Lelkemre elférne egy szépségtapasz T100 után. Bár a Kinizsi pontnyitásai 2009 óta nem sok fickándozásra adnak lehetőséget, azért átnézem mit lehet tenni. A rajtidő végén indulva (8:00) egy kényelmes kocogás belefér (cél 21:00-kor nyit) és még az utolsó vonatot is elérem. Egyedül a Gete pontnyitása karcos (6,9-es átlagra nyit), de ez majd visszafogottságra ösztönöz az elején.
Gyurival indulunk kettesben, hátunkon a házunk módszerrel. Vértestolnán vár ránk egy hűtőtáska a budik mögött az erdőben, egyébként semmi.
A nevezés kifejezetten gördülékeny, főleg tavalyhoz képest, mikor jó fél órát kellett várni a beeresztésre. Még egy utolsó szerelvényigazítás, búcsú Ildikótól, aztán irány a Pilis.
Kisebb emelkedőket kifutjuk, de ragaszkodunk a megfontolt tempóhoz. Nincs kifejezett tömegnyomor, tavalyhoz képest érezhetően kevesebben vagyunk. No azért Hosszú-hegyig nem fenyeget a magány. Húsz perc után veszem észre, hogy az órát bizony el sem indítottam. Valami ez után sem stimmel, mert végig teljesen hülye pulzust ír ki. Itthon is furcsa tüneteket produkál, ebből szervíz lesz :(
Vidáman beszélgetés közben érdeklődve figyeljük a sajátos megoldásokat.
Utóbbi két évben azzal szórakoztattam magamat, hogy a táj mellett a furcsaságokat is megörökítettem. Hát idén is lett volna téma bőven, de azért folyamatos a javulás. Most már nem láttam olyan indulót, akinek váltócipője fenekét verve hintázott volna a táskáján (voltak váltócipősek, csak tisztességes rögzítéssel), de több volt a nejlonszatyros és a bevásárlótáskás induló. Többen az időjárás jelentést figyelmen kívül hagyva vastag hosszúnadrágban indultak, vagy hosszú cicanadrágban rövidnadrágot fölé véve. Hogy erre 30 fokban mi szükség az el nem tudom képzelni. A legmeredekebb az a két ember volt, aki a hosszú nadrág pulóver mellé polárbetétes esőkabátot vett. Kullancs és napvédelem érdekében van alapja a könnyű hosszú ruházatnak, de hogy ők mire alapozták döntésüket nem tudom..
Úgy 10 éve kezdtek terjedni a túrabotok. Ma már teljesen megszokott látvány, és a többség meg is tanulta óvatosan használni, 1-1 óvatlan óranéző, vagy botját a hóna alá csapó lepett csak meg. Mostanában az új trend a kompressziós szár. Na de vissza a túrához
Ott tartottam, hogy egyenletes tempóban, néha belekocogva megyünk a Kevélyre. Csak ott előzök, ahol van lehetőségem rá, illetve ez így nem pontosan igaz, mert előfordul 1-2 ember aki olyan kondenzcsíkot húz maga után, hogy nem bírok megmaradni mögötte, saját orrom védelmében előznöm kell.
Kevély panorámája kicsit halovány a párás időben. A hiányzó részeket emlékeimből kipótolom. Lefelé -különösen a köves részeken- Gyuri óvatoskodik, még nem tökéletes a bokája. Kevély-nyeregtől a Hosszú-hegy emelkedőjéig gyorsan el lehet jutni, könnyű a terep, a széles murvás úton szétoszlik a tömeg. Következő lassulás a zöld sáv erdőbe való betérésénél kezdődik. Újra egynyomossá válik az ösvény, a lassabban haladók mögé komoly sor torlódik föl. Már itt találkozom olyanokkal, akik szédülés/fáradtság miatt leülnek, illetve kidörzsölődött sarkukat ragasztják. Remélem ők a rövidebb távok valamelyikére vállalkoztak, mert ha 100-ra, akkor még sok viszontagság várt rájuk. Feltűnő, hogy idén sokkal több a női induló. Igaz itt sem tudom eldönteni melyik távon.
Az első pont nagyjából 1:50. Kb. 7,5-ös átlag. Teljesen rendben van, bár lehetnénk gyorsabbak is, de akkor a Getén ücsörögnénk várva a pont nyitására. Annál a folyamatos lassú haladás mindenképp jobb. Mivel a pont környékén sokan tartanak pihenőt, szellősebbé válik a mezőny. Ahogy a csúcs előtt, úgy az után is van a zöld sávnak egy mérsékelten érthető párhuzamos kacskaringózása a murvás út mellett. Az elsőt sokan észrevették,az ittenin, szinte egyedül megyünk.
Szántói-nyereg közeledtét büfés pult és mobil wc-k vetítik előre. Indul a Pilis megmászása. Még páran vannak körülöttünk páran, de már nem kell besorolni menetoszlopba, lehet menni saját tempót. Egyedül valószínű kicsit többet futnék bele, így viszont beszélgettünk röviden Áronnal, meg találkoztunk Eboláékkal is. Fent a tetőn ismét kocogásra váltunk és hamar elérjük a nyeregbe vezető letörést. Ez tetszik! Így kényelmesen kocogva valahogy jobban élvezem ezt a túrát, az unalmasabbnak tűnő részek sem hosszúak.
Ha jól emlékszem 3:20-nál nyújtjuk át a lapunkat pecsételésre. Molnár Petivel beszélgetünk pár mondatot, aztán megyünk is tovább. A Gete lábáig megint jól futható terep következik. Kicsit kevés már a táskámban a víz, de talán Kesztölcig bírja. Az öklömnyi méretű kövekből álló “murvás” szakaszon hamar átvergődünk, és rövidesen már az új útvonalon ereszkedünk le a Kétágú-hegyről. Hot-dog mannél szétválunk, csatlakozom Szendrői Ferihez és kényelmesen sétálunk a slagig. Sokan vagyunk, elhúzódik a víztöltés és mosakodás, Gyuri simán beér. Panaszkodik, hogy még fészkelődik a kaja. Folyamatosan lassulunk Dorog végéig, és reménykedünk a helyzet javulásában (itt még 7,2-es az átlagunk). A temető felső végén átmászunk a derékig érő kerítésen, hogy a kútnál felfrissüljünk. Bemehettünk volna lent a kapunál is, de szertartás volt, nem akartunk zavarni. Itt senki nem látott meg.. ..a gyászolók közül.
Fölfelé lassúak vagyunk. Gyuri azon gondolkodik, hogy beül a könyvtár olvasótermébe, de még nem találta meg kedvenc folyóiratát. Menet közben rájövök, hogy jól elszámoltam magam és nem 14 órás menetidőre nyit a cél, hanem 13-ra. Ez egyenlőre nem lényeges, mert a getei pont épphogy ki fog nyitni mire odaérünk, viszont vannak kétségeim afelől, hogy fel tudunk-e pörögni a táv második felére. Lehet szét kell szakadnunk, mert az utolsó vonat rám nézve kötelező érvényű. Azért reménykedem a csodában.
A csúcsot pontban nyitásra érjük el, de az őrök már egy ideje itt lehetnek. Ez jó, jövőre, számolhatok vele. Gyuri elolvassa a lapokat, aztán együtt indulunk a leszakadásnak. Kifejezetten óvatosan eresztem neki, de a vízmosás aljára már rég elvesztjük egymást. Nincs kedvem ebben a fülledt melegben várakozni, inkább majd a pincéknél kellemes környezetben. Kőszikla felé a nyílt részen már a gyalogos mezőny elejét kerülgetem. Páran elég rossz bőrben vannak. Elfuthatták az elejét, vagy megütötte őket a nap, mert alig-alig vánszorognak. Folyamatosan nézek visszafelé, de Gyurit nem látom. Ez nem jó jel!
A pincék felé vezető bekötő útnál van egy kút, amiből 2 éve még fürödtem. Most elég poshadtnak tűnik a vize, inkább nem kísérletezek.
Az önkénteseknél iszok eszek, aztán várok. Majd várok. Én még mindig várok. Már biztos, hogy egyedül kell tovább mennem, de nem akarom Gyurit csak úgy faképnél hagyni, meg szeretném látni azt is milyen bőrben van. Hát nem néz ki túl jól, épp hét óránál érkezik meg. Épp csak meg akarnék szólalni, de már küld is előre azzal, hogy a hűtőtáskából igyak nyugodtan. Ha megszorulok vízzel használni fogom! Jobbulást kívánva megyek tovább.
Hat órám marad a második felére. Ez viszonylag tempós haladást feltételez, de egyáltalán nem lehetetlen. Csak egyedül nem lesz valami izgalmas. Kőszikla felé már ki tudja hányadszor előzöm le Szendrei Ferit. Beérve Mogyorósra egy majom fürdik a kútnál. Megörülök Makinak, hátha mehetünk együtt. Elugrok pecsétért, aztán nyomába eredek. Az Öreg-kő oldalában érem utol. Sokkal gyorsabb vagyok emelkedőn, így pár mondat után elbúcsúzunk. A pihenőnél nagy a sürgés-forgás, de pont nincs. Átvágok kedvenc rétemen, le a szentkúthoz. Na itt a pont!
Töltés közben érkezik Maki is, sokkal hamarabb, mint vártam. Majd utolérem alapon megy tovább. Kihasználom a mosdót a rendház bejáratánál, aztán gurulok tovább. Az aszfaltról való letérésnél látom, ahogy befordul az erdőbe. Bika-völgyig simán beérem, épp frissít. Megkínálnak mindenféle földi jóval, egy lime-os alkoholmentes sört el is fogadok. Kettesben megyünk tovább. Maki esélyt lát egy összeomlásra, de akkora baj nem lehet, mert menet közben folyamatosan szidja a terepet :)
Kezd enyhülni a meleg, nekem viszont megártott a szénsav. A Gerecse oldalában nem valami jó közérzettel kapaszkodom. Mivel alacsony az intenzitás így mellőzöm a kaját, csak egy pirítós darabot dobok be és várom a hatást. Bányahegy emelkedőjére nagyjából rendbe jövők, de az igazi felüdülést a rendes citromból készül limonádé jelenti. Míg Maki szenved a földön ülve betermelek vagy egy köbmétert és szárnyalni lenne kedvem tőle. Vértestolnáig csak annyira húzom a tempót, hogy ne szakadjak el. Ráspolyékkal kerüljük el ismét egymást, aztán megállunk egy utolsó depózásra. két pohár vízzel hígított grapefruit lét iszok, nagyon bejön az íze.
Kb. 27 km van hátra, meg talán 3 óra a 13 órás szintidőhöz. Meg lehetne csípni, de nincs kedvem hozzá egyedül. Jelenlegi tempónkban kb. fél órával hosszabb menetidővel lehet számolni, de még úgy is egy órám lesz a vonatig. 1-1 embert hagyunk le/előzünk vissza a Koldusi lejtőn, ez már tényleg az élmezőny. Kicsit nehéz elképzelni, hogy nem is olyan sokára fényfüzérek fognak itt vándorolni a sötét éjszakában.
Eszembe jut, hogy 2008-ban első Terep 100-as futásomon pontosan ezen az útvonalon volt. Akkor 13:34-el értem célba alaposan elfutva az első felét, szenvedve a másodikat. Gerecse oldalában kezdődő agóniám itt csúcsosodott ki hányás és hasmenés formájában és a célig jobbára csak gyalogoltam. A szerényebb ellátás ellenére most mennyivel gondtalanabb vagyok!
A ponton iszunk pár pohár teát, aztán megyünk is. Makit meggyőzöm, hogy viszonylag sokáig lehet futni az enyhe emelkedőn, csak a hajtűkanyar előtt kell sétára váltani. Számomra roppant gyorsan érjük el az egykori vadászházat. Bár innen még emelkedik az út, de azon már zömmel lehet kocogni, így a legunalmasabb rész is gyorsan lepereg. Kell is neki, mert rohamosan fogy a fény, a fák alatt már szürkület van.
A templom romnál az óvatosabb emberek már lámpát oltanának, de én még látok. Gond nélkül ereszkedünk a szurdok bejáratához, Maki idén nem látogatja meg a döglött tyúkokat az árok alján :)
A szőlőkben csendes minden, egy helyről hallatszik csak mulatozás. Még egy srácot begyűjtünk, végül hármasban kocogunk be a célba egy rövid zápor kíséretében.
13:30 a vége, bőséges erő tartalékkal. Szépségtapasz megvan, meg egy fuvar Budára. Köszönet mindenért Makiéknak!
