Kirándulások innen, oda: Terep 100-as 2013.

T100 2013. május 11. nagyobb térképen való megjelenítése

Előzmény:

Novemberben új módszerrel álltam neki az alapozásnak. Kétnaponként futás aerob tartományban, hét közben alkalmanként minimum 2 óra, hétvégén minimum 4 óra, pótsúlyokkal. Időnként 1-1 teljesítménytúra beiktatásával, heti 100-120 km átlag.

Sérülés nem, csak egy februári 3 hetes betegség ítélt kényszerpihenőre. Márciusban az alapozás végén súlyokat letéve egyre hosszabbakat futottam hétvégenként. Az elvégzett munkáról jó visszajelzések voltak a túrafutások és a VTM. Sikerül összebarátkozni a pulzusmérőmmel, koncentráltabb lettem.

Kifejezett célversenyt nem tűztem ki, de van egy régi mumusomon: a T100. Jó lenne végre úgy teljesíteni, hogy a célvonalon elégedetten lépek át (az időeredmény hajszolása nélkül). A feladat nem könnyű, 2008. óta minden évben úgy kezdhettem volna a beszámolót, hogy sikerült, de behánytam, árokparton fetrengtem, görcsöltem, végén csak gyalogolni tudtam stb... 2011 és 2012 kifejezetten kudarcos emlékként él bennem.

Egy sikeres futás újabb lökést adhat a folytatáshoz.

Utóbbi egy hónap azzal telt, hogy teszteltem és gyakoroltam a választandó pulzust-frissítést, olvastam a beszámolókat, átgondoltam milyen hibákat követtem el a múltban.

Minden elem a helyére került, kipihent és motivált voltam. A képbe egyedül egy fertőzött kullancs- csípés rondított bele, ami miatt erős antibiotikumot kell szednem. Emésztésem ezt nem sínylette meg, de mellékhatásként fényérzékenység alakult ki. Elnézve az időjárás jelentést, a napsütést még akár meg is úszhatom.

Verseny:

Reggel kellemesen felhős, az idő, remélem legalább Visegrádig így marad és akkor nagy baj nem lehet. Induláskor meglódul a mezőny, tartom magam a hűvös idő miatt némileg emelt pulzusszintemhez. Első órában nem vagyok hajlandó 130 fölé menni, majd 140 a tető (emelkedőkön). Hamar a mezőny második felében találom magam, de órámra nézve tudom, nem én vagyok lassú. Eleinte ismerősökkel váltunk pár szót, de nem merek sokat fecsegni, hosszú az út, szükség lesz az erőre. Inkább majd a célban. Zsíros-hegy felé már körvonalazóik egy csoport, akikkel nagyjából egy tempót futunk. Piliscsabáig laza szövetben futunk az egyre erősebb esőben, csúszkálva a lejtőkön. Pont akkor áll el, mikor már kezdene zavaróvá válni.

Csabán csatlakozik több eltévedt futó, kialakul egy 8-10 fős gulya. A tempó pontosan passzol pulzusomhoz, kíváncsi vagyok mikor töredezünk majd szét. T100 nem az az alkalom, amikor ennyi ember sokáig együtt tud haladni.

Klastrom után az emelkedőn Jakus Béla és Medgyessy Gergő ellép, négyen baktatunk a sárgán. Dóri a Pilis-nyereg előtt marad le.

Úgy öt éve jártam a Fekete-kőre vezető zöld háromszögön, de sokkal kellemesebb, mint a régi útvonal. Párás, helyenként fülledt a levegő, inni kell, nehogy suttyomban kiszáradjak. Az izó ízét jól elveszi az óránként megevett kenyérdarabka és még a fölös levet is felszívja a gyomromban.

Dobogókőre remek állapotban érkezem, semmi fáradság a lábakban. Ez motiváló. Korábban itt már rendre éreztem némi macskásságot, amit Dömösig sosem sikerült kipihenni, sőt addigra görcsölgetni szoktam, és a Vadálló kövek vagy az ajándékhurok keményen kikérdezte a leckét.

Kellemesen gurulunk Dömösre, egy darabig Future-el. Pár perccel Lúdtalp tavalyi ideje előtt vagyunk.

