A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kisinyov. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kisinyov. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 10., szerda

Irány Odessza! 2009.08.24. hétfő. 10. nap

Irány Odessza! Kilencedik nap

Kisinyovból Transznyisztriába


Cím nélküli nagyobb térképen való megjelenítése


Fél nyolc körül egyszerre ébredünk. Nem volt olyan vészes egy ágyban, egy pokróccal aludni. Pakolunk, és indulunk várost nézni, természetesen trolival. 

Lépcsőház (Fotó: Őrsi Bálint)

Az ember úgy képzelné, ha egy ország szegény, ráadásul volt Szovjet tagköztársaság, akkor a fővárosa kizárólag lepukkant panelépületekből, Zileket egyben elnyelő kátyúktól hemzsegő utcájú, szeméthalmos kupleráj. 

Blokkház (Fotó: Őrsi Bálint)

Ennek homlokegyenest ellentmond az amit élőben tapasztalunk. Utcák két oldalán árnyas fák sorakoznak, alatta szépen gondozott gyep, a járdák szélesek, és zömük díszburkolatot kapott, szemét sehol.

Parlament a diadalívvel (Fotó: Őrsi Bálint)

A tömegközlekedést javarészt trolikkal, vagy újabban sűrűn járó kisbuszokkal oldják meg.
Nincs sok látnivaló, de az egész nagyon élhető.

Barátunk a Ziu troli (Fotó: Őrsi Bálint)

Az viszont látszik, hogy augusztus 27. a Moldáv függetlenség napja, és a kormány fél a választásokat követen kitört zavargások megismétlődésétől, mert rengeteg a rendőr, és más egyenruhás a városban. A mi járatunkra is felszáll egy szakasznyi fekete egyenruhás Barett sapkás srác.

Vagány rendőrautó (Fotó: Őrsi Bálint)

Az ünnepre a hivatalos szerveken kívül a vásárosok is készülnek, kész mesterségek ünnepe. Az egyik vásáros kupac mellett elhaladva veszünk, egy macis üvegnyi Moldáv akác-repce mézet. Nincs nálunk elég helyi buznyák, de a hölgy jóindulatú, és odaadja annyiért, amennyi éppen nálunk lapul.

Mézes néni (Fotó: Őrsi Bálint)

Visszatérve a vasút elé, váltunk még annyi pénzt, hogy kitartson a mai napra (az estét már a határ túloldalán, Benderben szeretnénk tölteni). Vásárlunk, aztán reggelizünk a színvonalas vasútállomáson. Kiváltjuk a csomagokat, meg a bicajokat. Bálint belföldi jegyvásárlási tervei meghiúsulnak, mert a belföldi állomáson kilenc és délután négy között nincs kiszolgálás (külön van a belföldi, és a nemzetközi állomás).

A főpályaudvar peronjai (Fotó: Őrsi Bálint)

Nincs más hátra, mint elhagyni a hétfői csúcsforgalom kínjait nyögő várost, kelet felé kormányozni a hajókat, és elérni a csak hírből ismert furcsa államot: Transznyisztriát
Transznyisztria, vagy más néven a Dnyeszteren túli Szakadár Köztársaság Európa fekete lyuka. 1990-ben, egy népszavazást követően jött létre, miután fölbomlott a Szovjetunió. Moldávia megpróbálta visszaszerezni a területet, de a háborút elvesztették, köszönhetően az Orosz katonaság aktív közreműködésének a Transznyisztriaiak oldalán(Lebegy tábornok vezetésével). 1992-ben békét kötött a két fél, amiben Moldávia nem ismerte el az állam függetlenségét (mint ahogy egyetlen állam sem a világon), de tudomásul veszik, hogy a terület működésébe nincs beleszólása. Az „ország” zömmel a Dnyeszter bal partja és Ukrajna között található, de Bender, az egyik nagyváros a jobb parton van, ahol egy orosz katonai bázis is van. A terület önállósága nagy érvágás a Moldávoknak, ami kevéske ipar volt az országban, annak túlnyomó része itt található, és innen érkezik a nyersanyag (olaj, gáz, áram).
Mi az oka annak, hogy a Dnyeszeren túli terület függetlenné akart válni? Hát az, hogy itt zömében oroszok laknak. Ennek fényében már nem is olyan meglepő, hogy miért avatkozott be az itt állomásozó Orosz haderő az oldalukon a harcokba. A másik ok politikai. Bender stratégiai fontosságú hely közúti és vasúti hídja miatt. Kapu a Balkánra. E miatt mindig is jelentős Orosz katonai támaszpont működött a városban, ezt a kulcsfontosságú helyet semmiképpen sem szerették volna elveszíteni.
Egy szó, mint száz, itt van egy ország, ami nem ország, szovjet mintájú közigazgatással és jelképekkel, saját pénzzel, katonasággal, meg egy vezetővel Igor Szmirnovval, aki erősen hajaz Leninre. Ezt mindenkép látni kell! Remélem a határon is így gondolják majd.
Kisinóc, és vele együtt a forgalom hamar elmarad, a dombtetőről, már csak néhány utópisztikus háztömböt fényképezünk le, és jöhet a dombvonulattal párhuzamosan haladó kissé ellenszeles tágas völgy.

Szántóföldi úton hagyjuk el a várost (Fotó: Őrsi Bálint)

Nincs sok látnivaló a vasúton kívül, és ülőgumóink is nyögik még az elmúlt napok rázós útjait, de azért haladunk. Örömforrás gyanánt veszünk egy kilós sárgadinnyét 60 Ft-nak megfelelő buznyákért, meg benézünk pár állomásra.
Itt érti Bálintot élete egyik legszebb pillanata, lefényképeztik egy Godzilla méretű tányérsapkában, jelzőtárcsával a kezében. Ehhez csak egy varázsszó kellett: vasutasnak tanulok. Szép elégtétel a sorstól, ma az összes vonatról lecsúszott.

Bálint tányérsapkában (Fotó: Őrsi Bálint)

Szóval a völgyben szépen megy a nap tekeréssel, evéssel, meg még egy kis tekeréssel, majd következik a változatosság kedvéért egy domb megmászása, ami már csak hitvány másolata a Balanesti környékieknek, és délután öt óra felé megállunk egy kempingasztalnál, aminek a túloldalán egy terepruhás, és egy Moldáv rendőrruhás ember ül. Ez volt a határ Moldáv oldala. Kérdezzük, hogy stempl? Azt válaszolják, hogy stempl nyet. Akkor menjünk tovább. Jön a Transznyisztriai oldal, ami egy szabványos határátkelő. Kissé megilletődünk az út felé néző csőre töltött tanktól, és a szögesdrót műszaki zártól, de csak nem lesz probléma. Útlevélvizsgálat, rendben, jöhet a gyorsított vízum/belépési kérelem. Bekarikázzuk, hogy turista, meg hogy 24 órára. Ez a bácsinak nem tetszik. Meghívó, vagy foglalt szállás hiányában kizárólag 10 órára kaphatunk engedélyt. Ha maradni akarunk, akkor be kell jelentkezni egy szállodába, és az ott kapott papírral be kell jelentkezni reggel a hivatalba, ahol átírják majd a papírt. Mindezt harapófogóval sikerül kihúzni belőle, de sikerül, mert valamennyire tud angolul. Amúgy minden korrektül megy, semmi lehúzás, vagy ilyesmi, amivel fenyegettek minket előzőleg. Lehet azért, mert bicajjal vagyunk és ez itt ennyire prosztó? Na mindegy ezt megúsztuk, jöhet Bender, ami pár perc múlva be is jelentkezik néhány félbehagyott panel torzóval, aztán befejezett panel hodályokkal, tiszta rendezett környezettel, veterán korú trolikkal, buszokkal, meg gyér forgalommal.

Paneltorzó Bender szélén (Fotó: Őrsi Bálint)

Transznyisztriai rubelt váltunk, és jön a szálláskeresés. Helyi fiatalokra utazunk, mert azok talán tudnak angolul. Az orosz nyelvtudásunk finoman szólva is hiányos. A románnal itt meg sem szabad próbálkozni, mert verés járhat érte.

Bender (Fotó: Őrsi Bálint)

Némi kérdezősködés után a fantáziadús nevű Hotel Dnyeszter elé jutunk, ami egészen véletlenül a folyóparton áll. Szocialista minimalista stílusban épült, SZOT üdülőhöz hasonlító az épület. Bent tovább erősödik bennünk a retró érzés.

Hotel Dnyeszter (Fotó: Őrsi Bálint)

Terepruhás orosz katona a portás, a recepciós fülkében, egy kirúzsozott nagydarab néni ül, egy vájling fokhagyma fölött. Nem ért más nyelvet, csak Oroszt, de szótárral zöld ágra vergődünk vele. Elfogadható áron kapunk egy kétágyas szobát, és még a tartózkodási idő problémáját is elintézi egy telefonnal. Kapunk egy panelek felé néző szobát. Nem tűnt úgy, hogy tömve van a hotel, lehet stratégiai okokból nem raknak víz felőli oldalra. Egyszerű a szoba berendezése, de nekünk egy ágyon, egy Wc-n, és egy zuhanyzón kívül nincs másra szükségünk.

Szobánk (Fotó: Őrsi Bálint)

Bekapcsoljuk a tévét, és hallgatjuk a 10 darab orosz megaslágert sugárzó zenei adót, megzuhanyozunk hideg vízben (nem azért, hogy ne szokjunk el tőle, nem volt más), és kimossuk a szennyest. Tán nem írnám körbe, hogy bicajos nadrágomból, melyet az indulás óta viselek milyen színű víz távozott jódarabig.
Tiszták vagyunk és szépek, jöhet egy esti séta a parton, meg vacsora valami étteremben.
A parti sétány kifejezetten szép, és jól eltalált arányú, bár kissé szocialista stílusú (milyen lenne).

Dnyeszter part (Fotó: Őrsi Bálint)

Sok ember élvezi a langyos estét rajtunk kívül, sok a szép csaj. Nagy a rend és tisztaság, Kisinóccal ellentétben forgalom sincs. Sötétedéskor a belváros felé kanyarodunk, és helyi fiataloktól érdeklődünk étterem iránt. Pizzéria felé akarnak irányítani, de értésükre adjuk, hogy minket helyi specialitások érdekelnek. Erre elküldenek egy kínai étterembe, ami Orosz ételeket is kínál. Az étterem tényleg kínai stílusú, de a személyzet Orosz, a hangszórókból meg ragge szól. Nem ez a lényeg, hanem a kaja, az meg bőségesen elég. A vodkát biztosan nem fogjuk megkedvelni, csak gyomorvédőként került a programba.
Teli hassal bevásárolunk holnapra, és jót mosolygunk a ciril vetűs Sheriff supermarketen.

Visszatérve portás néninél még rákérdezünk, hogy akkor minden ok-e a vízummal, ő pedig biztosít minket, hogy ha van szállás, akkor minden rendbe. Remélem ezt holnap a határon is így fogják gondolni, nincs kedvem farpofát lazítani.


További képek
Transznyisztria a Wikipedián
Irány Odessza! Tizenegyedik nap

2010. november 9., kedd

Irány Odessza! 2009.08.23. vasárnap. 9. nap

Irány Odessza! Nyolcadik nap

Trebujeni és Kisinyov


Cím nélküli nagyobb térképen való megjelenítése

Reggel felébredek, és azt hiszem be van borulva, olyan bágyatagok a fények. Kilépve a sátorból már látom, hogy erről szó sincs, csak az erdő takar. Történjen is bármi, ez már csak szép nap lehet, mert tegnap este elfogyott a Patriot típusú Román idegméreg az utolsó cseppig. Végre új gyomorvédő után nézhetünk.
Gurulunk lefelé a leszázalékolt aszfalton (úgy 30-40%-a lehetett szilárd burkolat, a többi gödör), a motoros által szépnek leírt völgybe. Tényleg nem rossz, de a tegnap délutáni látványt nem taszítja le a trónról. A völgy alján lévő út viszont elsöpör mindent. 

Űraszfalt (Fotó: Őrsi Bálint)

Széles, kiváló minőségű, felfestett, és jelzőtáblával ellátott. Nem is értem igazán miért, mert nem vezet sehova. Megváltás volt a röcögős murvás utak után minden centi burkolt út. Két km múlva már Curchi településen vagyunk az apátságnál. 

Curchi kolostorának bejárata (Fotó: Őrsi Bálint)

Folyik még a felújítás, de az épületek nagy része készen áll. Semmilyen információs tábla sincs a fűre lépni tiloson kívül, de azt gyanítom, hogy e miatt épült az a flancos út. A két templom közül a nagyobbik barokk stílusú hagymakupolás, még dolgoznak rajta. 

A Kolostort 1765-ben Jordanian Curchi alapította (Fotó: Pap Gábor)

Beóvakodtunk megcsodálni az aranyozott csillárt és lámpatartókat. A másik templomban épp misét tartottak. Az emberek olyan sokan voltak, hogy többen a kapu előtt álltak, de lehet, hogy csak a bent rikoltozó pópa hangja elől menekültek ki. 

Szépen gondozott a környezet (Fotó: Őrsi Bálint)

Több épületen törökös stílusjegyeket véltünk felfedezni. Körbesétáltunk a szépen parkosított környezetben, átvágunk a templomba tartó jó nők áradatán és meg sem álltunk Orkhei széléig. 
Itt búcsút intünk a jó aszfaltnak, és felkaptattunk az M2-es melletti úton. Egész sok autó jár a gyorsforgalmi úton, legalább is eddigi Moldáviai tapasztalatainkhoz képest. Mai dombjaink már közel sem olyan kegyetlenek, mint a tegnapiak, jóval alacsonyabbak és laposabb hatúak, de azért nem bánjuk, ha már fölérünk rajtuk. Egyiken leülünk az út szélén és a diófák alatt csipegetünk kicsit a mogyoró-diódarabos csokival bevont kakaós kekszünkből. Olyan jól megy, hogy az egész zacskó el is fogy.
Kerülendő a túl sok huplit, Brenestiig letérünk az aszfaltról, egy mezőgazdasági földek között kanyargó keményre száradt poros földútra. 

Száguldás a diófák árnyékában (Fotó: Őrsi Bálint)

Megtehetjük, mert van egy jó katonai alapú térképünk az országról, ami még ezeket is jelezi. A faluban újra aszfaltra váltunk, és a dombon fölkaptatva elérkezünk a Trebujeni leágazóhoz (nemzeti emlékhely). Ez az utolsó pillanatban került be a programba, mivel akkor botlottunk bele Google Earth-ön az itt készült képekbe, de nem bántuk meg. 

Folyókanyarulat (Fotó: Pap Gábor)

A képek többet mutatnak, de akik nem látták, azok képzeljenek el egy össze-vissza kanyargó, hatalmas íveket leíró folyócskát, ami nem szélesebb 5-6 méternél. Legalább úgy kanyarog, mint egykor a Tisza. Ez a folyócska 50-100 mélyen belevájta magát a mészkő alapkőzetbe, a kanyarok külső ívén sziklafalakat, a kanyarok belső ívén sziklaszirteket létrehozva. 

Remetebarlangok (Fotó: Pap Gábor)

Mindehhez tartozik egy erősen mediterrán hatású növényzet, két kis faluval, a sziklafalakban barlanglakásokkal a sziklaszirten pedig egy kápolnával, egy sziklatemplommal, és egy kőből kifaragott kereszttel. 

Remetebarlang belülről (Fotó: Pap Gábor)

Jó két órát töltünk itt, alaposan körbejártunk mindent, és a sziklatemplom alatt meghúzódó kis faluban meg is ebédelünk.


Kőből faragott kereszt (Fotó: Őrsi Bálint)

Ígéretek szerint nemsokára a világörökség része lesz (Fotó: Őrsi Bálint)

Nem volt más hátra a mai programból, mint eljutni Kisinócra (Kisinyov), és ott szállást keríteni estére. Érzésre egész gyorsan odaértünk, út közben két boltnál hidratálva. Menet közben két tirpák motoros okoz némi kellemetlenséget, az elsőt Moldáviában. A főváros közeledése az autóforgalom sűrűségén jól mérhető.
Hét óra felé begördültünk az állomásra, és indul a szállásvadászat. Egy órás kimerítő huzavona kezdődik. Ebben az országban egyszerűen nincsenek felkészülve a kis pénzű kirándulókra. Vagy szállodába mész, vagy ügyeskedsz. Mi ügyeskedni próbálunk, de ha nincs Szása az angolul beszélő helyi mérnök, akkor vagy a helyi taxis hiénák áldozatai leszünk, vagy a drága pályaudvari szálláson alszunk. Így viszont a csomagjaink a pályaudvar kamerás csomagmegőrzőjébe kerülnek, mi meg egy nyugdíjas orosz nyelv és irodalom szakos néni gondjaira bízzuk magunkat. Kiballagunk a megállóba. A veterán korú Ziu troli csak nagy sokára érkezik meg (valami balhé lehet a városban, mert rengeteg a rendőr, és a rendőrautó). Nevetséges 17 Ft-nak megfelelő helyi buznyákért váltunk jegyet a kallernél. Utazásunkat egy áramszünet, és egy áramszedő leugrás színesíti. Leszálláskor nincs közvilágítás, így a telefon lámpájával megyünk a lepukkant épületek között. Szegényes de rendben tartott lakásba lépünk. A vizes blokkot viszont csak erős idegzetűeknek ajánlanám. 

A kád víztárolóként üzemelt (Fotó: Őrsi Bálint)

A penészes falú potyogó vakolatú lyukban van egy WC, amit egy bögre vízzel lehetett lehúzni, egy mosdókagyló, aminek nincs lefolyója, és egy rozsdás oldalú kopott kád, amiben állandóan víz áll. 

Sokkoló állapotú vizesblokk (Fotó: Őrsi Bálint)

Mint kiderült azért, mert bármikor elzárhatják a vizet. A villannyal is nagyon spórol a néni, egyszerre csak egy égő éghet a lakásban. 

Fekhelyünk (Fotó: Őrsi Bálint)

Úgy tűnik a Szabófalvi tanárnak igaza volt, az Oroszok, miután elvesztették Moldáviát, és Transznyisztriába, bevették magukat (amin keresztül a gáz és az olaj érkezik az országba), azóta kényük kedvük szerint játszanak ezzel a szerencsétlen néppel.
Lavórból megfürödünk három nap után. Van egy kis kellemetlenség, mert a néni kijelenteti, hogy nem összesen 1700 a szállás, hanem fejenként. Kifizetjük, mert nem sok, de ez nem volt tisztességes. Vacsora gyanánt még fölboncolunk egy füstölt halat, aztán jóval éjfél után bedőlünk az ágyba. Állítólag Bálint még elmondja mi a holnapi útvonal, de erre én már nem emlékszem.

További képek
Információ Trebujeniről és Orheiről (Angol)
Kisinyov a Wikipedián
Érdekességek Besszarábiáról a Wikipedián
Moldva története Wikipediáról
Röviden a Podóliai-hátságról
Irány Odessza! Tizedik nap