T100 2013. május 11. nagyobb térképen való megjelenítése
Vacilláltam, hogy írjak-e bejegyzést. A szombati futás nem ment valami fényesen én meg nem szeretek Ómagyar Mária-siralom hangulatú bejegyzéseket írni. Végül erőt vettem magamon, mert nem csak napfényes oldala van a futásnak, a bukás, is AZ ÚT része.
Verseny előtti héten szokásos módon elemezgettem magamban mi és hogy legyen. Átnéztem a tavalyi T100-am és az elmúlt egy év futásait (pulzusgörbék). Az ötven-hatvan körüli futások 135-140 körüli értékei nyíl egyenesek, sőt Piros85-ön a végén sikerül emelkedést is elérni.
Jó választásnak tűnik ez most is, tavaly is szép eredményt értem el vele.
Felidéztem még az útvonalat, felülbírálom a frissítési táblázataimat. Konzervatív becsléssel 20 perc javítást láttam reálisnak.
Péntek este szokásokhoz híven kissé drukkos voltam, de jól aludtam. Elég 5-kor kelni, rajt csak 9-kor van.
Az iskola környékén munkanap lévén nagyobb a mozgás, gyerekek üdvrivalgása és tűzoltó autó szirénázása közepette eresztenek utunkra. Egy csoport erős tempóban kezdi falni a kilométereket, én szokás szerint lemaradok, hagyom magam bemelegedni. Ez a taktika eddig soha nem mondott csütörtököt. Mire elérjük az Remete-hegy kaptatójának végét csak Gyurkó Peti marad látóteremben. Tisztára mint VTM-en. Elmerülök a belső kozmoszban, a külvilágból csak a számomra fontos dolgokat érzékelem. ideális futóidőnk van, az eső kimosta a port a levegőből, a természet színei is mintha élénkebbek lennének. Az erdőben kellemesen hűvös a klíma, nincs nagy sár. Időnként rápillantok órámra, mely kissé magasabb értéket mutat a tervezettnél. Lehet ez a stressz hatása, de visszaveszek. Kőris-mocsár völgyében már egészen összeszedett a mozgásom, érzem bemelegedett a rendszer. Elhagyom Petit, Kalotai Levivel kezdjük kerülgetni egymást. Piliscsaba határában idén sem a térkép/track szerint megyünk, hanem a korábbi éveknek megfelelően.
A Csévig tartó homokos részen 2010-ben valahogy sikerült elkeverni, most a jelzések szépen vezetnek, és ez az egész versenyre jellemző marad.
A falu széli pontra 10 perccel tavalyi időm előtt érek. Meglep, de ha ennyi, hát ennyi. Pulzusom rendben tarom, aggódni nem kell. Eredetileg ide terveztem egy zsáktöltést, de súlyából ítélve még Dobogókőig kitart az izóm.
Eddig tartott a tingli-tangli, most kezdődik az első felvonás intenzívebb része. Trükkös emelkedővel nyitunk Klastromig. Szépen kisétálom a meredek részeket. A nagy koncentráció közepette azért nem felejtek el kitekinteni a Nagy-Getére. Szeretem ezt a szakaszt, jó érzés a mezőn sétálni Pilis tömbjével a háttérben. Felfelé Zserzselit hagyom el, aki idén a 80-as távon indult. Kissé szenvedni látom, de lehet csak a nap miatt hunyorog.
Cseppnyi lejtő Klastromig, némi sárral, aztán fürdés a kútnál mázsás előtt. Ez is úgy megy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Fekete-kő előtt feltűnik Hajduska Balázs és Joci a láthatáron. Segítenék nekik, de sajnos nem tudok :(
Ha túra lenne kisétálnék a sziklára, megnézni a Pilisszentlélek feletti panorámát, de verseny lévén a törésnél egyből fölvágok jobbra. Átmenetileg megnyugszik a táj, Kétbükkfáig könnyedén kocogok. Az átkelést rendőrök biztosítják. 3km mászás Dobogókő. Egy további embert elhagyva 3 órával érek a pontra. 20 perc előny tavalyhoz képest. Tartályom pont kifogyott. Lábaim olyanok, mintha csak az imént indultam volna. Lefelé tudom, hogy nem leszek gyorsabb mint tavaly, Lúdtap után bőven elég volt akkor kapaszkodni. Körtvélyesnél érzem, hogy valami mocorog a gyomromban és még Dömös előtt ki kell állni a boxsusnyásba. Olipapa és még egy srác mellőznek el. Meglepődöm, hogy hasmenésem van, bombabiztos dolgokat ettem, ráadásul keveset. Úgy vélem ennyivel megoldódott a történet, nem kell foglalkozni vele.
Dömösön beérem a többieket. Oli épp az izóra panaszkodik. Nekem sem ízlik különösebben, de ez van. Vadálló köveknél okosan megyek fölfelé. Frissítő a szél, a kilátás pedig idén is remek. Prédin Kerekes Csabi kérdezi minden rendben van-e? Határozott igennel válaszolok, aztán megyek is. Óvatosan indulok a lejtőn, had cserélődjön ki a vér a lábamban. Első furcsa tünet a Tüskés-bércen jelentkezik. Kezd puffadni a hasam, de nem akar leürülni. Ejnye, ez már rég nem volt.
Kisrigó féltáv 4:55. Eddig 25 perc előnyt szedtem össze, de érzem a nyomást a hasamban. Elfutottam volna? De ez a pulzus tuti, tavaly is ment. Andi javasolja, hogy vegyek vissza.
Hallgatok rá, alapos mosdás után a völgyben 125-130 körül megyek, de jelentős változás nincs, marad a feszülés. Lehagyom Urbán Zsoltit, szemmel láthatólag szenved. A piros háromszögön megint beugrok a rekettyésbe. megint hasmenés. Ennek már fele sem tréfa, Talán túlettem magam, vagy az ásványi anyagot adagoltam túl? Úgy döntök kihagyok 1 órányi étkezést és ásványi anyagot, hogy a szervezet helyrejöjjön, de az izót iszom. Az könnyen felszívódik. Visegrádig tartó szakaszt pontosan a tavalyi időmmel teszem meg.
A fellegvár felé Ispivel kerülgetjük egymást, hol én vagyok gyorsabb, hol ő. Az emelkedőkön szigorúan gyalogolok, sokszor síkon is. Inkább most szórok el pár percet, mint jöjjön egy teljes összeomlás. Moli-pihenőnél Zsolti hangos zene mellett félmeztelenül előz vissza. Tiszta extázisban van.
1 óra után eszek egy kenyeret, nehogy felvizesedjen a gyomrom. Nem vagyok valami gyors, visszaérve alig 10 percre olvad az előnyöm, és nem látszik az alagút vége.
Megtöltetem a táskám, és kérek kenyeret. Bár alapból nincs a ponton, de az egyik őr hoz sajátot, amit nem tudok eléggé megköszönni! Induláskor érkezik Speró.
Dömörkapu aszfaltján utolérem bátyámat. Megbeszéljük, hogy egyikünk sincs toppon. Még lelkemre köti, hogy ne feküdjek árokba. Nekem sem célom.
Bölcső-hegyre egy Lajos-forrási mosdással cammogok föl, Gyenge vagyok az emelkedőkön, és vérnyomásom is alacsony. Csikóvárnál ér utol Speró. Érzem, hogy a lefelé ereszkedés teljesen kiakasztja gyomrom. Olyannyira, hogy az egykori turistaház bekötő útján rám jön a hányinger. Állva semmi nem jön, fekve valami undorító sárgás-barnás lé. Talán az izó. Több engem lehagyó panaszkodott, hogy rosszul volt tőle, hajlamos vagyok hinni nekik. Egy motoros bácsi figyeli kínlódásomat kissé távolabbról. Nem tudom mit gondolhatott rólam..
Kissé megkönnyebbülve lassan kocogok Csobánkára, ahol szintén a hagyományos úton kell menni, nem a térkép szerintin.
Kopi Zolival kiboríttatom az izómat és vizet töltetek bele. Sajnos az íz halványan megmaradt, nem voltam képes inni többé. Oli is itt van, Kisrigónál kiszállt. Puha kenyérre vágyok, vagy citromra, de nincs egyik sem. Egy szelet banánnal és almával vigasztalódok, valamiből be kell gyalogolnom. Igen gyalogolni, mert futni biztos nem fogok tudni a maradék 14-en, hacsak valami csoda nem történik.
