Kraszna-havas negyedik-ötödik nap 2012.05.28-29. nagyobb térképen való megjelenítése
Borús reggelre ébredünk, de nem bánkódunk, az elmúlt két nap így is csodás volt. Kihasználjuk a ponyva nélkül csonkán meredező illemhelyet, mégse mondhassák az, hogy bunkók jártak itt.
Csendben ereszkedünk a hegyről, míg elérjük az erdőövet. Innen a GE felvételei már nincsenek segítségünkre, csak a régi katonai térképek. Letérünk a gerincről és Kricsfalu helyett Kicserhelyet vesszük célba, hogy a település közelében lévő (GE-n felfedezett) sziklahidat felkeressük. Térkép szerint valamiféle út vezet a völgybe, és tényleg. Egy gyönge, de követhető ösvény indul meg kelet felé. Feljebb találunk egy kis bivakhelyet, a Kis-Ugolyka patak mellett pedig fedett pihenőhelyet. Utóbbiban tízóraizunk egyet megvárva az aktuális zápor végét.
 |
| Erdőhatár, háttérben az Uglyai-Pilis és Kicserela (Fotó: Pap Gábor) |
A patak mentén bukdácsolunk kicsit a buja növényzetben, aztán találunk egy kényelmes gyalogösvényt. Azon megyünk tovább, kémlelve a bal parti domboldalt, hátha feltűnik valami csapás a karszthídhoz. Elérjük a település szélét, de ösvényt nem találunk. Gondolkodunk, hogy visszaforduljunk és toronyiránt vágjunk föl, de mielőtt megtennénk megkérdezünk egy helyit. A férfi mutatja, hogy a kék jelzés vezet oda. Ki gondolta volna, hogy ez jelzett, ráadásul jól járt. Jó egy km és jelentős szintemelkedés után érjük el az objektumot. Tényleg látványos, a képek csak részben tükrözik ezt.
 |
| Kuszaság (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Karszthíd Kicserela fölött IV. (Fotó: Pap Gábor) B&W |
 |
| Karszthíd Kicserela fölött V. (Fotó: Pap Gábor) B&W |
Visszaérve a falu határába két kiránduló jön szembe, majd megszólít minket egy zord tekintetű ember. Gőzünk sincs mit akar, de lobogtatja az igazolványát. Az sok jót nem jelent. Bekísér minket -mint kiderült- a nemzeti park irodájába. Hat megtermett ember fog közre minket. Elveszik iratainkat, kiírnak minden adatot, aztán kérdezik merről jöttünk. Mondjuk, és mutatjuk, hogy a Mencselyről. Ezt nem akarják érteni, ingatják a fejüket. Szerintük tiltott módon léptünk be a parkba, nem fizettünk belépőt, ezért 300 buznyák a bírság fejenként (x32 forintban). Annyink talán összesen nincs, különben sem volt a mi oldalunkról se tábla, se jegyszedés, úgyhogy ez nem tárgyalási alap. Sokáig folyik velük a vita, mire Bálint lealkudja az összeget az eredeti 15 buznyák/fő összegre, jegy nélkül.
Stoppolnánk, ha jönne valaki, és hamarosan jön is. Egy idős zsiga, hasonló jellemzőkkel bíró sofőrrel. Pár mondatot beszél magyarul is, szóval tartjuk egymást Bustyaházáig. A vonat indulásáig még volna idő egy ebédre, csak helyet kell találni. Egyedül egy pizzériát sikerül felhajtani. Egy bableves, egy pizza, és egy fagyikely esik áldozatul étvágyunknak, a pincérnő őszinte megdöbbenésére. Veszünk ezt-azt hazaútra, és kimegyünk az állomásra. Hamarosan megérkezik a vonat is. Most is sokan vannak, de legalább nincsenek fura szagok.
 |
| Érkezik a vonat Bustyaházára (Fotó: Pap Gábor) |
Hosszú az út, csendben bámulunk kifelé a Tisza-völgyre, felidézve a 2009-es bringatúra élményeit. Bálint az egyik megállóban beszerez némi ropogós cseresznyét, a hazaihoz hasonló borsos árban, majd rendelünk a kalauz nénitől teát is (ez viszont olcsó és jó, ne hagyja ki senki). A menetrendet böngészve Bálintnak azzal kell szembesülnie, hogy vonatunk nem áll meg Tiszaújlaknál. Ez alapjaiban rengeti meg a hazaúti tervet! Vakonddal történt telefonos egyeztetés alapján nem marad más választás, mint Csapig utazni, és megpróbálni átstoppolni a Záhonyi határon.
Késő este Csapon nincs nagy mozgás, de akad olyan taxi, ami kivisz a határig. Át rajta, csak irreálisan nagy összegért vinnének. A határ előtt közvetlen szállunk ki. Stoppolnánk, ha jönne valaki, de erre pünkösdhétfő éjjelén kevés az esély. Hamarosan egy határőr arrébb tessékel minket, bezzeg a konkurenciát békén hagyja, és még autóba is segítette. Bő egy órás szélmalomharc után megszán minket egy magyar kisbusz. Csodáljuk bátorságáért, mi nem vettük volna fel saját magunkat sem, ő meg csak annyit kérdez, hogy nem csempészünk-e valamit, mert akkor jöhetünk. A vámosok elég szigorúak, és tudják is hol lehet rejtegetni kényes holmikat egy hátiszákban, de nálunk tényleg nincs semmi.
Sofőrünk az állomásig repít minket. Más lehetőség híján a gördülő MÁV-szállót választjuk pihenésre. Megkérdezzük az egyik dolgozótól melyik szerelvény megy hajnalban Nyíregyháza felé, és lehet-e aludni benne. Megmutatja és megemlíti, hogy ezek közvetlen kocsik Pestig. Ez igazán jó hír, békében hajtjuk álomra fejünket. Csak a kalauz ébreszt minket a jegyekért, aztán alhatunk tovább. Pestig csendben telik a maradék út.
-VÉGE-
Linkek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése