A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Koszovó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Koszovó. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 11., péntek

"Bicaj" túra 2011. július 11. vasárnap 5. nap

Prizren


Bicaj túra 5. nap Gurez-Morina nagyobb térképen való megjelenítése

Éjjel legmélyebb álmomból arra riadok, hogy a vonat vadul dudál, és bevilágítja a sátort. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy a a síneken alszok. Nem, nem ijedtem meg…
Reggel minden csendes. Nyoma sincs a faluból este idehallatszó hangos zenének.
A láthatárt a Saar-fennsík keleti szélét jelző Ljuboten uralja.

5. nap Luboten (Fotó: Pap Gábor)
Végre betérünk egy kicsit a komolyabb hegyek közé, ha jók vagyunk, még mászás is lesz. A hágó felé vezető völgynek alpesi hangulata van, turistásabbnak is néz ki, mint ahol eddig jártunk. Tekerünk fölfelé a változó meredekségű, de jobbára kellemesen tekerhető emelkedőn elmellőzve néhány UCK-s emlékművet.
5. nap Albán emlékmű (Fotó: Pap Gábor)
Számolgatom magamban, hogy ha így haladunk, akkor a hágóba hamarabb érünk a tervhez képest, mikor Bálintnak hirtelen elszakad a lánca. Ennyit az időelőnyről. Elbattyogunk a közeli benzinkútig szerelni. Új a lánc, nem szabadna ilyen terhelésnél szakadnia, talán én hibáztam a vonaton. A benzinkutasok kézmosószert is adnak, hogy lemossam az olajt.
5. nap Láncszerelés (Fotó: Őrsi Bálint)
Egy órával később indulunk tovább. Szerb települések és emlékművek tűnnek fel, errefelé szigetszerűen ők élnek. Brezovicában megállunk pihenni. Eleinte mosolygunk a felvonó látványán, de ez nem vicc, valódi síközpont üzemel a hegyen 5 székes, és 5 csákányos felvonóval, 16km-nyi pályával, FIS minősítésű szlalom, és lesiklópályával. Kár, hogy Koszovó szó hallatán az emberek többsége lemond a látogatásról. Vajon mikor lesz ez az ország kívánatos turistacélpont, ha Bosznia is még nyögi a háború terhét?
A falu felett erdők és kaszálórétek váltják egymást.
Kaszálórétek mentén, háttérben a Saar-fennsík csúcsai (Fotó: Pap Gábor)
A kaszálókon idős emberek fiatalokat megszégyenítő mennyiségű szénát mozgatnak meg. Egy pataknál megállunk szusszanni és fényképezni. Az itt sütögető társaság meghív minket egy kis grillkolbászra. A következő réten a forrásnál rengeteg piknikezőbe botlunk. Látszik, hogy vasárnap van. Nincsenek illúzióink a hágóval kapcsolatban, és valóban sokan vannak. Büfések, gagyiárusok, körhinta, zene, mindez 1500 méteren. Mászni már nincs idő, a szembe lévő hegyoldalra pedig nem vezet út. Följebb megyünk a füves domboldalon megenni a sárgadinnyét, és nézelődünk. Elszomorító a szemét mennyisége. A hágó után találkozunk egy kukából legelő bocival, csengővel a nyakában… Ez is az újrahasznosítás egy módja. Lehet egyből zacskós tejet fejnek belőle.
5. nap Pihenő a hágóban (Fotó: Pap Gábor)

5. nap Reciklál a boci (Fotó: Őrsi Bálint)
Kemények a fények, nem készülnek igazán szép képek, pedig a táj adná magát. Már azt hisszük, hogy beérünk Prizrenbe, mikor a völgy összeszűkül, és egy szikla-szoroson vetet át az út, melynek alsó végén vár is áll.
5. nap Nem gondoltuk, hogy a város előtt még ilyen vár ránk (Fotó: Őrsi Bálint)
A folyó menti belváros felé kanyarodunk. Egy olcsóbb étteremben bőségesen megebédelünk, és otthagyjuk a bringákat, míg szétnézünk. A belváros belső része igényesen fel van újítva, de néhány lépéssel odébb már romos, szétlőtt, kiégett, szögesdróttal körülvett házak is vannak. Kísért a közelmúlt. A várhoz nemrég kiépített díszburkolatos út vezet közvilágítással, az út szélén jókora gazzal. Maga a vár nem nagy szám, de a kilátás pompás. Egyik oldalról a Saar-fennsík tornyosul fölénk. Másik irányból Rigómező magasan fekvő síksága, alattunk a város.
5. nap Prizren belvárosa (Fotó: Pap Gábor)

5. nap Kísért a múlt (Fotó: Őrsi Bálint)

5. nap Romba dőlt ház (Fotó: Pap Gábor)

5. nap Úton a várba (Fotó: Pap Gábor)
Idővel elég jól állunk, ma átlépünk Albániába. Mielőtt még ezt megtennénk, megkeressük a bezárt vasútállomást. A sínek némileg kilátszanak a porból, az aluljáró bejárata is megvan, és az állomásépület is. Kifelé menet egy bevásárlóközpontba botlunk (U.S. Shopping), nem lehet kihagyni. 20 év múlva mindennapos lesz, most még kuriózum. Találkozunk 200 méternyi kerékpárúttal.
A határ felé meglehetősen nagy a forgalom. Vágyakozva nézünk a fennsík szélét jelző hegyek felé, milyen jó lett volna, szétnézni ott, és a vagány átkelőn Macedóniába lépni de, átkelő nincs. Van egy kis bizonytalanság a Kukësi határátlépéssel kapcsolatban is, albán oldalon a határig ér az autópálya. Nem valószínű, hogy van másik út is, de beengednek így?
Az átkelőnél a tengerpartról hazatartó autók kilométeres sorban állnak, hatalmas a szemét, és a bűz. A határőrök nem sokat törődnek velünk.
5. nap Határátlépő Albániába. Szembe az autó sok, itt a szemét (Fotó: Pap Gábor)
Tekerünk az autópályán az alkonyatban, és keresünk egy alkalmas helyet, ahol lejuthatunk tőlünk jobbra lévő a Kukësi-tóhoz. A második lehajtó elvisz minket a meredek és szemetes partig. Letesszük a cuccokat fürdünk és mosunk, közben feltűnik egy csendesen evező csónak Koszovó felől.
5. nap Meredek a part, és elég szemetes a víz, de tisztábbak lettünk (Fotó: Őrsi Bálint)
Mikor felkapaszkodunk a laposabb füves-bokros részre, két embert látunk dohányozni egy furgonnal. Kezd összeállni kép. Megkérdezzük őket, hogy nem baj, ha a környéken alszunk. Csak albánul értenek, de azt mondják nem. Kb. 200 méterre egy alkalmas helyen elkezdünk lepakolni, mikor egyikük jön, hogy bárhol alhatunk, de legalább 1 km-re innen. Nem akarunk balhét a csempészekkel, gyorsan fölpakolunk és megyünk az autópálya felé. Jóval odább letérünk egy lerágott legelőre és beljebb, néhány bokor takarásában verünk sátrat. Vacsora után a sötétben épp teregetünk a holdfényben, mikor látjuk a furgont lámpa nélkül fölfelé araszolni.

További képek
Brezovicai síparadicsom honlapja
"Bicaj" túra 6. nap

2011. november 10., csütörtök

"Bicaj" túra 2011. július 10. szombat 4. nap



Bicaj túra 2011 4. nap Batlava-Gurez nagyobb térképen való megjelenítése

Indulás után röviddel erős kaptatón vánszorgunk a gerinc felé, helyenként tolva a bringákat. Fent váratlan aszfaltút fogad minket, meg egy új építésű dzsámi (sok új épült szerte az országban). Távolabbról úgy tűnik a semmi közepén áll az imaház, de ahogy feljebb kapaszkodunk, előkerülnek a házak.
A hosszan elnyúló gerincről szép kilátás nyílik nyugat felé a Kopaonik 1500 métert is meghaladó csúcsai zárjak le a látóhatárt.
4. nap Távolban a Kopaonik (Fotó: Őrsi Bálint)
Északon a Radan-hegység, melyet tegnap szeltünk át, keletre –amerre tartunk- és délre pedig a Koznica és a Goljak. Mai hegységünk kellemes kis dombságnak néz ki, hiába 1000-1200 méter körüliek a csúcsok, a völgyek, és maga Rigómező síksága is viszonylag magasan fekszik.

4. nap Mint egy dombság (Fotó: Pap Gábor)
 Az aszfalt olyan hirtelen ér véget, ahogy elkezdődött, de az út tűrhető marad. Állatokat hajtanak ki a legelőre, színesítve a képet. Néhány dombbal odébb azt vesszük észre, hogy az út kiszélesedik, félkész vízelvezetők, szegélyek jelennek meg. Ezt bizony építik. Hamarosan munkásokkal, aszfaltozókkal is találkozunk. Nem egészen értem, a térkép nem is jelöli az utat. Hamarosan egy üdítőüzemet mellőzünk el a semmi közepén. Felérve a főút előtti utolsó dombra katonai megfigyelő tornyot veszünk észre. A tehénlepényekből ítélve nincs elaknásítva a környék, úgyhogy beóvakodunk, és fölmászunk. Szép a kilátás, látjuk Pristina egy részét, és a város szmogfelhőjét.

4. nap Elhagyott katonai őrtorony (Fotó: Pap Gábor)
Rövid ideig főútra térve ereszkedünk a völgybe, hogy aztán egy olyan mellékútra térjünk, melyet részben nem is jelez a térkép, de GE-n látszik, hogy létezik. A főút remek minőségű, lehet döngetni, a mellékút, meg még azt is felülmúlja talán, leszámítva egy csúnya suvadást, és egy falut, ahol egy 200 méteres szakasz nincs leaszfaltozva. A miértre senki ne várjon értelmes magyarázatot. A kétnyelvű (albán, szerb) táblákon a szerb felirat általában kékkel le van fújva, még ott is, ahol teljesen azonosan az írás… Mramos után újra főúton tekerünk, de ezen sem vészes a forgalom. Egy kisebb hágó felé térünk le újra. Kopaszak a hegyek errefelé, egy-két mementó arra utal, hogy bányák vannak/voltak a környéken. A hágóban bemenekülünk egy kis erdőfoltba tízóraizni. Annyi a hangya, hogy nem lehet leülni. Könnyed ereszkedés után erős emelkedőt kapunk a jó esztétikai érzékkel elhelyezett várig. De most tényleg mintha egy fantasy, vagy kalandregény lapjai elevenedtek volna meg. A kopasz kiemelkedő hegy tetején már messziről jól látható.

4. nap Novo Brdo vára (Fotó: Pap Gábor)
Mivel Wikipedián csak angolul találtam bejegyzést, ezért pár szóban összefoglalom a vár történetét. A név szerb eredetű, új dombot/halmot jelent. A kialudt vulkáni kúpon épült vár legrégibb írásos említése 1326-ból való. Vladislav Középkori Bolgár író itt született 1410-1415 között. A külső gyűrű alakban épült várfal fennmaradt bástyáin a szürkés kőbe vörös kőből kereszt alakú berakások láthatóak. Fontos része volt a Szerb birodalomnak, a 15. században 6-7000 lakos élt itt. A környéken arany, ezüst, és vasbányák, kohók voltak. Novo Brdo volt az utolsó erődítés, mely az első török hadjáratban kitartott, 1441-ben esett el, majd 1443-ban egy szerződés értelmében visszakerült a szerbekhez. 1455-ben foglalták el végleg a törökök.
Távolról úgy tűnt komolyan rákészültek a turisták fogadására, aszfaltút, irányítótábla, majd közeledve a várhoz díszburkolatos út. Gyanakodtunk, hogy belépti díj lesz, de mikor felértünk, a piciny faluba látjuk, hogy tévedtünk. Egy elaggott esőbeállón, és információs táblán kívül nem volt semmi, csak buja növényzet. A gyengén kitaposott ösvényen felballagunk az egykor impozáns méretű erődbe. Délidő lévén elég kemények a fények, nem éppen fényképezésre való. Körülöttünk a reggel már felsorolt hegységek vonulatai -jobbára kopasz, füves csúcsok- északra egy jókora bánya, ami talán bezárt, mert a csillesorát -ami közvetlen a vár mellett haladt el- már elbontották. Látogató alig-alig. Megkapó a bástyákon vörös kövekből kirakott kereszt, bár szerintem ez nem a külső fal volt, inkább a fellegvár fala, mert kijjebb is vannak töredékeket.

4. nap A belső vár falmaradványai (Fotó: Őrsi Bálint)

4. nap Kereszt a falban (Fotó: Pap Gábor)
Visszatérünk a bringákhoz, és egy darabig arra gurulunk, amerre jöttünk, aztán egy kis átkötés kedvéért letérünk az aszfaltról helyenként alig létező földutakra. Így tudjuk meg azt, hogy mindent lehet reciklálni, még szélerőműveket is. Igaz még csak a földön hevert kettő szétszerelve, de komolynak tűnt a szándék.

4. nap Reciklálásra váró szélerőművek (Fotó: Őrsi Bálint)
 Pár kilométernyi halovány szekérút után egy skanzenszerű faluba érünk. A déli verőfény, és a száraz, poros idő sokat ront a készített képeken, de igazán idilli lehet a hely kiadós eső után, mikor kitisztul a levegő, és felfrissülnek a növények. Elérve az átkötés célját, az aszfaltutat, megpihenünk a kocsmánál néhány traktor, és traktorista társaságában. Ez éppen egy szerb falu. Megint kólát iszunk, és egy zacskó hülyeséget eszünk, már kezd sok lenni, de Gjilan még messzi van, kell az erő odáig. Ott majd eszünk meleget. A boltban egyébként lehet magyar termékeket is kapni. A Vénusz olaj rendben van, de kinek jutott eszébe Tolle trappistát idehozni?
4. nap Déli pihenőn traktor és ember (Fotó: Pap Gábor)
Nincs árnyék az úton, de jó a burkolat, meglepően hamar a hágóban vagyunk, onnan meg rettenetes sebességű ereszkedést hajtunk végre gyakorlatilag a városig. Ez részben jó, részben rossz. Időt spórolunk, de még tele vagyunk. Ugrott a meleg kaja. Megjelennek a számunkra oly kedves kócos villanyoszlopok.

4. nap Kócos villanyoszlop (Fotó: Pap Gábor)
Maga a település modern, de a belvárosban van egy szépen gondozott árnyas sétány padokkal, asztalokkal. Rengetegen vannak, sokan sakkoznak. Veszünk kenyeret és joghurtot, mielőtt leülnénk. Azt nem tudtam, hogy a pékségben berettát is árulnak, ráadásul ingyen. A mögöttem érkezőnek a pult alól adtak egyet...
4. nap Sakkozó férfiak (Fotó: Pap Gábor)
Elindulunk a forgalmas főúton. Egy kékvillogós szirénázó autó oda-vissza megelőz minket. Villogója, és az autó kinézet alapján nem vagyok biztos benne, hogy nem önjelölt az illető. Egy újabb átkötés vár ránk, aminek megtalálása nem is olyan egyszerű. Egy út széli árustól tájékozódunk, aki megkérdezi: Are you tourist in Kosovo? Bringával és csomagokkal mik lehetnénk még?
A mellékút kellemes aszfaltos, de Bálintnak még van 1-2 trükk a tarsolyába. Olyan földutakra térünk, amik gyakorlatilag nem léteznek.

4. nap Az aknaveszély miatt ne térjenek le az épített utakról! (Fotó: Pap Gábor)
Egy idő után már tehéncsapáson haladunk a fák között, majd feltűnik az áhított aszfaltút a láthatáron. Kihasználva az utolsó bokros részt megállok technikai szünetre. Hallom, hogy bringám eldől, de nem gondoltam volna, hogy ez lesz a végszó a kitámasztómnak. Lenyűgöző, hogy kifelé 90 fokban elgörbült a fém tartója. Kuka az egész. Kár érte, olyan jól sikerül a javítás otthon.
Kiérve az aszfaltra, Kaçanik határáig tekerünk. Fontos vasútlesési pont, ez a Macedóniába vezető fővonal. Bálint megnézi a menetrendet, és teljesen elvarázsolódik, nemsokára jön a freedom movement train. 0,5 euróért bárhonnan bárhová eljuthatsz vele. A megálló nem alkalmas fényképezésre, áttekerünk a közeli állomásra. Itt még nagyobb szerencse éri, Bent áll egy Kennedy vontatta szerelvény. Beszélünk a vasutasokkal, és mondják, ellenvonatra vár. Bálint már a mennyekben jár. Mikor meghalljuk a kürtöt, kimegyünk a bejárati jelzőhöz, és látjuk ám, hogy a legújabb mozdonya az a Koszovói Vasutaknak. Ez volt Bálintnak a Nirvána. A freedom movement train ugyan csak egy motorvonat, és nem Nohab, de a boldogságot már senki nem ronthatja el.

4. nap A Koszovói Vasúttársaság legújabb büszkesége (Fotó: Pap Gábor)
Tekintettel arra, hogy a vasút menti patak szennyvízszagú, Bálint megkérdezi mosakodhatunk-e az állomás előtti slagból. Lehet, úgyhogy azonmód egy szál alsógatyában nekilátunk a dolognak a tehervonat mellett. Elégedetten indulunk vissza, szemünkkel alkalmas táborhelyet keresve. A vasút melletti kis rét személyében meg is leljük, amit kerestünk.

2011. november 7., hétfő

"Bicaj" túra 2011. július 9. péntek 3. nap



Csapatás Szerbiában


Bicaj túra 2011 3. nap Pusta Reka-Batlava nagyobb térképen való megjelenítése

Az útvonalváltozás miatt 5-re húzzuk az ébresztőt, aztán annyira jól sikerült a dolog, hogy később ez lesz az alap. 5-kor kelés, 6:30-körül indulás, 20:00-felé táborverés, 22-kor takarodó. Jó minőségű csendes úton tekertünk, háttal a napnak. A kedvező körülmények meg is látszottak átlagsebességünkön (22-24 km/h). Az út szélén több helyen emberek csoportosultak. Jön a távolsági busz? Igen. Lebaneig a völgy fokozatosan összeszűkül, feltűnnek az első komolyabb hegyek. Nem kell vad dogokra gondolni, kellemes kis vulkanikus eredetű középhegységben járunk, ahol a legmagasabb csúcsok 1400 méter körül alakulnak, de egyenlőre csak 600-700m körüliek.

3. nap Lágyan hullámzó vidék (Fotó: Pap Gábor)
Lebaneban a reggeli forgatagban vásárlunk kenyeret, és némi zöldséget. Az árus mikor megérti, hogy két darab paprikát és paradicsomot szeretnénk, ingyen odaadja, valami olyannal, hogy őrizzük meg a szerbeket a jó emlékeink között. Őt meg fogjuk.
Majdnem Medvedáig követjük a korábbi útvonalunkat, aztán egy éles jobbossal nyugatnak fordulunk. Innen ki tudja meddig lesz aszfalt, örüljünk minden méternek.

3. nap Vidéki táj a Radan-hegységben (Fotó: Pap Gábor)
Gazdaréban jön el a tízórai ideje, ez után már jöhet az emelkedő. Jön is. Olyan ordenáré meredekséggel, hogy többször tolni kell a szekereket. Ja, az aszfalt időközben elfogyott. A táj viszont csodálatos. Érdekes, hogy a hasonló domborzatú Beszkidek Csehországban és Szlovákiában, vagy a romániai Obcsinák-hegység településszerkezete mennyire hasonlít az ittenire. Itt is sok, alig pár házból álló település fekszik egymáshoz viszonylag közel, köztük rétek és erdők mozaikos elrendezésben. Sajnos haldoklik a vidék, sok ház áll elhagyatottan, pusztulófélben. Az egyik árnyas erdőben összefutunk Oszkárral az ékszerteknőssel. Furcsa szabadon látni egy olyan állatot, amit itthon jobbára tenyérnyi akváriumokban láthatunk viszont. Az egyik kilátóponton néhány szót váltunk helyiekkel, akik éppen szénát kaszálnak, majd az utolsó meredek emelkedő aljában egy szép kis kápolnát találunk. A csap nyitva van, felfrissülünk a hőségben.

3. nap Radan-hegység (Fotó: Pap Gábor)

3. nap Jellegzetes ház (Fotó: Pap Gábor)
 Az emelkedő kegyetlen meredek, de még tolva sem túl hosszú, különben is a nyereg után lejtő jön. Dobri Dol határában találkozunk a szó szoros értelmébe vett sziklakerttel. Egy nagydarab áll körbekerítve egy ház udvarán. A faluban újra aszfaltot érünk, de mielőtt rátérnénk, frissítünk egyet a boltban. Maga az épület igen érdekes, talán raktár lehetett valaha, vagy öt méter a belmagasság.
Sokáig gurulunk a völgyben, mielőtt Đavolja varoš (Ördögváros) bekötőútjára fordulunk. A geológiai parkig megint az emelkedőké a főszerep. Arra nem emlékszem hogyan leltünk rá erre a látványosságra, de biztos, hogy a GE a ludas benne. A Wikipedián angolul is meglehetősen szűkszavú szócikkből annyi derült ki, hogy az erózió alakította ki ezeket a 2-15 méter magas, talapzatuknál 4-6 méter széles tornyokat a vulkanikus talajból. Több torony visel andezit kalapot, mely megakadályozza további pusztulásukat. Megemlíti továbbá, hogy két forrás is fakad a környéken, melyeknek igen magas az ásványanyag tartalma, savas a kémhatása. Például az ördögvíz 1,5-ös pH-jú (1-14 közötti a skála), és 15 g/l ásványanyagot tartalmaz (ez 15000mg/l, összehasonlításul nálunk régen 1000mg/l-től, ma 500mg/l-től ásványvíznek minősül a víz). A helyszínen kapott brosúra szerint 3,5-ös a ph, de ez is becsületes. Bármit mondanak az adatok, az biztos, hogy a bejáratnál átható kénes szag terjeng. A park igényesen lett kialakítva, még nem bazári. 600 Ft-nak megfelelő dinár a belépő. Hétvégén sokan járhatnak ide, ez látszik az ösvények kijártságán, most viszont még péntek van, alig lézeng valaki. A patakmeder, és a forrás vörös a kirakódott vastól, belenyúlni, belelépni nem szándékozunk, kézre, cipőre szükség lesz még.

3. nap Vörös vízesés Ördögvárosnál (Fotó: Pap Gábor)

3. nap Forrás, aminek inkább nem teszteltük a kémhatását (Fotó: Pap Gábor)
Egy kis kaptató után ott állunk a tornyok alatt. Balról jókora eróziós völgy terpeszkedik. Átgondolt a kilátók elhelyezése, minden érdekesebb fotópont elérhető. Jeles napokon színes díszkivilágítást is bekapcsolják, erről egy igen látványos téli kép is van a tájékoztatóban. Alaposan körbejárunk mindent még némi kihágás is belefér. A látvány döbbenetes. Az erózió szó hallatán nekem általában a rombolás jut eszembe. Olyasmi, mint amit két éve Romániában az Obcsinák-hegység átszelésekor láttunk. Az, hogy az erózió ilyen csodára is képes, bizonyítja, hogy mindennek van jó és rossz oldala.

3. nap Đavolja Varoš tornyai (Fotó: Pap Gábor)

3. nap Ördögtorony andezitsapkával (Fotó: Pap Gábor)
 Ebédidőben érünk vissza a bejárathoz. Jobb, ha nem a büfé árnyas padjain fogyasztjuk el a hozott anyagot, inkább lejjebb gurulunk, és az út szélén egy alkalmas mohos kőre telepszünk. Kellemes a hely, csak a szúnyogok rontanak az összképen, meg az, hogy ásványvizünk sós, de ez csak az után derül ki, hogy a kólapor belekerült. Az íz tragikus.
Mielőtt kihajtanánk a főútra (E-80), még fölmászunk a bezárt vasút viaduktjára szétnézni. Idén sem leszünk kitömve vonatlesésekkel, Bálint kihasznál minden alkalmat.
Péntek délután nincs túl nagy forgalom. Érdekességképp utánanéztem kicsit az E-80-as útnak. Lisszabonból indulva nyugat-keleti irányban szeli át egész Európát, és Törökországot. 5700km megtétele után az Iráni határnál Gürbulakban ér véget. 10 országot szel át. 
Nagyon fekszik az emelkedő, jól haladunk. Még egy vonat állomáslesés a program Merdareban. Azt épülethez vezető út nyomai látszanak, de már erősen benőtte a fű. Az impozáns belmagasságú épület lakott, rendben van tartva.

3. nap Merdare egykori állomásépülete (Fotó: Őrsi Bálint)
Egy szakállas remete éli benne mindennapjait. Meghív minket egy kis üdítőre, de a beszélgetésben sokra nem jutunk, csak szerbül beszél. Annyit kihámozunk, hogy büszke Djokovicra, aki nemrég a tenisz világranglista első helyezettje lett. Elbúcsúzunk, hamarosan elérjük a határt, ami egyesek szerint határ, mások szerint nem.
Bonyolult a helyzet Koszovóban, főleg az északi részen. Prishtina még most sem tudta kiterjeszteni hatalmát teljesen az északi részen, főleg az észak-nyugatin. Itt egy tömbben sok szerb él, és ők Belgrádot fogadják el végrehajtó hatalomként (szerb dinárral is fizetnek). Mikor augusztusban Koszovó megpróbálta felügyelete alá vonni a határátkelőket, hogy megakadályozza Szerbia felőla az importot, lázadás tört ki, több átkelőt felgyújtottak, csak lassan csillapodtak le a kedélyek, ha egyáltalán lecsillapodtak.

3. nap Ne gyere ide, meg ne gyere erre he! (Fotó: Őrsi Bálint)
Nekünk utazóknak annyit kell tudni, hogy ha más országból lépünk be Koszovóba, akkor Szerbia nem engednek be. Ha Szerbia felől lépünk be, és vissza is mennénk oda, akkor lehetőség szerint ugyanazt a határátlépőt érdemes használni.
Átlépünk, ezzel teljesítettük a napi minimum tervet. Van még pár óránk alkonyatig, faragunk a holnapi távból. Podujevo határában megállunk tájékozódni, mikor egy autós leszorítós jelenet szemtanúi leszünk. A résztvevő egy szakadt Golf, és egy pimpelt BMW. Nem sokon múlt, hogy ne verekedéssel, vagy fegyverrel tegyenek pontot a vita végére. A Koszovóiak egyébként érdeklődőek, ha megállunk boltnál, a gyerekek, de még a felnőttek is odajönnek, megnéznek minket, meg a bringákat.

3. nap Délutáni fények Koszovóban (Fotó: Pap Gábor)

Naplementekor érjük el Batlavët. Letérünk az aszfaltról egy nemrég javított murvás úton a hegyek közé. Jobbról hegyoldal, balról patak, utána rétek. Nézegetjük, hogy hol lehetne átlábalni a patakon, mielőtt az út kikapaszkodna a gerincre, de vagy házak vannak látóhatáron, vagy az útépítés maradványai és a patakparti növényzet alkot áthatolhatatlan falat. Végül találunk egy kis rést, leszereljük a táskákat, és több körben átóvakodunk. A sátor viszonylagos takarásban van egy fűzfa mögött, de egyébként is, hamarosan sötétedik. A patak egész apró, de fürdésre, mosásra elég. A víz nem túl hideg. Jó újra tisztán aludni térni.

2010. november 29., hétfő

Balkán bicajtúra 2010.07.22. csütörtök 9. nap


Koszovó csúcsán 


Rupa-Tropoje nagyobb térképen való megjelenítése

Nem hittem, hogy ilyen könnyen megy majd a felkelés. A szokásos rutin után 5-kor odatoljuk a bringákat a házhoz, de még senki sincs ébren, csak a ló méretű kutya. Nem akartunk vele közelebbi kapcsolatba bonyolódni, úgyhogy szépen lerakunk mindent a megbeszélt helyre, és elindultunk a jelzésen.

Pirkadat a Rupa-réten (Fotó: Pap Gábor)

Nem tudjuk merre visz föl, de biztos jó lesz. Patakátkelés után (most nem estem bele) újból szorgos szintgyűjtésbe kezdünk, és nemsokára egy másik völgykatlanba érünk. A jelzés egy pásztorszálláson vezet keresztül, aminek se mi, sem a házőrző nem örül. Az ugatásra fél pillanat alatt kint terem a gazda kisgatyában, trikóban. Nem tűnik mérgesnek, készségesen megmutatja az utat is. Az út helyenként meglehetősen meredek, de ez azért nem olyan meglepő.

Visszatekintés a völgybe (Fotó: Pap Gábor)

Egy oldalgerincre kiérve nem látjuk merre megy tovább a jelzés, így Bálint szemre elindul a fő gerincre.

Koszovó csúcsai (Fotó: Pap Gábor)

A kapaszkodás során le kell rombolnom néhány lelki falat, hogy feljussak. Zöldfülű vagyok a magas hegyek között, szokni kell.

Néha le kellett rombolnom a lelki korlátaim (Fotó: Őrsi Bálint)

Az öreg által jósolt 3 óra alatt érjük el gyönyörű napos időben a csúcsot. Fantasztikus a kilátás végig a Prokletijere (Elátkozott hegyek), és tovább is. Čakor nem látszik, csak sejtjük melyik hegy mögött van. Alaposan körbefényképezzük a csúcsot, és egymást is. Ez eddigi életem legmagasabb csúcsa.

Koszovó csúcsán. Háttérben az Albán-Alpok (Fotó: Pap Gábor)
Csoportkép a csúcszászlóval (Fotó: Pap Gábor)

Lefelé a könnyű oldalon távozunk, de a sok fényképtéma lelassít. Megjelennek az első kis felhőpamacsok is az égen, mozgalmasabbá téve a látványt. Alpesi réteken, legelőkön vágunk át. Lent a völgyben pásztorszállások bújnak meg. Ha nem tudnám, el sem hinném, hogy Koszovóban járok.

Havasi rét (Fotó: Pap Gábor)
Fátyolfelhő (Fotó: Pap Gábor)
Gjeravica csúcsa (Fotó: Pap Gábor)
Tehenek a legelőn (Fotó: Pap Gábor)
Pásztorszállás (Fotó: Pap Gábor)

A régi jelzésen próbálunk visszatérni Rupára, ami szerpentinezik a fenyvesben, de nehéz megtalálni a bejáratát. Egy családfőtől kérünk segítséget, aki mutogatás helyett inkább elkísér minket az útig. Régi jelzések viszonylagos rendszerességgel tűnnek fel, de az út csak nyomokban létezik. Vízmosáson, és kidőlt fákon át vergődünk le az útig.

Visszafelé a Rupára (Fotó: Pap Gábor)

Éppen erre jár a fiatal srác és a gyerekek, együtt megyünk a házig, ahol már folyik az ebéd. Egy hatalmas kör alakú faasztal áll lábakon a fűben, roskadásig ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb ételekkel, körülötte farönkökön férfiak ülnek. Az öreg intésére két ember azonnal felugrik, és átadja a helyét nekünk. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy részt vehetünk a férfiak ebédjén. Kóstolunk valamilyen tejes levest, friss sajtot, tejet, savanyúságot, sültpaprikát, foszlós bucit, és az asztal közepén lévő vargabéles formájú, de nem édes tésztát is. Jóllakás után az asztalt leszedik, minket pedig az öreg odavezet a kerékpárjainkhoz. Hivatalos és méltóságteljes minden mozdulat. Személyesen felelt a holmikért, és kikérdez minket, hogy minden rendben van-e. Elégedetten fogadja köszönetünket a szállásért, ételért, csomagmegőrzésért. A vendégszeretet egy más szintje ez.

Búcsú a családfőtől (Fotó: Őrsi Bálint)

Búcsúzunk, és nekiindulunk rázós ereszkedésnek. Simán átkelünk ott, ahol tegnap beledőltem a vízbe. Hátunk mögött már gyülekeznek a viharfelhők a hegy fölött.

Rázós volt az ereszkedés (Fotó: Pap Gábor)

Két órával később érjük el az aszfaltos utat, és a várost. Első feladatunk a képeslapküldés. A postán három fajta közül választhatunk, egyik rosszabb, mint a másik. Végül egy háborús-rombolósat veszünk, romokat még nem láttunk. Elintézzük a bevásárlást is. A boltvezető szabadkai, mindenkép meg akar hívni minket valamire, végül a palackozott vizet elfogadjuk. Micsoda egy bunkók ezek a balkáni népek… 
Jó minőségű mellékúton tekerünk a nemrég elkészült Morinai határátkelőhöz. Bár az elején megijesztett minket az út emelkedése, de a főútig minden jól ment.

Visszatekintés a Gjeravica tömbjére (Fotó: Őrsi Bálint)

Oda kiérve viszont erős szembeszelet kapunk. Alaposan próbára tesz minket, csak nehezen érjük el a határt. Annyira új az átlépő, hogy még csak a koszovói oldal van kész. Ha elkészül, szép lesz. 
Újabb egzotikus pecsétek kerülnek útleveleinkbe, bár az Albán határőrt erre külön kérni kell. Már csak a szokásos napi program van hátra: sátorhely keresés. Nem kellene Bajram Curriig tekerni.

Belépés Albániába (Fotó: Őrsi Bálint)

A GE-n már felfedezett tó mellett döntünk. A szelíd (8-900m magas) dombok között meghúzódó tározó egyik oldalán elég nagy sík terület áll rendelkezésre, hogy kényelmesen lesátrazzunk néhány helybeli horgászó-birkát legeltető gyerek szomszédságában. Nem foglalkozunk egymással.

A tó zárógátján (Fotó: Pap Gábor)

Két nap után megint fürdünk. Zavarba ejtő ez a tisztaságmánia.

Fürdőzés (Fotó: Őrsi Bálint)

Szóba kerül a holnapi nap. Valbonë-Theth, vagy Lekbibaj-Nicaj-Shala átkelés legyen?. Járt karavánút 1800-ra, vagy családfősokkoló út nélküli átkötés 1300-as hágóval? Nem tudok állást foglalni, soha nem voltam, még a környéken sem. Az egész átkelés kérdés kétségesnek tűnik. Egyszerűbb lenne megfutamodni, és körbekerülni, de az jókora kerülő, különben is, hogyan álljak úgy az emberek elé, hogy meg sem próbáltuk. Csak lennénk mát túl rajta.