Kevélyre mászás egy merő szenvedés, az ereszkedés nemkülönben. Utoljára jön rám a hasmenés, alig találok alkalmas helyet. Tavaly olyan könnyen ment itt, most meg szívem szerint itt hagynám a fenébe az egészet. A morális mélypontot nem tudom hol érem el, de az biztos, hogy Pilisborosjenőn a Köves-bérc nem túl acélos emelkedőjén le kell feküdnöm a fűbe erőt gyűjteni. Feri és Juci itt ér be. Jól megy, én megmondtam neki verseny előtt, hogy nagyot fog virítani.
Némi séta után a téglagyárnál újra le kell ülni tűnődnöm. Bátyám érkezik. Bekísérne, de elküldöm. Közeledik a szintideje, én majd valahogy bevánszorgok.
Felfelé fantasztikus a mécses kivilágítás. Egy szuszra felérek a nyeregbe. Itt talán már tetten érhető némi javulás, de aztán az emelkedő szétrúg mindent. A város határában le kell feküdnöm a földre, a Csikóvárihoz hasonló ásításhoz. A célig aztán már csak a tömény fájdalom marad.
Szóval ez bennem maradt… ...illetve gyakorlatilag nem maradt bennem semmi, csak a jó idő. És megint várhatok a bizonyításra egy évet. Gyomrom még másnap is elég vacak volt, és csak hétfő délben állt helyre teljesen. A héten csak csütörtökön futok először, kell egy kis pihenés. A Mátra115-el próbálok majd vigasztalódni.
Linkek:
Versenykiírás
Eredmények
Terepfutás.hu honlapja
2014-es beszámolók a Terepfutás topikból:
Eddig tartott a tingli-tangli, most kezdődik az első felvonás intenzívebb része. Trükkös emelkedővel nyitunk Klastromig. Szépen kisétálom a meredek részeket. A nagy koncentráció közepette azért nem felejtek el kitekinteni a Nagy-Getére. Szeretem ezt a szakaszt, jó érzés a mezőn sétálni Pilis tömbjével a háttérben. Felfelé Zserzselit hagyom el, aki idén a 80-as távon indult. Kissé szenvedni látom, de lehet csak a nap miatt hunyorog.
Cseppnyi lejtő Klastromig, némi sárral, aztán fürdés a kútnál mázsás előtt. Ez is úgy megy, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Fekete-kő előtt feltűnik Hajduska Balázs és Joci a láthatáron. Segítenék nekik, de sajnos nem tudok :(
Ha túra lenne kisétálnék a sziklára, megnézni a Pilisszentlélek feletti panorámát, de verseny lévén a törésnél egyből fölvágok jobbra. Átmenetileg megnyugszik a táj, Kétbükkfáig könnyedén kocogok. Az átkelést rendőrök biztosítják. 3km mászás Dobogókő. Egy további embert elhagyva 3 órával érek a pontra. 20 perc előny tavalyhoz képest. Tartályom pont kifogyott. Lábaim olyanok, mintha csak az imént indultam volna. Lefelé tudom, hogy nem leszek gyorsabb mint tavaly, Lúdtap után bőven elég volt akkor kapaszkodni. Körtvélyesnél érzem, hogy valami mocorog a gyomromban és még Dömös előtt ki kell állni a boxsusnyásba. Olipapa és még egy srác mellőznek el. Meglepődöm, hogy hasmenésem van, bombabiztos dolgokat ettem, ráadásul keveset. Úgy vélem ennyivel megoldódott a történet, nem kell foglalkozni vele.
Dömösön beérem a többieket. Oli épp az izóra panaszkodik. Nekem sem ízlik különösebben, de ez van. Vadálló köveknél okosan megyek fölfelé. Frissítő a szél, a kilátás pedig idén is remek. Prédin Kerekes Csabi kérdezi minden rendben van-e? Határozott igennel válaszolok, aztán megyek is. Óvatosan indulok a lejtőn, had cserélődjön ki a vér a lábamban. Első furcsa tünet a Tüskés-bércen jelentkezik. Kezd puffadni a hasam, de nem akar leürülni. Ejnye, ez már rég nem volt.
Kisrigó féltáv 4:55. Eddig 25 perc előnyt szedtem össze, de érzem a nyomást a hasamban. Elfutottam volna? De ez a pulzus tuti, tavaly is ment. Andi javasolja, hogy vegyek vissza.
