Fogaras-Tullisa-Retyezát-Godján túra 2013. július 19. nyolcadik nap

Korábban: Fogaras-Tullisa-Retyezát-Godján túra hetedik nap


Fogaras-Tulisa-Retyezát-Godján 2013.07.19. nyolcadik nap nagyobb térképen való megjelenítése

Enyhe a reggel, mindjárt rövidnadrágban kezdhetjük. Idefenn süt a nap, viszont az Olt völgyében megült a pára. Mire a völgy szélére érünk, már oszladozik. Keresem a késem, de nem találom. Tűvé teszek mindent, még a táborhelyre is visszafutok átfésülni, de a föld nyelte el. 2 nap múlva a megszokott helyén a fényképezőgép tokom egyik zsebében találom meg. Azt csak négyszer néztem át. Hogy hogyan bújt el, rejtély.

Pára ül az Olt völgye felett (fotó: Pap Gábor)

Olt völgye és Kutyafalva (fotó: Pap Gábor)

A távvezetékek alatt számunkra rossz irányba kanyarodik az út, ezért letérünk róla és toronyiránt ereszkedünk tovább. Meredekek a domboldalak, állva téphetnénk róluk a füvet. Csak nagy üggyel-bajjal érjük el a folyót szegélyező kerteket. A szilvásokban akad pár szem érett gyümölcs. Jól esik így egy hét után. A túlparton szakadt személyvonat döcög Vöröstorony felé. Valami hasonló karton ajtós ragacsos bőrülésesre számíthatunk mi is. Ha lesz híd. Különben bajban leszünk. Egy félbehagyottnak tűnő építkezésnél érünk szekérutat. A félkész vízerőmű területén rozsdás betonvasak meredeznek, állnak a gépek. Látszólag nem történik semmi, pedig munkanap van.

Odébb kivágott fa által elszaggatott vezetékek lógnak oszlopról. Nem ellenőrizzük, hogy áramtalanították-e. Pár kilométerrel később meglátjuk vasútállomásunkat, és egy jókora használaton kívüli mozdonyszínt. Nemsokára a híd is megvan. Letelepszünk az árnyékába és nekikezdünk a szemétégetésnek. Tinca eleinte ódzkodik tőle, de nincs jó megoldás. Ha kukába dobom, olyan mintha az Oltba dobnám. Így foglal a legkevesebb helyet. Tüzelés közben lemosdunk az iszapszagú vízben és bő órával a vonat előtt átsétálunk az állomáshoz.

Leszakadt távvezeték ( fotó: Őrsi Bálint)

Elég rozoga híd, de minket talán kibír ( fotó: Őrsi Bálint)

Szemétégetés ( fotó: Őrsi Bálint)

Valaha nagy kiterjedésű pályaudvar lehetett. Távol az apró, ma már lakóházként szolgáló állomásépülettől félig a földbe eltemetve síneket és rakodót találunk. A Monarchiás jegyeket viselő mozdonyszínnel együtt gyanús, hogy határállomás lehetett. A büszke múlt ma már az enyészeté.

Az állomáson néhány dühös kutyából áll a fogadó bizottság. Értenek a kőből, ezen szocializálódtak. Egy fa árnyékában összeírjuk mit kell vásárolni. Távozáskor a kutyák maradék élelem reményében helyünkre lopóznak körbeszaglászni.

Meglepetésünkre nem egy kivénhedt személyvonat, hanem egy Dezső érkezik!

Mozdonyszín ( fotó: Őrsi Bálint)

Meglepetés Dezső ( fotó: Őrsi Bálint)

Légkondis személyvonatban terpeszkedünk Szebenig. A modern külső kissé viseltes lábszagú belsőt takar. Nem értem hogy lehet ilyen gyorsan leélni egy szerelvényt. Jobban is lehetne vigyázni rá! Hamarosan elhagyjuk a hegyeket és némi bóbiskolással érkezünk a városba. Három óránk van bevásárolni Nagyszeben. Csomagjainkat leadjuk a megőrzőben és helyiektől kérünk útbaigazítást. Csak egy kisebb fajta bolt van a belváros szélén. Nekünk épp megfelel. A lista néhány hiányzó elem miatt módosul, de hiányt nem fogunk szenvedni. Teszünk egy rövid próbakört a környéken, hátha akad olcsó menüs étterem. Találunk egy 15 leiest. Az adagok nem nagyok, de jóízűek. Feri borravalóként otthagyja a napszemüvegét. Érdemes lett volna alaposabban bejárni a belvárost, mert lelakottsága ellenére is tetszetős, amolyan régi szász város. Sajnos három órába nem fér több. Sietünk az állomásra, de egy gyorsbüfé még belefér az ebéd kiegészítéséül. 

Szerencsénk van a gyorsvonattal, ötszemélyes fülkébe szól mindannyiunk jegye (errefelé helyjegyesek a gyorsvonatok). Indulásig szörnyülködünk, milyen vagonnal utazhattunk volna idáig. A szomszéd vágányon áll egy fakó kék színű rozsdahalmaz. Innen nézve az otthoni csótányroppantók egészen vállalhatónak tűnnek. Az utazás első órája pakolással telik. A szűkös hely miatt felváltva töltögetjük a zsákokat, majd szép lassan átveszi a terepet az evés és az alvás. 

Piskibe személyvonatra szállunk. Meglepetésünkre ezt is felújított vagonokból sorozták ki, ráadásul légkondicionáltból. Konnektor is van. Ha ezt tudtam volna elhozom a töltőm és most nem kellene aggodalmaskodni a fényképezőgép miatt. Minden ott folytatódik ahol a gyorsvonaton abbahagytuk. Evés, alvás. A pálya állapota még rosszabb, mint az előző volt.Nagyokat ugrik és rángatózik a szerelvény. Hatalmas rendezőket mellőzünk el, a vágányokat félig elnyelte a föld, a sorsukra hagyott vagonokból fák nőnek.

Kőaljaohabáig nekem is ismerős a vidék. Várjuk Bálinttal a kísérteties erőmű torzóját, de meglepetésünkre eldózerolták már. .Alkonyatra érünk a Merisori hágóba.

Előfogatolt szerelvény Piski után ( fotó: Őrsi Bálint)

Merisori-hágó ( fotó: Őrsi Bálint)

Bálint, elvezet minket a frissen felújított főút menti forráshoz. Töltünk és megkeressük a gerincen haladó keskeny gyalogutat. A félhomályban egy földön gubbasztó öregasszony hozza ránk a frászt . Valamit beszél is, de nem értjük, inkább gyorsan továbbállunk. A falutól biztonságosnak tűnő távolságra tábort ütünk egy nyírfákkal szegélyezett réten. Göröngyös a terep, elsőre jobbnak tűnt.

Linkek:

További képek

Folytatás: Fogaras-Tullisa-Retyezát-Godján túra hetedik nap