Téli Bakony 100 2017.01.21.

Alapvetések túra előtt:

• Nem lesz nagy hó (h<25cm), de az ösvények jártsága kétséges
• Lassú lesz (rossz jelzések, ritka ellátás, befagyott források)
• éjjel BHMTCS-1rétegnyi hideg várható

Vágyom a hosszú futásokat. Minimál cipőben ezek megdolgoznak és kihívás elé állítanak. Kicsit hasonlít ahhoz a kihíváshoz amit 2008-ban -terepfutásaim kezdetén- egy százas táv jelentett. Nem a frissítésileg, fizikailag. 

A cipő új, talpbetétet természetesen kivettem. A heti próbálgatások alatt megnyomta a nagylábujjam tövét, ami most érzékeny. A második körre bekészítem az Isziniken használtat, meg a botot. 

Fagybiztos élelmiszerekkel készültem (BHMTCS-n fagyi lett a banánból): Zabszelet, gélek, sőt még 2 szendvics is, amit magas intenzitás mellett képtelen lennék megenni, de mint említettem nem ez a cél. A folyadékkal már nagyobb gondban vagyok. Kísérlet gyanánt sós vizet töltök a tartályba, és bízom benne, hogy az enyhébb napos idő és a fekete táska segíteni fognak.

Szikrázó napsütésben a korábbi hetekhez képest enyhe időben lépek ki a Pikoló ajtaján. Hamar bemelegít a Kőris-hegy szelíd, zömmel futható emelkedője. Az ösvény járt, de ezzel számoltam. Nagy lenne a baj, ha már az OKT sem lenne az. Zsibongnak fejemben a gondolatok, 1-2 órába telik kiüríteni a szemetest, aztán belesüppedek a Bakony látványába. 1-1 pillanat ragad meg emlékeimben, meg 1 jókora esés Kiszépalmánál egy favágó szeme láttára. “Vigyázzon, jeges!” mondja feltápászkodás közben. Magam is úgy vélem -jegyzem meg- aztán leporolom magam és kereket oldok eloldalgok.

Szépalmán idilli a havas Kőris-hegy látványa a legelésző lovakkal. Kissé érthetetlen a kék és sárga sáv rövid látogatása az aszfalttal párhuzamos erdősávban, Jó lenne eldönteni, hogy végig ott viszik, vagy végig az aszfalton. A jelenlegi csak a tévesztés esélyét növeli. Borzavár előtt az aszfalt elhagyásakor van még egy meglehetősen rossz helyre felfestett nyíl, de ne legyünk telhetetlenek, legalább van. 

Leírás híján figyelni és keresni kell az OKT pecséteket igazoláshoz, ezzel általában el is megy pár perc. Zircig aztán nem történik semmi különös. 

Kimegyek pecsétért a vasútállomásra, és irány a Középdunántúli Piros (KDP) a Cuha-völgyében. Sebességem 8-9 közötti, ez a körülményeknek teljesen megfelel. A patak átkeléseknél alaposan lelassítok, ki tudja hol gyenge a jég, meg csúszik is piszkosul. Indulás óta eltelt 3 óra, kezdek megéhezni és megszomjazni, így gyaloglásra váltva bekapok egy szendvicset. A sós víz nem fagyott meg a tartályban, ez örömteli. Azért nem felejtem el visszafújni a csőből a vizet ivás végén. Porva-Cseszneknél beérem Ráspolyt és Vincze Zolit. Maradok pár percet beszélgetni, nem hajt semmi. Jön a völgy szűkebb, érdekesebb, alagutakkal, patakátkelésekkel tarkított szakasza (újabb kutatások szerint Felső-Cuha-szurdok). Jópár éve nem jártam erre, de sok változás nincs, minden a helyén. Akad néhány kiránduló is. 

Vinyén nem tudom mi a hivatalos útvonal, így a jelzést követve a Kőpince-forrás felé kerülve közelítem meg a büfét. Bent Moiwa épp falatozik, letelepszem mellé a Tönkölylángos és tea erejéig. A folyadékhiányt enyhítem egy kólával, aztán a csokit majszolva indulunk útnak. Kicsi beleül a gyomromba az étel, 5-10 percet maradok beszélgetni, csak a piros aszfaltról való letérése előtt kezdek újra kocogni. A Bejáró barlang betérőjét nem találom meg (sokan jártak így). Emlékeim szerint egy keskeny réten jobbról kökényes csalános sövény van, és abban van egy kis ösvény. Jelzés csak ellentétes irányból látható. Feljebb, a Piros kereszt kiágazásánál a Noszlopy-kunyhó romjainál és a Bécsi árok felső végénél készítek az útvonalkövetésem bizonyító felvételeket. 

Hamarosan beérek egy kollégát és együtt mászunk másodjára a Kőris-hegyre. Nem időzök sokat, a keresgéléssel kicsi lassultam, és gyorsan hanyatlik a nap lefelé. Elfogadható tempóban ereszkedek a Odvaskő barlangig. Ott, mivel nem tudom melyik az IVV kód minden fajta kódot feljegyzek és lefényképezek (volt vagy 3-4). Kissé nehézkes lebotorkálni a jeges lépcsőkön, de a Szarvad-árokban megint jól járható az út. 

16:40-kor nyitok be a Pikolóba ismét. 7,5-8-as átlag, megállasokkal, navigálásokkal együtt elmegy (az első kör 56 km/1750m szint). Megeszem az ellátmányt (leves, tészta, tea), iszok egy alkoholmentes sört és bepakolok estére. Ruháim rendben, cipő jó, a nyaksál helyett feldobok egy símaszkot, és felveszek egy polárkesztyűt. Az ivózsákba bekerül fél liter némileg szénsavtalanított kóla (ez volt a hiba!), meg két tartalék lámpa. 

Botjaim társaságában 17:20-kor távozom. Most jön a neheze. Ugyan a puszta adatok alapján csak 46km/1100m szint vár, de a jelzések állapota miatt inkább éjszakai tájékozódási túra várható. 

Naplemente után érezhetően hűl a levegő, de a Tönkölös oldala temperál. Felbattyogok a csúcsig, majd könnyű ügetés Bakonyújvárig. Jó ütemben haladok, csak ismeretlen szakasz lévén többször biztonsági térképezést tartok. Számításaim szerint 11 és éjfél között kényelmesen beérhetek. 

Gerencepusztánál az aszfalton találkozom 3 eltévedt 100-as résztvevővel, Irányba állítom őket, majd pecsételést követően beveszem magam a Bermuda-háromszögbe. Aki nem volt a Bakonyban, az jobb, ha nem itt kezdi az ismerkedést éjjel. A Witt-kilátó felé a pirosról való letérés szépen ki van szalagozva, de egy idő után elvétem őket és iránymenetben vágok fel dózerútra a sűrű szedres-fiataloson át. Első gond rutinból megoldva. Igazolás után a piros háromszögön megint ügyetlenkedem és a hajtűkanyarban eltérülök a dózerúton (a jelzés lemegy a völgybe). Egy idő után gyanús a dolog, de már olyan sokat jöttem, hogy iránymenetben próbálok megy visszatérni a jelzésre. Nem ez volt életem legjobb döntése. Újabb bozótharc következik a szedres-fiatalosban, többször kilátástalannak tűnő helyzetbe keveredve. Végtére is kiérek egy ösvényre, ami már visszavezet a jelre, és a hídpillérhez, de a két ügyetlenkedéssel cirka 45 percet elvesztegettem. Gondoltam iszok és eszek a nagy izgalmakra, de ekkor fedezem fel, hogy a tartályból a széndioxid kinyomta a vizet az ivócsőbe, ami mostanára megfagyott. Kísérlet gyanánt beteszem a csövet a kabát alá, hátha kiolvad, és megbontom a vésztartalék 2 decis ivólevem. Valahol sejtettem, hogy ennyi folyadékból kell lehoznom a második etapot, Az aszályra való tekintettel az evést is felfüggesztettem. 

Némi gépészkedés után elérem Királykaput és a vízválasztón átbukva az egykori kisvasút nyomvonalán ereszkedem. Nappal szép a nyomvonalvezetés, ebből most csak 1-2 töltés és bevágás sejlik fel. Tisztavíz-forrásig könnyű a tájékozódás, ott viszont van gond bőven. Jártam már itt többször, de szerintem még nem sikerült a hivatalos útvonalat eltalálni. Most is elvesztem a jelet és ki tudja mennyi időt vesződök a Fekete-Séd kanyarjai között, mire sokadjára teljesen véletlenül megtalálom a helyes irányt. Gondolatban egyre tolódik a célbajutás ideje. Mátyásgödörnél újabb megpróbáltatás vár, a nyílt részeken nincsenek jelek, így csak a térképre és emlékeimre hagyatkozhatom. a völgyig jó vagyok, aztán egyszer rövidebben, majd egyszer hosszabban kell keresni a jelet. A fél domboldal felderítése után egy új kerítés mentén sikerül kijutni a bermuda háromszögből. Lámpám lemerül, pedig itthon direkt csökkentettem a teljesítményét, de hidegben a 13 óra elméleti üzemidő is felezhető.

A Hajag oldalában újabb tarvágásokat kanyarítottak. Szerencsére itt már van szalagozás, így fájdalommentesen megtalálom Augusztin tanyát. 

Mostanra elég hűvös lett a csillagos ég alatt, felveszek még egy réteg kesztyűt és a sálam, illetve ha lehet nem állok meg, mert gyorsan áthűl a cipőm. Ráktanya után beérek egy sporttársat, aki feladni készül a túrát. Próbálom győzködni, hogy alig 15 van hátra, de hajthatatlan. A sárga szerencsére szintén szalagokkal kiegészített. Jön a kirándulás utolsó megpróbáltatása: A Szentkútnál, ahol már közvilágítás van, hirtelen lefordulunk, még egy körre a Kerteskői-szurdok felé. Tájékozódással nincs gondom, jól ismerem a részt, a Judit forrást is könnyen megtalálom, de az Éliás-hegyről a piros keresztet nem sikerül megtalálni, hiába indulok el a tábla iránymutatása alapján. Az erdőbe érve felismerem a dózerutat, a zöld sávra vezet, némi kerülővel, de bánja a fene. Végül alaposan megkésve 3-ra csörtetek be a célba. Megérdemeltnek tekintem a babgulyást :)

összegzés: Azt kaptam, amit vártam. Kemény téli túrát ahol képesnek kellett lenni az önellátásra és tájékozódásra. Felvéstem a naptáramba

Linkek:
A túra kiírása

Bakonyi Nagymedve túlélőtúra

Pesten még úgy tűnt, a feladat inkább a sár és az eső túlélése lesz. Veszprémben viszont már kitartóan havazik és ez kissé nyugtatólag hat. Talán nem ázunk rommá.

Zircen igazán télies a világ, az utak csúsznak az alsó vizes rétegtől, csak óvatosan lehet Lókútig elvergődni.

Gyors nevezés után 20 perces csúszással egy maroknyi ember vág neki, ki-ki a maga távjának. Annáékkal egyből az élre állunk, lendületesen tempózunk Eplény felé. Térkép szerint a valaha volt Lókút vmh. felé a kék kerékpáros jelzés vezet. Lehet volt idő mikor bringával is járható volt az út, most inkább csak az életkedvet venné el.

A rajt pillanata (fotó: Őrsi Bálint)

Búcsúzunk Lókúttól (fotó: Őrsi Bálint)

Eplényben a Mókus falatozóig a 82-es mellett kell gyalogolni. Azért szurkolunk, hogy az autósok ne húzódjanak beljebb kikerülésünkkor, mert úgy teljesen beterítenek hókasával. A ponton finom rétes és tea az ellátmány. Kényelmesen fogyasztunk. Ez számomra szokatlan, futva nem sokat időzök 1-1 ponton.

Annáékkal elválnak útjaink: ők mennek jelzetlenen Olaszfalunak (arra rövidebb), mi jobbára a piroson (hosszabb, de járt). A sípályát alternatív úton, a Pintér-hegy kihagyásával érjük el. Gyorsan szaladnak a kilométerek, rengeteg megbeszélnivalónk akad. Tavaly egy közös túránk sem volt Bálinttal…

Alsóperéig követjük két túrázó nyomát. Reggel már láttunk őket leszállni a vonatról Eplénynél. A kilátás jelképes, marad a hó puszta élvezete.

Valahol az Eplényi sípálya közelében (fotó: Őrsi Bálint)

Eplény, Sípálya (fotó: Őrsi Bálint)

Elérve a vadászházakat, Bakonynána felé fordulunk aszfalton. Bejön a számításunk, szépen el van takarítva az út, gyorsan lehet haladni. Feltételezve, hogy Annáék némi előny reményében meghajtják ezt a szakaszt, mi sem vagyunk restek belekocogni a lejtőkbe. Ez igazából Bálintnak kihívás, de annyira bejön a dolog, hogy végig így haladunk.

A buszokból jelentősen felülreprezentált Bakonynánán még ottérjük a “konkurens” csapatot. Épp csak belefértünk a szintidőbe…

Némi zsíroskenyér és tea társaságában felmérjük merre tovább. 

Dudarig más alternatíva híján aszfaltozunk. A település határában már majdnem felzárkózunk a borzokra, de az elágazásban más irányt választanak. Tévesen azt feltételezzük, hogy Bakonyoszlopon át mennek Csesznekig aszfalton. Mi a piros sávra térünk rá és szűz hóban taposunk az Ördög-árok bejáratáig. Út közben megszabadítok néhány fenyőt egy maréknyi száraz kéregpikkelytől és gyantától. Jól jön majd a célban tűzgyújtásnál. 

Az Ördög-árkot tápláló patak erősen meg van duzzadva én vizes lábbal kelek át, Bálint bevállal egy csúszósnak tűnő keresztbe fektetetett fatörzset. Megússza. Szárazon. Tovább a zöldön Gézaháza felé, majd az éles balkanyarban toronyiránt átvágás a piros kereszt felé, a Bakonyi Mikulás emlékmozgalom jegyében. Töbör-hegyen a mélyedéseket elfedi a hó. Meglepetésünkre a piros sáv frissen járt, kényelmesen letaposott. Hamarosan már Cseszneken az Erzsébet vendégház ajtaján kopogtatunk. Épp szintidőben érkezve vagyunk elsők.

Nagyjából féltávnál járunk, ideje ebédelni. Finom bablevest falatozunk kenyérrel, némi pogácsával és kaláccsal, nomeg az elmaradhatatlan teával. Már a végén járunk mikor befutnak a Borzok. Kiderül, hogy aszfalt helyett egy tekergős dózerutat választottak.

Lépünk tovább, következő célpontunk Szépalma. Nagy alternatívák nincsenek Porva-Csesznekig vagy egy hosszú dózeren, vagy a sárga sávon megyünk. A járatlan és benőtt sárgát választjuk. Helyenként akadályozott a haladás, de nem tragikus. Hasonlítgatjuk a túrát a megboldogult 2x2 néha 5-höz. Természetesen a Bakony jobban fekszik helyismeretem miatt.

Megáradt patak az Ördög-árok kapujában (fotó: Őrsi Bálint)

Csesznek, Kőmosó-szurdok, Török-fürdő (fotó: Őrsi Bálint)

A vasút túloldalán rátérünk a Borzavárra vezető dózerre. Itt épp az a célszerűbb, mint a jelzés. Eleinte jól lehet haladni a terepjáró nyomba, de később csúszóssá és göröngyössé válik. Kint a mezőn a hófúvástól helyenként az út sem látszik. Kellemeten a szél, jó végre leereszkedni a faluba. 

A folyamatosan takarított szépalmai bekötő éles ellentétben áll a közúttal. A traktoristák elvinnének, de nem Kispistázunk. A hosszabban belátható részeken hátratekintünk, de a Borzok sehol, Szürkületre (szintidőre) érünk a szállodába, ahol forró teával, kiváló pogácsával és kedves szavakkal várnak minket. Rövid térképezés után eldöntjük, hogy a 3 alternatíva közül az arany középutat választjuk: Halomány-tető, Néma-kút, Zoltay-forrás érintésével megyünk Pénzesgyőr felé (ezt az útvonalat ismerjük is). 

Még lámpa nélkül indulunk útnak, a grófi sírok felé. Viszonylag mély a hó a piros keresztig, onnan viszont traktorok taposták. Elmellőzzük kedvenc erdei ismert-terjesztő táblámat, mely a Porvai 14-es számú erdőrészlet történetét mutatja be, aztán Pálihálás előtt jobbra fordulunk a jelzetlen dózerúton. Ennek a végén van egy rakodó, onnan alig 1km iránymenetben a Zoltay-forrás. 

Bálint iránytűje kicsit bizonytalanul áll be, de a térkép alapján magabiztosak vagyunk. A kis völgyet követve hamarosan megvan a forrás is. Az már csak hab a tortán, hogy a zöld sáv kijárt. Fene gondolta volna, mindig olyan elhanyagoltnak tűnik, a jelzések sincsenek jó állapotban.

Kiérünk a Pénzesgyőr feletti mezőre. Míg Bálint áttekint néhány folyóiratot, addig én gyűjtök száraz gyújtóst. A faluban minden csendes, csak egy szembe jövő öreg figyelmeztet minket, hogy a többiek már rég elmentek. Igyekszünk utolérni őket! Jön a legrizikósabb rész, a piros kereszt Ráktanyáig. A gerincig gyakorlatilag nincs jelzés, mert az ösvény rétek láncolatán halad át. Reménykedtünk benne, hogy csak elment erre néhány túrázó és majd követjük a nyomot. Szerencsénk van, csak a hófúvásos részeken kell figyelni. Hátra tekintve egy alkalommal fényeket fedezünk fel magunk mögött. A Borzoknak ennyire bejött a Som-hegy oldalában vezető út? Rákapcsolunk, nehogy vérszemet kapjanak. Épp a tanyánál utolérünk egy rövidtávos csapatot. Elég elgyötörtnek tűnnek. Átkutatunk két házat, de a bóját nem leljük, csak egy madzag véget. Készítünk egy képet, aztán megyünk tovább. Eszünkbe sem jut Viktort felhívni, pedig akkor kiderült volna, hogy egy harmadik háznál van a pont…

Sietünk lefelé a piros négyzeten Hárskút felé. Erre még nem volt dolgom, de a tájékozódással nincs gond, megint vezetnek a nyomok, ha már sok jelzés nincs. A nyílt részeken már egészen kellemetlen a szél, de szép alakzatokat épít és érdekes, ahogy kavarja a havat. 

Lassacskán Feltűnnek Hárskút fényei. Mögöttünk a nyílt részen sem látszik lámpafény. Hová lettek a Pénzesgyőr határában feltűnő fények tulajdonosai? A falu csendes, alig találkozunk 1-2 emberrel. Felkaptatunk a nyeregbe, innen már csak egy hosszú lejtő a cél. Csak jeges. Jobbára a padkát választjuk, szerencsésen megússzuk néhány csúszkálással. 21:05-kor érünk Viktorékhoz, de még hátra van a tűzgyújtás. az udvarban kiválasztunk egy szélcsendes helyet a kőfal tövében. Előszedjük a gyújtóst, meg Bálint Kandalló gyújtóját. Nehezen akar lángra kapni a holmi, nyirkos minden, a hó is hullik. Míg Bálint védi a gyenge tüzet, én a közelből hozok vastagabb ágakat, és a kidobott karácsonyfa egy részét is recikláljuk. Nagyjából 10 perc és némi nyektetés után stabilizálódik a tűz, vége a túrának. Ha más nem találja meg a Ráktanyai bóját, vagy nem gyújt tüzet, akkor majdnem elsőnek érezhetjük magunkat.

Begyulladt a tűz (fotó: Őrsi Bálint)

Bemegyünk a házba és élvezzük a meleget, a levest, meg a zuhanyzást. A Borzok 8 perccel szintidő előtt érkeznek a Ráktanyai bólyával “zsebükben” de a tűzzel nem boldogulnak. Később befut még egy hosszútávos és egy eltévedt csapat, de őket már nem motiválja a tűzgyújtás.

Mért adatok:

Táv: 72,79 km 

Szint: 1444 m D+

Linkek:

A túra kiírása TTT-n

A túra facebook oldala

Bakonyi Barangolás 70 2014.

Júliusi Zugspitz óta az első teljesítménytúrám. Szeptemberig futócipő helyett a cementeszsákot nyektettem. Most, hogy egy hónapja újra edzek és a szintek már nem futópadon, hanem a Budai-hegyekben gyűlnek, kíváncsi voltam mennyire sikerült visszanyerni formámat. A Bakonyi Barangolás -a mellett, hogy az egyik kedvenc túrám- a korábbi évek időeredményeivel jó viszonyítási alap. Zárójeles idők: (2014-es adatok/2013-as adatok)

Bálinttal jót alszunk az Eplényi állomás üzemanyag átfejtőjének támfalánál. Szemben kissé giccses poszter: telihold, és a hegyek. Hajnalban korán kelünk. Fél hat felé ott ülnük a zirci vasúti váróban. Két hajléktalan horkol mellettünk, aláfestésül a forgalmista szájharmónikája szól a fal túloldaláról. Nem sokkal hat után már az új helyre költözött rajtban vagyunk. Jó lett volna még aludni keveset…

Bálint hamarosan elindul, nem tudja milyen tempót tud a múlt heti 250-es túrája után, de a hatos buszt el kellene érni. Én szokás szerint várok, de nem kell unatkoznom, ismerősökkel beszélgetve jól telik az idő. 

8:25-kor nagyjából egy órával Tinca után rajtolok. Enyhe az idő, már most is bőven elég egy póló és egy rövidnadrág. 27 fokot ígértek, borítékolom a magas folyadék fogyasztást. Szentkútig tart a bemelegítés. Felfelé is kocogok, bár kicsit túlzó a tempó. Nem illene 144-es pulzus fölé mennem. Többször szólok magamra, de nem tudok lehiggadni, pedig ezzel a korai elfáradást kockáztatom. 

Aszfaltos cipőm nyelve már itt nyomja a lábfejem, de nem ez az egyetlen baja. A talpán eleve szerény volt a bordázat, ami mára nagyjából eltűnt. Csúszkál is veszettül. 

Zöldön lefelé jobb lábbal rálépek egy avar alatt megbúvó ágra. A felemelkedő vége beleakad bal cipőmbe úgy, hogy nem tudom kiszabadítani azt. Repülés közben már keresem a helyet, hogy hová lenne kellemesebb becsapódni és mivel. Végül bal térddel, könyökkel, és tenyérrel tompítok, látványos földes horzsolást kerekítve rájuk. A pontozóbírók 6.9-et adtak rá, még gyakorolni kell kicsit. Fájnak a sebek, csak nem érdekel. Izom, ízület, csont nem sérült. Persze ettől fogva automatikusan visszaveszek a lejtők dinamikájából. 

Gugyorban tisztességes mennyiségű víz folyik, de máshol is látszik a bőséges szeptemberi csapadék hatása. Sár is több van mint tavaly, de az utak minősége csak árnyalatnyival rosszabb a tavalyinál.

Nagyjából a tavalyi idővel pecsételek (0:25/0:31), aztán magamhoz ragadom Rogert az ostyaszeletet és húzok is.

A zöld háromszög mentén megritkították a gyertyánost, és a gépek nyomában elveszik a kijárt ösvény. Nem veszek észre egy balos törést, csak az árokban eszmélek rá, hogy rossz az irány, hiszen végig jobbról kell lennie. 

Kezdődik egy hosszú kellemes szakasz. Nagy szintek nincsenek, van viszont széles panoráma, kaszálókkal és erdőkkel tarkított táj. Egyszerűen jó újra itt lenni. Pulzusom persze még mindig magas… 

Már szinte büszke vagyok, hogy nem néztem be a jelzést, és a technikás részeken sem lassultam be, mikor Zircen simán túlfutok a kék sávon. Hát ez egy igen gagyi tévedés volt részemtől. Pintér-erdei pontnál (1:36/1:47) betermelek egy csomó folyadékot, érzem, hogy szükség lesz rá. Eszek egy kis Korpovit kekszet is, ne lötyögjön odalent. Kb. Mostanra sikerült visszavenni normál értékre a pulzust. 

Borzaváron érem be Ferit. Váltunk pár szót, panaszkodik, hogy nehezet evett és most nyom a hasa. Igaz ami igaz, enyém sem valami jó, tegnap én is túlzásba estem. 

Átkaristolok Szépalmára (2:21/2:32). A pára már felszállt, a Kőris-hegy pedig idén inkább rozsdabarna, mint sárga. Pecsét mellé begyűjtök egy almát és mindjárt el is majszolom, hátha kicsit beindítja a gyomrom. Hát beindította, mert innentől kezdve hol jobban, hol kevésbé de feszített. Jobb lett volna darabokban megenni, de ez futva kivitelezhetetlen. 

A sárgán betérve egy susnyás részre elveszem a jelet. Nem esek kétségbe, úgy 100 méterre látom a dózert amin menni kell, toronyiránt átvágok. 

Most már tényleg nagyon nyomja a cipőnyelv a lábam. Átfűzöm a cipőfűzőt, és ha nem is múlik el a fájdalom, de legalább nem romlik tovább. 

Száraz-Gerence völgyében nagy meglepetésemre helyenként vizet látni, ilyen sem fordul elő gyakran, főleg ősszel nem. Tekeres kúti árok bejárata (2:38/2:48). Felkocogok a bokrok közé bújt halomsírok mellett, aztán rá a zöld sávnak álcázott rizsföldre. Automatikusan letérek a Bödön-kúthoz, de nem kellett volna, mert a pont kiköltözött az aszfaltos út elágazójába. Úgy 5 perc, és az erdő alapos feltérképezése bánja a dolgot, így nagyjából a tavalyi időmmel érkezek meg (2:58/3:04). 

Feltöltöm a tartályt, eszek egy kenyeret, aztán irány a csúcs. A torony előtti meredély kivételével mindent kikocogok. Az izzadság kezdi csípni a szemem. Fölfelé érzésre gyorsabban megy, mint tavaly (3:20/3:31), de sok jelentősége nincs, mert lefelé lassultam az eséstől, meg a cipőtől. A Márvány-völgy idén is elég gané, utána viszont jót tempózok a kék és a zöld találkozásáig (3:44/3:56). Nagy a sár a kereszteződésben, egyik lépésnél ott is hagyom a bal cipőmet. Visszamegyek érte, hátha szükség lesz rá.

Bakonybél határában találkozom Bálinttal. Ahhoz képest, hogy leszedálta magát múlt héten nem jön lassabban mint tavaly. Maradok pár percre, közben elintézve a pisilést is. Idén a jó úton vágok át a falun és megállapítom, hogy a tavalyi tévedés nem volt sem hosszabb, sem lassabb. Hideg-völgyig simán felkocogok (4:15/4:28). Persze lassúnak érzem magam, a széles út és a sunyi emelkedő miatt, de a pulzusmérő figyelmeztet. 

Betérve a völgybe helyenként már belesétálok, nehogy tovább romoljon hasam állapota. Jól esnek az árnyékos részek, kicsit lehűlök. Nyílt részeken már-már tartok a napszúrástól. Ez azért októberben kissé furán venné ki magát. Próbaképp kihagyok egy evést és egész órában is csak kevés Korpovitot dobok be. Bal lábam fájdalma miatt továbbra is csak óvatosan tudok elrugaszkodni. Kissé elkedvetlenítenek a technikai zűrök, tavalyról egy könnyed suhanás élménye maradt meg, most meg küszködöm. A nehézségek ellenére biztató, hogy a pulzus nem esett le. Ebben szerepe lehet a múlt heti 60-as futásnak is, odáig már kitoltam a határt. 

Vaskapunál (4:46/4:58) ismét jókora pusztítást végzek a folyadék-készletekben, meg a pogácsát is bedobom. Annak érdekében, hogy ne sodródjak bele egy mentális válságba, lekapcsolok minden nem a futással kapcsolatos agyi funkciót. Witt-kilátó (5:17/5:25). Gerence-pusztáig elég jól összeszedem magam, sőt a susnyás részek kifejezetten jól mennek (5:39/5:51). 

Újabb folyadék inputtal vágok neki a Kőris-hegynek. Tavaly itt bolondult meg az órám, kénytelen voltam érzésre menni. Most ügyelek, hogy ne verjem szét magam, bár igazából mindegy, mert ez az utolsó emelkedő. Az aszfaltos út felénél találkozom Tincával, kb. negyed óra a hátrányom. Akkor azért nem megy neki olyan rosszul, mint mesélte. 

A kilátónál kényelmesen begyűjtöm az utolsó pecsétet és pár pohár innivalót. Időm mintha pár perccel jobb lenne, mint tavaly (6:31/6:39), de akkor lefelé nagyot döngettem, erre idén esély sincs. Fejben betervezek egy hasonló időt, de azért megyek legjobb tudásom szerint, és nekem van igazam, mert a falu határában már látszik, hogy mindenképp javítok. Végül 7:07-el érek célba, ez 8 perc javítás tavalyhoz képest, és 2 perccel jobb a régi, -érzésre jóval könnyebb- útvonalon elért legjobbomhoz képest. 

Nagyon feldobott az eredmény, mert míg tavaly minden ideálisan alakult, az idén több kisebb bosszantó probléma nehezítette a napot. Pulzusom nagyon hasonló lett és fáradtabb sem voltam a célban.

Adatok saját mérés szerint:

táv: 68,07 km

szint: 1875 m

Linkek:

Ösvénytaposók Baráti Társaság honlapja

Túra kiírása TTT-n

További beszámolók a TTT-n

Bakonyi Barangolás 70 2013.

Bakonyi Barangolás 70 2013. nagyobb térképen való megjelenítései

 Hogyan eshet ilyen intenzíven az eső, mikor fölöttünk foltokban kék az ég? A választ nem várjuk meg, inkább nevezünk és várok míg eláll. Szöszmötölés közben Feri is megérkezik, együtt indulunk 8:20-kor. Előttünk Fridi és Athosz úgy negyed órával. Ha jól megy, talán utol is érhetem őket. Kilépve a kapun már süt a nap, száll fel a pára a hegyekről. Igazi őszi a hangulat. A múlt heti csípős idő alaposan kiszínezte a leveleket.

Átlagos gyakorlásnak szánom a mai napot. Cél a koncentrált, tudatos futás, helyes technikával, minél tovább. Ennek szellemében a Szentkút melletti emelkedőbe mindjárt bele is gyalogolok. Még nem melegedtem be kellőképp, csak fölöslegesen savasodna a lábam, ahogy tavaly. Agyamat valami leárnyékolhatja. Számtalanszor járt helyeken bizonytalandok el és megyek túl jelzés letéréseken az előttem járókat követve, vagy csak magam elé bambulva. 

Csúcs-hegynél idilli a hangulat. Fény-nyalábok világítják meg a gomolygó párát, a földön és a fákon sárga-vörös lomb. Unokanővérem két nagyobbik kisgyerekére gondolok, kiket apukájuk ma hoz első teljesítménytúrájukra. Ha az időjáráson múlik biztosan szép emlékekkel térnek haza.

Hamarosan leérünk a Gyugyorba. Az eső és a valami moszatféle miatt csúszósak a kövek, jobb óvatosan haladni, ahogy a később a többi köves-meredek részen is. A sár egyébként nem jelentős. Pecsétre várva megbeszéljük Ferivel, hogy innen ki-ki megy a maga tempójában. Neki az enyém merénylet lenne. 

Üzemmeleg a rendszer, beállok az ilyenkor megszokott pulzustartományomra. Élvezetes így pólóban és rövidnadrágban. Nem gondoltam volna, hogy idén még ilyenben lesz részem. Tellnek a kilométerek, de pár hiba becsúszik a tájékozódásba, Mikor 10 percen belül harmadszor előzök meg egy kutyás párt megígérem nekik, hogy több ilyen már nem lesz.

Zirc külvárosa csendes, szemben a központtal, ahol zajlik a szombati bevásárlás. Gyorsan átvágok a Pintér-hegyen, aztán Borzaváron is. Könnyűek a lépteim. 

Évről-évre ugyanazok a hegyeket, ugyanazok a kilátásokat várnak a túrán mégsem tudom megunni. A Szépalma fölötti látványt sem. Kőris-hegy várj mindjárt jövök! Idén még meg sem másztalak..

A százhalom sírmezőnél pár éve megritkították az erdőt azóta nem látszanak a tumulusok. Pedig milyen megkapó látvány volt, a számtalan kis halmocska az öreg bükkös árnyékában. Ilyenkor mindig megérintett a történelem szele. Milyen keveset tudunk azokról akik ezeket az emlékeket állították!

Bödön-kút felé a zöld jelzés továbbra sincs jó állapotban, igen hosszú és keskeny rizsföldet helyeztek el az út helyén. Mint a Zempléni piros sávon a Rákóczi-fa után. Talán csak egyszer, a tavalyi száraz nyár után nem láttam itt vizet.

A frissítőponthoz épp 10-es átlaggal érek. Úgy öt perc megy el tartály töltögetéssel, izó bekeveréssel, beszélgetéssel. Fél szelet üres sós kenyérrel a kezemben indulok tovább. A Kőris-hegy első mászása rövidebb, de meredekebb. Ahol tehetem belekocogok. A vártnál hamarabb érem el a csúcsot. Lefelé a kék barlang jelet nem kedvelem különösebben. Meglehetősen meredek és morzsalékos a lejtő, én meg nem merem ereszteni neki, a Mátra 115-ön is pórul jártam. Az aszfaltra már újra lehet csapatni. 

Visszaérek a zöld sávhoz. Épp Feri jön szembe. Nem fest valami jól, panaszkodík, hogy eddig minden kijött belőle. Jobbulást kívánva a Barátok útján Bakonybél felé kanyarodok. A zöld kereszten érem be Bálintot és Tincát. Én lassítok, ők gyorsítanak, pár percet maradok velük beszélgetni, régen találkoztunk. A Száraz Gerence-vögy aszfaltján búcsúzok, a célban folytatjuk. A falu szélén intek Attilának és kollégáinak, majd sikeresen benézve a jelzés letérését kis kerülővel térek rá az erdészeti útra. Egész meredek, de futható. A Hideg-völgyben viszont már bele-bele kell gyalogolni. Vörösföld tájsebétől újra a gyors haladásé a főszerep. Királykapunál a pontőrök mondják, hogy első vagyok. De akkor hová lettek Fridmannék? Dimenziókapuba léptek? 

Öreg-Kecskeakol-árokig helyenként az egykori kisvasút nyomvonalán vezet a piros sáv. A letérés eltéveszthetetlen, a régi híd maradványánál kell jobbra fordulni. 

Jól futható egyenletes meredekségű emelkedő vezet a Witt kilátóhelyig, ahonnan kellemes panoráma nyílik a Gerence-völgyre. Visszatérek az piros sávra és helyenként jókora susnyáson átvágva ereszkedem tovább. Örömteli, hogy újrafestették a jelzéseket ezen a szakaszon. 

Gerencepusztánál nagy a nyüzsgés, kirándulók, gyerekzsivaly, gumikerekes kisvonat, stb. 

Felsétálok a lépcsőkön az Odvas-kőig, majd a barlang fölött újra futásra váltok. Pulzusmérőm megbolondul, nem ad jelet, így érzésre megyek. Jól megy az emelkedő, talán kétszer kell röviden belegyalogolni. Az aszfalton gondolkodom egy újabb sétán, de meglátom az utolsó hajtűkanyart, akkor meg már minek. 

Megkapom utolsó pecsétemet, és kicsit beszélgetek a pontőrrel. Gyakorlatilag csak le kell ereszkedni a célig. Lehet futni bátran, kivéve az aszfalt egyik hurkának levágásánál, ott jobb az óvatosság. Megyek is becsülettel. Sok kirándulót hagyok el, legtöbbjükkel már találkoztam ma. Az iskolába 7:15-el csörtetek be. Edzésnek remek. A kellemes fáradtság megvan, de maradt tartalék.

Linkek:

Ösvénytaposók Baráti Társaság honlapja

Túra kiírása TTT-n

További beszámolók a TTT-n