LeFaGySz Zemplén 2017.02.25

7 éve olyan szép élményeket gyűjtöttem itt, hogy muszáj volt visszalátogatni. Kicsit tartottam tőle, hogy a pénteken átvonuló hidegfront még alkalmatlankodni fog a Zemplénben szombaton, de szerencsére tévedtem, csodás napsütésben szállunk ki a kocsiból.

A szokásos molyolás után negyed kilenc tájékán indítjuk óráinkat Tincával. Sára Peti 10 perce lelécelt, valószínű csak a célban találkozunk. Abban is kételkedem, hogy Tincát tartani tudom. Ilyen-olyan okokból le vagyok lassulva és Kiss Peti túra után volt egy hetes gyomor rontásom. Szóval, majd meglátjuk
Hét ágra süt a nap, de a talaj még fagyott. Alattomos jégfoltok vannak az avar alatt is, nem árt résen lenni, főleg lejtőkön. Lipovecig kényelmesen melegítünk, élvezzük a kilátást, a felújított(!) Füzéri vár látványát, és a felújított(!!!) kék háromszöget. Kíváncsi lennék, hogy végig megcsináták-e, de nem fogom tudni leellenőrizni Kazinczyn.
Nagy-Hársas lejtője nem tragikus, csak figyelős. Van pár megcsúszás, szerencsére az ijedségen kívül más nem történik. Rutinosan mozgunk a Hupcsér-kúti árkok mentén. A fagyos árokparton nem szégyellek guggolva kézzel kapaszkodva leereszkedni. Beérjük Átol Csabiék csoportját, beszélgetünk pár mondatot, aztán Sára Petit magunkhoz ragadva haladunk tovább.

Tolvaj-hegyről már messziről látszik, hogy csúszós havas lesz. Nem is erőltetjük az ügyet, kényelmesen felcaplatunk rajta. Utólag két dolog állapítható meg: 1. az emelkedő kellően hosszú ahhoz, hogy az Achilles nyújtás rejtelmeit kitárgyaljuk, 2. Legyünk hálásak a szervezőknek, hogy nem lefele kell itt jönni. Na nem mintha a piros háromszög lejtője halálra kényeztetne, de azért mégis.

Azt hiszem 1:40-es idővel nyitunk be az Öreg Bencébe. Nem egy veretes idő röpke 13 km-en, 2010-ben biztos jobbat mentem. Felkapjuk a táskákat és indulunk a nagyobbik körre. Füzér környéke már teljesen kiolvadt, így a sár az úr. Az erdőben meg a gallyak, mert a favágók tojtak lehúzni az útról a vágás maradékát. Itt esek a nap folyamán először és utoljára. Muszáj volt, különben nem hinnék el otthon, hogy erdőben voltam :) Hollóházán a rendőrbácsik traffipaxoznak. Nyilván a botrányos minőségű út rendbetételére gyűjtenek.

Felfordulunk a pirosra és séta közben elmerengek azon, hogy anno ezt megfutottam. Vagy hülye voltam, vagy erős. Az erdőbe érve ismét jegesebbé válik a terep, csak úgy szőr mentén lehet csapatni, Hálaisten-tető után meg kár lenne erőltetni az emelkedőt. Beérjük Ciliék csoportját, beszélgetünk kicsit, leadjuk Sára Petit és kettesben nyomulunk tovább. Szurokról lefelé csak azért nem szedek össze tetemes hátrányt, mert Tinca kiáll cipőt takarítani. Most se kicsi az Eszkárosi patak, de botokkal könnyedén átugorható.

Ennyi találkozás után már nem sokkol le az Északi-zöld vonalvezetése: hol vannak már azok az idők, amikor annyira elveszve éreztem magam a végtelenben a Nagy-Hrabó és a Milic között! Most fejből tudom mikor milyen verés vár, hol érdemes belefutni, vagy frissíteni. Megegyezünk, hogy a Drahosi rét és a Nyerges-hegy vége a két legszebb pont. Utóbbinál néhány alakot pillantunk meg a távolban, de csak a Milicen érjük be Anitáék csapatát, küzdve a 7-es átlagért. Meg éppenséggel nem előzzük meg őket, mert megállunk pár falat erejéig.

Lefelé ellenőrizzük, hogy erről az oldalról is megvan-e a helyes rétegrend. Jelentem igen: a tömör hó, jégborda, fagyott talaj, gané sorminta itt is rendben. Bodó-réten beérjük Kohán Balázst, aki épp egy jókora péksüteményt halászik elő táskájából. Hogyléte felől érdeklődve, elpanaszolja, hogy alaposan leesett a vércukra. Nekem inkább a víz szűkös, de a Hideg-kútból nem merek tölteni (nagyon zavaros), marad a takarékoskodás. Füzéren a kutaknál újra próbálkozunk és a harmadiknál végre sikerrel járunk. Feloldom a másodfokú aszálykárelhárítási készültséget és felfrissült lábakkal eredek Tinca nyomába. A várnál egyesítjük újra erőinket.

Belevetjük magunkat a kéjhurokba. Vaskapuig olyan jó az emelkedő szöge, hogy szinte végig kifutható. Megelőzzük Anitáékat, majd Tinca esik jókorát egy bénán felcsapódó ágban. Vaskaputól Milicig a kapaszkodásé a főszerep. A beszakadós mély hó nincs segítségünkre, de a nyiladék szélén azért el lehet evickélni, a kilátótól pedig újra járt a terep.

~7:30-nál pecsételünk. Innen 6 km van hátra, és lejtő, ami könnyen azt sugallhatná, hogy 8 órán belül be lehet érni. Nos a terep ezt nem támogatja. A Csataréti erdészházig az OKT nagyjából toronyiránt halad az erdőben, ami minimum furcsa a többi szakaszához képest. A háztól a Senyánszki-rétig lehet haladni a szalagozott dózeren, utána a faluig megint jeges, csúszós szakasz következik. Nem kekeckedünk, megelégszünk a biztos célba érkezéssel. Végül 8:07-nél nyomjuk le az Öreg Bence kilincsét.

Remek volt, ahogy mindig! Köszönet érte!

Linkek:

A túra kiírása

Túrabeszámolók a TTT-n

Téli Bakony 100 2017.01.21.

Alapvetések túra előtt:

• Nem lesz nagy hó (h<25cm), de az ösvények jártsága kétséges
• Lassú lesz (rossz jelzések, ritka ellátás, befagyott források)
• éjjel BHMTCS-1rétegnyi hideg várható

Vágyom a hosszú futásokat. Minimál cipőben ezek megdolgoznak és kihívás elé állítanak. Kicsit hasonlít ahhoz a kihíváshoz amit 2008-ban -terepfutásaim kezdetén- egy százas táv jelentett. Nem a frissítésileg, fizikailag. 

A cipő új, talpbetétet természetesen kivettem. A heti próbálgatások alatt megnyomta a nagylábujjam tövét, ami most érzékeny. A második körre bekészítem az Isziniken használtat, meg a botot. 

Fagybiztos élelmiszerekkel készültem (BHMTCS-n fagyi lett a banánból): Zabszelet, gélek, sőt még 2 szendvics is, amit magas intenzitás mellett képtelen lennék megenni, de mint említettem nem ez a cél. A folyadékkal már nagyobb gondban vagyok. Kísérlet gyanánt sós vizet töltök a tartályba, és bízom benne, hogy az enyhébb napos idő és a fekete táska segíteni fognak.

Szikrázó napsütésben a korábbi hetekhez képest enyhe időben lépek ki a Pikoló ajtaján. Hamar bemelegít a Kőris-hegy szelíd, zömmel futható emelkedője. Az ösvény járt, de ezzel számoltam. Nagy lenne a baj, ha már az OKT sem lenne az. Zsibongnak fejemben a gondolatok, 1-2 órába telik kiüríteni a szemetest, aztán belesüppedek a Bakony látványába. 1-1 pillanat ragad meg emlékeimben, meg 1 jókora esés Kiszépalmánál egy favágó szeme láttára. “Vigyázzon, jeges!” mondja feltápászkodás közben. Magam is úgy vélem -jegyzem meg- aztán leporolom magam és kereket oldok eloldalgok.

Szépalmán idilli a havas Kőris-hegy látványa a legelésző lovakkal. Kissé érthetetlen a kék és sárga sáv rövid látogatása az aszfalttal párhuzamos erdősávban, Jó lenne eldönteni, hogy végig ott viszik, vagy végig az aszfalton. A jelenlegi csak a tévesztés esélyét növeli. Borzavár előtt az aszfalt elhagyásakor van még egy meglehetősen rossz helyre felfestett nyíl, de ne legyünk telhetetlenek, legalább van. 

Leírás híján figyelni és keresni kell az OKT pecséteket igazoláshoz, ezzel általában el is megy pár perc. Zircig aztán nem történik semmi különös. 

Kimegyek pecsétért a vasútállomásra, és irány a Középdunántúli Piros (KDP) a Cuha-völgyében. Sebességem 8-9 közötti, ez a körülményeknek teljesen megfelel. A patak átkeléseknél alaposan lelassítok, ki tudja hol gyenge a jég, meg csúszik is piszkosul. Indulás óta eltelt 3 óra, kezdek megéhezni és megszomjazni, így gyaloglásra váltva bekapok egy szendvicset. A sós víz nem fagyott meg a tartályban, ez örömteli. Azért nem felejtem el visszafújni a csőből a vizet ivás végén. Porva-Cseszneknél beérem Ráspolyt és Vincze Zolit. Maradok pár percet beszélgetni, nem hajt semmi. Jön a völgy szűkebb, érdekesebb, alagutakkal, patakátkelésekkel tarkított szakasza (újabb kutatások szerint Felső-Cuha-szurdok). Jópár éve nem jártam erre, de sok változás nincs, minden a helyén. Akad néhány kiránduló is. 

Vinyén nem tudom mi a hivatalos útvonal, így a jelzést követve a Kőpince-forrás felé kerülve közelítem meg a büfét. Bent Moiwa épp falatozik, letelepszem mellé a Tönkölylángos és tea erejéig. A folyadékhiányt enyhítem egy kólával, aztán a csokit majszolva indulunk útnak. Kicsi beleül a gyomromba az étel, 5-10 percet maradok beszélgetni, csak a piros aszfaltról való letérése előtt kezdek újra kocogni. A Bejáró barlang betérőjét nem találom meg (sokan jártak így). Emlékeim szerint egy keskeny réten jobbról kökényes csalános sövény van, és abban van egy kis ösvény. Jelzés csak ellentétes irányból látható. Feljebb, a Piros kereszt kiágazásánál a Noszlopy-kunyhó romjainál és a Bécsi árok felső végénél készítek az útvonalkövetésem bizonyító felvételeket. 

Hamarosan beérek egy kollégát és együtt mászunk másodjára a Kőris-hegyre. Nem időzök sokat, a keresgéléssel kicsi lassultam, és gyorsan hanyatlik a nap lefelé. Elfogadható tempóban ereszkedek a Odvaskő barlangig. Ott, mivel nem tudom melyik az IVV kód minden fajta kódot feljegyzek és lefényképezek (volt vagy 3-4). Kissé nehézkes lebotorkálni a jeges lépcsőkön, de a Szarvad-árokban megint jól járható az út. 

16:40-kor nyitok be a Pikolóba ismét. 7,5-8-as átlag, megállasokkal, navigálásokkal együtt elmegy (az első kör 56 km/1750m szint). Megeszem az ellátmányt (leves, tészta, tea), iszok egy alkoholmentes sört és bepakolok estére. Ruháim rendben, cipő jó, a nyaksál helyett feldobok egy símaszkot, és felveszek egy polárkesztyűt. Az ivózsákba bekerül fél liter némileg szénsavtalanított kóla (ez volt a hiba!), meg két tartalék lámpa. 

Botjaim társaságában 17:20-kor távozom. Most jön a neheze. Ugyan a puszta adatok alapján csak 46km/1100m szint vár, de a jelzések állapota miatt inkább éjszakai tájékozódási túra várható. 

Naplemente után érezhetően hűl a levegő, de a Tönkölös oldala temperál. Felbattyogok a csúcsig, majd könnyű ügetés Bakonyújvárig. Jó ütemben haladok, csak ismeretlen szakasz lévén többször biztonsági térképezést tartok. Számításaim szerint 11 és éjfél között kényelmesen beérhetek. 

