A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Montenegró. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Montenegró. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 8., szerda

Balkán bicajtúra 2010.07.30. péntek 17. nap

Balkán bicajtúra. Tizenhatodik nap

Halál a tehenekre!


Kotor-Mala Mikulici nagyobb térképen való megjelenítése


Derékaljam egy papírlap vastagságával vetekszik, kissé nyomtak is a kavicsok éjjel, Más baj nem volt. A szemközti tivati repülőtéren már korán megindul a forgalom.

Szálláshelyünk a kőbányában (Fotó: Őrsi Bálint)

Ma viszonylag laza napnak nézünk elébe, végigtekerünk a tengerparton Barig, onnan meg fel a Rumija alá. Az utolsó 10 km-en lesz 800m szint, meg még, amit a part mentén hullámzik az út. Már napfelkeltekor sem fázunk, de a tenger közelsége miatt a meleg jobban elviselhető. 
Szokásos időben útnak indulunk, hamarosan a tengerparti főútra kanyarodunk. Nagy a reggeli forgalom, de nem érezzük veszélyben magunkat. Többször megállunk fényképezni, tengerparti képeink még nincsenek, igyekszünk pótolni a hiányt.

Tengerpart az útról (Fotó: Pap Gábor)
Első megálló az útikönyvek által felmagasztalt Budva. Ez a montenegrói tengerpart egyik súlypontja. Kis öbölben hegyekkel körülölelve fekszik, óvárosa pedig egy tenyérnyi félszigeten a tengerparton. Mások is olvashatták az útikalauzt, nagy a zsúfoltság, nem csak emberek és autók tekintetében, a házak is egymás hegyére-hátára épültek. A parton az egyik fizetős parkolónál az őr mellé lezárjuk a bringákat, és megnézzük az óvárost. Ez is szépen rendbe van rakva, de a modern cégéreket, és a falra kirakott klímaberendezéseket valahogy nem tudom megszokni.

Budva óváros (Fotó: Pap Gábor)

Budva óváros (Fotó: Pap Gábor)

Budva óváros (Fotó: Pap Gábor)
Még csak ébredeznek az emberek az éjszakai buli után, a boltosok is takarítanak, jól lehet fényképezni. A mellékhelység drága lehet, minden kicsit takart zugban ammóniaszag csapja meg orrunkat. Találkozunk az egyik legviccesebb vállalkozóval, aki távcsövet ad bérbe a várfalnál. Hogy a puszta tengeren milyen látnivaló van, azt nem tudom. Visszafelé elsétálunk a kikötő mellett, az irodaház méretű jachtok árnyékában.

Kikötő az óváros mellett (Fotó: Pap Gábor)

Kikötő az óváros mellett (Fotó: Pap Gábor)
Elég a fényből és csillogásból, jöjjön a tengerpart! A parkoló őr nem tud ingyenes strandról, a legolcsóbb 5 euró. Aha, én is ezt mondanám, ha a tengerpartból élnék, de ha ez igaz, akkor nem fürdök. 20 percre szeretnék belemenni a vízbe, nem kellenek fölösleges szolgáltatások, úgy mint napernyő, nyugágy stb. Na majd keresünk mi ingyeneset, a helyiek is csak fürödnek valahol! A boltok árai szerencsére nincsenek elszállva. 
Tekerünk tovább a forgalmas tengerparti úton. Elég széles és van kapaszkodó sáv is, így nem érezzük magunkat elütendő tárgynak. Svati Stefanig feltűnően sok, tengerparti sziklaszirtre épített ízléstelen apartmannal találkozunk. Részt kellene vennem valami esztétikai „kurzuson”, hogy szépnek láthassam ezeket az épületeket.

Zsúfolt tengerpart (Fotó: Pap Gábor)

Az egyik lejtő alján partizán kempingre leszek figyelmes a parton. Lemegyünk, és bár a köves, de nekünk tökéletesen megfelel. Életemben először fürdök az Adriában. Büszkén elmondhatom, hogy eddigi életemben két tengernél jártam, összesen két alkalommal, mindkétszer kerékpárral.

Kalóz fürdőhelyen (Fotó: Pap Gábor)
Felfrissülést követően Sveti Stefan piciny szigetéhez teszünk egy kis kitérőt, pár fénykép kedvéért. Régen halászfalu volt a szigeten, de az 1950-es években, miután utolsó lakója is elhagyta, luxushotellé alakították. A környék is igen felkapott, sok villa épült a Titói időktől kezdve. A környék tényleg szép, a fények jók, a biztonságiak meg mogorvák. Nem számít.

Sveti Stefan (Fotó: Pap Gábor)
Utunk elhagyja a tengerpart legzsúfoltabb szakaszát, sőt, egy időre a tengerpartot is, csak Sutomorenál térünk vissza, ahol a vasút is mellénk szegődig. Burek társaságában benézünk az állomásra, és ebédelünk, majd megyünk tovább Barba. Ingyenes partszakasz van erre is, hegymászás után, hazautazás előtt még lehet fürödni. 
Bar városa még az útikönyvek szerint sem túl érdekes. Ezt csak megerősíteni tudom, itt a vasút a teherkikötő, és az olajraktárak a fő bevételi forrás. Csak vásárlás és pénzváltás erejéig maradunk, aztán jön a nap feladata, fölmászni a Rumija alá. Nem gyenge, még a korábbi mászások fényében sem, de várakozásainkkal ellentétben szinte végig aszfaltos. Először találkozunk a túra során olajfa ligetekkel.

Mali Mikulići felé (Fotó: Őrsi Bálint)

Meredek emelkedő vezetett a hegy alá (Fotó: Őrsi Bálint)
Fent már inkább a mediterrán cserjés-bozótos uralkodik, de egy legelő kinézetű viszonylag sík terület sátrazásra alkalmasnak találunk az út mellet. A kilátás sem utolsó a Rumija tömbjére.

Rumija-hegység főgerince (Fotó: Pap Gábor)

Épp arra jár két pásztor, akiktől engedélyt kérünk a sátrazásra. Maradnak kicsit beszélgetni is, mi pedig megkínáljuk őket Rakival. Búcsúzás után sátrat verünk, a zöld pólómat kirakom egy közeli kőre száradni, mi meg beülünk levest főzni.

Letáboroztunk a legelő szélén. Utolsó kép a pólómról (Fotó: Pap Gábor)

Miközben fogom a palackot, hogy ne dőljön el, hirtelen szuszogásra figyelünk fel, és arra, hogy mozog a sátor oldala. Egy bika szaglászta. Járkál körbe, aztán megjelenik egy másik. Majd még kettő. Nagyot néztünk, nem tudtuk mit csináljunk. Csak a sátrat, és a pólót ne bántsák. Bálint nem mer kimenni összeszedni a cuccot. Épp elmesélem, hogyan szedtek szét ismerősömnél a kacsák egy műanyag vödröt, csak mert zöld volt, amikor krákogásra leszünk figyelmesek. Bálint egy szál kisgatyában késsel a kezében megy rendet teremteni. Az ostoba tehene, hát nem megette a pólómat! Épp akkor kérődzte föl! Bálint kirakott nadrágját is megkóstolták, de ahhoz hozzá lehet nyúlni kézzel, a pólómat, viszont csak boton meri bemutatni. Csupa nyál. Na szép, kuka! Visszatérnek a pásztorok, Bálint pedig nevetve meséli nekik mi volt, találomra rámutatva az egyik tehénre. A pásztorok erre jól megdobálják azt kővel. És elhajtják őket messzire. Ezt hívják kollektív büntetésnek. Még jó, hogy a sátor egyben maradt…

További képek
Budváról a Wikipedián (angol)
Sveti Stefanról a Wikipedián (angol)
Barról a Wikipedián (angol)
Rumijáról a Wikipedián (angol)
Balkán bicajtúra. Tizennyolcadik nap

2010. december 7., kedd

Balkán bicajtúra 2010.07.29. csütörtök 16. nap


Várva (?) várt tengerpart 

Rijeka Crnojevica-Kotor nagyobb térképen való megjelenítése

Végre ismét tiszta egű napfényes reggelre ébredünk.

Reggel a híd tövében (Fotó: Őrsi Bálint)
Gyomrom továbbra is kínlódik, erre már beveszek egy hasfogót, de sokat nem segít. Gyengébb sokkal nem vagyok, és kívánom az ételt, ez mindenképp jó jel. Indításként megnézzük a régebbi hidat, a szépen rendbetett központban. A házak némelyike még lerobbant, és a golyónyomokat sem egészen értem, de bíztató a fejlődés.

Rijeka Crnejoviće (Fotó: Pap Gábor)

Öreg híd (Fotó: Pap Gábor)

Szépen felújított központ (Fotó: Őrsi Bálint)
Ma nem lesz hiány szintben, olyan 25 méterrel vagyunk a tengerszint fölött, és feltekerünk a Lovcenre, ami olyan 1600. Első körben az egykori fővárosig, Cetinjéig megyünk, 20 km 600m szint. Eleinte jó minőségű a mellékút, majd a jelenlegi főút alatt 20-50 méterrel egy elhanyagoltra váltunk. A főút minden bizonnyal itt ment valaha, de ma már másik nyomvonalon halad, így erre nem költenek. Ez látszik is állapotán. Nekünk tökéletesen megfelel, legalább nincsen forgalom. A hegy oldalából szép kilátás nyílik a környező vidékre, az emelkedő pedig kellemesen egyenletes.

Völgyben meghúzódó falu Cetinje felé (Fotó: Pap Gábor)
Két és fél óra alatt elérjük a Locvcen árnyékában kis medencében meghúzódó 25000-es várost, melynek fő látványosságát a múlt századfordulón épült követségi épületek adják. Szétnézünk, és tízóraizunk a belváros szélén. Már elég sok a turista, de még nem zavaró. 
Cetinje háttérben a Lovcen csúcsa(Fotó: Pap Gábor)

Régi épületek Cetinjében (Fotó: Őrsi Bálint)

Sétálóutca (Fotó: Pap Gábor)
Vesszünk még a Lovćenre sárgadinnyét, és nekivágunk a második, nehezebb 20 km-nek. Ebben már 1000m szint van, de nem egyenletesen. Állapotom többszöri kényszerszünetet követel, ez némileg lassít minket. Az egyik ilyen alkalommal sikerül elhagyni napszemüvegem. Ami viszont jobban bosszant, az a Nemzeti Park belépti díj. Nem az összeg, hanem a miért. Semmilyen szolgáltatást nem kaptam. Pihenőhely, WC nem volt kiépítve, a Mauzóleumért újra fizetni kellett, a táj pedig semmivel sem volt kiemelkedőbb, mint 5 km-el ezelőtt. Kezdődik a tengerparti lehúzósdi. 

Útban a Lovcenre (Fotó: Pap Gábor)

A Nemzeti Parkban a hegyi és a tengerparti növényvilág keveredik (Fotó: Pap Gábor)

Út a Jezerski vrh-re (Fotó: Pap Gábor)
Elnézést kérek az elmúlt néhány mondat hangvételért, de a tengerparthoz közeledve egyre erősödik az a miliő, amit utálok a mai tömegturizmusban. 
De, ha már itt tartok, akkor leírom mi a gondom az egésszel: 
Bennem lehet a hiba, de nem szeretek olyanért fizetni, amit nem tartok jogosnak pl. kilátásért, tengerpartért, egy vízesésért, egy nemzeti parkba belépésért. Azt még jobban utálom, ha valamilyen mondvacsinált szolgáltatást is csapnak a belépti díjhoz, amire semmi szükségem, de jó ok, hogy dupla árat kérjenek. Had döntsem el, hogy kell-e nekem pl. a tengerparton napozóágy, napernyő, vagy csak simán a fövenyen akarok feküdni. Nem vagyok zsugori, a Szlovák paradicsomban a szurdokok mintaszerűen karbantartott útjai, tájékoztató táblái és jó jelzettsége indokolták a belépti díjat, ki is fizettem. De amikor pl. Prágában az aranyművesek utcácskájába, vagy a régi zsidó temetőbe csak a belépti díj 1500 Ft lett volna egyenként, az már vérlázító. 
A másik gondom, hogy nem értem az embereket. Többségük egész évben arra készül, hogy a tengerpartra megy nyaralni, de azon kívül, hogy szerez szállást, gyakorlatilag nem készül semmit, legfeljebb pár nappal indulás előtt döbben rá, hogy a fényképezőgép régi, kell új ruha, stb. Ilyenkor már kapkod és bármi jó, ami elérhető azonnal. 
Leérve partra fürdenek 3 napot, aztán annyira lesülnek, hogy nem tudnak fürdőruhába kimenni. Ilyenkor jön a szálláson döglés, vagy felkerekednek, és jobb híján (mivel nem nézett utána semminek) elmegy a helyi tourinform irodába, ahol kap pár egynapos kirándulási ajánlatot. A programszervezőket sem ejtették a fejükre, lehetőleg alacsony bekerülési költségű programokat szerveznek drágán. Még örül is szegény nyaraló, mert nem kell unatkoznia az önkéntes szobafogságban. 
Így lesz sok résztvevő az egynapos hajókázáson, 8-10 ezer forintért, amihez nem kell, csak egy teknő, egy gépkezelő, meg üzemanyag. Ráfér egy zsák ember, nézzék a vizet, meg a partot, oszt jóvan. Délidőben kilökik őket valami kikötőben 1 óra szabadprogram címen, ahol van étterem, mert éhes és tájékozatlan emberekkel lehet profitot maximalizálni. Ugyan ez van a buszos utaknál is. Elvisszük őket valami hangzatos helyre, ott kapnak 1 órát szétnézni, idegenvezető minek. Út közben a busz ablakából meg mélyen meg lehet ismerni a környéket. A nyaralók fanyalodnak rá az ilyen utakra, vagy nincs igény jobbra? 
Egy kis utánajárással sok pénzt takaríthatna meg az ember, nem kell hozzá még talán útikönyv sem, elég az internet, pl. Wikipedia, Google Earth, esetleg angoltudás, de nem feltétlen. Egy térkép sem árt, nem olyan nagy érvágás, főleg, ha gyakran járunk vissza. 
Szélsőségesnek hathat fenti véleményem, mert minimalista módon bringával járok nyaralni sátorban, de nem is ezt várom az emberektől. Kisgyermekes családoktól pedig főleg nem, csak egy kis erőfeszítésre van szükség a magunk érdekében. Tegyük sokkal változatosabbá nyaralásunkat! 

Vissza a hegyre. 
Az aszfaltút 50 méterrel a mauzóleum alatt ér véget, Természetesen mindenki idáig szeretne feljönni kocsival, mert a parkolóból akár 100 méter szintet is le kellene gyűrni. 
Feltekerünk az aszfalt végéig, jólesően néhányan megtapsolnak. A hegy csúcsán Petar Il Petrovic Njegos herceg Ortodox püspök-költő, (1813-1851) mauzóleuma van. A legnépszerűbb szerb költőnek tartják, akit saját kérésére temettek ide.

Njegoš mauzóleum bejárata (Fotó: Őrsi Bálint)
Felballagunk a lépcsőn, és kifizetjük a panorámáért kért összeget. Felhős az ég, a szemközti csúcsot időnként belepi, fényképezéshez meg kell várni, hogy előkukucskáljon a nap. Néha feltűnik a Kotori-öböl egy részlete.

A mauzóleum (Fotó: Pap Gábor)

Síremlék (Fotó: Pap Gábor)

Kilátó a mauzóleum mögött (Fotó: Pap Gábor)

Visszatérünk a bringákhoz, megdinnyézünk, és irány a 20 kilométeres szerpentin. Jól mutatott GE-n, már várjuk, vélhetően jó lesz róla a kilátás az öbölre is. Kicsit hűvös van a felhőn átvágva, de remélhetőleg lefelé változik a helyzet.

Elhagyott parcellák a csúcs alatt (Fotó: Pap Gábor)

Szép komótosan haladunk el az adótoronnyal koronázott csúcs alatt, aztán az öböl látványa bevisz egy gyomrost. Nézegettem már innen képeket, de élőben egész más! Lefelé párszor megállunk fényképezni. Bringával vagyunk, a legjobb pontokon készíthetünk képeket.

Kotori-öböl (Fotó: Pap Gábor)

Kotor látképe a szerpentinről (Fotó: Pap Gábor)

A Nemzeti Park bejáratánál több busz is áll, épp egy magyar csoport indul útnak expedíciós felszerelésben. Ha belegondolok, hogy mi egy szál bringás pólóban, szakadt futócipőben mackónadrágban mászunk a csúcsokat… Az én cipőm gyakorlatilag már szandállá lényegült át, szerencsére fekete a zokni, így nem olyan feltűnő. Vége felé már unalmas a lejtő, az öböl is jobban mutat fentről. 
A városba este hat felé érkezünk, óriási a zsúfoltság, hömpölyög a tömeg. Egy őrizetlen, motoroknak kijelölt parkolóban hagyjuk a szekereket, a várfal tövében. Ez, és az óvárosba való belépés ingyenes. Már éhesek vagyunk, fenjük a fogunkat a burekra, de az árak hozzánk viszonyítva valahol a Lovćen szintjén vannak. Inkább valami külvárosi pékségben, és boltban bevásárolunk hatod áron. Az óváros egyébként szép, fényesre járt kövezetével, zeg-zugos sikátoraival. A földszinti kis boltok és éttermek jók, funkciót adnak a helynek, túl modern cégéreik, hivalkodó bútorzatuk és napernyőik viszont annál zavaróbbak.

Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor)

Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor)

Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor)

Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor)
Felmegyünk a várba, ami szintén pénzért látogatható, cserébe kapunk „veszélyes látogatni”, és „nagyon veszélyes látogatni” övezet táblákat. Na jó nem leszek ennyire sóher, mert a kilátás szép, és harmadszor is találkozunk Lengyel ismerőseinkkel, bár ez utóbbit nem tartalmazta a belépődíj.

Ismét találkoztunk a lengyel ismerősökkel (Fotó: Őrsi Bálint)

Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor)

Fellegvár (Fotó: Pap Gábor)

Fellegvár (Fotó: Pap Gábor)

Fellegvár (Fotó: Pap Gábor)

Beszélgetünk, és kiderül, hogy ők nem találtak sátorhelyet maguknak, sem ingyen strandot, ellenben állítólag sok a rendőr, és tiltott a vadkemping. Nem túl jó kilátások, közeleg a naplemente, mi pedig szeretnénk tengerparton sátrazni ingyér’. Ránk férne már egy jó fürdés is. Felmegyünk a meredek sziklaszirtre felkúszó vár tetejéig, a kanyarokban elhagyva néhány légszomjjal küzdő nyaralót, majd rövid nézelődés után visszaballagunk az óvárosba, és bejárjuk a maradékot. 
A bringákat sértetlenül találjuk, ez azért nagy dolog, egy ilyen turistás helyen, és sikerül ingyen igénybe venni a fizetős mellékhelységet (nem volt ott senki). Átvágunk az alagút felé tartó kocsi áradaton, és a külvárosban veszünk bureket a megszokott 1 eurós áron. A körítésként elfogyasztott joghurt rendbe teszi gyomrom. A bolt is mérsékelt árú. Már szürkületben vágunk neki a forgalommentes szerpentinnek (mindenki az alagutat használja). Készül néhány esti kép az öbölről, de sietni kell sátorhelyet találni.

Kotori-öböl alkonyatkor (Fotó: Pap Gábor)

Gyorsan eljutunk a tivati repülőtér tövébe, de a tengerpartra nem tudunk lejutni. Egy elhagyott kőbányába érkezünk, s mivel már fél tíz úgy döntünk ma itt ér véget a nap. Bivakolásra tökéletes a hely, zavarástól nem kell tartani, a fürdés pedig holnap még jobban esik majd!

További Képek
Cetinjéről a Wikipedián (angol)
Petar Il Petrovic Njegosról a Wikipedián (angol)
Lovćenről a Wikipedián (angol)
Kotorról a Wikipedián (angol)
Balkán bicajtúra. Tizenhetedik nap

2010. december 3., péntek

Balkán bicajtúra 2010.07.26. hétfő 13. nap


Vissza Montenegróba!


Tamarja-Andrijevica nagyobb térképen való megjelenítése

Szabad ég alatt valahogy jobban alszik az ember. A szél is csillapodott éjjel, bár napfelkelte után ismét erőre kapott, vadul kergeti a felhőket.

Táborhely a sziklafal oldalában (Fotó: Pap Gábor)

Szembeszélben vágunk neki a jó 20 kilométeres emelkedőnknek Tepishtáig. Nem tudunk betelni a völgy látványánál. Minden kanyarban új élmény vár ránk.

Lenyűgöző a völgyet szegélyező sziklafalak látványa  (Fotó: Pap Gábor)
Néhol leomlott sziklák szegélyezték az utat (Fotó: Őrsi Bálint)

Albániának csak egy kis szeletét járjuk be, gyakorlatilag csak az Albán-Alpokot, de minden völgyben egy új világba csöppenünk. Valbonë, Theth, Bogë, Selcë-völgy mind gyökeresen eltér egymástól. Rettentő lassan haladunk, néha úgy érzem, mindjárt behajítom a szakadékba a bringát, annyira nem megy. A nehéz körülményeket jól érzékelteti, hogy a hágóig tartó szakaszt kb. 3 és fél-4 óra alatt tesszük meg. Ennyit még soha nem használtam az 1-es és 2-es fokozatot.