Hallgatok rá, alapos mosdás után a völgyben 125-130 körül megyek, de jelentős változás nincs, marad a feszülés. Lehagyom Urbán Zsoltit, szemmel láthatólag szenved. A piros háromszögön megint beugrok a rekettyésbe. megint hasmenés. Ennek már fele sem tréfa, Talán túlettem magam, vagy az ásványi anyagot adagoltam túl? Úgy döntök kihagyok 1 órányi étkezést és ásványi anyagot, hogy a szervezet helyrejöjjön, de az izót iszom. Az könnyen felszívódik. Visegrádig tartó szakaszt pontosan a tavalyi időmmel teszem meg.
A fellegvár felé Ispivel kerülgetjük egymást, hol én vagyok gyorsabb, hol ő. Az emelkedőkön szigorúan gyalogolok, sokszor síkon is. Inkább most szórok el pár percet, mint jöjjön egy teljes összeomlás. Moli-pihenőnél Zsolti hangos zene mellett félmeztelenül előz vissza. Tiszta extázisban van.
1 óra után eszek egy kenyeret, nehogy felvizesedjen a gyomrom. Nem vagyok valami gyors, visszaérve alig 10 percre olvad az előnyöm, és nem látszik az alagút vége.
Megtöltetem a táskám, és kérek kenyeret. Bár alapból nincs a ponton, de az egyik őr hoz sajátot, amit nem tudok eléggé megköszönni! Induláskor érkezik Speró.
Dömörkapu aszfaltján utolérem bátyámat. Megbeszéljük, hogy egyikünk sincs toppon. Még lelkemre köti, hogy ne feküdjek árokba. Nekem sem célom.
Bölcső-hegyre egy Lajos-forrási mosdással cammogok föl, Gyenge vagyok az emelkedőkön, és vérnyomásom is alacsony. Csikóvárnál ér utol Speró. Érzem, hogy a lefelé ereszkedés teljesen kiakasztja gyomrom. Olyannyira, hogy az egykori turistaház bekötő útján rám jön a hányinger. Állva semmi nem jön, fekve valami undorító sárgás-barnás lé. Talán az izó. Több engem lehagyó panaszkodott, hogy rosszul volt tőle, hajlamos vagyok hinni nekik. Egy motoros bácsi figyeli kínlódásomat kissé távolabbról. Nem tudom mit gondolhatott rólam..
Kissé megkönnyebbülve lassan kocogok Csobánkára, ahol szintén a hagyományos úton kell menni, nem a térkép szerintin.
Kopi Zolival kiboríttatom az izómat és vizet töltetek bele. Sajnos az íz halványan megmaradt, nem voltam képes inni többé. Oli is itt van, Kisrigónál kiszállt. Puha kenyérre vágyok, vagy citromra, de nincs egyik sem. Egy szelet banánnal és almával vigasztalódok, valamiből be kell gyalogolnom. Igen gyalogolni, mert futni biztos nem fogok tudni a maradék 14-en, hacsak valami csoda nem történik.
Kevélyre mászás egy merő szenvedés, az ereszkedés nemkülönben. Utoljára jön rám a hasmenés, alig találok alkalmas helyet. Tavaly olyan könnyen ment itt, most meg szívem szerint itt hagynám a fenébe az egészet. A morális mélypontot nem tudom hol érem el, de az biztos, hogy Pilisborosjenőn a Köves-bérc nem túl acélos emelkedőjén le kell feküdnöm a fűbe erőt gyűjteni. Feri és Juci itt ér be. Jól megy, én megmondtam neki verseny előtt, hogy nagyot fog virítani.
Némi séta után a téglagyárnál újra le kell ülni tűnődnöm. Bátyám érkezik. Bekísérne, de elküldöm. Közeledik a szintideje, én majd valahogy bevánszorgok.
Felfelé fantasztikus a mécses kivilágítás. Egy szuszra felérek a nyeregbe. Itt talán már tetten érhető némi javulás, de aztán az emelkedő szétrúg mindent. A város határában le kell feküdnöm a földre, a Csikóvárihoz hasonló ásításhoz. A célig aztán már csak a tömény fájdalom marad.
Szóval ez bennem maradt… ...illetve gyakorlatilag nem maradt bennem semmi, csak a jó idő. És megint várhatok a bizonyításra egy évet. Gyomrom még másnap is elég vacak volt, és csak hétfő délben állt helyre teljesen. A héten csak csütörtökön futok először, kell egy kis pihenés. A Mátra115-el próbálok majd vigasztalódni.
Adatok saját mérés szerint:
táv: 95,46 km
szint: 3238 m
Linkek:
Eredmények
Terepfutás.hu honlapja
2014-es beszámolók a Terepfutás topikból:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése