Vérkör 77 2016.02.05.

Mert a bolondok napja valójában február 5-én van. 

Eredetileg Anita Szabó Gergővel tervezte a teljesítést, én csak mint érdeklődő kerültem képbe. A heti ónos eső és olvadás kombó hatására viszont Gergő lemondta a túrát. Tanakodtunk kicsit mi legyen, de egyikünk sem gondolta lehetetlennek a dolgot, így az utolsó pillanatban nevezve nekivágtunk. 

Az esti eső után még köd üli reggel Oroszlányt, de feltekintve az égre, halványan kéklik, így várható a gyors kitisztulás. Pakolás és némi szerencsétlenkedés után ~8:20-kor indulunk. Könnyen követhetők a jelek, Anitának van GPS-e én meg megnyitottam a honlapon lévő térképet, illetve hoztam az atlaszt is. 

Vértessomlóig jég és eseménymentes a terep, a sár is elhanyagolható. Szép lassan összehangoljuk a tempónkat, csiszolódunk. Az első jegesebb szakasz a Suhogóra kapaszkodó szekérúton fogad. Korábban jegesre taposták az erdőjáró gépek és most még vizes is. Keresgéljük a kevés földes foltot, vagy kimenekülünk a szélére, ha nincs susnya. A gázpásztánál van még egy igen jeges szakasz, aztán átmenetileg enged a szorításából a terep.

Párás erdő Vitányvár közelében

Elfogadható tempóban rágjuk át magunkat az első nehézségeken. Senki nem lázad, sőt optimisták vagyunk, hogy a nyíltabb részek és a déli oldalak, járhatóbbak lesznek. Reménykedem abban is, hogy a gyalogösvényekről is eltűnt már a jég, de nem. A Vértesben szemmel láthatólag sok turista jár, ergo jegesek az ösvények (is). 

A Körtvélyesi temetőnél két Boborjánnal találkozunk, akik figyelmeztetnek, hogy ők majdnem meghaltak a Mária-szurdoknál. Megköszönjük, és megyünk tovább, mondván erre visz a túra. Még utánunk kiáltanak, hogy jó, ők szóltak. A hurokkal kifejezetten jeges, nehéz szakasz kezdődik. A kék kereszten leóvakodva megvan az első pont (16,2 km), sebesség 7,3. Hát jó, neki a halálos Mária-szakadéknak. Kell gépészkedni rendesen, mire kikecmeregünk. A tükrös jég utána sem szűnik meg, csak a Szép-Ilonka felé vezető lejtőn egy rövid ideig. 

Szenyóbb volt, mint aminek látszik: az út jeges, a partoldalak felső pár centije kiolvadva, alatta viszont fagyott, így az is csúszós.

Mária-szakadék

Aggasztó, hogy sebességünk 6,5-re csökkent az Új osztásig (22,1 km). Előttünk a Sárkánylyuk-völgy ami a 2013-as VTM-en maradandó élményt nyújtott, meg a Kozmáig tartó aszfalt, ami járt, tehát jeges lesz. A völgy hozza formáját. Említett versenyhez képest sokkal több a víz (szikrázó napsütésben rohamosan olvad minden) és a vízben gázolva nem látszik hol jeges. Nem bánkódunk, mikor megpillantjuk végre a Hirczy-emlékművet, de nincs lazsálás, mert jól gondoltam, tiszta jég az aszfalt. Szerencse, hogy az út padkája már járható.

Sárkánylyuk-völgy felső, Barátságos része. Lejjebb gyakorlatilag csak vízben lehetett gázolni

Itt valami hosszútávú korcsolyaverseny készül? (Fáni-völgy)

Szerintem Kozma szélén érhette el átlagsebességünk a negatív rekordot. Beszélgetünk is róla, hogy ez így karcos lesz, de a terep Csákvárig fokozatosan enged szorításából. A jég átvált jégkásába, majd sárba.

Visszatekintés a Vértes lankáira az Ida-kaputól

Végre gondtalanul élvezhetjük kicsit a hirtelen jött jó időt. A kápolnánál (34,7 km) örömmel látjuk, hogy 6,8-ra tornásztuk fel magunkat. A városban a kékutak még zárva vannak, így egy kocsmánál kávé-kóla ürügyén feltöltjük fogytán lévő vízkészleteinket. Kifelé jövet találkozunk Bokor Csabáékkal. Nagyon kedves a szurkolása, köszönjük!

Szent Ferenc kápolna Csákvár közelében

Anita csapat Csákvár szélén. Itt szinte ideálisak voltak a terepviszonyok.

Kora tavaszi körülmények között futunk Gántig. A táj megkapó, a terep egészen könnyű. Szigorítás csak a falu túlvégén kezdődik. A Kápolnapusztára vezető szekérút sebesen rohanó patakká változott. Kis sárszigetek között szökellve próbálunk előre jutni, aztán egy-két megcsúszással később rájövünk, hogy nem is sárból vannak azok a szigetek, így kimenekülünk az út szélére. Felfelé fokozatosan csökken a vízmennyiség, a Juh-völgyben pedig már csak jég és hó van. 

Géza-pihenő nyílt része tiszta, beljebb viszont egy újabb erdőrészletet vágtak le, így ismét jegesre taposott úton botladozunk a pontig (52,1 km). Sebességünket kiszögelték 6.8-ra. Anita telefonja kezd megbolondulni, félő, hogy nem bírja ki a célig. Enyém meglepő módon jól bírja, pedig a net is ment végig.

Gejza még mindig pihen.

Lassan szürkül, igyekezni kell minél tovább jutni világosban. Szentgyörgyvártól egész tűrhető az út, fél hat magasságában az Oroszlánvár feletti éles törésben kapcsolunk villanyt. Innen cirka 15 km a cél. Vár minket egy kellemetlenül jeges lejtő Kőhányásnál, ahol nincs lehetőség kimenekülni az út szélére. Marad a korcsolyázás. Érezhetően hűl a levegő, de nem egyenletesen. Időnként kifejezetten langyos foltokon vágunk át. 

Űző-hegy még kicsit megnehezíti dolgunk jeges emelkedőjével, de ezt is szépen elmorzsoljuk és csekkolunk az utolsó ponton (67,9 km). Anita telefonja mostanra megadja magát, így jobb híján felhívom a rendezőket, hogy így igazoljuk egymást. 

Mindössze 9 kili maradt hátra, könnyű terepen. A jég javarészt leolvadt, és bár időnként lábszárközépig érő tócsák vannak, de ez már csak balzsamos simogatás a korábbiak tükrében. Végül Fél nyolc magasságában pillantjuk meg a csarnokot és a szervezőket. 

Célfotó: a ganét az utolsó szakasz tócsái lecsapatták.

Köszönjük, klassz volt! Azért egy tempós futásra még lehet visszatérek ;) 

Linkek:
A túra honlapja
További képek

Vértesi Terep Ultramaraton 2015.

Tavalyi egészen jól sikerül verseny után idén nem számítottam sok jóra, Szintes edzéseim nem tettek jót síkfutó képességemnek. Szerencsére a rajt előtt sikerült rendbe szedni magam fejben, készen álltam, hogy kiadjam magamból ami van, bármire is elég.

Miki egy nagyobb csoporttal mindjárt az elején kereket old. Nézek is, hogy Gyurkó Peti simán lépést tart vele, pedig tavaly még egymást kerülgettük a táv első felében. Környezetemben 3-4 ember van. Mivel nem ismertem őket, így mozgásukból és a légzésvételükből próbálom következtetni, hogy mire számíthatok. Hármójuknál úgy tűnik túlhúzzák az elejét, egy kék ruhás srác viszont szép egyenletesen mozog (eredménylista alapján ő lesz Nedjalkov Balázs). Mindeközben csekkolgatom a pulzusom. Átverős a széles aszfalt: azt hiszed épp csak döcögsz, miközben már régen savasodsz. Hát az én pulzusom az ősszel mért 139-es pulzus helyett 145-150 között mozog. Kicsit korrigálok. Tapasztalat szerint 4 órás futásnál még felmehetek 145 környékére, csak okosan kell frissíteni és iszonyú sokat inni. Nem általok a “meredekebb” emelkedőkbe belegyalogolni. Bár a pulzusmérőn nem feltétlenül látszik kiugrás, de ha síkon is határon megyek, akkor itt megadnám a kegyelemdöfést a combjaimnak. Környezetemben kocogók ennek ellenére nem hagynak le, sőt a Körtvélyes utáni sík szakaszon szépen bedarálom őket Balázs kivételével. Vele nagyon hasonló tempóban vonatozunk tovább. Ő emelkedőn gyorsabb némileg, én lejtőn. Nem bocsátkozok felesleges erőfitogtatásba, korán van hozzá. Gesztesen megállok tölteni, így némi előnyre tesz szert. Feltűnik a láthatáron Gyurkó Peti háta. Vérteskozmáig szépen fel zárkózok. Állítólag 10 perc a hátrányunk. Na, az szép.

A Sárkány-völgyben lemarad Peti, újra beérem Balázst, akit ez felébreszt. Tempót vált és beáll egy 5-10 méteres távolság köztünk. Kivárok a tartalékok bedobásával.

Kapbereknél frissítéssel nagyjából 10 másodperces hátrányt szedek össze, de kár lett volna ezt beáldozni. Ez és a táska tartalékai kellenek a végjátékhoz.

Na, most jött el a tartalékok ideje. Egyenletesen tolom fel a célig a potmétert. Balázst beérem és különösebb küzdelem nélkül hagyom el. Hallgató-völgynél már stabil előnyöm van. Egy bringás szerint 3,5 perc a hátrányom. Tovább emelem az intenzitást, mellőzve a stílust. Kezdek fáradni, már csapom a lábam. Inkább ások mint futok. A faluban aztán kipaszírozok magamból mindent és 4:01-el csekkolok. Ennél többet kutyákkal a sarkamban sem tudnék most.

Adatok saját mérés szerint:

Táv (eltévedés mentes): 48,30 km

Szint: 1050 m

Linkek:

Versenykiírás

Eredmények
Tavalyi beszámolóm
2010-es beszámolóm

Terepfutás.hu honlapja

Márciusi összefoglaló 3/3. Vértesi Terep Ultramaraton 2014.

Vértesi Terep Ultramaraton 2014. március 30. nagyobb térképen való megjelenítése

Megint egy rajt, ahol lemaradok, mint a borravaló. Pedig erősebben kezdek a szokottnál. Mondjuk Carlosékra nem akarok kapaszkodni, az öngyilkosság lenne. Úgy tűnik kicsit meg akarják ráncigálni a mezőnyt, hogy had savasodjon a nép. Hajduska Balázs megy velük, de csak követi őket, be nem érni. 

Én maradok a második hullámban, Körtvélyesig Papp Bálint van előttem, két X2s-es srác a környezetemben. 

A torony után magamra maradok Gyurkó Petivel a hátamban. Hárman vannak előttünk. Kicsit zavaró, hogy követnek (nem szoktam hozzá). Mintha mögötted csak arra várnának, hogy hibázz, vagy elfáradj. Nem hagyom, hogy beférkőzzön fejembe a hülyeség, meg azt is hallom, hogy kissé zihálva veszi a levegőt, tehát erőlködhet. Nekem az a dolgom, hogy fussam a tempómat (a jó időre tekintettel kicsit akár magasabb pulzussal is), ő majd intézi a maga dolgát. Négyszer előz meg: a Csákányosi és a Várgesztesi frissítőnél (ő egy ponton sem állt meg, táskájából dolgozott), egy pisilésnél, és a Vitányvári lejtőnél. Mindegyik alkalommal hamar beértem, ez is erősíti a feltételezésemet, hogy kicsit gyorsabb neki a tempó a kelleténél. 

A magasabb pulzustól, vagy a melegtől kissé feszül a hasam, de okos frissítéssel kordában tudtom tartani, nem romlik a közérzetem. Apropó meleg: a tavalyai időjárás tökéletes ellenpontja volt az idei. Ideális terep, napsütéses meleg idő, bár lehet egyeseknek kissé túl meleg.

Valahol Királykúttól áll össze a mozgásom, addig inkább darálok. Várgesztesen Eördögh Ákost látom kifutni a pontról. A falu szélén, mintha a maraton távján menne tovább, de nem tuti. A kéken egy hülye nyíl megvezet, szerencsére hamar felismerem és korrigálok. Itt szakad le rólam Peti végleg. 

Légüres térben haladok, sehol senki. Kozmán kicsit más az útvonal, nem kell lemenni a temetőig, hanem a réten átvágva megyünk az erdészeti útra. Feltűnik a távolban Hajduska Balázs háta. Látszik hogy be fogom érni, de végül elég dicstelen módon hagyom le, mert az aszfalton ő rossz felé kanyarodott. Kiabáltam, de messze voltam, nem hallotta. Mentségére legyen mondva, hogy az úton épp futóverseny zajlik, és pont velünk szembe halad a mezőny. Én is kicsit meglepődtem, de a nyilak kint voltak a földön. 

A Sárkány-völgy kifejezetten jól megy, a laposabb szakaszon 12-14 körüli átlaggal csapatok. Kapberknél Speróék mondják, hogy 6 perc a hátrányom. Annyira ismerem már a terepet, hogy tudjam, az utolsó szakasz gyors, felzárkózni csak akkor lehet, ha a másiknak baja van. Minden esetre tolom becsülettel, mert nem tudom mi a helyzet mögöttem. Az óra 15-16-os értékeket mutatott tartósan, Ez a tempó arra elég, hogy stabilizálódjon a hátrány, meg hogy rémisztgessen szegény maratonistákat. Hallgató völgynél, bár hajlamom lenne egyből továbbállni, de bedobok egy utolsó frissítőt és pont így van jól, mert a falu határában ürül csak ki a tartály. Egy utolsó lapáttal ráteszek, és 4:06-al másodikként csattogok a célba. Azt hiszem mindent kiadtam, bár nem voltam közvetlen nyomás alatt.

Most vissza a szorgalmas hétköznapokhoz, következő célverseny a Terep100.

Adatok saját mérés szerint:

Táv (eltévedés mentes): 48,87 km

Szint: 1212 m

Linkek:

Versenykiírás

Eredmények
Pzotyo beszámolója
Tavalyi beszámolóm
2010-es beszámolóm

Terepfutás.hu honlapja

VTM Ultramaraton

VTM Ultramaraton 2013.03.31. nagyobb térképen való megjelenítése

Vasárnap hajnalban jókedvűen és motiváltan ébredtem. Egyedül az eső nem tetszett. El is morzsoltunk néhány imát érette az autóban. Győrtől Tatáig intenzíven esett, aztán hirtelen elállt. Megörültünk. Bátyám már épp elkezdte a Tatabányán mindig megváltozik az idő szövegét, de az eső közbevágott és dühödt erővel kezdett szakadni. Valóban megváltozott. Szárig a helyzet nem sokat javult, mi pedig érdeklődve figyeltük a hegyek felső harmadában fehérlő havat. Húztuk a szánkat rendesen, de már be voltunk fizetve:)

A sportcsarnokból csak annyival előbb mentem ki a a rajtba, hogy élesedjen a GPS. Akkor épp nem esett, vagy talán csak szemerkélt, de az nem volt zavaró.

Rajt után a nagyok rögtön meglódultak, egy 5-6 fős csoport gyorsan távolodni kezdett. Őket követte a Zenyik Robi-féle második hullám alacsonyabb tempóban, majd velem együtt a a harmadik hullám(?). Ezt nem tudom pontosan, mert nem néztem semerre, csak a magam szája íze szerint mentem. Hamar elhagytuk az aszfaltot. A társaság eleinte óvatosan kerülgette a vizeket, mintha reménykedtek volna, hogy van még némi esély száraz lábbal célba érni. Én, bizonyítandó hogy tökös legény vagyok, mindjárt otthagytam a bal cipőmet egy méretes pocsolyában.

Mire elértünk a Körtvélyes lábához (kb. 4. km) éreztem, hogy nagyjából bemelegedett a rendszer. Az emelkedőkön kezdtem befogni a közvetlenül előttem haladókat. Sokan rövidnadrágban vágtak neki, ami nekem vérfagyasztó látvány volt, de kinek-kinek kedve szerint. Én a háromnegyedes és a hosszú között vacilláltam utóbbi javára. A Körtvélyesi elágazó előtt utolértem Olit. Meglepett, mert az imént még az élbollyal láttam távolodni. Ők egyébként rendesen meghúzhatták az elejét, mert a kitérőnél nem is találkoztunk. Kíváncsi voltam mennyi lesz a végén a differencia. Tippeket nem tettem, ebben az időben fölösleges lett volna.

A tetőtől kezdve a talaj minősége egészen tragikus lett. A keréknyomokban állt a vizes hólé, a bakháton és az utak mellett pedig térdemelős-vizes hó, ismeretlen altalajjal. Térd alatt hamar lehűlt a lábam, főleg a lábfejem fázott. Betonos, vagy tiszta részekre érve egy darabig mindig zsibongott a talpam, mintha két téglán futottam volna. A tavaly tavaszi nagyzsákozás után nem volt ismeretlen az érzés, az időnként térd fölé felcsapódó jeges vizet viszont nem komáltam. A nehéz körülményeket sikerült valamiféle nyugalommal tudomásul vennem, nem éreztem késztetést, hogy telekáromkodjam az erdőt.

Körtvélyespusztáig egész gyorsan eltelt az idő. Megúsztam egy havas tócsában térdig gázolással a szakaszt, és fölzárkózott mögém Kopi Zoli. A kék keresztre úgy tértünk rá, hogy észre sem vettem, már csak a Csákányosi kulcsosház felé való letörésnél eszméltem, hogy már rég letértünk a kék sávról. A meredély izgalmas volt, de megúsztam esés nélkül. nem irigyeltem a hátsó traktust. A ponton bedobtam néhány szem mazsolát, ittam rá pár korty izót, aztán nyomás tovább.

A Mária-szakadék most zord arcát mutatta, csak úgy zúgott benne a víz. Vitányvár felé éreztem, hogy kevés lesz a kaja, bedobtam egy kis kenyérdarabot és izót, később egy fél tubus gyümölcspépet. Technikai szünetnél Zoli elém került, én pedig nem erőltettem a felzárkózást. Ha nagyon lassan is, de távolodott és az a tempó már kívül esett a tartományomon. Érdekes, hogy két éve is valahogy így volt, csak akkor próbáltam tartani magam, és ennek már féltávnál meglett a böjtje.

Vitányvárból lefelé meredekebbre emlékeztem, de hiányérzetemet a csúszós hó pótolta. Fenékre is estem egy ízben, de komoly baj nem történt. Következő piruettemet a Mátyás-kúti rövid, de meredek lejtőn mutattam be, bár szándékom szerint nem akartam ezzel szórakoztatni a faház egyébként lelkes szurkolóit.

Hamarosan Várgesztes aszfaltján baktattam a lakók nem kis megrökönyödésére.

Feriéknél Már kicsit többet fogyasztottam, a mazsola mellé 1 keksz és egy darabka banán is fölkerült az étlapra. A poharamat elő kellett vetetnem a táskámból, mert kezeim olyan bénák voltak, hogy a csatomat sem tudtam összenyomni.

A vár alatti parkolótól újra a vízé és a hóé lett a főszerep. Belelépve egy pocsolyába éreztem, hogy az alatt a pár perc alatt, míg áthaladtam a falun hogy felmelegedett a cipőben lévő víz. A kék keresztig ismerős volt az út múlt hétről, onnantól viszont ismeretlen szakasz jött a Hirczi emlékműig. Pont az elágazásban léptem bele a nap legnagyobb tócsájába. Úgy combközépig ért. A völgyekben kapaszkodó utak egyébként kivétel nélkül patakká nemesültek, de a legjobb még hátravolt. Meglepődtem mikor néhány kirándulót fedeztem fel a láthatáron, hamarosan Kopi háta is fel-felbukkant a távolban. A falu határáig beértem és együtt szaladtunk az  aszfalton, rövid megállót tartva Csőre Ernőék pontján.

Gyorsan átrágtuk magunkat a maradék ismeretlen részen és visszatértünk a Sárkány-völgyi zöld sávra. Nem sok köszönet volt benne, hol az egyik, hogy a másik oldalon próbáltuk megúszni a mélyebb vizet, de nem volt kibúvó, a mosdás alól. Valahol feleúton észleltem, hogy Zoli lemaradt. Felérve a tetőre egy futót vettem észre magam előtt. Némi gondolkodás után rájöttem, hogy a maratoni táv csatlakozott vissza. Kicsit sután mozgott a srác, kérdeztem, hogy rendben van-e? Mondta minden ok, de nem volt túl meggyőző. Jobb lábával, szinte csak lábujjhegyre érkezett. Kapberek-puszta előtt még át kellett vágni egy tarvágásnak álcázott atomcsapáson.

A ponton arra gondoltam, hogy innen lehet nyargalni, szint már alig, és itt talán hó sem lesz. Hó tényleg nem volt, volt helyette sár, amit a fél és minimaratonosok pépesítettek egy kicsit, de nem volt tragikus. A Hallgató-völgytől már igazán nem lehetett panasz, zömében aszfaltos úton vágtáztam, bár kicsit savasodott a lábam. A falu közepén Megláttam Carlos hátát úgy 400 méterre, Esélyem nem volt beérni, végül talán 1 perccel utána értem be.

VTM Ultramaraton 2013.

Linkek:

Versenykiírás

Eredmények

Terepfutás.hu honlapja

Magyarországi forrástúrák a Vértesben 2013. március 23.

Magyarországi forrástúrák a Vértesben 2012. március 23. nagyobb térképen való megjelenítése

Vértes első felvonás (második a VTM lesz). Utolsó pillanatban eldöntött túra, de kapóra jön a hosszú táv. Beleillik a programomba. Molnár Petivel indulok, a cél csak annyi, hogy egyenletes tempóban végigkocogjam a távot. Gyűjtsek a tapasztalatot frissítésről, állóképességről, testem reakcióiról. Peti ebben jó partner, nagy tervei vannak idei évre, de nem mára. Ennek megfelelően lassú tempóban kezdünk. Lábam mondaná, hogy gyerünk, de nem engedek, tudni szeretném, mit ad a visszafogott kezdés. Beszélgetősre vesszük a figurát, be is nézzük a jelzést Csákányospuszta határában. 

A nap szűrten világít a vékony felhők mögül, egész tűrhető idő van, később beborult és hűl is a levegő. Hamarosan a Mária-szakadék oldalában kocogunk. Ez az a szakadék, ami úgy ér véget, hogy igazán el sem kezdődik. Elmellőzzük a megkapó erdei temetőt és pecsételünk az I. Béla forrásnál. A pohár! Na, az otthon maradt, de van folyadék bőven. Nem okoz gondot a puritán ellátás sem, otthon is csak abból gazdálkodhatok, amit magammal viszek. 

Haladunk tovább. A kereszteződésekben térkép és helyismeret híján több időt töltünk tájékozódással, mégis elkövetünk néhány bakit. Érzem, hogy elszoktam a jelek figyelésétől, otthon az ismerős utakon elég a lábam elé nézni. Könnyű a terep Gánt felé, különösebb látnivaló, nem akad, de az összhatás kellemes. A meredek, sziklagyepes-karsztbokorerdős domboldalak emlékeztetnek a Meszes és az Ilona-lak környékére. 

