Ezúttal nem vártam öt évet két teljesítés között. Jó újra itt lenni, bár nem tudom mi vonz ide.
Talán kimondva-kimondatlanul ez az az alkalom, amikor összegezni szeretném futással kapcsolatos tapasztalataimat. A Roki elég hosszú és szerény ellátottságú túra ahhoz, hogy órák múljanak egy jól megválasztott ruházaton, frissítésen, vagy pulzustartományon. Igaz, hogy a hét eleji hidegfront után, még nem melegedett vissza "Rokisra" (értsd: harmadfokú hőségriadó) az idő, de a tűző napsütés 27 fokban is üt.
A kirándulást Bálintékkal kezdem, csak bő 10 perc után kezdek óvatos kocogásba. Tényleg óvatosba. Tinca a szívéhez kapna, ha látná, hogy 115-120 közötti tartományban ügetek, 124-es aerob alsó határnál már figyelek, 130-nál (aerob tartományom közepe) meg szigorúan befékezek. Ehhez képest hamar elmarad a társaság csak néhány futó baktat előttem. Ahogy közelítek rájuk, felfedezni vélem Ács Lacit, akivel két éve együtt futottunk Budafáig. Ott aztán géptér tűz ütött ki nálam és szépen lemaradtam. Palin határától csatlakozok a társasághoz, illetve ők gyorsítanak árnyalatnyit hozzám. Jókedvű beszélgetéssel telik az első 20 km az ébredező falvak között. Kellemes a levegő, és a port is jól elverte a heti eső. Sár van egy kevés, de gyorsan szárad.
Azt hiszem rájöttem mi ez az érthetetlen vonzódásom egyik oka. Nagyon hasonlít a táj a Pannonhalmi-dombságra (ahol évekig futottam), csak épp XXL méretben. Apám mekkora pályát csináltak ehhez a játékhoz! :) És szabadon be is járható... ...ha nem vigyázol.
Mi vigyázunk, de ebben segítettek a jelzésfestők is. Idén már iránytáblák is voltak helyenként.
Obornak határában három fősre szűkül a csapat. Fölhágunk a gerincre, elbúcsúzunk az oda vissza szakasztól (remélhetőleg még ma viszontlátjuk!) és lassú ereszkedésbe kezdünk Oltárcig.
A kisvasút csonkája jóval gazosabb, mint korábban pedig a sinek megvannak, ellenőriztem. Ez az elhanyagolt állapot többször is visszaköszön.
A vadászháznál találkozunk későbbi valkonyai pontőreinkkel, feltöltjük vízkészleteinket, aztán kocogunk tovább. A réten kiállok a boxsusnyásba, és az így összeszedett pár perces hátrányomat a börzöncei szőlőhegy széléig dolgozom le, a tervezettnél kissé magasabb pulzussal. Érkezésem kissé felrázza Lacit és megindul, párszor nyugtatni kell, hogy ne verjük szét magunkat idő előtt. Harmadik társunk így is lemarad az aszfaltos út kereszteződésénél.
Hahótig egyenletesen faljuk a távot. Egy-egy kereszteződés elég bizonytalanul van kijelezve, de ha épp nem emlékszem a helyes irányra, akkor Laci megmondja. Még a falu felett kezdődnek a nyílt részek, a kocsmánál lezárul a túra bemelegítő szakasza.
4:30-as idővel értünk ide, talán kicsit gyengébb, mint két éve, ellenben már ideért a pontőrség (még hivatalos nyitás előtt vagyunk). A szerény ellátás mellett lehet... ...helyesbítek, erősen ajánlott depóztatni. Én négy helyre küldtem csomagot, melyek mindegyikében stabil helyet kapott a banán mellett az alkoholmentes sör. Ez az Aldis sör viszont nem a legjobb, túl szénsavas. Kazinczyn a Dreher jobban lement. Magamba invesztálok még egy kávét, aztán Dobi Zsigával pacsizva negyed óra molyolás után továbbállunk.
Mennyei érzés, hogy a mélyúton fölfelé nincs por még akkor sem, ha jármű halad el. Véleményem szerint az első nehéz szakasz itt kezdődik és Rádiházáig tart. Na nem a szintek, hanem a nyílt terep és déli napsütés együttese miatt. 1 óra alatt átbattyogunk Söjtörre, ahol a Deák-ház zárva van. Kár, mert igénybe vettük volna a mosdó nyújtotta lehetőségeket, így jobb híján Laci egy háznál szerez vizet, én meg a bokrok alján menedéket. Ismét pár perces hátrányt gyűjtök össze, amit a méregraktártól a Felső-Válicka völgyéből kikapaszkodó útig dolgozok le. Laci egyedül nagyon megindult, kissé aggódva nézek az órára, hogy milyen ütemben kell utolérnem. Mondjuk Ederics után panaszkodik is, hogy kiöli a meleg, de a pont már nincs messze, lehet hűteni. Nekem eddig minden tökéletes, de az, hogy jó-e a taktika, majd odébb derül ki. Minden esetre én bízom benne.
Újabb sör, újabb kávé (okulva 2013-ból), aztán eltoljuk a bicikliket a második nehéz szakaszra, ami Bázakerettyéig tart. Zsigával valahol a szőlőhegy közepén találkozunk, úgy néz ki lassult valamelyest. A söröcske még egyszer-egyszer életjelet ad, de aztán az erdőszélig belesimul gyomromba. Szentpéterfölde szédületes fejlődésen ment keresztül! Újra nyitva a kocsma!! És új az ajtó, meg az ablak is!!! Mellőzzük a fakultatív ellenőrző pontot, alig 6 km-t jöttünk Rádiháza óta, nincs olyan igényünk, amit a temetői kút ne tudna kielégíteni. Laci már előre átkozódik, hogy micsoda szemét meredek emelkedő jön a vadászház után. Azért ez részéről barokkos túlzás, mert még erre a hosszútávra igazított pulzussal is kocogható volt.
A Lasztonyai erdőszélig jön egy kicsit elveszve az erdőben rész, na nem a jelzések miatt, hanem érzésre. Lasztonyán nincs kút, így egy házhoz csöngetünk be blokkolni a kerti csapot. Meglepetésemre a Torhai-forrás folyik. A túra során egyedül itt ingadozik kissé a vércukrom, némi hideg verejtékezés és szédülés kíséretében. Ami szénhidrát nálam van, azt be is lapátolom. Hamar helyreáll a rend, és Bázakerettyéig ki is tart, ahova 16:45 tájékán érkezünk.
Korábbiakhoz hasonló wellnesprogramon veszünk részt: alkoholmentes sör depós csomagból, egy kávé a kricsmiből, wc meggyalázása, és kb. 15 perc után indulás. Eddig tartott a prológ, a túra most kezdődik. Működni látszik a taktika, mert gond nélkül kocogok az emelkedőn, ügyelve a pulzushatárra. Laci panaszkodik, hogy lehet lemarad, de ismerem ezt a szöveget, nem igazán kell lassítani, hogy együtt maradjunk. Budafától Kozárí-forrásig az erdőben előkerülnek a böglyök. A forrásból természetesen frissülünk, aztán Kistolmácson csak pár pohár tea erejéig zavarunk a ponton. Lefelé hajlik a nap, de van még idő lámpaoltásig. Fent a szőlőhegyről megpillantom a Gurgó-hegy vonulatát a Geotoronnyal. Eszembe jut Bálint, aki lehet ma kitérőt tesz oda. Börzönce felett a benézhető jobbos kanyarban már tábla segíti a tájékozódás. Az erdőben már szürkül, pedig még fél nyolc sincs, mikor Valkonyára érünk.
Kimazsolázom depós cuccomból a szükséges holmikat. aztán kissé didergős az útnak indulás. Relatíve hűvös van a völgyben az első pár percben. Veretünk a hét dombon. Itt már akad gyaloglós meredek darab, de egyik sem hosszú. Élvezetes, hogy látunk. Kicsit elvarázsolódok és a Harmadik-negyedik dob közé emlékezem az Eszteregnyei kiágazóra, de a völgyben eszmélek. 20:45-kor érünk a pecsételünk a ponton. Szerencsére hamarabb itt az őr a nyitásnál.
Az utolsó 20km-re lámpát kell oltani, bár még körvonalakat egy darabig látni. Laci fáradhat, mert állandóan el akar zavarni, hogy menjek jobb időt, esetleg azt vizionálja, hogy simán 18 órán kívül érünk célt. Engem egyik sem érdekel, egyszerűen csak élvezni akarom a túra végét is.
Homokkomárom határában sokat száradt reggel óta a domboldal, de még nem porzik. Zsigádig csak annyira húzom a tempót, hogy 22:30-nál pecsételhessünk. Pulzusom a síkra leérve szépen leesett, de ezzel lehetett számolni. Laci a végére feltámad és Palin után átveszi a vezetést. Egészen a célig diktálja a tempót, ahova végül 17:25-ös idővel csörtetünk be. Működött a terv!