Rövid technikai szünet és frissítés után a Szentfa kápolnánál érem utol Bélával és Gergővel kiegészült társaságot. Együtt indítjuk a mászást kellemes tempóban. Persze ehhez is a tervezett határt feszegető pulzus tartozik. Időnként meghülyül az óra, olyan értékeket mutat, aminél már temetnének. A tetőn üdvözöljük Zsotyeket és Lúdtalppal gurulunk a Kisrigóba.

Igyekszem gyorsan frissíteni a pontokon, de a púp töltése időt igényel, csapatni kell a többiek után. A faluban összeáll a hármas fogat, Gergő előttünk, Béla mögöttünk. Indul a az ajándékkör, a legnagyobb mumus. Megy az ivás, izzadok, időben eszek sót, kaját. A tempó megfelelő, önkéntelenül váltogatjuk egymást az élen. Tetszik a Visegrádra vezető új útvonal, kellemes a kilátás és a rét, nem őröl az egyhangú aszfalt.

Egyenletes tempóban megyünk a fellegvárhoz, beérve egy futót. A kútnál lemaradok hűteni. Nagy-Villám parkolójáig felfutok a csapatra, Lúdtalp kissé lemaradva követ minket. A becsapós dózeren csak belekocogunk. Ha most túlhúzzuk, az utolsó negyed sík és lejtős részein szorulunk.

Moli-pihenőig újabb séta, majd kellemes haladás. Lúdtalpon látszik, hogy nincs rendben, szőlőcukrot kérne, de csak gélem van. Még Piliszentlászló előtt kifogy a púpom. Kicsit aggódom, ne legyen belőle baj. A faluban találkozunk két Visegrádra indulóval. Megjegyzem, hogy még egy kört azért nem mennék.

Kb. 77-nél járunk. Ennyi volt otthon a leghosszabb tesztfutásom. Minden ok, így az utolsó negyednek is menni kell. Gyorsan ledolgozom a frissítésnél begyűjtött hátrányt, zúzunk a Lajosházi emelkedő felé. Andi diktálja a tempót, Lúdtalpal követő üzemmódba váltunk.

A módosításokkal sokat nehezedett ez a szakasz. A Bölcső-hegy emelkedője simán átverne, de Andi időben szól, hogy ne higgyünk a szemünknek, így nem terhel meg lelkileg. Tartok egy rövid tecnikai szüntet. Alig 1-2 perc alatt messzire kerülnek a többiek, nyomni kell hogy beérjem őket. Csak Csikóvárnál sikerül csatlakozni. Érzem, hogy sokat kért a vágta, lefelé nem is élvezem az ereszkedést, csak lobogok, a kilátás viszont remek. Sarkam kicsit fáj, kezd kijönni a lejtőgyakorlás hiánya. Csobánkai aszfalton csapatunk, síkon és emelkedőn egyben van a mozgásom.

Medvegyuék pontján beérjük be Gergőt, együtt indulunk a Kevély-nyeregbe. Véráldozatok nélkül felérek, de a lejtőt megint nem szeretem. Lovaglóizmomat kerülgeti a görcs. Pilisborosjenő környéke emlékeimben eddig végtelenül hosszú szakaszként élt. Eddigre általában már csak gyalogolni tudtam rossz közérzettel, most meg suhanunk.

Köves-bércen egy utolsó kollektív technikai szünet után az utolsó kellemetlen lejtőn rágjuk át magunkat (a Csúcs-hegyi már nem gáz). A szántóföld széli út igen kellemes talajú, lehet haladni. A téglagyártól romlik a közérzet, kezd feszülni a hasam. Ha iszok azért, ha nem azért. Egy falat kenyér rendet rakna, de elfogyott. Tudásomhoz képest erős volt az utolsó negyed, de innen már kihúzom. A lejtőn megint lemaradok kicsit, csak a házaknál sikerül felfejlődni. Hármas kézfogóban érkezünk a célba 11:10-el. Pár perc múlva már remegek, de boldog vagyok. Ma ennyit tudott a rendszer. Sőt! Egyedül kevesebb ment volna. Igazi csapatmunka volt, köszönöm mindenkinek!