Gerencepusztánál az aszfalton találkozom 3 eltévedt 100-as résztvevővel, Irányba állítom őket, majd pecsételést követően beveszem magam a Bermuda-háromszögbe. Aki nem volt a Bakonyban, az jobb, ha nem itt kezdi az ismerkedést éjjel. A Witt-kilátó felé a pirosról való letérés szépen ki van szalagozva, de egy idő után elvétem őket és iránymenetben vágok fel dózerútra a sűrű szedres-fiataloson át. Első gond rutinból megoldva. Igazolás után a piros háromszögön megint ügyetlenkedem és a hajtűkanyarban eltérülök a dózerúton (a jelzés lemegy a völgybe). Egy idő után gyanús a dolog, de már olyan sokat jöttem, hogy iránymenetben próbálok megy visszatérni a jelzésre. Nem ez volt életem legjobb döntése. Újabb bozótharc következik a szedres-fiatalosban, többször kilátástalannak tűnő helyzetbe keveredve. Végtére is kiérek egy ösvényre, ami már visszavezet a jelre, és a hídpillérhez, de a két ügyetlenkedéssel cirka 45 percet elvesztegettem. Gondoltam iszok és eszek a nagy izgalmakra, de ekkor fedezem fel, hogy a tartályból a széndioxid kinyomta a vizet az ivócsőbe, ami mostanára megfagyott. Kísérlet gyanánt beteszem a csövet a kabát alá, hátha kiolvad, és megbontom a vésztartalék 2 decis ivólevem. Valahol sejtettem, hogy ennyi folyadékból kell lehoznom a második etapot, Az aszályra való tekintettel az evést is felfüggesztettem. 

Némi gépészkedés után elérem Királykaput és a vízválasztón átbukva az egykori kisvasút nyomvonalán ereszkedem. Nappal szép a nyomvonalvezetés, ebből most csak 1-2 töltés és bevágás sejlik fel. Tisztavíz-forrásig könnyű a tájékozódás, ott viszont van gond bőven. Jártam már itt többször, de szerintem még nem sikerült a hivatalos útvonalat eltalálni. Most is elvesztem a jelet és ki tudja mennyi időt vesződök a Fekete-Séd kanyarjai között, mire sokadjára teljesen véletlenül megtalálom a helyes irányt. Gondolatban egyre tolódik a célbajutás ideje. Mátyásgödörnél újabb megpróbáltatás vár, a nyílt részeken nincsenek jelek, így csak a térképre és emlékeimre hagyatkozhatom. a völgyig jó vagyok, aztán egyszer rövidebben, majd egyszer hosszabban kell keresni a jelet. A fél domboldal felderítése után egy új kerítés mentén sikerül kijutni a bermuda háromszögből. Lámpám lemerül, pedig itthon direkt csökkentettem a teljesítményét, de hidegben a 13 óra elméleti üzemidő is felezhető.

A Hajag oldalában újabb tarvágásokat kanyarítottak. Szerencsére itt már van szalagozás, így fájdalommentesen megtalálom Augusztin tanyát. 

Mostanra elég hűvös lett a csillagos ég alatt, felveszek még egy réteg kesztyűt és a sálam, illetve ha lehet nem állok meg, mert gyorsan áthűl a cipőm. Ráktanya után beérek egy sporttársat, aki feladni készül a túrát. Próbálom győzködni, hogy alig 15 van hátra, de hajthatatlan. A sárga szerencsére szintén szalagokkal kiegészített. Jön a kirándulás utolsó megpróbáltatása: A Szentkútnál, ahol már közvilágítás van, hirtelen lefordulunk, még egy körre a Kerteskői-szurdok felé. Tájékozódással nincs gondom, jól ismerem a részt, a Judit forrást is könnyen megtalálom, de az Éliás-hegyről a piros keresztet nem sikerül megtalálni, hiába indulok el a tábla iránymutatása alapján. Az erdőbe érve felismerem a dózerutat, a zöld sávra vezet, némi kerülővel, de bánja a fene. Végül alaposan megkésve 3-ra csörtetek be a célba. Megérdemeltnek tekintem a babgulyást :)

összegzés: Azt kaptam, amit vártam. Kemény téli túrát ahol képesnek kellett lenni az önellátásra és tájékozódásra. Felvéstem a naptáramba

Linkek:
A túra kiírása

BHMTCS 2017.

Év eleji bemelegítős, bratyóval kocogós.
Hidegnek hideg van, de azért nem borzasztó az idő. Nincs szél, nincs köd, nincs atomcsapás, van helyette holdvilág, és némi hó, ami által kinyílik kissé az éjszaka sötétje. Első és eddigi utolsó részvételemhez képest jópár új pont van, de ez nem olyan meglepő, mert ‘tán 2010-ben voltam itt. Sokáig húzodott az ismétlés.

Elsőre mindjárt egy új ponttal nyitunk, a Mária-heggyel. Pofon egyszerű megközelítés a sárgán, a letérő pedig eltéveszthetetlen a sok kiránduló miatt. Innen ki erre, ki arra folytatja útját. Mi toronyiránt az Ilona-lak felé. Persze nem egyszerű, mert először némi bedőlt fás részen le kell ereszkedni a Mária-völgybe, majd egy jó irányba haladó kevésbé járt úton fel a Meszes-hegy gerincére. Innen újra le a Cseresznyés-völgybe egy ágas-bogas fiataloson át és már kapaszkodhatunk is a házhoz, részben fiataloson át. Úgy 100 méterre a háztól érjük el a gerincet.

Jót kortyolunk a meleg teából, ma már nem sok ilyenben lesz részünk. Fejenként 8 deci termoszban tartott teát kell beosztani estére. Zsír-hegy felé eleinte egyértemű az út, aztán a szekérutakkal sűrűn átszőtt részen már többször meg kell állni tájékozódni. Végül iránymenetben közelítjük meg itt is a pontot. A sűrű bozótban jól jött a kiakasztott piros lámpás.

Még az enyhe szellő is kellemetlen, úgyhogy nem is zavarunk sokat, a keskeny ösvényen térünk vissza a szekérútra. Ezért-azért meg-megállunk, amihez nem szoktam hozzá, de első a biztonság. A meglepetés pontot nem szabad kihagyni, ha már úgyis útba esik. Kissé jellegtelen a dombtető, de a fákra kötözött túrórudik feledobják a helyet. Az akkumulátorokat megviseli a hideg, egy telefon és egy lámpa már most döglődik. Bár van tartalék, de kicsit korai ez még.

Nagy-Kopasz felé Csipivel kerülgetjük egymást. Ő gyorsabb, de mégis mi érünk előbb oda a nyiladékon átvágva. Kortyolunk egy kis kávét (ellátmány!) és jöhet egy könnyű ereszkedés a Tarnai-hegyre. Ismeretlen szakasz, de egy levezető szekérút miatt könnyű, lent a völgyben pedig már látszik a pont. Visszafelé Meggyesi Gergőékkel és Csipivel kerülgetjük egymást. Ha nem figyelek oda, mennék velük, de bátyám szól, hogy az neki sok lenne, így visszaveszek. Talán rövidebb lenne, ha betérnénk a Szarvas-árokba és onnan támadnánk a pontot, de a zöld kereszten haladva biztosabb és a kissé hosszabb táv ellenére is talán gyorsabb az eljutás. A többiek kissé túlfutnak a ponton, mi már indulóban vagyunk, mikor megérkeznek.

Innen jön egy kis ügyetlenkedés. Ha korábban van egy kis időm és alaposan átnézem a térképet, akkor szépen a Cserkészpark irányában mennénk a Hosszú-Erdő-hegynek (~3km megtakarítás), így viszont a jelzett utat választjuk Remeteszőlősnek. Úgy emlékeztem, hogy a Kálvária-domb közel van a Remete-hegyi kaptatóhoz, a nyiladék alatt de tévedtem. Hely hiányában nem írnám le Csipi átkozódását, meg biztosítanám is vele menetjegyem a purgatóriumba. Ha már így esett akkor olcsóbb elmenni a valódi pontig. Inkább a keresésre fordított időt sajnálom, mint azt a 600 méternyi plusz távot és 30 méter szintet (itthon lemértem az alternatív úthoz képest az eltérést).

No, akkor jöjjön a Hosszú-Erdő-hegy. Nem találjuk meg a térkép által jelzett kis ösvényt így a jelzésen megyünk a csúcsra, utána viszont nem követjük a kék kör kacskaringóit, aszfalton racionalizálunk a Fazekas-hegy felé, útba ejtve egy működő(!) közkutat. Átmenetileg enyhül a vízhiány. A korábbi túráról felismerem az út emelkedőjét és a csúcsbunkert.

Nagyon telik az idő, tempósabbra kellene váltani, de Zolit nem akarom leszedálni. Azt hittem 2-3 felé be tudunk caplatni, de így inkább a szintidős teljesítés esélyes. Hűvösvölgytől a haladósabb kéket választjuk és különösebb erőlködés nélkül szerezzük meg a Homok-hegy pecsétjét. A Vihar-dombra ismerek egy ösvényt, de sötétben nem találom meg a bejáratot, így a hegy derekáig iránymenetben csapatunk a gezemicésben. Itt sem idézném Csipit, de ez is gyorsabb, mint a sárgán körbe. Kálvária-hegy nem nagy ügy, főleg úgy, hogy a sárga helyett a zöldön és a piros bringaúton közelítjük meg a sárga háromszöget.

Nincs más hátra, mint a Felsberg, de át kell vágni hozzá Solymáron. A településig némi jelzetlen utat igénybe véve nincs gond, de utána van töketlenkedés. Nincsenek utcanevek a térképen, így bajos a tájékozódás. Azért elvergődünk a zöldre, majd a bányához. Feltekintve látszik, hogy mások a barlangtól ereszkednek alá. Csipi rettenetesbe kapcsolva elindul, hogy szintidőn belül beérjen a célba. Mi kényelmesen meglevesezünk. Ezen már nem múlik semmi -meg Zoli igényli is- aztán egy jelzetlen ösvényen kezdve, később iránymenetbe váltva bukkanunk ki a Zsíros-hegyi turistaház romjaihoz. Innen már csak becsorgunk a célba, ahol meglepetésünkre nincs Csipi. Úgy negyed órával később ér be meglehetősen feldúlt állapotba. felfelé eltévedt, és visszakeveredett Solymárra kicsúszva a szintidőből :( Ne haragudj Csipi, úgy érzem ebben az én kezem is benne van!

A túra egyébként igen élvezetes volt, ha van időm és jobban át tudom nézni a térképet, ne adj isten be tudok járni 1-1 bizonytalan részt, akkor meg jóval gyorsabb is, de azt hiszem a helyszíni rögtönzés adja az igazi zamatát az egésznek. Köszönet a pontőröknek a kemény helytállásért, ha tehetem (tehetjük), jövőre újra jövünk!

Linkek:

A túra kiírása

A túra honlapja

Iszinik 100

Az időjárás? Ne panaszkodjunk, csak 12 órát esett és a szél is mérsékelt maradt. De ne szaladjunk ennyire előre.

Időterv nuku, van viszont egy minimalista cipőm, amiből kivettem a talpbetétet is. Ez előrevetíti sebességem, főleg lejtőn (sánta lajhár). Baj esetére beteszem azért a táskába talpbetétem is. Öltözet: testhezálló hosszú felső, kapucni nélküli széldzseki, ¾-es nadrág, kompressziós szárral, és simlis sapka, kesztyű. 

Kukucska Attilával vágunk neki a távnak kényelmes tempóban. Pár éve még nagy lelkesedéssel vetettem volna magam a minket lehagyók nyomába, hogy aztán befeküdjek az árokba/nagy időt fussak, de ez most valahogy nem izgat. Érdeklődve figyelem a tájat Somlyóvárig (világosban még nem jártam erre), majd Tornyótól Vértestolnáig becsatlakozik mellénk Fridmann. Különösebb dolog nem történik, változó intenzitással esik, és kisebb hasmenés kellemetlenkedik. 

Eredetileg nem terveztem hot-dogot enni Vértestolnán, de a fűtés annyi extra energiát emészt fel, hogy szükség van rá. Előnyömre vált, mert bár a nyílt részen még fáztok a szeles esőben, de a vadföldnél már minden egyenesbe jön. Attila emelkedőkön kezd lemaradozni, és utalgat rá, hogy bizonytalan a folytatásban. Egyenlőre lejtőkön rendre beért, sőt alaposan lehagy, így nem aggódok. Bika-völgy felé beérünk egy futót és megküzdünk a távvezeték nyiladékában burjánzó szedressel. Alig 2 éve irtottak, de már nyoma sincs. Bölcsebb lenne a 20 méterre lévő tiszta aljú erdőben vezetni az ösvényt. 

Péliig szétszakadunk: először én húzok el az emelkedőkön, majd egy kényszerű bokrászás után Attila. Csak a templomnál érem utol. Sajnos tényleg úgy néz ki, hogy nem lesz ebből közös teljesítés, mert Mogyeszig vagy 5 perc előnyre teszek szert. A buszmegállónál találkozom Szatyros Csabiékkal a kricsmiben pedig egy kék kabátos sporival (bocs, nem tudom a neved!). Nem sejtettem, hogy ilyen közel vannak. 

Mire összeszedem depós cuccom és kikérem a kávém beér Attila is és bejelenti, hogy akkor mára ennyi. Nem erőszakoskodom, tényleg csapnivaló, nem ótvaros, nem ez se jó. kihívásokkal teli az időjárás, bár váltó ruha nélkül a kiszállás sem tűnik jó ajánlatnak. Már kezdek remegni vizes gúnyámban, úgyhogy gyorsan húzok is a Kék kabátos spori nyomában. 

Kőszikláról látszik, nemhogy a Gete, de még a Hegyeskő is karcolja a felhőket. Pilis tuti ködös lesz. Hegyeskőre menet a ködben látok egy árnyat mozogni, de aztán szem elől tévesztem, mert rossz felé fordulok és a kék régi nyomvonalán, a csúcsot balról kerülve egy jókora hátassal gazdagabban csúszok be Tokodra. Itt érem utol a kollégát. 

Kicsit hamarabb indulok, de egy technikai szünet után együtt vágunk a Getének, akit meg kell dícsérjek, mert egy 50 méteres szakasz kivételével könnyen járható. Már-már azt hiszem, hogy ismét lesz társaságom, de a csúcsra egyedül maradok. Óvatosan lekocogok Dorogra, közben járatom az agyam, hogy hol lehet az a Molnár söröző. Csak a vasúti átkelőnél jut eszembe, hogy persze a kereszteződésnél, úgy 500 méterre vissza. Kicsit bosszant, mert a sötét közeledtével minden perc számít. 

Erős szürkületben hagyom el a várost, egy újabb kényszerű bokrászást követően. Kesztölcön a falu közepén ér a közvilágítás bekapcsolása, de látni még annyit, hogy elkaristolok a pontig. 

Lámpa a kézbe (a köd miatt), jöjjön a Pilis. Kapóra jön, hogy ismerem az útvonalat, különben lenne bőven lehetőség elbizonytalanodni a tejfölben. Időnként lámpafény töri meg a monotóniát. Rövidebb távosokat hagyok el, aztán összefutok Szatyros Csabival is. Szegény alaposan lelassult. Együtt érjük el a Pilis-nyerget, de a zöld kereszt becsatlakozásához már egyedül érkezek. Becsapós a Pilis oldala, hosszabb mint emlékeztem. Rövid időre megelőzöm Rausz Petiéket, de aztán lelassítok betalicskázni egy gélt és visszaelőznek, a lejtőn pedig jóval gyorsabbak nálam. Eláll az eső (Pilisen havaseső), felszáll a köd és a felhők mögül hideg fénnyel elődereng a hold. 

Szántói-nyeregben iszok kólát, hátha segít a hasmenésen, de a Hosszú-hegyen újra ki kell állni a boxsusnyásba. Talpam már fáradt, de az emelkedők még elfogadhatóan mennek, így a Kevély-nyeregben ismét beérem Petiéket. Ők gyorsan kereket oldanak én még tömök magamba annyit, hogy a célig kitartson. 

A maradék szintet könnyen elmorzsolom, lefelé viszont csak totyogok a sziklákon. Biztatnak a rövidebb távosok, hogy nemrég ment el egy futó, de nem vagyok elég ügyes minimálban lefelé, a sarkam pedig nem szeretném leverni, így kényelmesen valamivel 10 előtt kocogok be a célba. Jó volt, de hosszabb távhoz még erősödnie kell a tappancsoknak.

Köszönöm a szervezést, ha tehetem jövőre is jövők!

Vadrózsa 160. 2016.09. 10-11.

A rajt után olyan érzésem támad, mint Roki elején: Még nem perzsel a meleg, de ott lappang körülöttünk és hamarosan lecsap. Jó lesz vigyázni. Óvatosan pakolgatjuk lábainkat Tincával. Ha nem is gyorsan, de ütemesen peregnek az események, alig egy óra a Somlyó. Gyors találkozás Ildikóval, következő majd Galyán. 

Jóval kevesebb idén a szalagozás jól jönnek az emlékek. Nem sok szó esik, mindegyikünk csendben elmerül az utazásban, így ballagnak a kilométerek. Alig egy-egy vad riad fel lépteink zajára. Idén feltűnően csendes minden, csak a szajkók veszekednek a fákon. 

Komisz ez a meleg: precíz frissítéssel és fegyelmezett futással is elmaradunk a tavalyi időmtől, pedig volt abban tartalék bőven. Vajon van esély sötétedés után gyorsulni? A terep miatt aligha. 

Sára Petivel Isten hálása tetőnél találkozunk először, majd Havason ér be végleg. Nagyon fürgén mozog, nem is értem miért marad, bár örülök a társaságának, ellentétben a tengernyi rovarral. Ők jó lenne ha távoznának, de csak a napon állnak odébb. Mindenkinek jut egy saját kis felhő. Hol a fülünkbe, hol az orrunkba, hol a szemünkbe csapódnak bele.

Thold Tibi már vár minket bringájával a Világos-hegy tetején. Iszok egy korty sört, de még ez is fejbe vág, így a továbbiakban a biztonság kedvéért csak a saját alkoholmentes változatot fogyasztom. Tinca bejelenti, hogy ő visszavesz a meleg miatt, de láthatatlanul az egész társaság lassít, így együtt maradunk. 

Minden erőfeszítés ellenére rosszabb idővel érünk Mátraszentimrére, mint tavaly. A koreográfia hasonló: gépi leves, alkoholmentes sör, majd a falu szélén bebújás a bokrok hűvösébe. Feltűnően hamar érem be a többieket, de lelassítok, mert ez a vágta túl sokat kérne tőlem.

Lajosházán megy a Sej-haj Rozi, Vasárnap kirándulunk… ... pedig szombat van :) Fejemet ellepi a forróság. Testem öntené magából a meleget, de nincs hova. Átmeneti felfrissülést csak a Mátrafüredi kút hoz. Kékesre emelkedve fokozatosan enyhül a levegő, fent már egész tűrhető. Hamarosan beér minket Kiss István is. Kicsemegézem depós csomagom, aztán szaladok a többiek után. Kezd kijönni gyávaságom a lejtőkön, Sombokornál alaposan elnyúlok a többiektől. Már elengedtem magamban, hogy lejtőn valaha is feljavulok, inkább laposabb részeken kompenzálok. Jól esik az északi oldal hűs árnyéka. Falatozunk egy jót Olcsák Józsiék társaságában Rózsaszálláson, és irány a tavalyi kedvenc szakaszom Domoszlói-kapuig. Idén nem esik olyan jól, de ebben én is hibás vagyok: nem eszem időben és leesik a vércukrom egy jó kis gyomor összeszűkülés kíséretében. Peti és István még megvárnak minket a ponton, de elküldöm őket. Fel lehet innen állni, de ahhoz idő és akarat kell. Leerőszakolok egy csokit, némi sósat és iszok egy nagy adag vizet, hátha a kiszáradástól vagyok álmos. 

Induláskor még látni a szürkületben, de már kell a lámpa. Lejjebb a piros sáv-piros kereszt elágazásban kicsit lamentálunk az irányon. Jó lett volna egy megerősítő szalag, mert jel az bizony nincs sok. Szerencsére beugrottak a régi emlékek és a csevicéig nincs navigációs probléma. A javulás apró jelei mutatkoznak, de kell még 1-2 alkalom, mire újra tudom indítani a gyomrom. Bevetem a gyömbért is, ez is egy lépés a helyes irányba. Petiék ütemesen gyűjtik az előnyt. Te jó ég, hol tartana már, ha nem vesződik velünk 60 km-t?

Sasváron újabb gyomorindítás, aztán nekikenjük magunkat a Lipótoknak. Ólmosak a lábaim, nincs meg a dinamika. Elvitte a meleg. Galyán újabb találkozás Ildikóval. Fizikailag megviselt vagyok, de mentálisan még ép. 

Összefoltozzuk magunkat amennyire lehet a maradékra. Galyavár lejtője nem kímél, dobok egy nagy hátast összetörve a telefonom kijezőjét. Járulékos veszteség. Smiró Feri útja kicsit rövidebbnek tűnik mint tavaly, ellenben a zöld sávval. Nehezen akart Szorospatak eljönni. Megint falatozunk egy nagyobbat, Ágasvár úgyis elkéri a magáét. A piroson visszavált lámpám takarékra. Ejnye, hisz teljesen feltöltöttem otthon! Ágasvár csúcsa alig akar elérkezni. Azzal vígasztalom magam, hogy most könnyebb, viszonylag gyors szakasz jön Szentimréig. Persze, csak nem kellene eltévedni. Hutahely után viszont sikerül. Végig a dózeren voltunk, balról a patakvölgy. Utólag sem tudom rekonstruálni hogyan lyukadtunk ki a Mátraszentistváni síparknál. Mit volt mit tenni, nyeltünk egy nagyot és a zöld sávon átmentünk Szentimrére. 

Lelkes pontőrök fogadtak bennünket, de bennünk egy csepp sem volt már. Gépszerű lényekké sorvadtunk, akiknek beprogramozták a célt. Monotonitásunkat a hajnal töri meg, újra életet lehel belénk, legalább is a szellemet illetően. Az erő a Zám-patakban úgyis másodlagos, ide lélek kell! Meglepő módon sokkal könnyebb, mint tavaly. Egyszer még az is lehet, hogy út is lesz, de addig még sokat kell sarlózni a “a felelős erdőgazdálkodás” keretében megnyomorított részen. Az erdőbe érve már csak a kövekkel és avarral kell birkózni, a Sóbánya-patak völgye pedig egészen kijárt. Nagyokat fújtatva küzdöm magam a Múzsláig, pedig a pulzus rég leesett már. 

Csipiéknél nem zavarunk sokat, inkább döcögünk lefelé Szurdokpüsüökibe. Összességében jobb állapotban vagyok, mint tavaly, de már nagyon kell koncentrálni a mozgásomra. Lent a ponton magunkhoz vesszük az utolsó szakaszra szükségeseket. Bár a faluban lehetne kocogni a síkon, már egyikünk sem erőlteti. Újra meleg van. Elmorzsoljuk a maradék hegyet, aztán amilyen gyorsan csak lehet leereszkedünk Rózsaszentmártonba. Kicsit hiányoznak a szalagok a dózerutas elágazásban, de itt is segítenek az emlékek. A falu felé vezető hosszú egyenes már a kutyának sem kell, de nem lázadunk, túlesünk rajta és ha kissé megtépázva is, de célba érünk.

Linkek:

Túra kiírása TTT-n

Túra honlapja

Traxpace

Barcika 65 2016.02.06.

Alig ír róla valaki pedig pár jó szót megérdemel ez a túra is! 2009 óta nem állt módomban ellátogatni a Bükk+Tardonai-dombság+Upponyi-hegység ezen szegletébe. Merthogy meglehetősen távol esett Győrtől, aztán meg jelentkezett a Kiss Péter emléktúra elszívó hatása. Utóbbit a szervezők is érzékelhették, mert idén egy héttel korábbra hozták a rendezvényt. Büszkén mondták a Tardonai pontőrök, hogy soha ennyi hosszútávos nem volt még. Naivan rákérdeztem, hogy ez mennyit jelent: 45-öt..

Vérmes reményeim nem voltak a futással kapcsolatban, az utóbbi fél év nem erről szólt, amikor lehetőségem volt akkor is kevés szint gyűlt. Tegyük hozzá a lassulást a minimalista cipőben való futás elsajátítása is okozza. Fél év édeskevés a tudás megszerzéséhez, ellenben soha ennyire nem élveztem még a futásokat.

Az útvonalra elég jól emlékeztem, de tudásom dobhattam a kukába. Azzal tisztában voltam, hogy a Köbölicz-tető után ki fogunk kanyarodni a Három-kő felé a kék új nyomvonalán, de a többi változással csak a rajtban szembesültem. Konkrétan azzal, hogy a Csondró-völgy járhatatlansága miatt a Recem-völgyön át a Kapu-bérc érintésével kapaszkodunk fel Szentlélekre, onnan pedig a Látó-kövek, a Mária-forrás és a Czakó-kő érintésével jutunk Tardonára. Volt még egy apróbb módosítás Tardona után, de ez nem volt jelentős, csak az én eltévedéseim, mert abból kijutott szombatra vagy 6 kili. Hangsúlyozom, hogy sem a jelzésekkel, sem a szalagozással nem volt probléma, az itiner is jó (bár egy térkép nem okozna csalódást) csak az én fejemmel nem stimmelt valami. Elsőre a Kapu-bércre vezető szalagozást néztem be és csak a Mária-forrásnál realizáltam, hogy jó, akkor gazdagabb vagyok egy úttévesztéssel, és szegényebb egy igazoló kóddal. Jobb híján a Látó-kövek mentén kocogtam a turistaparkba. Tudtam, hogy ha így megyek haza akkor egy évig fog izgatni a bénázásom, ezért fogtam magam és az útvonallal szemben haladva felkerestem a pontot, majd leereszkedtem addig a kanyarig ahol figyelmen kívül hagyva a szalagozást továbbmentem a sárgán. Pár kilométer meg az időm bánta, de a bérc látványáért és a remek kilátásért megérte. Tardonáig aztán semmi gond nem volt leszámítva, hogy az elhagyott szőlőhegyen jókora gané volt. Végül is szerencsének érezhettem magam egészen idáig fagyott volt a talaj, innen meg csak 17 km a cél (gondoltam én az újabb eltévedés előtt). 

Tardonán nagyon megkívántam az alkoholmentes sört. Jót tett, szépen lelazult az izomzatom tőle és jókedvűen vágtam a maradéknak, hogy aztán a Nyír-völgy bejáratánál szembesüljek egy újabb tévedéssel. Az emlékeim ugyan jók voltak, csak épp a útvonal változott meg, baktathattam vissza a horgásztóig (szerencsére aszfalton). Ezzel a kirándulással be is értek időlegesen Jucusék. 

Az utolsó szakaszra fel voltam készülve lelkileg. 10 km agyölés egy kilátás nélküli gerincen hullámozva, vegyítve a sár mindenféle megjelenési formájával egészen robbanásveszélyes elegyet tud alkotni. A sár jött is annak rendje és módja szerint, valaki(k) alaposan elbánt(ak) az úttal. Érdekes, hogy a rossz viszonyok között egész hatékonynak bizonyult a minimalista futáshoz még csak ímmel-ámmal alakult stílusom. Persze többletenergiát igényelt a mozgás, de se megcsúszás, se esés nem volt, pedig délelőtt két méreteset is zakóztam sík talajon. Valahogy a kedvem sem hagytam el, jókedvűen váltottam pár szót a beért gyalogosoknak. A szigorított terepviszony végül alig 5 km-t tartott, aztán egész tűrhető lett, kivéve az Ebeczki-tetőről lefelé, mert ott sársíelés volt, de az már csak a korona. Végül felejthető idővel, de egy jó alapozó futással a zsebemben értem haza.

Brassói Baragolások 2015.

Ezúttal nem hagyományos beszámolót készítettem, inkább képes beszámolót, mert most a képek többet mondanak, mint ezer karakter. A kép alatti linkekre kattintva érhetőek el az egyes napok:

Brassói Barangolások 1. nap: Keresztény-havas 2015.08.19.

Brassói Barangolások 2. nap: Bucsecs 2015.08.20.

Brassói Barangolások 3. nap: Csukás 2015.08.21.

Brassói Barangolások 4. nap: Királykő 2015.08.22.

Brassói Barangolások 5. nap: Nagykő-havas 2015.08.23.

Vadrózsa 160. 2015.09. 12-13.

Csakúgy, mint tavaly, idén sem vagyok top formában szeptemberben. De azért most bevállalom, erőnlétemhez igazított gombaszedő tempóban. Sajnos Tincának utolsó pillanatban le kellett mondania a túrát így végül négyen utaztunk Jucus autójával. Érkezésünk hajszál pontos, egyből indulhatnánk, csak én örökké szöszmötölök valamivel rajt előtt, így bő 10 perccel a tömegrajt után kezdem meg a kirándulást. 

Nyálkás az idő, de sejthető, amint felszáll a pára igazi vénasszonyok nyara fog kerekedni. Letérve az aszfaltról cipőm elnehezül a sártól. Nem nagyon de már elszoktam az ilyentől. Kopasz-hegy oldalában érem utol a mezőnyt. Egy-egy jó szó, az ismerősökkel, csak úgy kutyafuttában. Talán a célban lesz idő élményeket csere-berélni. 

Somlyótól Széleskőig Koppánnyal beszélgetünk, aztán beér Nosza Gabi is. Már Patai Mátrán említette milyen szép a bányató, és valóban, bár most nem fürödnék benne. 

Hamarosan szétválunk, egyre hosszabb szakaszokon maradok egyedül. 

Eszter-forrásnál nagy örömömre van izó. Csomagom önerős teljesítésre optimalizáltam (elsőre mindig fő a biztonság), csak épp a kiporciózott izót hagytam otthon. Volt is izgulás, mert olyan ez nekem, mint Sámsonnak a haja: ebben van az erőm. 

Szóval betermelek a löttyből. Eddig keveset ittam, nem kellene kiszáradással kezdeni a napot. Beérem Kurunczi Nándit, a mezőny elejét. Még 1-2 kilométer talán Kovács Ádám(?) társaságában aztán végleg egyedül maradok. Sebaj, élvezem a felszakadó pára által nyújtott drámai látványt, majd a zöld sávtól a cikázó sokféle vadat. Aláfestésül szarvasbőgés hallatszik. Juj de giccses :)

Havas mászása botokkal soha nem okoz gondot. Üdvözöljük egymást Gyurival és a gyerekekkel, ma még találkozunk Parádóhután. Elvinné a lámpám, mert szerinte világosban odaérek, de én nem vagyok ebben olyan biztos. 

Fajzatnál már magabiztosan mozgok a zöld kereszten. A nyiladékban ütögeti tarkómat a nap, hátra is fordítom simléderem. Tibit Világosvár derekánál érem, épp a bringával bajlódik. Szép dolog lesz feltalicskázni, nem irigylem érte. Régen jártam erre ebből az irányból, a sáncok innen sokkal jobban érzékelhetőek. Tót-hegyes oldaláig folyamatosan, de szelíden emelkedik. Világ zajától távoli békés hangulatú e szakasz. Kunföldeket beborította az őszi kikerics, igyekszem nem eltaposni egyet sem. Rátérek újra a zöld keresztre és gyorsan lerongyolok a nyeregbe. Kicsit bizonytalankodom a zöld sáv irányát illetően, de kis tököléssel megvan az út. Feljebb a vadászkunyhóra kiakasztott piros vödör hiteti el magáról, hogy bólya, majd Bagolyirtáson megint lamentálni kell. Boszankodhatnék a pár percek miatt, de értékes emlékek ezek. Jövőre rutinból megy majd.

Mátraszentimrei részidőm nem valami dicsőséges, de fáradtságot sem érzek. 40 perces előny él emlékeimben, ebből sokat eltapsolok. Gépi leves sok tésztával, mellé lecsúszik egy alkoholmentes sör a depóból, mehetünk. 

Indulás után egyből érzem, hogy nem kellene sokáig húzni a könyvtárazást, így mindjárt az erdőszélen bebújok a bokrok hűvösébe, ekkor látni vélem Jucust kocogni a falu felé. Hű, jól belassultam, de Füredig könnyű a terep, lehet neki ereszteni. Szedem is a lábam, csak épp a sárga sáv kiágazását nézem be, majd a Cserkő-bánya melletti réten keresgélem a jelet.. Végtére is megvan a Kozmáry kilátó, lehet indulni a Kékesre vezető hosszú emelkedőnek. Már délutániak a fények, de elég meleg van. Figyelek a pulzusra, itt egy fölösleges keménykedés később sokba kerülhet. Sombokrok szegélyezik az utat, rogyásig terméssel. Meg-megállva szemezgetek belőlük, jól esik kissé savanykás ízük. 

Kékesen bedobom a söröm, válogatok ezt-azt a csomagból és boszankodom, hogy a hosszú pólóm nem küldtem ki. 120-nál ott a dzseki, de naplemente után addig fázni fogok. 

Leügetek a félhomályba. A pontőrökkel nagyjából egy időben érek Rózsaszállásra. A kocsi minden kellékkel együtt az út szélén áll, de a becsület kedvéért befutok a házhoz.

Számolgatom az időt, mikor kell lámpát kapcsolni. Domoszlói kapuig jó leszek, utána minden perc ajándék. A lefelé hajló nap fényében átölel az időtlenség a gerincen. Nem erőlködök, csak amennyire éppen szükséges.

A pontra bő fél órával sötét előtt érek. Ha meghajtom, még Óhutára érhetek lámpa nélkül! Ebben a terep segítségemre van. Sárga keresztig gurulok, emez viszont csalfa. Eleinte bedőlt fák és tarvágás lassít, aztán egyre kevesebb a fény. Rég elő kellene venni a lámpát, de sajnálom rá az időt, hiszen itt a falu, a szélén meg a csevice. Akarnokságomért eltévedéssel fizetek, a falu rossz végén kötök ki. Bringás gyerekek igazítanak útba. 15-20 perc késéssel érek a Medveczki családhoz. Kár volt érte... 

Gulyáslevessel feledtetik velem az iménti baklövést, jó hangulatban futok tovább. Bozótos kacskaringós út vezet a nyeregbe, közben átgondolom mi vár még. Egyre erősebben mondja belül egy hang, ez a túra Sasvártól kezdődik. A nyeregben kicsit lamentálok, de aztán beugrik, hogy a dózerút túloldalán a fiatalosban folytatódik a jelzés.

Sasváron optimistán azt jósolják 4-re célba érek. Szép idő, de esélytelen. Ne tippelgessünk. Sötétben lassulok és ott van a Zám-patak, a sötét ló. 

Galyatetőig egyenletesen botozok föl. Pulzusom esik, de erőben még bírom. Csodálatosak a csillagok, öröm az égre pillantani. 

Az átadás előtt álló turista centrumban nagy a sürgés-forgás, full service van, pedig egyedül vagyok a többiek jóval utánam. Feldob, hogy beleléptem a 100. kilométerbe, jöhet a melósabb 60.

Kék keresztig rutinosan mozgok. Megállapítom, hogy Galyavár sáncai (is) jobban láthatóak ebből az irányból. Le a lejtőn, rá a hat éve egyszer járt útra. Lassú, még a síkabb rész is. A sötétből egy juh, vagy muflon kinézetű anyajószág és porontyának alakja bontakozik ki. Azt hittem haluzok, de a célba más is beszámol róla. A kaptató tetején régen valamilyen sárga jelzés vitt a kilátóhoz. Elő is veszem a térképet bebiztosítani magam. Kiérve a dózerre megállít egy félrészeg terepjárós, tudakolva merre tartok. A kilátó hallatán mindenáron ellenkező irányba akar küldeni. Annyira hülye, hogy nem lehet meggyőzni. Jobb híján két lépés erejéig úgy teszek, mintha hallgatnék rá, aztán amint gázt ad, megfordulok. Kb. 300 méter és a ponton vagyok… 

Vinattival beszélgetünk pár percet, de hűvös van izzadtan, ideje indulni. A zöld sáv felső fele lassú a sötétben, az aszfalttól lehet ügetni tempósabban. Szorospatakon a Mátra 115-ről ismerős helyen keresem a pontot. Benyitok, a házba, de hamar rájövök, hogy nem nyert. 

Egyre kényelmesebb vagyok a pontokon, az előny birtokában ráérősen eszegetek. Ezzel csak az a baj, hogy induláskor rettenetesen remegek. Muszáj futni egy darabig az emelkedőn is, hogy hőt termeljek. Ágasvár biztosítja a temperálást. Tippelek melyik csúcson van a pont, tévedek az elsőn. 

Leereszkedve a házhoz óvatosabbra váltok. A zöld négyzeten nem jártam, nem akarok eltévedni. A patakig szépen le lehet kocogni. A mederben és felfelé már gyaloglásé az úr. Odalent életemben először találkozok borzzal. Alig egy karnyújtásnyira állunk egymástól. Kicsit szemezik velem, aztán átsurranva a patakon eltűnik a fák között. 

Szentimrén a leves és a söröm nagyon jól jön, vágytam rá, ahogy kabátomra is. Az indulás már gyötrelmes, de erőltetem a kocogást. Úgy érzem elfogyott az erő, innen már csak lézengek szórva a drága időt. Szentkútig szintén óvatos vagyok, a kör jelzéseket is régen jártam, onnan viszont Keresztesig sima ügy.

Likas-kő pontőrei azzal fogadnak, hogy már nagyon vártak. Kölcsönös! Felfelé a piros kereszten egy helyen kicsit keresem a jelet, de ez már inkább a fáradtság számlájára írható. Felérve Nyikomhoz minden erőmmel szalagot, vagy fújást keresek, mert nem ismerem a dózer kiágazását. Találok egy fára fújt nyilat, de ott két útnak nem nevezhető nyiladék van. Zsolti nem lehet ilyen szenyó! Keresgélek jó darabig, aztán úgy döntök ha ez a kiágazás ha nem, én nem vagyok hajlandó itt lemenni. További 100 méter múlva látok egy hasonló nyilat, aztán megint. Oké, akkor ez erdészeti jel lesz. Az Ólom-tető aljában megvan az út, szépen kiszalagozva. Kissé sarasabbra vált a terep, de lehet haladni. Nem ringatom magam álomba, jönni fog az a feketeleves, csak a szalagozás legyen jó. Az jó, minden más büntetés. Nem sorolom fel, mi volt az út helyén, úgyis kihagynék valamit. Hajnali 4-5 körül olyan ez mint a verés. Zsolti, nem szerettelek ott! :) Végtelennek tűnik mire átvergődök az írtáson, de ezzel csak a szederindás-csalános susnya vált át bokaforgatós köves avaros faágas halmazra. A bólyánál 1-2 percet keresem a kódot, de nincs, így megyek tovább. 

Abban reménykedem, hogy az már a vadetetőnél leszünk, de Roli lehűt, még menni kell. 

Lassan botorkálok. A derengő ég alatt meglep az álmosság. Nehéz nyitva tartani a szemem. Igyekszem nem lefelé az utat nézni, mert akkor az egybefolyó képnél beugrik egy emlék, és elkezdődik a vetítés. Végre valahára elérem a zöld háromszöget. Rédei Zsolti forrásnál teszem el a lámpát. Ahogy világosodik, úgy ébredezek én is. A Múzslára már tiszta a fejem. 

Ábris az igazak álmát alussza, fel kell keltenem igazolásért. Már csak 15 kili. Nehézkes lefelé a kocogás, nem szeretem a motorosok által megtépázott utat. Erőltetni kell, gyalog nem haladok. A kilátás kárpótol minden nehézségért. Reggeli napfényben fürdenek a hegyek, lejjebb pára ül a Zagyva-völgyében. 

Elérve az iskolát Rédei Zsolti integet, háza kertjében van a pont, épp az iskolával szembe. Leüök inni egy frissen főzött kávét. Beszélgetünk, miközben mellettünk kismacskák játszanak a verandán. Nem is akarnék továbbmenni, az iskola miatt a célérzet is megvan. Nehezen de ráveszem magam a folytatásra. Bele a teljesen ismeretlen 8 kilibe. A jelzetség Nagy-Hársas csúcsáig jó különösebb izgalom és kilátás nincs. 

Toronyba sem lehet felmenni, bár ha lehetne sem akarnék. TIbinek osztom kicsit az eszet, -hiába már fáradt vagyok- aztán elzötyögök a falu felé. Kellemes kilátás fogad, dzsekim már meleg, de nem érdekel. Ritkulnak a jelek, elő-előszedem a térképet megbizonyosodni, hogy jófelé járok, aztán feltűnnek a pincék és a hosszú aszfalt. Mérnöki pontossággal térképezem fel a legkisebb emelkedőt, mert az azt jelenti gyalogolhatok. A faluban csak pár kanyar, végül szervezői óra szerint 27:04-el csekkolok (enyém 10 perccel kevesebbet mért a reggeli molyolás miatt). 

Ez kemény volt! Jut eszembe először, aztán az, hogy fantasztikus! Köszönet az élményért!

Linkek:

Túra kiírása TTT-n

Túra honlapja

Traxpace

Rockenbauer Pál emlékúton Zalában 130. 2015.08.01.

Ezúttal nem vártam öt évet két teljesítés között. Jó újra itt lenni, bár nem tudom mi vonz ide.

Talán kimondva-kimondatlanul ez az az alkalom, amikor összegezni szeretném futással kapcsolatos tapasztalataimat. A Roki elég hosszú és szerény ellátottságú túra ahhoz, hogy órák múljanak egy jól megválasztott ruházaton, frissítésen, vagy pulzustartományon. Igaz, hogy a hét eleji hidegfront után, még nem melegedett vissza "Rokisra" (értsd: harmadfokú hőségriadó) az idő, de a tűző napsütés 27 fokban is üt.

A kirándulást Bálintékkal kezdem, csak bő 10 perc után kezdek óvatos kocogásba. Tényleg óvatosba. Tinca a szívéhez kapna, ha látná, hogy 115-120 közötti tartományban ügetek, 124-es aerob alsó határnál már figyelek, 130-nál (aerob tartományom közepe) meg szigorúan befékezek. Ehhez képest hamar elmarad a társaság csak néhány futó baktat előttem. Ahogy közelítek rájuk, felfedezni vélem Ács Lacit, akivel két éve együtt futottunk Budafáig. Ott aztán géptér tűz ütött ki nálam és szépen lemaradtam. Palin határától csatlakozok a társasághoz, illetve ők gyorsítanak árnyalatnyit hozzám. Jókedvű beszélgetéssel telik az első 20 km az ébredező falvak között. Kellemes a levegő, és a port is jól elverte a heti eső. Sár van egy kevés, de gyorsan szárad.

Azt hiszem rájöttem mi ez az érthetetlen vonzódásom egyik oka. Nagyon hasonlít a táj a Pannonhalmi-dombságra (ahol évekig futottam), csak épp XXL méretben. Apám mekkora pályát csináltak ehhez a játékhoz! :) És szabadon be is járható... ...ha nem vigyázol.

Mi vigyázunk, de ebben segítettek a jelzésfestők is. Idén már iránytáblák is voltak helyenként.

Obornak határában három fősre szűkül a csapat. Fölhágunk a gerincre, elbúcsúzunk az oda vissza szakasztól (remélhetőleg még ma viszontlátjuk!) és lassú ereszkedésbe kezdünk Oltárcig.

A kisvasút csonkája jóval gazosabb, mint korábban pedig a sinek megvannak, ellenőriztem. Ez az elhanyagolt állapot többször is visszaköszön.

A vadászháznál találkozunk későbbi valkonyai pontőreinkkel, feltöltjük vízkészleteinket, aztán kocogunk tovább. A réten kiállok a boxsusnyásba, és az így összeszedett pár perces hátrányomat a börzöncei szőlőhegy széléig dolgozom le, a tervezettnél kissé magasabb pulzussal. Érkezésem kissé felrázza Lacit és megindul, párszor nyugtatni kell, hogy ne verjük szét magunkat idő előtt. Harmadik társunk így is lemarad az aszfaltos út kereszteződésénél.

Hahótig egyenletesen faljuk a távot. Egy-egy kereszteződés elég bizonytalanul van kijelezve, de ha épp nem emlékszem a helyes irányra, akkor Laci megmondja. Még a falu felett kezdődnek a nyílt részek, a kocsmánál lezárul a túra bemelegítő szakasza.

4:30-as idővel értünk ide, talán kicsit gyengébb, mint két éve, ellenben már ideért a pontőrség (még hivatalos nyitás előtt vagyunk). A szerény ellátás mellett lehet... ...helyesbítek, erősen ajánlott depóztatni. Én négy helyre küldtem csomagot, melyek mindegyikében stabil helyet kapott a banán mellett az alkoholmentes sör. Ez az Aldis sör viszont nem a legjobb, túl szénsavas. Kazinczyn a Dreher jobban lement. Magamba invesztálok még egy kávét, aztán Dobi Zsigával pacsizva negyed óra molyolás után továbbállunk.

Mennyei érzés, hogy a mélyúton fölfelé nincs por még akkor sem, ha jármű halad el. Véleményem szerint az első nehéz szakasz itt kezdődik és Rádiházáig tart. Na nem a szintek, hanem a nyílt terep és déli napsütés együttese miatt. 1 óra alatt átbattyogunk Söjtörre, ahol a Deák-ház zárva van. Kár, mert igénybe vettük volna a mosdó nyújtotta lehetőségeket, így jobb híján Laci egy háznál szerez vizet, én meg a bokrok alján menedéket. Ismét pár perces hátrányt gyűjtök össze, amit a méregraktártól a Felső-Válicka völgyéből kikapaszkodó útig dolgozok le. Laci egyedül nagyon megindult, kissé aggódva nézek az órára, hogy milyen ütemben kell utolérnem. Mondjuk Ederics után panaszkodik is, hogy kiöli a meleg, de a pont már nincs messze, lehet hűteni. Nekem eddig minden tökéletes, de az, hogy jó-e a taktika, majd odébb derül ki. Minden esetre én bízom benne. 

Újabb sör, újabb kávé (okulva 2013-ból), aztán eltoljuk a bicikliket a második nehéz szakaszra, ami Bázakerettyéig tart. Zsigával valahol a szőlőhegy közepén találkozunk, úgy néz ki lassult valamelyest. A söröcske még egyszer-egyszer életjelet ad, de aztán az erdőszélig belesimul gyomromba. Szentpéterfölde szédületes fejlődésen ment keresztül! Újra nyitva a kocsma!! És új az ajtó, meg az ablak is!!! Mellőzzük a fakultatív ellenőrző pontot, alig 6 km-t jöttünk Rádiháza óta, nincs olyan igényünk, amit a temetői kút ne tudna kielégíteni. Laci már előre átkozódik, hogy micsoda szemét meredek emelkedő jön a vadászház után. Azért ez részéről barokkos túlzás, mert még erre a hosszútávra igazított pulzussal is kocogható volt. 

A Lasztonyai erdőszélig jön egy kicsit elveszve az erdőben rész, na nem a jelzések miatt, hanem érzésre. Lasztonyán nincs kút, így egy házhoz csöngetünk be blokkolni a kerti csapot. Meglepetésemre a Torhai-forrás folyik. A túra során egyedül itt ingadozik kissé a vércukrom, némi hideg verejtékezés és szédülés kíséretében. Ami szénhidrát nálam van, azt be is lapátolom. Hamar helyreáll a rend, és Bázakerettyéig ki is tart, ahova 16:45 tájékán érkezünk. 

Korábbiakhoz hasonló wellnesprogramon veszünk részt: alkoholmentes sör depós csomagból, egy kávé a kricsmiből, wc meggyalázása, és kb. 15 perc után indulás. Eddig tartott a prológ, a túra most kezdődik. Működni látszik a taktika, mert gond nélkül kocogok az emelkedőn, ügyelve a pulzushatárra. Laci panaszkodik, hogy lehet lemarad, de ismerem ezt a szöveget, nem igazán kell lassítani, hogy együtt maradjunk. Budafától Kozárí-forrásig az erdőben előkerülnek a böglyök. A forrásból természetesen frissülünk, aztán Kistolmácson csak pár pohár tea erejéig zavarunk a ponton. Lefelé hajlik a nap, de van még idő lámpaoltásig. Fent a szőlőhegyről megpillantom a Gurgó-hegy vonulatát a Geotoronnyal. Eszembe jut Bálint, aki lehet ma kitérőt tesz oda. Börzönce felett a benézhető jobbos kanyarban már tábla segíti a tájékozódás. Az erdőben már szürkül, pedig még fél nyolc sincs, mikor Valkonyára érünk. 

Kimazsolázom depós cuccomból a szükséges holmikat. aztán kissé didergős az útnak indulás. Relatíve hűvös van a völgyben az első pár percben. Veretünk a hét dombon. Itt már akad gyaloglós meredek darab, de egyik sem hosszú. Élvezetes, hogy látunk. Kicsit elvarázsolódok és a Harmadik-negyedik dob közé emlékezem az Eszteregnyei kiágazóra, de a völgyben eszmélek. 20:45-kor érünk a pecsételünk a ponton. Szerencsére hamarabb itt az őr a nyitásnál.

Az utolsó 20km-re lámpát kell oltani, bár még körvonalakat egy darabig látni. Laci fáradhat, mert állandóan el akar zavarni, hogy menjek jobb időt, esetleg azt vizionálja, hogy simán 18 órán kívül érünk célt. Engem egyik sem érdekel, egyszerűen csak élvezni akarom a túra végét is.

Homokkomárom határában sokat száradt reggel óta a domboldal, de még nem porzik. Zsigádig csak annyira húzom a tempót, hogy 22:30-nál pecsételhessünk. Pulzusom a síkra leérve szépen leesett, de ezzel lehetett számolni. Laci a végére feltámad és Palin után átveszi a vezetést. Egészen a célig diktálja a tempót, ahova végül 17:25-ös idővel csörtetünk be. Működött a terv!    

  

Patai Mátra 2015. július 18.

Igazából nincs sok időm írni, de ez a túra megérdemli, hogy említést tegyek róla.

Kazinczy után számomra megkezdődött a kvázi uborkaszezon. Az év első fele ezzel a "versennyel" lezárult, október elejéig nincs újabb tervben. A futásokkal persze nem álltam le, de most újra inkább a technikázásé és a hosszú futásoké a főszerep, beiktatva néhány teljesítménytúrát. Ilyen volt ez a Patai Mátra is, mely a Balatoni kék alternatívájaként került képbe.

A több napja tartó hőhullám miatt kemény menetre készültem. Ha most nem hullok porba, akkor megtanultam melegben futni. Némi szerencsém azért volt, mert péntek este vihar frissítette kissé a levegőt és vékony felhők tartottak árnyékot, mikor kiszálltam a kocsiból.

Elővéve a kellékeket megállapítottam, hogy ivótartályom kilyukadt és ütemesen pisil. Király, külső hűtés biztosítva, a belső bizonytalan. 8 előtt 10 perccel lépek ki az iskola kapuján.

Ez a túra azon kevesek egyike, ahol előre átnéztem a térképet. Kellett is, mert a falu határáig elég szerény a jelzettség és a szalagozás is. Hamarosan már a Kecske-kő oldalában kocorászok. Valaki előttem biztosra ment és vastagon lepermetezte magát Chemotoxal. Majdnem engem is hatástalanított vele.

A tetőn szavanna jellegű kisült rét fogad, meg jó kilátás. A nap még felhők mögött. Remek, remek maradjon még egy darabig! Könnyű csapatás vissza a falun és a pincesoron át. Próbálom beazonosítani, hogy merre jöttünk Mátra115-ön, de aztán a meredekebb részen már inkább a lábam elé nézek. Vár-hegyen újabb kilátás.

Gyorsan fölszalad a pulzusom, pedig könnyű a terep Fajzatig. Ezt a meleg számlájára írom, de jobb lesz figyelni. Nadrágom már tiszta víz a lyukas tartálytól. A sima úton méregetem hogy s mint jöttünk másfél hónapja a sötétben, hátha jövőre hasznát veszem a helyismeretnek.

Diós-kútnál töltök a zsákba. Fele már kiürült, pedig még egy órája sem jövök. Letérve a széles murvás útról nehezebbé válik a levegő. Akad némi sár is, de csak mutatóba. Találkozok Lacival és Jucussal, együtt kocogunk be Fajzatra, aztán elzavarnak, hogy ők nyugdíjas kiránduláson vannak.

Káva felé óvatosan kikocogható az emelkedő, persze most 10km van még csak a lábamban, nem 100. Feltűnik a láthatáron Áron és Olcsák Józsi. Beszélgetek velük pár percet, aztán megyek a dolgomra. Ránézek az órára és látom, hogy a 6 órás menetidő bőven tartható, sőt. Különösebben nem motivál, inkább leállok beszélgetni az ismerősökkel, most olyanom van.

Tót-hegyese sem fizikailag, sem tájékozódásilag nem okoz gondot, egyedül vizem fogy ki. Reménykedve futok a zöld kereszt gerincútján elmellőzve néhány szép kilátást adó tarvágást. Hála az égnek a rajt óta megindult a Hideg-kút, így ihatok kedvemre. Elkényelmeskedek jópár percet, majd Bell Sanyiékkal találkozva állok le beszélgetni úgy negyed órát. Itt fent a Mátrában egész kellemes a hőmérséklet.

Nyikom-nyereg után lehet választani, hogy az unásig ismert piros sáv, és a ritkábban járt, lassabb piros kereszt között. Utóbbit választom, mert élvezni akarom a technikásabb terepet. A vízesést gyakorlatilag kiszáradt, a kövek között csillog csak némi víz.

Mátrakeresztesen amatőr ralira készülnek. Ezt onnan sejtem, hogy lokálisan igencsak megszaporodik ennek az ökoszisztémának az indikátorfaja: a telimatricázott kocka Lada.          

A pontnak otthon adó kocsmában  beülök egy üveg alkoholmentes sörre, meg egy kávéra. Teli tartállyal távozom.

Kezd előbújni a nap, innen meleg lesz. Még a nyereg előtt találkozom Nagy Attiláékkal, velük is beszélgetek negyed órát, aztán a zöld négyzet előtt ellépek. Nappal persze ez az avaros út is könnyen követhető.

Világos-hegyen keményen tűz a nap, cserébe csodás a körpanoráma. Talán ez a legszebb Mátrai csúcs. Tartályom kifolyt, így jobb híján tömény izómból kortyolok. Fajzatig immár ismerős úton poroszkálok. Kezd kissé fáradni a lábam, a minimalista cipőben, jobban kell koncentrálni a lépésekre. Számítottam rá, sőt inkább csodálkozom, hogy 5 óra után jön csak elő.

A ponton alaposan feltankolok vízből, meg barackból. Kb. 10km van hátra, meg a Havas. Ez egész könnyű oldala. Még akkor is ezt kell mondanom, ha olyan sokan kókadoznak is az út szélén, mert az inkább a melegtől van. Lefelé már nem vagyok túl dinamikus, itt érződik a leginkább, hogy elfáradt lábam.

Nincs szalagozott letérés a sárga keresztről, így arra tippelek, hogy a Puskaporos-forrás után szekérúton vezetnek be minket Patára, némi többletet adva a kiírt távhoz. Így is van, a Mész-Pest poros lejtője után egyenletes ereszkedésbe fogunk a pincékig. Még 1-2 kanyar a faluban, aztán 6:14-es idővel besétálok az iskolába. Bár nem tudtam róla de ez most kupát ért, Nosza Gabit alig 1 perccel előztem be. A túra kupa nélkül is igen élvezetes, jó útvonalú és ellátottságú. Bevéstem a naptáramba.

Kazinczy 200 2015.

Az időjárás? Azon nem múlhat! Rajtam? Rajtam kicsit több. Elég jól kialudtam magam, a teraszon, pedig majdnem éjfél volt, mire a villához értünk. 

Útban Széphalom felé megbeszéljük Speróval, hogy egy kávét mindenképp iszunk, meg aztán valamit jó lenne harapni is. Mondjuk tojást. A presszóban kitalálták gondolatunkat, mert csak rántotta van. 

I. szakasz

A megnyitó utolsó perceit kapjuk el. Extra óvatos kocogásban vágok neki a kirándulásnak. Speró erősebb tempóban kezd, de okosabb vagyok annál, hogy erőlködve követni kezdjem. Maradok a kijelölt pulzus tartományomban. Elkeserítő milyen könnyedén távolodik. Remó csatlakozik jobbról, majd ő is szépen elhúz. Bár érzésre nincs meleg, azért Rudabányácskán bevizezem a sapkám, úgy vágok a Magas-hegynek. A szalagozás kiváló, aszfaltos szakaszokon némi fújás is segít. Az emelkedőn Barta Lacival és Ábrissal ütjük el az időt, majd a kilátónál elbúcsúzunk (00:49).

Zsólyomka-völgyben átmenetileg megelőzöm Remót, akiből már itt szól a zene. A felújítás alatt álló Magyar Kálvária pitty-putty megvan, hamarosan már a drótkötélpálya fogadó állomásánál ügetek. Kovács-villa felé a zöld egész jól ki van tisztítva. Gyors frissítés, izótöltés, mehetünk tovább (01:25).

Valahogy könnyedén és gördülékenyen halad minden, pedig ilyen alacsony tartományt még nem jelöltem ki magamnak. Kíváncsi vagyok, hogy legalább 15 óráig tartani tudom-e? 

A Turistaháznál Molnár Gábor szerint második vagyok. Akkor Remó 2009-et megidézve eltévedt, akkor is így kerültem el.

Fekete-hegyig csendesen peregnek a kilométerek. Néhány irtásról szép kilátás nyílik a környező csúcsokra. Borús az ég, időnként csepereg az eső. A csúcs alatti réten találkozom Speróval. Itt a lehetőség felmérni a hátrányt. Felugrok Anitáékhoz ellenőrzésre (02:57), aztán vissza Mikóháza felé. Épp 10 perc a deficit, ahogy az előnyöm is Tincával és Ábrissal szemben. Még bármi lehet.

Eleinte bedőlt fák és kirándulók, lassítanak a lejtőn, de az erdőbe érve lehet döngetni. Mikóházán nyitva a pont. Töltök izót, meg dobok paradicsomot és uzsgyi. 

A templom melletti boltnál találkozom Wehner Gézával. Megmosom a fejem az utolsó kútnál és átkocogok Alsóregmecre a Kazinczy síremlékhez (03:39). Nem egészen önzetlenül segítek kinyitni a barack konzervet, egyéb most nem kell.

A bocik nem tudják mire vélni érkezésemet és ijedtünkben elállják a villanypásztor kapuját, így kicsit feljebb megcsillogtatom magasugró tudásomat. 2 éve micsoda agyzsibbasztó meleg volt Alsó és Felsőregmec között az aszfalton! Most meg csak úgy suhanok, de nem felejtek el mosdani az utolsó kútnál. A helyieknek illendőképp köszönök, ha már ők is ez tették. Jöhet az első igen rövid susnyás szakasz a templom után. Csak erős gyaloglás lehetséges a magas fűben. Szalagok nélkül nagy bajban lennék. Más támpont híján a domborzatból és később a határkövekből következtetek helyzetemre. 

Terv szerűen Zsírosbányára fogy ki a táskám, csak épp a pont nincs kint még (04:43). Előfordul, szerencsére Kajata nincs messze, csak nem lesz baj. Átvágok a Korom-hegy kellemetlenül köves szakaszán, aztán úttalan utakon utazom. Nem hinném, hogy a Kazinczy mezőnyén kívül más is taposná ezeket az ösvényeket. Kissé érthetetlen, hogy egy jó darabon miért kell a murvás kerékpárúttal párhuzamosan csapatni a zöldben, de hát ki festené ez a jelet át? 

A Kajatai pont kevéssel előttem ért ki (05:40). Szegény Speró itt is hoppon maradt. Nincs bekeverve még az izó, hát megteszem magam, mert én ezzel működöm, meg minimális kajával. Kocogás közben igyekszem bővebben inni, hogy behozzam a kimaradt folyadékmennyiséget. 

Kiérve az erdőből az a szinte már giccses látvány fogad, ami felteszi a koronát erre a szakaszra. Milic-csoport a Füzéri várral, mely szemmel láthatóan alapos felújítás alatt áll. Bár idén a fellegek miatt kissé fakó a kép, de emlékeimmel kiszínezem azt. Füzéren a plébániát csak másodjára találom el, először a látogatóközpontot veszem célba, de öt perc falunézés után még mindig 6:30-as idővel érkezek be.

II. szakasz 

A ponton még elég nagy a fejetlenség. Nehezen sikerül csak érkeztetni és indítani is. Kibányászom a táskám a kupac aljáról, és betárazok a következő szakaszra. Keverek izót sajátból, mert még az sincs, aztán betalicskázok egy banánt és egy alkoholmentes sört. 15:45 magasságában nyakamba kapom lábaimat. 

Kényelmes tempóban slattyogok át Pusztafaluig. Valami vicces kedvű kókler belenyúlt az aszfaltra fújt jelzésekbe, de szerencsére csak kicsit bizonytalanodok el. Elég borult az idő, szürkületiek a fényviszonyok. A visszafogott tempónak köszönhetően nem ártott meg a sör szénsavja, tud dolgozni a gyomrom. Tolvaj hegynél nincsenek pontőrök (07:16), de nem is fontos, csak Eszkárosi útnál lesz szükség pótlásra. 

Tolvaj-hegynek megadom a tiszteletet. Meg úgy általában az egész északi-zöldnek. Ha itt jó állapotban őrzöm meg magam azzal később sokat nyerhetek. A határnyiladék jól járható, ritkán csíp csak a csalán, az eső viszont alaposan rázendített. Molnár Gáborral a Kis-Milic új kilátója alatt találkozom (08:10).

Eléhezés ellen bedobok 5dkg zabszeletet. Ennél az intenzitásnál még jól működik, megemészti gyomrom. Érkezik egy másik kedves kilátópont, a Nyerges-hegy végén, ahonnan jó kilátás nyílik a Mala Marovka és a Drahosi rét felé. Talán idáig esik az eső, de nem biztos. A levelekrúl úgyis tovább csepeg. 

Kissé technikásabb szakasz következik, némi árok mászással, aztán egykedvűen konstatálom, hogy ez Eszkárosi-patak ep. sincs nyitva (08:45). Nem baj, itt csak pecsét lenne a menü. 

Robogok tovább a határkövek mentén. és hamarosan a bájos Drahosi rétet keresztezem. Legjobb évemben eddig jutottam világosban, most meg még bőven van időm lámpaoltásig. Ki kell használni a helyzetet. Nagy-Hrabó emekedője jelentéktelen ebből az irányból, nem úgy az Eszkárosi út felé. Kellemetlen avaros lejtő, nem árt az óvatosság. Előttem egyre csak nő a Szurok-hegy. Érzem, enni kell a ponton, különben kihúzom magam alól a szőnyeget, de az útnál, csak az üres padok és néhány szemeteszsák vár rám (09:30). 

Húha, ennek fele se tréfa! Életbe léptetem a vész forgatókönyvet. Letekerem az intenzitást zsírégetőre és előkapom a zabszelet másik felét. Mászás közben bárhogy számolok az jön ki, nem elég a nálam lévő kaja Füzérig. Izóm fogytán, de Vizet Kékeden tudok tölteni, max. kicsit kiszáradok addig. Keríteni kell boltot, bár fél nyolckor ez nem tűnik egyszerűnek. Mire ezeket végigpörgetem magamban, felérek a tetőre és nekikezdek az ereszkedésnek a sárga háromszögön. Kicsit kapaszkodom a reménybe, hogy várnak a közútnál, de már messziről látszik, hogy sehol senki. Aztán mégis csoda történik, éppen előttem parkol le a pontőri kocsi. Ez tényleg a Hálaisten-tető! 

Segítek kipakolni, és bontok barack befőttet. Nem érdekel, hogy megy az idő, szükségem van ellátmányra. Izó híján bodzaszörpöt töltök, meg három műzlit viszek. Nem sok, de Talán Pányokon már várnak.

Kéked felé maradok takarékon a biztonság kedvéért. Vigyázni kell a rejtett tartalékokra. Izmaim éreztetik velem, hogy némileg elszomjaztam. A falu határában cipőürítés közben beér Tinca (10:33). Ő bátrabban nyomta ezt a szakaszt. Megjegyzem neki, hogy később mehetünk együtt akár, hasonló már a tempónk, aztán kissé elnyúlok az emelkedőn. Kellemes kilátás nyílik a Hernád völgyére, eddig ezt nem állt módomban szemügyre venni. 

Pányok csalódást okoz, sehol egy pont (10:50). Nagyot sóhajtok, előveszek egy műzlit és megyek tovább. A cél az, hogy világosban meglegyen a Pányok-Telkibánya szakasz fele. Világosban nem vészes a susnya még a réten sem és az alattomos gödröket is könnyedén kerülöm ki. Teljes csönd honol, csak néhány szarvas ugrik meg érkeztünkre. Telkibánya simán megvan világosban. Tinca folyamatosan 100-400 méterrel lemaradva követ. A faluban kissé elhúzok, hajt a pontba vetett hit, de újfent csalódnom kell (11:36). Najó. Sétálva bevárom Tincát, közben benyomok egy újabb műzlit. Együtt talán könnyebb lesz. 

Még 15 kili Füzér és van egy műzlim, ezt kell beosztani. Letekert tempóval jövök az Eszkárosi út óta, de érzem, hogy a tartalékokat emészti a rendszer. Ezeket később szándékoztam bevetni, mert nem tudom menet közben újra tölteni őket. 1-2 km-t megtéve az erdőben már annyira sötét van, hogy lámpát kell kapcsolni. Nem túl erős az emelkedő, de a lassú, bottal segített kocogást már erős, bele kell sétálni. Fingból nem lehet menni. Lassacskán átbukunk a gerincen és megkezdjük az ereszkedést Hollóházára. Már a focipályánál hallani a péntek esti mulatozás hangjait. Lent a presszónál villanyprímás húzza a talpalávalót a fiataloknak. Mi eloldalgunk a múzeum felé, de ott csak a csend honol (12:50). 

Egykedvűen megyünk tovább már tényleg a semmiből kell kihúzni. Ennek megfelelően gombaszedő tempóban közelítjük meg a plébániát. 

III. szakasz 

13:28 kellett a féltávhoz, de sok tartalék felemésztődött. Meglepetésünkre Speró bent van. Ellátás nélkül hozta le a legnehezebb szakaszt. Elment a kedve, nem megy tovább. Megpróbáljuk meggyőzni, de hajthatatlan.

Kicsit tovább időzünk a tervezettnél, egy leves, egy tészta, egy alkoholmentes sör a menü. Nem lesz egyszerű felcipelni Bodó rétig, de más esélyünk nincs. Vagy ebből visszanyerjük amit lehet, vagy végleg belassulunk. 

11-kor búcsúzunk a ponttól. Nád Béla megígéri, várni fog ránk Szaláncon. Azt megköszönnénk, Izráig hosszú lenne ellátás nélkül. Nem egyszerű fölfelé. Felül a gyomorszáj tiltakozik, alul a vékonybél. Épp annyira kínozzuk magunkat, hogy ne robbanjunk le. Pulzusom leragadt zsírégetőben, ezt már aligha rugdosom följebb. 

Eszkárosi pataknál (15:08) együtt pecsételünk néhány 2. szakaszt gyűrő sporttárssal. Azért ez simogatja kicsit a lelkünket.

Át a patakon, aztán felkapaszkodunk a súlyosan sérült úton. Mala Marovkából csak annyit látunk, amennyit lámpánk fénye enged. Magam szórakoztatására felelevenítek egy hajnali emlékképet. Az esőtől vizes fű gyorsan eláztatja mindenünk. Hiába cseréltem zoknit és krémeztem, érzem hogy fel fog ázni a talpam. 

Sötétben rettentő unalmas az aszfalt, már alig várom, hogy Szaláncra érjünk (16:20). Nád Béláék ígéretükhöz híven már várnak ránk. Falatozunk rendesen, aztán irány a vár. Hiába cseréltem le pólóm és vettem szélmellényt, induláskor fázok. A várba meglepően gyorsan felérünk, pedig két évvel ezelőttről egy lassú kínlódás képét őriztem. 

Kalsáig igazán könnyű és eseménytelen az út. Legalább haladunk valamelyest. A sárga sem vészes, bár zömmel gyalogos, de ez akkor is így lenne, ha nem dézsmáltam volna meg a tartalékokat.

Izra-tónál (18:23) már árnyalatnyival világosabb az ég, hamarosan hajnalodik. Épp a kitűzött időben érkezünk, de nem tűnik esélyesnek a 30 órán belüli cél.

Sűrű elnézések közepette verjük fel Gyuriékat. Míg kikászálódnak, megkezdjük az étkezést. Óóóó, van kolbász is! Ez annyira elvonja figyelmem, hogy a dinnyéről megfeledkezem.

Nos, akkor jöjjön a “szakasz neve halál”. Elslattyogunk a határig és bevetjük magunkat az árkok közé. Elég száraz a talaj könnyen vesszük az akadályokat. Nyugalmunkból csak egy nagyot horkantó vadkan zökkent ki. Megérkezünk a harmadik mumus, a Nagy-Hársas lábához. Különösebb véráldozat nélkül érünk föl, igaz nem túl vehemens tempóban (19:25). A köves-bérc persze most is lassú, csak elvétve lehet kocogni.

Dávid-Ortásnál már megint működött egy vicces kedvű kókler. Kiszalagozott Kolbása felé. Rendet teszünk amennyire lehet, de nem megnyugtató az eredmény. Legközelebb a Fövenyes-kútnál tevékenykedett a rontó manó, pont ott, ahol a kék háromszög jelzés alig látszik. Sajnos itt már le is szaggatta a szalagot, nem tudunk rendezkedni. Tinca fel is hívja Gézát a hírrel. 

Bába-hegy szép kilátással kedveskedik nekünk, jó kitekintgetni kocogás közben. Amint elérjük a falu határát vörös riasztást kapok. Na, remek. 

Lent a faluban terített asztal vár (21:23). A pontőr járó motorú autóban alussza az igazak álmát. Nem bántjuk, töltekezünk, tépek némi törlőpapírt és csak indulás előtt közvetlen ébresztjük fel.

Vaskapu aljában kiállok a könyvtárba, addig Tinca szépen gyalogol. Előkapva a törlőpapirt veszem észre, hogy oooops! márkájú. Stílszerű :) 

Kicsit erőltetett kocogással érem be Tincát. Búcsútánc az északi zölddel, aztán Vaskapunál egy utolsó isten hozzád (21:53), egy évig nem látjuk egymást. Latolgatjuk, hogy nyolcig beérhetünk-e? Talán-talán, de érzésre nem haladunk a lejtőn. A várban még senki, irány a plébánia. Nagyjából nyolcra érünk be, de még frissíteni kell (22:41). Nincs sok realitása a 30 órának.

IV. szakasz.

Kicsit tovább masszírozzuk magunkat a tervezettnél, csak jó húsz perc után indulunk tovább. Nagyjából 7 óránk óránk van célba érni. Nem túl kecsegtető. Mármint abban az esetben, ha ráfekszünk a 2x:xx órára, mert máskülönben pl. Ráspoly velünk indul útnak, csak épp a 3. körre. Kitartást nekik! Sajog a talpam a felázástól, de könyörtelenül kocogni kell ahol lehet, különben nem haladunk. A faluszéli patakátkelésnél nagy lendülettel ereszkedünk a burkolt mederbe, aztán spontán rongyláb partit tartunk a moszatos burkolaton. 

Füzérkomlóson egy újabb vörös riasztás után kocogva érem be Tincát. A kisvasút nyomvonala sosem leányálom, de most szódával elmegy. Elmorfondírozunk azon egy darabig, hogy a máshol oly intenzív jelzés áthelyezési láz miért nem érintette ezt a szakaszt. Eszményi, ahogy a méteres csalánban élénken feszít a frissen felújított jelzés. Büszkék lehetünk rá.

Bózsváig kb. hatos átlagot hozunk. Ígéretünkhöz képest késve érkezünk a pontra (24:16). Ez kevés lesz. Egyre távolibb az álom. Már minden elindulás nehéz, de talán még kettő lesz belőle. Tinca lendületesen fut le Kishuta felé, én inkább az enyhe emelkedőket bírom jobban, az aszfalton Tinca kezdeményez időnként gyaloglást. Bár egész gyorsan átrágjuk magunkat a hutákon, de fáj is rendesen. Pont nincs, irány Eszkála. Még 30 van hátra. Kell ez, mint a verés 

Lihegek felfelé, mintha bőven anaerob tartományban nyomnám, pedig a pulzus már az aerob alját sem közelíti. Hiába, jelzi a szervezet, ha fáradt. Tinca vezet a házig, onnan én Hotykáig. Kezdünk szétcsúszni: szórjuk ki az ablakon az értékes perceket. Zsidó rét előtt hirtelen megtorpanok. Egy csíkos malac szaglászik az út szélén. Tapsolunk és kurjantunk. Balról mozog a gezemicés, de a kis röfi jobbra iszkolt. Jaj, te együgyű! Eloldalgunk a mozgó gezemicés mellett és újra kocogásba váltunk. 

A fáradtság kitölti gondolataimat, de egy pillanatra legalább beférkőzik a rét látványa. Megkapó. Még egy kis utazás a gerincen, aztán ereszkedés Hotykára a gatyába rázott ösvényen. Ebédre harangoznak a faluban (27:05).

Erős koncentrációt igényel, hogy eldöntsem mit fogyasztok. Találgatjuk, hogy Ábris bedarál-e minket. Ha gyorsabb, nem tudunk ritmust váltani. 

Gyalog indulok Tinca lemarad cipőt üríteni. Csak nehezen ér be, pedig már valami förtelmes stílusban közlekedem. Emelkedőn derekam behajlítva tolom magam botjaimmal. Tűz a nap, de délről viharfelhők ülik az eget. Rabul ejt minket a mélypont. Gyakorlatilag kirándulunk a Tengerszemig (28:08).

A kirándulók között keressük kicsit a pontot, de nincs, elindulunk hát lefelé. Ez már terror a talpaimnak. Felfelé még rendben, na de le! A Rákóczi fáig a kaleidoszkóp piroson megyünk. Itt állandóan változik a táj arca, de nincs két azonos év. Most is pingáltak valamit a jeleken, meg szétvertek néhány erdőrészletet, de legalább a rizsföldön nincs víz. Pont sincs a fánál (28:53), de nem is baj, tudjuk az utat. 6.5-ös átlag kellene. Tinca szerint esélytelen, két éve szinte végig futva csináltak csak ilyet. Engem nem érdekel, megyek ahogy a rendszer engedi. Feltűnően hamar elérkezik a Bányi-nyerget előjelző fiatalos. Tinca megjegyzi, hogy 30 percünk van 30 óráig, és 3,5 km. Kár, hogy 170m szint a Nagy-Nyugibogyó nyereg. Azért ne hagyjuk annyiban! Szemmel láthatólag ő is így érez és toljuk neki felfelé. 45”-kor megpillantom a nyerget jelző információs táblát. Elkap az izgalom. 1,2 km-re van negyed óránk. Nekiveselkedünk a lejtőnek. Hogy honnan jött ki belőlünk ez a sebesség nem tudom, de a köves részen már tudjuk, hogy beérünk. Végül 29:53-nál áll meg az óra. Köszönöm, csak  egy széket kérnék...

Linkek:

A túra honlapja

Kiírás a TTT-n

Mátra 115 2015.

(2015-ös idő/2014-es idő)

Kicsit aggódom.
Év eleji terveimben a Mátra, mint kiemelt túra szerepelt. Most viszont nem érzem magam különösebben felkészültnek. Múlt heti Kinizsin -melyet főpróbának szántam- voltak problémák. Vajon megfelelő következtetéseket vontam le belőle? A héten egy korábban nem tervezett nyaraláson voltunk Spanyolországban. A meleg jól jött szoktatásnak, de csak kétszer futottam egy óra átmozgatót. Nem lustult el a testem? Vagy pont így kellene mindig?
Cikáznak fejemben a gondolatok. Holnapra ki kell tisztítani, különben oda a koncentráció. Egy jó tányér túrós tészta és egy búzasör után mély álomba merülök sátramban.

Reggel pihenten és összeszedetten ébredek. Már 50 perccel a rajt előtt készen állok.
Itt van Marius a tavalyi győztes, Kovács Zsolti is, aki 3 éve annyira jól ment, de a Tót-hegyesénél végzetesen eltévedt. Sérülése ellenére indul Tinca is, viszont nincs Speró. Nagyon hiányoztál öreg harcos! A szertartás része volt, ahogy kocogunk ki a faluból és latolgatjuk az esélyeket. Most kicsit üres volt az út, pedig sokan voltunk rajta!

Barta Lacival az élen üget kis csoportunk. Nem is nagyon koncentrálok a jelzésekre, hisz kezében a GPS. Csak az útra és a környezetemben lévő emberekre figyelek. Kik lehetnek azok akik túlhajtják az elejét és kik a sötét lovak? Ehh figyeljünk csak a pulzusra. Na meg a jelzésekre, mert közben benéztük a sárga + kiágazását. 7 perce bánta a teljes élmezőnynek. Ez kicsit felizgat és egy darabig erősebben megyek a tanácsosnál. Szerencsére még hűvös van az erdő alján, és nem látom később kárát. Jagusig lehiggadok és beállok a tempómra.

Oroszlánvárnál az élre törünk. Lefelé könnyedén megelőz Marius, illetve Zsolt és Andrei is módfelett gyors. Marius szép lassan távolodik, de Zsoltékat könnyen tartom fölfelé. Ennyi erőbedobás kell óra szerint is. Kissé lassít a Sas-kő oldalában megtépázott ösvény, de így is a tavalyi idővel érünk a Kékesre (ha leveszem az eltévedés idejét). Már mos kell izó a szatyorba és ennél csak melegebb lesz. Szép kilátások. Eszem az évek során bevált dolgokat és megyek tovább Zsolték társaságában. (2:02/2:09)

Sombokornál eszméletlen gyorsan zúznak a srácok. Hallom, ahogy meg-megcsúszik cipőjük. Kicsit talán sokat kockáztatnak, én inkább öregurasan letipegek botjaimmal, aztán a békésebb részen felfutok.
Mátra-nyeregben meglátjuk Marius hátát egész közel. Hát már nem árkon-bokron túl jár? Ő is észrevesz minket és kissé rákapcsol. Zsolti elakad egy alattomos gyökérben és egy jókorát esik. Szerencsére különösebb baja nem esik.

Sasvár: (2:57/2:46). A pont feljebb kötözött. Kicsit bizonytalanul megyünk fölfelé, már attól félünk, hogy az épületben van és vissza kell futni, mikor feltűnik a láthatáron. Marius alig 2-3 perccel van előttünk, de nem erőltetem a felzárkózást. Ha a Lipótoknál is úgy megy fölfelé, mint a Kékesen, akkor csak kivégezem magam.
Tartok ettől a kitett, kopár meredélytől. Nem is értem, miért nem fürödtem meg a kút alatt.  Zsoltéktól szép egyenletesen elszakadok és bár elég meleg van a hegyoldalban, de nem cibál meg, sőt, a rudolftanyai elágazóban ismét meglátom Mariust egy percen belül. Be nem érem, mert hív a könyvtár olvasóterme, így Galyatetőig (3:50/3:33) visszaáll a korábbi rend.

Kicsit túlfutok a ponton, nem veszem észre, hogy nem a büfénél, hanem az építési területen ütöttek tanyát. Eszem a szokásosat, és töltök izót, mert már megint üres a zsák. Irány Almás. Olvastam a hírlevelet, nem rémülök meg a piros háromszöggé festett sávtól, rutinosan motorozok a pontig (4:11/3:55).

Nini, itt van Marius. Szerintem be fogom érni, kicsit fáradt a tekintete, de meglátjuk. A kutat megint kihagyom, még elégséges a hűtés. Talán a fejemet bedughattam volna azért, de már mindegy.
Galyavár könnyedén megy a botokkal és SzLA közismerten titkos pontján beérem Mariust. Megkérdezem minden rendben-e, ő mondja, hogy igen és jön velem. Most már érezhetően meleg van. Galyatetőnél (4:51/4:33) meggyalázva a finom húslevest jeget és vizet rakok bele. Bocs Pygmea tudom gyökérség! :)

Hagyva időt az ülepedésre kényelmesen kocogok a kék sávból lett kereszten. Marius mögöttem jön. Valami nem oké nála, vagy bízik a tájékozódási képességemben? Eseménytelen az ereszkedés leszámítva, hogy fülledt a levegő. Még a Hatökör Uránál is, pedig az majdnem a völgy alja. Gyanús, hogy Marius túlhúzta az elejét, mert mikor kiállok dehidratálni, megvár, nem fut el. Nem bánnám, ha együtt tudnánk menni, kevés szó esik, de jól elvagyunk.
Az emelkedő botokkal megint könnyű, Vinattiék pedig hideg fürdővízzel várnak Mátraházán (5:47/5:29)

Valami csodálatos érzés, ahogy leöntenek vízzel. A fák árnyékban futvva így hűs van és milyen sokáig vizes a pamut póló! Még talán nem volt olyan év, hogy a legkisebb tévesztés nélkül érjek le Lajosházára (6:13/5:54), most ez is megtörtént.

Sasvár és Almás után újra van dinnye, nem szabad kihagyni. Kicsit bővebben eszek, tavaly a Bagolyirtási műútnál már eléheztem. Ismét hív a könyvtár, szólók Mariusnak, hogy odébb találkozunk. Épp időben érkezik. Felfelé megbeszéljük, hogy innentől estig vissza vesszük az intenzitást, kell a fenének a baj. A disznóskertnél néhány röfi mutatkozik csak a melegben, inkább a szagukat érezni. Meleg még a szél is. Idén is meggyötör kissé az emelkedő.

Szentistvánon (7:19/6:55) jöhet a leves. Már kissé unom a izó ízét, de muszáj, ha életben akarok maradni. a pirítósaim helyett kenyérbelet eszek, talán előbbi jobban felszívná a vizet gyomromból. Fürdünk a csapnál aztán óvatosan gurulunk a Narád völgyébe. Vigyázni kell sok folyadékot vittem imént a gyomorba, ha elsietem ásítok egy nagyot mint tavaly Zugspitzen. Pulzusom aerob alján van, mutatva, a hőség mértékét. Nem is erőlködöm azzal, hogy feltornásszam, most a túlélés a cél. A zöld sávon átbukunk a Mátrabércen és az északi oldal hűvösében ereszkedünk alá. Ez most jól esik. A csalános részen egy egy sziszegésből tudom, hogy Marius mennyire van mögöttem.

Szorospatak (8:11/7:46) egy kád vízzel fogad. Ennél szebb képet most el sem tudok képzelni. Kétszer is fürdök. A kávé is jókor jön. Csak üresen iszom, tavaly óta megszerettem ilyennek. Okosan tempózunk fölfelé. Hogy emésztésem fenntartsam, bedobok egy darabka gyömbért. Ha Ágasváron lesz citrom, azt is küldök mellé. A tavalyi jégtörés eredménye itt is megmutatkozik egy szakaszon, de jól járható az út. A fiatalos nem olyan fülledt, mint a legutóbbi 2011-es hőségben, de susnyásnak elég susnyás.

Ágasváron (8:55/8:34) idén is van limonádé! Meg bodza is! Letartóztatok néhány citromot, aztán irány a csúcs, ami nincs is messze. Tényleg hasznosak ezek a botok.
Visszatérünk, mosakszunk, de még mindig nem jön senki. Ezek szerint legalább negyed óra előnyünk van. Lefelé már nem nagyon üzemel a gyomor, ez kicsi aggodalommal tölt el. Remélem még időben érkezett a citrom. Fallóskúti emelkedőn Marius kissé erősebb, ki is áll az élre.

A pontnál (9:42/9:09) ismét fürdünk, és érzem, hogy a citrom/gyömbér mégiscsak megtette hatását, mert újra hív a könyvtár. Megint rendben vagyok és átveszem a kezdeményezést. A Keresztes előtti szakaszon sár gyakorlatilag nincs, csak a száraz csapákkal kell birkózni. A faluban újra fürdünk, kitett szakasz jön a Hidegkúti nyeregig. Egyenletesen haladunk, ha nem is vagyunk gyorsak. Melegben nekem már ez is eredmény.

Hidegkútra (10:30/9:45) már előjegyeztem az újabb kávé-leves adagom. Elrakom a lámpám, a pirítósaim, meg a mellényem. Hogy utóbbit minek, azt magam sem tudom. Eltart pár percig, míg belapátolom a gulyást, Marius már menne, de nekem szükségem van a sós lére. Megint lassan indítok a folyadékkal gyomorban, mert tudom, hogy meghálálja a kíméletet. Az irtáson idén sokkal kevesebb a kullancs. Elbattyogunk a Zám-patakig, aztán neki a Múzslának. Csak a vége meredek, de most meghalok kicsit. Azt hiszem kevés volt a szénhidrát.

Csippantanak a lelkes pontőrök (11:55/11:01). Már majdnem egy óra tavalyhoz a hátrány. Fél banánt tuszkolok le, több most nem megy. Talán egyet vihetnék magammal, mert a gélek már nem fognak csúszni menet közben, de nem rongálom meg a banánfa kompozíciót. Lefele szokásosnál susnyásabb az út, de inkább zavar a motorosok által megkapart ösvény. Laciékhoz kicsit még gyűrötten érkezem (12:38/11:38).

Innen átadom a kezdeményezést, ő jobb állapotban érte meg az alkonyatot. Tartom magam, de fokozatosan csúszok vissza. Még dolgozni kell egy darabig azon, hogy 100 km felett is tudatosan frissítsek, most ez nem volt tökéletes.
Marius kegyetlen tempóban tud felfelé gyalogolni, mintha Sápi Endrét látnám magam előtt, csak a némasági fogadalmat tett kiadásban :) Idő közben már megbeszéltük, hogy 2012-ben találkoztunk a Csukás ultrán, és ahogy így galoppozik fölfelé a szekérúton, bevillanik a kép: Kapaszkodunk fölfelé a Tabla Buti-ra. Én aerob határon gyalogolok, ő meg könnyedén megy el mellettem öles léptekkel. Azt gondoltam a vesztébe rohan, végül 3. lett.
A Galagonyás-bérctől rengeteg szarvassal és őzzel találkozunk. János-vára kicsit nyögvenyelős, de utána könnyen kocogunk Puskaporos-forrásig. Rájövök, hol vétettem el a jelet tavaly, egy darabig ezt nem felejtem el. A forrásnál érzem, hogy kevés a szénhidrát, de nem kívánom a gélt. Kis sütivel próbálkozom. Mészpest szárazon rosszabb, mint vizesen, de legalább rövid. Havasra épp alkonyatra érünk (14:10/13:01).

Ha így folytatom össze fog szűkülni a gyomrom, és azért lesz hányingerem. Enni kellett volna gyömbért, de ez csak a felszínen motoszkál, nem jut cselekvésig a dolog. Ellenben ismét hív a könyvtár és ezzel teljesen rendeződik az emésztésem.
Fajzatig kísér minket a patai dizsi hangzavara (14:37/13:25).

Kellemetlen belegondolni, hogy egy tekintélyes hurok után ide fogunk visszaérni. Némileg nyomaszt a végjáték. A dinnye megint jól jön, de kávét nem merem vállalni, hátha bajt csinál. Az izó ízét úgy unom, hogy inkább vizet töltök, kockáztatva ezzel az eléhezést. Fogy a tudatosság..
Kávára csak a sík részeken futunk bele, mégis a tavalyihoz hasonló sebességünk (15:08/13:56)

Tót-hegyes felé egy jókora új irtás kerekedett a hegyoldalba. Az út száraz, gyorsan lehet haladni, és a tájékozódás is könnyű. Szerencsére ilyen téren még rendben vagyok.

Tót-hegyesen (15:47/14:34) az emblematikus palacsinta láttán kissé felkavarodik a gyomrom. Ne haragudjatok, olyan kedvesek vagytok, hogy csak mi miattunk áldoztok erre időt, én meg nem eszek belőle egy falatot sem!
Lefelé nem látunk lámpát, tehát nagyobb az előnyünk, mint tavaly.
Begyűjtünk egy rövidtávost és Pata határáig együtt megyünk. Most átveszem a vezetést, lejtőn még tudok menni, a járást is jobban ismerem, de Világos-hegyre megint szenvedek (16:14/14:57).

Tinca úgy 20 perccel van mögöttünk.
Innen már csak 100 méter szint, de nyomaszt, hogy a szokásosnál több van hátra, figyelős terepen. Már csak gurulni szeretnék könnyeden. Tavaly azt hittem gázos az út, de tévedtem. Szárazon sokkal alattomosabb.
Szépen ki van jelezve az elágazás, vaknak kell lenni, hogy Tarján felé forduljunk. Marius GPS-e csippant minden kilométernél, ő pedig mondja mennyi van hátra. Alig várok minden ilyen alkalmat. András által ígért két árok után érünk a fajzati útra. Még kb. egy ötös, de a falu csak nem akar közeledni. Fel egy rövid meredélyen a hegyoldalba, átvágunk egy susnyás mezőn, széles szekérút kezdődik a szőlők között, de a falu még mindig messze. Marius emeli a tempót. Elhagyunk egy csoport rövidtávost, köztük a párját. Mikor épp elérnénk a falu határát, hirtelen jobbra fordulunk. Nem lep meg, figyelmeztettek a várhegyre. Marius annyira érzi a cél szagát, hogy emelkedőn is fut. Én a megváltó halálban reménykedem. Végre elindulunk lefelé. cikázunk a pincék között, majd neki a templom apró dombjának. Nekem bele kell gyalogolni, különben K.O. Marius szól, hogy 200m a cél. Összeszedem magam, és együtt kocogunk be (17:36/15:45). Hála az égnek...

...Kifacsarva ülök a hátamon egy szemeteszsákkal és egy pléddel. 2,5 órába telik megenni 3 szelet dinnyét, egy tányér levest, és meginni egy sört, de boldog vagyok. Végig a határon motoroztam, de kitartottam a hőségben. Tanulság azért bőven akad, jó lesz megtanulni a leckét Kazinczyiig.

Linkek:
Mátra115 honlap útvonallal, eredményekkel, képekkel