Bő óránként eszünk, ilyenkor belesétálunk, hogy jobban essen. Minden alkalommal eszek egy falatot a házi sütésű kenyeremből. Télen már jól vizsgázott, szerette a gyomrom és most sem okoz csalódást. Kíváncsi vagyok mit hoz majd a meleg idő, mert ő az én nagy ellenfelem, meg a melegfront. Bő két és fél óra alatt elérjük a Gánt széli legelőt. A sörözőben csak pecsételni állunk meg, aztán indulunk is. 

A kék sávnál tanakodunk melyik a Csókakői ág, aztán megkérdezünk két helyit. A rosszat mutatják, de ez csak bő 1 kilométer múlva derül ki. Irány vissza, majd egy újabb rövid tévedés után már tényleg Kápolnapusztát vesszük célba. A temetőnél frissítés közben elolvassuk a puszta szomorú történetét. Pár lépés csak a forrás, majd szalagozásra térve vadregényes völgyben kapaszkodunk fölfelé. Peti valahol lemarad, gondoltam a ponton bevárom. Benézem a szalagozást és a kék sáv-kék négyzetet igénybevéve érek érek a többségében romló házakból álló Mindszentpusztára. Az egyik jó állapotú tanyánál disznószétszerelés zajlik 50 fokon, modern tánczenére. Találkozom Bálintékkal, akik épp fel akarnák adni a pont kereséséért vívott harcot. Már hajlanék a továbbhaladásra, mikor a szemem sarkában egy lengedező szalagot észlelek. Akkor van még remény, hogy fogok tudni tájékozódni is! 

Igazolunk, gumicukrot majszolunk és beszélgetve sétálunk. Peti csak nem akar jönni. Kénytelen leszek egyedül futni, gyalog hideg van. Nagy baj nem történt, a szentgyörgyvári vadászháztól újra együtt kocogunk. Apropó vadászok. A piros négyzet elágazásában szétszórva hevernek szarvas és vaddisznó lábszárak. Kicsit arrább valami nagyobb maradvány is feltűnik. Nem valami elegáns! Innen a Gerencsérvárig több, az erdőben sétáló bibliát forgató emberrel találkozunk. 

Pecsétet követően kulturális program keretében meglátogatjuk a várromot. 2005-ös utolsó látogatásom óta kitisztították a vár környékét, de egyéb nem történt. Csendes út következik Oroszlányig, előbb erdőben, majd egy bauxitlencse kitermelése nyomán keletkezett tó mellett. Megviselt a táj, de az úton heverő őz valószínűleg nem a látványba pusztult bele. A városon igyekszünk gyorsan átvágni. A belváros egészen lehangoló: Toldozott-foldozott utak, romló bányászházak, sötét arcok a kapualjakban. Nem bántuk hogy vége. Még egy kis kanyargás a külvárosban, és Majkpusztára érünk. A terülj-terülj asztalkámról egy zsíros kenyeret fogyasztok, aztán egy fél szelet vajassal végigkóstolom az összes lekvárt. Győztest nem avatok, mindegyik íz meggyőző. Töltök vizet a hátralévő 18 km-re és mehetünk is. Nem telik bele fél óra és Vértessomló határába érünk. Bizonytalankodunk, hogy merre forduljunk az aszfalton, de nem kell semerre sem, csak átvágunk a népi kulipintyó építészet különös emlékműve felé. 

A túra utolsó harmada ismét kissé szintesebb, de csak Vértesi viszonylatban.Nyugodtan gurulunk, a Vitány vári emelkedőt viszont már nem futjuk meg, sőt érzek némi eléhezést is! Pecsételés után magamba lapátolom maradék kenyérdarabkáim és ez a végéig kitart. Még Szárliget határában beérjük a vonatra siető Barta Lacit, végül Kicsivel több mint 8 órás idővel jelentkezünk a cukrászdában. Jól végzett dolog után jöhet a sütizés!

Adatok saját mérés szerint:

táv (eltévedés mentes): 66,8 km

szint: 1307 m

Linkek:

A túra adatlapja

Forrástúrák honlapja

Beszámolók forrástúrákról