A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balkán Bicajtúra. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Balkán Bicajtúra. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. december 13., hétfő

Balkán bicajtúra 2010.08.01. vasárnap 19. nap

Balkán bicajtúra. Tizennyolcadik nap


Ez a túra is véget ért

Esős reggelre ébredünk, utazáshoz pont alkalmas. Vonatunk aktuális késése két óra, kétséges az Avala elérése. A tétlenséget képnézegetéssel és beszélgetéssel próbáljuk oldani. Valahol Újvidék és Szabadka között az ablakon kifelé bámuló lengyel lány, egyszer csak felsóhajt: Jaj milyen szép ez a végeláthatatlan kukoricaföld. Bálinttal nehezen térünk napirendre e fölött. Nemrég az osztrák srác, most ő, itt valami ármány van. 
Szabadkáig négy órára nő a deficit, az Ivó Adriccal fog Pestre menni a szerelvény. Egy óránk van áttekerni Kelebiára (kb. 25 km). Leszálláskor egyből megcsap a perzselő forróság. Nem lehet melegebb, mint a tengerparton, de úgy érződik. Vásárolunk sárgadinnyét, mogyorót, de a lángosos már megint zár, és nincs semmije. Bureket szerzünk helyette, aztán beletaposunk a pedálokba. 
A határon meglehetősen nagy a sor, de pofátlanok vagyunk, és előbbre megyünk. Ne vegyenek már egy kalap alá az autósokkal, közel sincs annyi átvizsgálni való rajtunk. Nincs is gond, hamar átlépünk. 
Feltűnően könnyű síkon haladni, a bekötő úton úgy 30-al döngetünk. 20 perccel a hivatalos indulás előtt az állomásra érünk, a vonat még a kanyarban sincs.

Matatás Kelebián (Fotó: Őrsi Bálint)

Míg várakozunk, megérkezik az Ivó Adric kalauza, aki foghegyről odaveti nekünk, hogy mi erre nem szállunk föl, mert ez nemzetközi, majd a nem sokkal azt követő személlyel jöhetünk (2 órával később). Márpedig mi ezzel megyünk! Bejönnek a vagonok, rendezgetik őket, és rátolnak az elejére 3 Román IC kocsit.

Szerelvény Kelebián (Fotó: Őrsi Bálint)

A legelsőbe felszállunk, és szépen kikötözzük a bringákat. Ez a rész nem lépte át a határt, tehát nem nemzetközi. Szerelvényünk az Avaláról lemaradt vagonokkal együtt 13 kocsisra duzzadt. Tán félúton lehetünk, mikor ideér a kalauz. Vitatkozunk vele egy darabig, nem firtatjuk, hogy igaza van, de nincs más amivel hazajuthatnék. Ő sem szőrös szívű, látja, hogy nem szánt szándékkal szórakozunk vele, békén hagy minket. Unalom ellen evészetbe fogunk, és elszámoljuk a költségeket. Bálinttól Pesterzsébeten búcsúzok, megyek tovább a Keletibe, nagyjából másfél óra késéssel.

Búcsú Pesterzsébeten (Fotó: Őrsi Bálint)

Elérem az utolsó gyorsot, az Amicust, 13 Cseh vagonnal. Annak ellenére, hogy nemzetközi, van rajta kerékpárszállító vagon. Tehát van megoldás. Örülnék, ha elterjedne a gyakorlat. 
Ez a hosszú vonatok és késések napja. Jó 20 perc deficittel gördülünk ki, ami Győrig tovább nő. Kitekintek az ablakon, és eszembe jut, induláskor hegyeket láttam itt, most csak dombok vannak.

-VÉGE-

2010. december 9., csütörtök

Balkán bicajtúra 2010.07.33. szombat 18. nap

Balkán bicajtúra. Tizenhetedik nap

Utolsó szusszal


Rumija-Bar nagyobb térképen való megjelenítése

Tehenek nélkül ébredtünk, ez mindenkép pozitív. Hat helyett ötre húztam a telefont, hogy mindenre legyen elég idő.

Hajnal a hegyek árnyékában (Fotó: Pap Gábor)

Összepakolunk, bokrok közé rejtjük a bringákat, és indulás. Az úton egy szemüveges bongyor hajú, városias öltözetű, szemüveges srác jön fölfelé. Hát ő meg hova tart ilyenkor a semmi közepén? Köszönünk egymásnak, ő az úton tovább, mi fel a forrás mellett, amerre Bálint könyve ajánlja az utat. Innentől kezdve turistajelzést nem látunk, de még csak ösvényt sem. Kanyargunk fölfelé a tüskés, szúrós bokrok között, megcélozva egy kőfolyásos nyiladékot két sziklafal között. A levegő elég párás, felhősödik az ég, pedig a nap pont jó szögben sütné meg a bari (nem birka) öbölt.

Kőfolyáson a gerinc felé (Fotó: Pap Gábor)

Kilátás Barra (Fotó: Pap Gábor)

Sziklás csúcs (Fotó: Pap Gábor)

Biztos többeknek feltűnt, hogy Bar neve, mennyire hasonlít az olasz Bari városéra. Ez nem véletlen, a két város egymással szemben fekszik, a római időkben Antibariumnak hívták, amiből aztán a Bar szó maradt meg. A görög és az olasz nyelvben ma Antivari a neve.
Nevezéktan helyett inkább a fényképekre, és a lépteinkre koncentrálunk. Kissé labilisak a kövek, de egy fertály óra alatt feljutunk a kopasz gerincre. Körpanorámánk van, úgy ahogy a GE ígérte. Nyugaton a tenger, a Bari-öböllel, északon a part menti hegyek látszottak egészen a Lovcenig, keleten a Skodrai tó Jákob lajtorjáival, délen a közeli Rumija. Nem időzünk sokat, hiszen fent a csúcson még többet is láthatunk dél felé.

Rumija-hegység gerince (Fotó: Őrsi Bálint)

Útban a csúcsra (Fotó: Pap Gábor)

Tebrek a csúcs alatt (Fotó: Őrsi Bálint)

Újabb nem egész egy órába kerül a sziklás-füves gerincen felérni a kápolnával koronázott szeles csúcsra.
Éppen csak kifújjuk magunkat, mikor az ellenkező oldalról három alakot pillantunk meg. Egy pópát, egy nővért, és egy fiatal túrázót. A túrázó hamarosan északnak megy tovább a gerincen, a pópa, meg a nővér meg nekilát tenni-venni a kápolnában. Kihasználva a rövid időre előbújó napocskát fényképezünk, de a tenger felől már gyülekeznek a felhők, hamarosan el fog romlani az idő. Beszélünk a nővérrel, hogy merre jöttek föl. Mondja, hogy a turistajelzésen, a kápolnától. Aha, akkor megvan az elveszett jelzés, mi meg nagyjából egy ajánlott úton jöttünk föl.

Csúcspecsét (Fotó: Őrsi Bálint)

Rumija csúcsa a Bari-öböllel (Fotó: Pap Gábor)

Csúcskő, háttérben a hegygerinc látképe dél felé (Fotó: Pap Gábor)

Visszafelé az ismerd meg a vidéket mozgalom keretében a jelzést választjuk. Induláskor három középkorú férfi jön szembe. Köszönünk egymásnak, és megyünk tovább. Aztán megint jönnek, majd megint. Ez már gyanús. Megjelenik a reggeli bongyor hajú srác is. Ő már tud angolul, megbeszéljük, hogy mi folyik itt. Mise lesz a hegyen, hívnak, tartsunk velük, de nekünk ki van számolva az idő, hétkor indul a vonat. Tiszteletre méltó, hogy a nehéz terep ellenére sok idős is vállalta a tortúrát.

Sokan másztak fel a misére (Fotó: Őrsi Bálint)

Mielőtt elérnénk a kápolnát becsapódik a felhő a hegybe. Alig 50 méterre látni.

Az apátság temploma (Fotó: Pap Gábor)

A bringákhoz visszaérve már kiérünk belőle, de nincs meleg. A tegnapi rettenetes emelkedő, most félelmetes lejtővé változik, egy pillanatra nem figyelek oda, és máris 60-al gurulok. Nincs itt az ideje a sebességi rekord megdöntésének, a kanyarok élesek, a szakadékok mélyek, korlát nincs.
Nem telik bele sok idő, és már Ó-Bar feletti olajfa ligetekben gurulunk. Megvan a török városrész is, leparkolunk a romok mellet. A beugró 1 euró, egész baráti. Érdekes, hogy a többi óvárossal ellentétben ez a hegyoldalba települ. Egészen 1878-ig ép volt, aztán a Montenegróiak szabadságharcuk során elfoglalták. Az 1980-as évek közepéig –a feltárások, és az állagmegóvás kezdetéig- az enyészeté volt minden.

Ó-Bar fellegvára (Fotó: Pap Gábor)

Megroggyant várfal (Fotó: Őrsi Bálint)

Ó-Bar (Fotó: Pap Gábor)

Ó-Bar, a helyreállított óratorony (Fotó: Pap Gábor)

Egy jó órát nézelődünk, de az idő csak nem akar javulni, sőt, még el is ered. Hát, így mi lesz… Fürdés az biztos nem. Végül is szerencsésnek tekinthetem magam, igazán ritka a rossz idő nyáron errefelé, én meg ilyet is látok.
Legurulunk a kikötőbe, meg a partra. Kihalt minden.

Vitorláskikötő Barban (Fotó: Pap Gábor)

Bringák a parton (Fotó: Pap Gábor)

Ebédelünk egy spenótos bureket, bevásárlunk, de aztán jobb híján az állomáson kötünk ki. Van még idegőrlő 4 óránk. Hat előtt nem tolják be a szerelvényt, addig pedig a hazaút dolga sem rendeződik.

Bar vasútállomása (Fotó: Őrsi Bálint)

Nehezen telnek a percek, az emberek pedig csak gyűlnek és gyűlnek. Bálint több felfedezőutat is tesz, majd rálel a magyar fekvőkocsi kalauzára. Jóindulatú ember a kalauz sokat köszönhetünk neki. Hosszas diplomáciai tárgyalások, és a szlovák kalauznő békesörrel történő megvesztegetése megszelídítése után bekerülünk a magyar fekvőhelyes kocsiba, egy fiatal lengyel párral közös fülkébe. A kerékpárok a magyar és a szlovák vagon közötti átjáróba lettek kikötve.

És ezt mi mind fel fogjuk rakni a vonatra (Fotó: Őrsi Bálint)

Kerékpárelrejtés az átjáróba (Fotó: Őrsi Bálint)

A szerelvény indulásra kész (Fotó: Őrsi Bálint)

Hihetetlen hosszú 13 személykocsiból, és két autószállítóból áll szerelvényünk. Csupa színes kocsi, igazán vidám látvány. Rengeteg ember száll fel, olyan, mintha visszautaztunk volna az időben. Sutomoreban, az első megállóban 10 percet áll a vonat, akkora a tömeg.

Színes szerelvény (Fotó: Őrsi Bálint)

Felszállók Sutomoreban (Fotó: Őrsi Bálint)

Az indulás izgalmai aztán szépen lassan elülnek, a vagonban utazó magyarokkal alaposan kibeszélgetjük magunkat, majd elmegyünk tisztálkodni. A szennyes, és a cipők zacskóba kerülnek, nem akarunk emberhalált a vonaton.

2010. december 8., szerda

Balkán bicajtúra 2010.07.30. péntek 17. nap

Balkán bicajtúra. Tizenhatodik nap

Halál a tehenekre!


Kotor-Mala Mikulici nagyobb térképen való megjelenítése


Derékaljam egy papírlap vastagságával vetekszik, kissé nyomtak is a kavicsok éjjel, Más baj nem volt. A szemközti tivati repülőtéren már korán megindul a forgalom.

Szálláshelyünk a kőbányában (Fotó: Őrsi Bálint)

Ma viszonylag laza napnak nézünk elébe, végigtekerünk a tengerparton Barig, onnan meg fel a Rumija alá. Az utolsó 10 km-en lesz 800m szint, meg még, amit a part mentén hullámzik az út. Már napfelkeltekor sem fázunk, de a tenger közelsége miatt a meleg jobban elviselhető. 
Szokásos időben útnak indulunk, hamarosan a tengerparti főútra kanyarodunk. Nagy a reggeli forgalom, de nem érezzük veszélyben magunkat. Többször megállunk fényképezni, tengerparti képeink még nincsenek, igyekszünk pótolni a hiányt.

Tengerpart az útról (Fotó: Pap Gábor)
Első megálló az útikönyvek által felmagasztalt Budva. Ez a montenegrói tengerpart egyik súlypontja. Kis öbölben hegyekkel körülölelve fekszik, óvárosa pedig egy tenyérnyi félszigeten a tengerparton. Mások is olvashatták az útikalauzt, nagy a zsúfoltság, nem csak emberek és autók tekintetében, a házak is egymás hegyére-hátára épültek. A parton az egyik fizetős parkolónál az őr mellé lezárjuk a bringákat, és megnézzük az óvárost. Ez is szépen rendbe van rakva, de a modern cégéreket, és a falra kirakott klímaberendezéseket valahogy nem tudom megszokni.

Budva óváros (Fotó: Pap Gábor)

Budva óváros (Fotó: Pap Gábor)

Budva óváros (Fotó: Pap Gábor)
Még csak ébredeznek az emberek az éjszakai buli után, a boltosok is takarítanak, jól lehet fényképezni. A mellékhelység drága lehet, minden kicsit takart zugban ammóniaszag csapja meg orrunkat. Találkozunk az egyik legviccesebb vállalkozóval, aki távcsövet ad bérbe a várfalnál. Hogy a puszta tengeren milyen látnivaló van, azt nem tudom. Visszafelé elsétálunk a kikötő mellett, az irodaház méretű jachtok árnyékában.

Kikötő az óváros mellett (Fotó: Pap Gábor)

Kikötő az óváros mellett (Fotó: Pap Gábor)
Elég a fényből és csillogásból, jöjjön a tengerpart! A parkoló őr nem tud ingyenes strandról, a legolcsóbb 5 euró. Aha, én is ezt mondanám, ha a tengerpartból élnék, de ha ez igaz, akkor nem fürdök. 20 percre szeretnék belemenni a vízbe, nem kellenek fölösleges szolgáltatások, úgy mint napernyő, nyugágy stb. Na majd keresünk mi ingyeneset, a helyiek is csak fürödnek valahol! A boltok árai szerencsére nincsenek elszállva. 
Tekerünk tovább a forgalmas tengerparti úton. Elég széles és van kapaszkodó sáv is, így nem érezzük magunkat elütendő tárgynak. Svati Stefanig feltűnően sok, tengerparti sziklaszirtre épített ízléstelen apartmannal találkozunk. Részt kellene vennem valami esztétikai „kurzuson”, hogy szépnek láthassam ezeket az épületeket.

Zsúfolt tengerpart (Fotó: Pap Gábor)

Az egyik lejtő alján partizán kempingre leszek figyelmes a parton. Lemegyünk, és bár a köves, de nekünk tökéletesen megfelel. Életemben először fürdök az Adriában. Büszkén elmondhatom, hogy eddigi életemben két tengernél jártam, összesen két alkalommal, mindkétszer kerékpárral.

Kalóz fürdőhelyen (Fotó: Pap Gábor)
Felfrissülést követően Sveti Stefan piciny szigetéhez teszünk egy kis kitérőt, pár fénykép kedvéért. Régen halászfalu volt a szigeten, de az 1950-es években, miután utolsó lakója is elhagyta, luxushotellé alakították. A környék is igen felkapott, sok villa épült a Titói időktől kezdve. A környék tényleg szép, a fények jók, a biztonságiak meg mogorvák. Nem számít.

Sveti Stefan (Fotó: Pap Gábor)
Utunk elhagyja a tengerpart legzsúfoltabb szakaszát, sőt, egy időre a tengerpartot is, csak Sutomorenál térünk vissza, ahol a vasút is mellénk szegődig. Burek társaságában benézünk az állomásra, és ebédelünk, majd megyünk tovább Barba. Ingyenes partszakasz van erre is, hegymászás után, hazautazás előtt még lehet fürödni. 
Bar városa még az útikönyvek szerint sem túl érdekes. Ezt csak megerősíteni tudom, itt a vasút a teherkikötő, és az olajraktárak a fő bevételi forrás. Csak vásárlás és pénzváltás erejéig maradunk, aztán jön a nap feladata, fölmászni a Rumija alá. Nem gyenge, még a korábbi mászások fényében sem, de várakozásainkkal ellentétben szinte végig aszfaltos. Először találkozunk a túra során olajfa ligetekkel.

Mali Mikulići felé (Fotó: Őrsi Bálint)

Meredek emelkedő vezetett a hegy alá (Fotó: Őrsi Bálint)
Fent már inkább a mediterrán cserjés-bozótos uralkodik, de egy legelő kinézetű viszonylag sík terület sátrazásra alkalmasnak találunk az út mellet. A kilátás sem utolsó a Rumija tömbjére.

Rumija-hegység főgerince (Fotó: Pap Gábor)

Épp arra jár két pásztor, akiktől engedélyt kérünk a sátrazásra. Maradnak kicsit beszélgetni is, mi pedig megkínáljuk őket Rakival. Búcsúzás után sátrat verünk, a zöld pólómat kirakom egy közeli kőre száradni, mi meg beülünk levest főzni.

Letáboroztunk a legelő szélén. Utolsó kép a pólómról (Fotó: Pap Gábor)

Miközben fogom a palackot, hogy ne dőljön el, hirtelen szuszogásra figyelünk fel, és arra, hogy mozog a sátor oldala. Egy bika szaglászta. Járkál körbe, aztán megjelenik egy másik. Majd még kettő. Nagyot néztünk, nem tudtuk mit csináljunk. Csak a sátrat, és a pólót ne bántsák. Bálint nem mer kimenni összeszedni a cuccot. Épp elmesélem, hogyan szedtek szét ismerősömnél a kacsák egy műanyag vödröt, csak mert zöld volt, amikor krákogásra leszünk figyelmesek. Bálint egy szál kisgatyában késsel a kezében megy rendet teremteni. Az ostoba tehene, hát nem megette a pólómat! Épp akkor kérődzte föl! Bálint kirakott nadrágját is megkóstolták, de ahhoz hozzá lehet nyúlni kézzel, a pólómat, viszont csak boton meri bemutatni. Csupa nyál. Na szép, kuka! Visszatérnek a pásztorok, Bálint pedig nevetve meséli nekik mi volt, találomra rámutatva az egyik tehénre. A pásztorok erre jól megdobálják azt kővel. És elhajtják őket messzire. Ezt hívják kollektív büntetésnek. Még jó, hogy a sátor egyben maradt…

További képek
Budváról a Wikipedián (angol)
Sveti Stefanról a Wikipedián (angol)
Barról a Wikipedián (angol)
Rumijáról a Wikipedián (angol)
Balkán bicajtúra. Tizennyolcadik nap

2010. december 7., kedd

Balkán bicajtúra 2010.07.29. csütörtök 16. nap


Várva (?) várt tengerpart 

Rijeka Crnojevica-Kotor nagyobb térképen való megjelenítése

Végre ismét tiszta egű napfényes reggelre ébredünk.

Reggel a híd tövében (Fotó: Őrsi Bálint)
Gyomrom továbbra is kínlódik, erre már beveszek egy hasfogót, de sokat nem segít. Gyengébb sokkal nem vagyok, és kívánom az ételt, ez mindenképp jó jel. Indításként megnézzük a régebbi hidat, a szépen rendbetett központban. A házak némelyike még lerobbant, és a golyónyomokat sem egészen értem, de bíztató a fejlődés.

Rijeka Crnejoviće (Fotó: Pap Gábor)

Öreg híd (Fotó: Pap Gábor)

Szépen felújított központ (Fotó: Őrsi Bálint)
Ma nem lesz hiány szintben, olyan 25 méterrel vagyunk a tengerszint fölött, és feltekerünk a Lovcenre, ami olyan 1600. Első körben az egykori fővárosig, Cetinjéig megyünk, 20 km 600m szint. Eleinte jó minőségű a mellékút, majd a jelenlegi főút alatt 20-50 méterrel egy elhanyagoltra váltunk. A főút minden bizonnyal itt ment valaha, de ma már másik nyomvonalon halad, így erre nem költenek. Ez látszik is állapotán. Nekünk tökéletesen megfelel, legalább nincsen forgalom. A hegy oldalából szép kilátás nyílik a környező vidékre, az emelkedő pedig kellemesen egyenletes.

Völgyben meghúzódó falu Cetinje felé (Fotó: Pap Gábor)
Két és fél óra alatt elérjük a Locvcen árnyékában kis medencében meghúzódó 25000-es várost, melynek fő látványosságát a múlt századfordulón épült követségi épületek adják. Szétnézünk, és tízóraizunk a belváros szélén. Már elég sok a turista, de még nem zavaró. 
Cetinje háttérben a Lovcen csúcsa(Fotó: Pap Gábor)

Régi épületek Cetinjében (Fotó: Őrsi Bálint)

Sétálóutca (Fotó: Pap Gábor)
Vesszünk még a Lovćenre sárgadinnyét, és nekivágunk a második, nehezebb 20 km-nek. Ebben már 1000m szint van, de nem egyenletesen. Állapotom többszöri kényszerszünetet követel, ez némileg lassít minket. Az egyik ilyen alkalommal sikerül elhagyni napszemüvegem. Ami viszont jobban bosszant, az a Nemzeti Park belépti díj. Nem az összeg, hanem a miért. Semmilyen szolgáltatást nem kaptam. Pihenőhely, WC nem volt kiépítve, a Mauzóleumért újra fizetni kellett, a táj pedig semmivel sem volt kiemelkedőbb, mint 5 km-el ezelőtt. Kezdődik a tengerparti lehúzósdi. 

Útban a Lovcenre (Fotó: Pap Gábor)

A Nemzeti Parkban a hegyi és a tengerparti növényvilág keveredik (Fotó: Pap Gábor)

Út a Jezerski vrh-re (Fotó: Pap Gábor)
Elnézést kérek az elmúlt néhány mondat hangvételért, de a tengerparthoz közeledve egyre erősödik az a miliő, amit utálok a mai tömegturizmusban. 
De, ha már itt tartok, akkor leírom mi a gondom az egésszel: 
Bennem lehet a hiba, de nem szeretek olyanért fizetni, amit nem tartok jogosnak pl. kilátásért, tengerpartért, egy vízesésért, egy nemzeti parkba belépésért. Azt még jobban utálom, ha valamilyen mondvacsinált szolgáltatást is csapnak a belépti díjhoz, amire semmi szükségem, de jó ok, hogy dupla árat kérjenek. Had döntsem el, hogy kell-e nekem pl. a tengerparton napozóágy, napernyő, vagy csak simán a fövenyen akarok feküdni. Nem vagyok zsugori, a Szlovák paradicsomban a szurdokok mintaszerűen karbantartott útjai, tájékoztató táblái és jó jelzettsége indokolták a belépti díjat, ki is fizettem. De amikor pl. Prágában az aranyművesek utcácskájába, vagy a régi zsidó temetőbe csak a belépti díj 1500 Ft lett volna egyenként, az már vérlázító. 
A másik gondom, hogy nem értem az embereket. Többségük egész évben arra készül, hogy a tengerpartra megy nyaralni, de azon kívül, hogy szerez szállást, gyakorlatilag nem készül semmit, legfeljebb pár nappal indulás előtt döbben rá, hogy a fényképezőgép régi, kell új ruha, stb. Ilyenkor már kapkod és bármi jó, ami elérhető azonnal. 
Leérve partra fürdenek 3 napot, aztán annyira lesülnek, hogy nem tudnak fürdőruhába kimenni. Ilyenkor jön a szálláson döglés, vagy felkerekednek, és jobb híján (mivel nem nézett utána semminek) elmegy a helyi tourinform irodába, ahol kap pár egynapos kirándulási ajánlatot. A programszervezőket sem ejtették a fejükre, lehetőleg alacsony bekerülési költségű programokat szerveznek drágán. Még örül is szegény nyaraló, mert nem kell unatkoznia az önkéntes szobafogságban. 
Így lesz sok résztvevő az egynapos hajókázáson, 8-10 ezer forintért, amihez nem kell, csak egy teknő, egy gépkezelő, meg üzemanyag. Ráfér egy zsák ember, nézzék a vizet, meg a partot, oszt jóvan. Délidőben kilökik őket valami kikötőben 1 óra szabadprogram címen, ahol van étterem, mert éhes és tájékozatlan emberekkel lehet profitot maximalizálni. Ugyan ez van a buszos utaknál is. Elvisszük őket valami hangzatos helyre, ott kapnak 1 órát szétnézni, idegenvezető minek. Út közben a busz ablakából meg mélyen meg lehet ismerni a környéket. A nyaralók fanyalodnak rá az ilyen utakra, vagy nincs igény jobbra? 
Egy kis utánajárással sok pénzt takaríthatna meg az ember, nem kell hozzá még talán útikönyv sem, elég az internet, pl. Wikipedia, Google Earth, esetleg angoltudás, de nem feltétlen. Egy térkép sem árt, nem olyan nagy érvágás, főleg, ha gyakran járunk vissza. 
Szélsőségesnek hathat fenti véleményem, mert minimalista módon bringával járok nyaralni sátorban, de nem is ezt várom az emberektől. Kisgyermekes családoktól pedig főleg nem, csak egy kis erőfeszítésre van szükség a magunk érdekében. Tegyük sokkal változatosabbá nyaralásunkat! 

Vissza a hegyre. 
Az aszfaltút 50 méterrel a mauzóleum alatt ér véget, Természetesen mindenki idáig szeretne feljönni kocsival, mert a parkolóból akár 100 méter szintet is le kellene gyűrni. 
Feltekerünk az aszfalt végéig, jólesően néhányan megtapsolnak. A hegy csúcsán Petar Il Petrovic Njegos herceg Ortodox püspök-költő, (1813-1851) mauzóleuma van. A legnépszerűbb szerb költőnek tartják, akit saját kérésére temettek ide.

Njegoš mauzóleum bejárata (Fotó: Őrsi Bálint)
Felballagunk a lépcsőn, és kifizetjük a panorámáért kért összeget. Felhős az ég, a szemközti csúcsot időnként belepi, fényképezéshez meg kell várni, hogy előkukucskáljon a nap. Néha feltűnik a Kotori-öböl egy részlete.

A mauzóleum (Fotó: Pap Gábor)

Síremlék (Fotó: Pap Gábor)

Kilátó a mauzóleum mögött (Fotó: Pap Gábor)

Visszatérünk a bringákhoz, megdinnyézünk, és irány a 20 kilométeres szerpentin. Jól mutatott GE-n, már várjuk, vélhetően jó lesz róla a kilátás az öbölre is. Kicsit hűvös van a felhőn átvágva, de remélhetőleg lefelé változik a helyzet.

Elhagyott parcellák a csúcs alatt (Fotó: Pap Gábor)

Szép komótosan haladunk el az adótoronnyal koronázott csúcs alatt, aztán az öböl látványa bevisz egy gyomrost. Nézegettem már innen képeket, de élőben egész más! Lefelé párszor megállunk fényképezni. Bringával vagyunk, a legjobb pontokon készíthetünk képeket.

Kotori-öböl (Fotó: Pap Gábor)

Kotor látképe a szerpentinről (Fotó: Pap Gábor)

A Nemzeti Park bejáratánál több busz is áll, épp egy magyar csoport indul útnak expedíciós felszerelésben. Ha belegondolok, hogy mi egy szál bringás pólóban, szakadt futócipőben mackónadrágban mászunk a csúcsokat… Az én cipőm gyakorlatilag már szandállá lényegült át, szerencsére fekete a zokni, így nem olyan feltűnő. Vége felé már unalmas a lejtő, az öböl is jobban mutat fentről. 
A városba este hat felé érkezünk, óriási a zsúfoltság, hömpölyög a tömeg. Egy őrizetlen, motoroknak kijelölt parkolóban hagyjuk a szekereket, a várfal tövében. Ez, és az óvárosba való belépés ingyenes. Már éhesek vagyunk, fenjük a fogunkat a burekra, de az árak hozzánk viszonyítva valahol a Lovćen szintjén vannak. Inkább valami külvárosi pékségben, és boltban bevásárolunk hatod áron. Az óváros egyébként szép, fényesre járt kövezetével, zeg-zugos sikátoraival. A földszinti kis boltok és éttermek jók, funkciót adnak a helynek, túl modern cégéreik, hivalkodó bútorzatuk és napernyőik viszont annál zavaróbbak.

Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor)

Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor)

Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor)

Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor)
Felmegyünk a várba, ami szintén pénzért látogatható, cserébe kapunk „veszélyes látogatni”, és „nagyon veszélyes látogatni” övezet táblákat. Na jó nem leszek ennyire sóher, mert a kilátás szép, és harmadszor is találkozunk Lengyel ismerőseinkkel, bár ez utóbbit nem tartalmazta a belépődíj.

Ismét találkoztunk a lengyel ismerősökkel (Fotó: Őrsi Bálint)

Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor)

Fellegvár (Fotó: Pap Gábor)

Fellegvár (Fotó: Pap Gábor)

Fellegvár (Fotó: Pap Gábor)

Beszélgetünk, és kiderül, hogy ők nem találtak sátorhelyet maguknak, sem ingyen strandot, ellenben állítólag sok a rendőr, és tiltott a vadkemping. Nem túl jó kilátások, közeleg a naplemente, mi pedig szeretnénk tengerparton sátrazni ingyér’. Ránk férne már egy jó fürdés is. Felmegyünk a meredek sziklaszirtre felkúszó vár tetejéig, a kanyarokban elhagyva néhány légszomjjal küzdő nyaralót, majd rövid nézelődés után visszaballagunk az óvárosba, és bejárjuk a maradékot. 
A bringákat sértetlenül találjuk, ez azért nagy dolog, egy ilyen turistás helyen, és sikerül ingyen igénybe venni a fizetős mellékhelységet (nem volt ott senki). Átvágunk az alagút felé tartó kocsi áradaton, és a külvárosban veszünk bureket a megszokott 1 eurós áron. A körítésként elfogyasztott joghurt rendbe teszi gyomrom. A bolt is mérsékelt árú. Már szürkületben vágunk neki a forgalommentes szerpentinnek (mindenki az alagutat használja). Készül néhány esti kép az öbölről, de sietni kell sátorhelyet találni.

Kotori-öböl alkonyatkor (Fotó: Pap Gábor)

Gyorsan eljutunk a tivati repülőtér tövébe, de a tengerpartra nem tudunk lejutni. Egy elhagyott kőbányába érkezünk, s mivel már fél tíz úgy döntünk ma itt ér véget a nap. Bivakolásra tökéletes a hely, zavarástól nem kell tartani, a fürdés pedig holnap még jobban esik majd!

További Képek
Cetinjéről a Wikipedián (angol)
Petar Il Petrovic Njegosról a Wikipedián (angol)
Lovćenről a Wikipedián (angol)
Kotorról a Wikipedián (angol)
Balkán bicajtúra. Tizenhetedik nap