Kanyargó út, háttérben Selcë temploma (Fotó: Pap Gábor)
Az összefüggő zöld felület a falu kerjei (Fotó: Őrsi Bálint)
Falu a völgyben (Fotó: Pap Gábor)
Mászás közben feltűnően sok terepjáró és kisbusz hagy el minket, de nem turistákkal, hanem kiöltözött helyiekkel. Nem tudjuk mire vélni a dolgot, de fönt aztán mindenre fény derül. Egy utolsó meredély után feltűnik a hágó néhány kocsmával, rengeteg autóval és emberrel. Több autót felismerünk, tehát ide jöttek. Jó pár öszvér is ki van kötve a kocsma melletti fákhoz. Az emberek biztos, hogy nem esküvőre készülnek, mert annyira nincsenek felöltözve, de tiszta, elegáns ruhát hordanak egytől egyig. A kocsmában megtudjuk, hogy ma van a kápolna búcsúja. Ez láthatóan jó alkalom nagybevásárlásra, barátkozásra, párválasztásra, iszogatásra. Meglessük a kápolnánál zajló misét is.

Tepishtai életkép (Fotó: Pap Gábor)
Tepishta (Fotó: Őrsi Bálint)
Öszvérek a „parkolóban” (Fotó: Pap Gábor)
Szentmise a Búcsújáróhelyen (Fotó: Pap Gábor)
Terveztük, hogy túrázunk itt egy jót, de az idő közben befelhősödött ég makacsul tartotta magát, nem volt értelme útra kelni. Helyette leereszkedtünk a Vermoshi-völgybe, gondolkodási időt hagyva az időnek. Sajnos nem tért jobb belátásra, így a Vermoshi kirándulás is elmaradt, új célunk a Komovi-nyereg, immár Montenegróban. Majd ott megalszunk, és jókor korán megmásszuk a Kom Kuckit. Sajnos így megmaradt fejenként vagy 8000 Ft-nyi lekünk, ami lehet örök lesz.

Az utolsó bunker  (Fotó: Pap Gábor
A híd állapota hagyott némi kívánnivalót (Fotó: Őrsi Bálint)
Határátkelő (Fotó: Őrsi Bálint)

Elbumlizunk a világvégi határátkelőhöz, és újra aszfalt került kerekeink alá. Gusinjei-völgyben lefelé gyorsan haladunk, de száguldás közben nem feledkezünk meg kijavítani a hibás közlekedési táblákat. 5 felé visszaértünk harmadszor Andrijevicába.

Újabb javítanivaló tábla akadt az utunkba (Fotó: Őrsi Bálint)
A helyi étteremben eszünk egy hústálat, és bevásárlunk. Sokat időzünk, csak kevéssel hét előtt indulunk tovább.

Andrijevicai csalfa ebéd (Fotó: Őrsi Bálint)
Szűken lesz meg világosban a nyereg, annál is inkább, mert a borult ég miatt korábban sötétedik. Úgy öt kilométer után, mikor már éppen bemelegedünk, hirtelen elszakad Bálint lánca. Puff neki! Semmilyen eszközünk sincs a javításhoz. Próbálunk helyiektől segítséget kérni, akik egy közeli ezermesternek mondott nyugalmazott vadászpilótához irányítanak az eleredő esőben. Az ezermester azt jelenti, hogy van satuja, meg 5 szerszáma. A lelkesedéssel nincs gond, barátjával együtt már biztos iddogáltak is kicsit. Angolul csak kicsit tud, így nehézkes a párbeszéd. Minden igyekezetünk ellenére pilótából lett ezermesterünk összeüti a szakadásnál a láncot, és úgy próbálja meg fölrakni. Persze nem lehet, de ez nem töri le. Csak a lélekjelenlétünkön múlt, hogy a hátsó váltót ne szerelje meg végleg This is Balkan felkiáltással. Végül belátjuk mindnyájan, hogy ebből ma már nem lesz bicikli. Elindulunk vissza Andrijevica felé, és holnap keresünk valami megoldást. A vendégszeretettel nincsen gond, pilótánk megkávéztatna minket, és lelkünkre köti, hogy holnap nézzünk be, meséljük el mire jutottunk. Megköszönjük a lelkesedést ígérve a holnapi viszontlátást, és elindulunk. Nem könnyű egy hegyoldalba vágott, hétvégi házakkal szegélyezett út mellett sátorhelyet keresni a sötétben. Rajtam kitör valami gyomorbaj is, nem lehetett tökéletes az a délutáni hústál Lefekvés előtt kiemelt adag fertőtlenítőt kapok. Kényszerűségből egy kiásott házhelyen ütünk tanyát, tudva, hogy lesznek kíváncsiskodók. Nemsokára két kutyasétáltató öregasszony érdeklődését hárítja Bálint.