VTM Ultramaraton 2013.03.31. nagyobb térképen való megjelenítése
Vasárnap hajnalban jókedvűen és motiváltan ébredtem. Egyedül az eső nem tetszett. El is morzsoltunk néhány imát érette az autóban. Győrtől Tatáig intenzíven esett, aztán hirtelen elállt. Megörültünk. Bátyám már épp elkezdte a Tatabányán mindig megváltozik az idő szövegét, de az eső közbevágott és dühödt erővel kezdett szakadni. Valóban megváltozott. Szárig a helyzet nem sokat javult, mi pedig érdeklődve figyeltük a hegyek felső harmadában fehérlő havat. Húztuk a szánkat rendesen, de már be voltunk fizetve:)
A sportcsarnokból csak annyival előbb mentem ki a a rajtba, hogy élesedjen a GPS. Akkor épp nem esett, vagy talán csak szemerkélt, de az nem volt zavaró.
Rajt után a nagyok rögtön meglódultak, egy 5-6 fős csoport gyorsan távolodni kezdett. Őket követte a Zenyik Robi-féle második hullám alacsonyabb tempóban, majd velem együtt a a harmadik hullám(?). Ezt nem tudom pontosan, mert nem néztem semerre, csak a magam szája íze szerint mentem. Hamar elhagytuk az aszfaltot. A társaság eleinte óvatosan kerülgette a vizeket, mintha reménykedtek volna, hogy van még némi esély száraz lábbal célba érni. Én, bizonyítandó hogy tökös legény vagyok, mindjárt otthagytam a bal cipőmet egy méretes pocsolyában.
Mire elértünk a Körtvélyes lábához (kb. 4. km) éreztem, hogy nagyjából bemelegedett a rendszer. Az emelkedőkön kezdtem befogni a közvetlenül előttem haladókat. Sokan rövidnadrágban vágtak neki, ami nekem vérfagyasztó látvány volt, de kinek-kinek kedve szerint. Én a háromnegyedes és a hosszú között vacilláltam utóbbi javára. A Körtvélyesi elágazó előtt utolértem Olit. Meglepett, mert az imént még az élbollyal láttam távolodni. Ők egyébként rendesen meghúzhatták az elejét, mert a kitérőnél nem is találkoztunk. Kíváncsi voltam mennyi lesz a végén a differencia. Tippeket nem tettem, ebben az időben fölösleges lett volna.
A tetőtől kezdve a talaj minősége egészen tragikus lett. A keréknyomokban állt a vizes hólé, a bakháton és az utak mellett pedig térdemelős-vizes hó, ismeretlen altalajjal. Térd alatt hamar lehűlt a lábam, főleg a lábfejem fázott. Betonos, vagy tiszta részekre érve egy darabig mindig zsibongott a talpam, mintha két téglán futottam volna. A tavaly tavaszi nagyzsákozás után nem volt ismeretlen az érzés, az időnként térd fölé felcsapódó jeges vizet viszont nem komáltam. A nehéz körülményeket sikerült valamiféle nyugalommal tudomásul vennem, nem éreztem késztetést, hogy telekáromkodjam az erdőt.
Körtvélyespusztáig egész gyorsan eltelt az idő. Megúsztam egy havas tócsában térdig gázolással a szakaszt, és fölzárkózott mögém Kopi Zoli. A kék keresztre úgy tértünk rá, hogy észre sem vettem, már csak a Csákányosi kulcsosház felé való letörésnél eszméltem, hogy már rég letértünk a kék sávról. A meredély izgalmas volt, de megúsztam esés nélkül. nem irigyeltem a hátsó traktust. A ponton bedobtam néhány szem mazsolát, ittam rá pár korty izót, aztán nyomás tovább.
A Mária-szakadék most zord arcát mutatta, csak úgy zúgott benne a víz. Vitányvár felé éreztem, hogy kevés lesz a kaja, bedobtam egy kis kenyérdarabot és izót, később egy fél tubus gyümölcspépet. Technikai szünetnél Zoli elém került, én pedig nem erőltettem a felzárkózást. Ha nagyon lassan is, de távolodott és az a tempó már kívül esett a tartományomon. Érdekes, hogy két éve is valahogy így volt, csak akkor próbáltam tartani magam, és ennek már féltávnál meglett a böjtje.
Vitányvárból lefelé meredekebbre emlékeztem, de hiányérzetemet a csúszós hó pótolta. Fenékre is estem egy ízben, de komoly baj nem történt. Következő piruettemet a Mátyás-kúti rövid, de meredek lejtőn mutattam be, bár szándékom szerint nem akartam ezzel szórakoztatni a faház egyébként lelkes szurkolóit.
Hamarosan Várgesztes aszfaltján baktattam a lakók nem kis megrökönyödésére.
Feriéknél Már kicsit többet fogyasztottam, a mazsola mellé 1 keksz és egy darabka banán is fölkerült az étlapra. A poharamat elő kellett vetetnem a táskámból, mert kezeim olyan bénák voltak, hogy a csatomat sem tudtam összenyomni.
A vár alatti parkolótól újra a vízé és a hóé lett a főszerep. Belelépve egy pocsolyába éreztem, hogy az alatt a pár perc alatt, míg áthaladtam a falun hogy felmelegedett a cipőben lévő víz. A kék keresztig ismerős volt az út múlt hétről, onnantól viszont ismeretlen szakasz jött a Hirczi emlékműig. Pont az elágazásban léptem bele a nap legnagyobb tócsájába. Úgy combközépig ért. A völgyekben kapaszkodó utak egyébként kivétel nélkül patakká nemesültek, de a legjobb még hátravolt. Meglepődtem mikor néhány kirándulót fedeztem fel a láthatáron, hamarosan Kopi háta is fel-felbukkant a távolban. A falu határáig beértem és együtt szaladtunk az aszfalton, rövid megállót tartva Csőre Ernőék pontján.
Gyorsan átrágtuk magunkat a maradék ismeretlen részen és visszatértünk a Sárkány-völgyi zöld sávra. Nem sok köszönet volt benne, hol az egyik, hogy a másik oldalon próbáltuk megúszni a mélyebb vizet, de nem volt kibúvó, a mosdás alól. Valahol feleúton észleltem, hogy Zoli lemaradt. Felérve a tetőre egy futót vettem észre magam előtt. Némi gondolkodás után rájöttem, hogy a maratoni táv csatlakozott vissza. Kicsit sután mozgott a srác, kérdeztem, hogy rendben van-e? Mondta minden ok, de nem volt túl meggyőző. Jobb lábával, szinte csak lábujjhegyre érkezett. Kapberek-puszta előtt még át kellett vágni egy tarvágásnak álcázott atomcsapáson.
A ponton arra gondoltam, hogy innen lehet nyargalni, szint már alig, és itt talán hó sem lesz. Hó tényleg nem volt, volt helyette sár, amit a fél és minimaratonosok pépesítettek egy kicsit, de nem volt tragikus. A Hallgató-völgytől már igazán nem lehetett panasz, zömében aszfaltos úton vágtáztam, bár kicsit savasodott a lábam. A falu közepén Megláttam Carlos hátát úgy 400 méterre, Esélyem nem volt beérni, végül talán 1 perccel utána értem be.
 |
| VTM Ultramaraton 2013. |
Linkek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése