Nem egészen vízválasztó harmadik nap
Nem egészen vízválasztó 2013.03.17 negyedik nap. nagyobb térképen való megjelenítése
Gőzünk sincs milyen hideg volt, de a zsákban kellemes idő uralkodott. Reggelizés közben viszont fázik a kezünk, meg a víz is megfagyott a táskában (utólag megnéztem a Kojsói-tető adatait: mindkét éjjel -14, nappal -10 és -8 fok volt).
Hajnalhasadtakor vesszük föl a zsákokat. A tetőig talpak nélkül megyünk, elég meredek a hegyoldal. Első célpontunk a Solymári- (Folkmari) szikla. A nap kellemesen süt, ha lehet még tisztább az ég, és szinte szélcsönd van. Némi hullámzás után mélyen leereszkedünk a nyeregbe majd nekilátunk a mászásnak. Fent már látszik a látványos kiszögellés. Az út meglehetősen meredek és helyenként oldalazik is, ezt nem szereti a hótalp, meg féltjük is őket, inkább lecsatoljuk és úgy megyünk tovább Szerencsére nincs olyan nagy hó, általában lábszár középig ér, csak a tetőn fújt össze a szél nagyobb halmokat. Csodás a kilátás: alattunk Kojsó kis települése, körülöttünk hegyek. A távolban ma is látszik a Magas-Tátra, de nem olyan élesen, mint tegnap. Üldögélünk kicsit a köveken és észrevesszük, hogy mélyen alul egy hegyikecske legel lehetetlen helyen. Dobok felé követ, hogy lássam mi lesz a reakciója, de lőtávolon kívül vagyok, és ő is tudatába van ennek. Nyugodtan rágcsál tovább.
 |
| Turniska (fotó: Őrsi Bálint) |
 |
| Reggel az Érchegységben (fotó: Őrsi Bálint) |
 |
| Szélnyomok (fotó: Őrsi Bálint) |
 |
| Folkmari-szikla (fotó: Őrsi Bálint) |
 |
| Hótorlaszok a szikla tetején (fotó: Őrsi Bálint) |
 |
| Kilátás Kojsóra (fotó: Őrsi Bálint) |
A túloldali nyeregig a tanösvény táblát követjük, aztán jelzetlen szekérutakon levágjuk a sárga sáv nagy kanyarját. Kedves rétek fogadnak minket, remek kilátást nyújtva Kassahámor felé. Egy vadásszal is találkozunk, de nem sokat törődünk egymással. Ahogy ereszkedünk lefelé úgy vékonyodik a hóréteg, végül elrakjuk a talpakat és lesétálunk a közúthoz. Ahhoz, hogy tervezni tudjunk meg kell tudni mikor megy busz Kassára. A megállóban csak az ellentétes irány menetrendje van kint, míg kiderül mik a lehetőségek tízóraizunk egyet.
 |
| Akik a túrát elkövették... (fotó: Őrsi Bálint) |
 |
| Átkelés a réten (fotó: Őrsi Bálint) |
Szerencsések vagyunk fél öt tájékában indul érkezik az egyetlen járat, ami 40 perccel a vonat indulása előtt ér az állomásra. Indulhat a második kör, csak találjunk egy házat, ahova beadhatjuk a táskákat. Ez nem is olyan könnyű, mert a tározó partján lévő faházakat tavasztól őszig szokás használni, korán van még. A közeli étterem is csak március végén nyit. Végül egy lakott vityillót találunk, ahol egy idősebb úr a megőrzést, míg mi odavagyunk. Kézbe a hótalp, meg Bálint vászonszatyra, irány a Sivec.
Kijárt az út, több emberrel is találkozunk fölfelé. Könnyű és látványos célpont a sziklacsúcs, népszerű is. Úgy egy óra múlva már a csúcs szikla-taraján egyensúlyozunk. Hasonlóan fenséges a kilátás, mint a Folkmari-ról, csak itt már a Hernád tározóját is megcsodálhatjuk. Üldögélünk egy darabig, és csemegézünk. A fák, mint ezernyi szög beleverve a földbe, az erdei utak remekül kirajzolódnak. Elmélázunk azon, hogy otthon ez hiányzik: nincs igazán nagy kiterjedésű hegységünk. Itt amerre nézek, csak hegyet látok. Otthon a legtöbb kilátó a hegyről a síkra nyílik, vagy részben, vagy teljesen.
Visszatérünk a faházakhoz, megköszönjük az őrzést és keresünk valami étteremfélét. Egyet találunk nyitva, ami nem túl olcsó. Egy leves egy sültkrumpli, meg egy csésze tea belefér, és a buszig hátralévő óra is kellemesen telik napsütötte helyünkön.
A buszon aztán már nem történik semmi említésre méltó, minden megy a maga kerékvágásában. Azért a tömegközlekedésnek megvan az az előnye, hogy pihenhet az ember, nem kell fáradtan a vezetésre koncentrálnia. Miskolci gyorsunk bár késik, de nem számít, úgyis Bálintnál alszok és reggel egyből megyek munkába.
-VÉGE-
Linkek:
