeledtét jelezte. 

Kilátás a Koncsúrokról

Még egy óvatos ereszkedés a Diós-patakhoz, és hamarosan a pincesor ismerős épületei között értük el az iskolát.

Pincesor Szurdokpüdpökiben

Linkek:

További képek

Hanák Kolos Turistaegyesület honlapja

További beszámolók a TTT-n

Az idei túra kiírása a TTT-n