Alacsony-Beszkidek 2012 március 14-15. első-második nap

Alacsony Beszkidek 2012. 03. 14-15 első-második nap nagyobb térképen való megjelenítése

A kamásli otthonmaradt. Na mindegy csak nem lesz nagy gáz –gondoltam- valahol félúton az állomás felé.

Tavalyi évhez hasonlóan idén is a lengyel-szlovák határon ünnepeljük március 15-ét. Most is Megyfaluból indulunk, csak épp nyugat felé, hogy bejárjunk egy kb. 80 km-es szakaszt a Kárpátok vízválasztójából. A terep nem tűnik különösebben nehéznek, és látványosnak sem. A csúcsok még 900 méterig sem nagyon mennek az Alacsony-Beszkidekben. A hóhelyzet bizonytalan, de tavalyiak alapján bízunk a járhatóságban.

Bálinttal skype-on minden megbeszélünk, már rutinosan osztjuk el a közös holmikat, lassan a résztvevők létszáma is stabilizálódik.

Menetrendi változások miatt Sátoraljaújhely helyett Kassa felé utazunk. A szántóföld széli határsávban alvás idén elmarad, lesz helyette teherpályaudvar melletti. Pesten idejekorán foglalok fülkét, hamarosan befut Vera, aztán Bálint is. Tömött a Hernád Ic Miskolcig, utána enyhül a helyzet. Nemzetközi menettérti jegyem Kassáig olcsóbb, mint egy teljesárú menettérti Miskolcig, és még pótjegyet sem kell venni. Kassán felülünk az utolsó gyorsra és a Homonna közelében fekvő Őrmezőig (Strážske) utazunk. A vonat tovább megy, de nekünk könnyebb itt találni alvóhelyet, mint a város közelében. Nem cifrázzuk túl, kissé távolabb az állomástól egy füves térség helyezkedik el a vasút és a szántóföld széli bozótos között. Ledobjuk a zsákokat és nyugovóra térünk. Éjjel pár csepp eső kelt némi riadalmat, de az időjárás maga sem gondolta ezt komolyan, hamar abbahagyja.

Hajnalban személlyel folytatjuk utunkat, ami kivételesen nem Bz, hanem új, részben alacsonypadlós motorvonat.

Új motorvonat Homonnán (Fotó: Pap Gábor)

Nemsokára Homonnán reggelizünk a váróban (szerencsére idén nem volt büdös). A buszon szundikálós az út Viraváig (Výrava). Családias a hangulat, sofőr bácsink minden megállóban és Mátyás bácsi intésére is megáll. A hóhelyzet fokozódik. 

Átszállunk Megyfalui járatunkra, ami azonnal indul is, bár lett volna még hat perce menetrend szerint. Úgy tűnik, csak ránk várt. Megjegyezném, mindenhol beszedték a menetjegy árát és a csomagszállítási díjat. Nem volt zsebpénzezés. Ja, és elektronikus kártyaolvasó van a buszokon. 

Új sofőr bácsink próbálna kapcsolatot teremteni velünk -mi is vele- de nem találunk közös nyelvet. Sikerül elérni, hogy a birkahodályoknál leszállhatunk, nem kell a faluból visszagyalogolni. Az útról leolvadt már a hó, a földeken még tartja magát. Eleinte nem veszélyes a mélység, de ez néhány száz méteren belül megváltozik. Innentől végig hiányzik a kamásli. Zoknimba tűröm nadrágom, de általában lábszár-középig ér a hó, így akadálytalanul jut a bakancsba. Hamarosan találkozunk macinyomokkal, ugyanott, mint tavaly. Az irány is egyezik, talán a tulajdonos is.

Vagy 150 méteren át fagyott volt a hó teteje (Fotó: Pap Gábor)

Határra vezető völgy (Fotó: Pap Gábor)

Kissé elmosódott macinyom (Fotó: Pap Gábor)

Pihenő (Fotó: Pap Gábor)

Jó két óra alatt vergődünk föl a gerincre, pedig idén bedőlt fák sincsenek nagyon. Leülök a határkőre és kiöntöm a hólevet cipőmből. Röhögünk egy jót rajta, pár nap múlva már Bálint is így fogja öntögetni. Sebességünk kb. 1 km/h. Van idő alaposan megszemlélni a tájat. Kilátás kevés helyről van, jobbára a nyiladékot és annak környezetét vizsgálhatjuk. A növényzet túlnyomó részt bükkös, néhol sávosan telepített lucfenyő, a nyiladékban mogyoró és csipkebokrok, réteken nyírfás ligetek. A kevés kilátás megtekintése mellett beszélgetéssel, majd téma fogytán csendes küzdéssel ütjük el az időt. Helyenként látszik valami elmosódott hótalp, vagy sítalp nyom, de sok hasznát nem vesszük. Valamikor délután három körül érünk a lupkowi vasúti alagúthoz. Nem megyünk le, inkább a gerincen egy faágra telepedve nekilátunk az ebédnek. Bálint mindjárt a teafőzés elején kiborítja a vizet, én még várok, míg kiázik a filter. A szépséghiba csak az, hogy nem lesz sok forrás az úton.

Akkor folytassuk a kirándulást (Fotó: Pap Gábor)

Gondolkodó turista (Fotó: Pap Gábor)

Tisztáson (Fotó: Pap Gábor)

Lupkowi alagút fölött fogunk ebédelni (Fotó: Pap Gábor)

Rét az alagút fölött (Fotó: Pap Gábor) HDR

Töltekezés után átkelünk egy bevágáson, amit a térkép is jelez. Úgy tűnik, régen a vasút csúcsfordítóval jutott át a gerincen. A bevágás szélességéből ítélve lehet, hogy keskeny nyomközű volt. 

A napi tervet már csak hajnal négyre tudnánk teljesíteni, így kicsit szerényebbek leszünk. Elég lesz eljutni a Palotai hágóig. Azt is csak hét felé sötétben érjük el, miután kissé javultak az útviszonyok. Lent a falu fényei már egy ideje megcsillannak a fák között, mikor megritkulnak a fák és egy réten a hágó obeliszkjénél találjuk magunkat. Kb. 12 kilit tettünk meg reggel 8 óta. 

A parkolót szegélyező hófal mögött egy rendezett esőház áll, benne két paddal és egy asztallal. Alvásra ideális. Bálint kisorsolja Verának a rövidke asztalt, mi maradunk a padokon. Evés után nyugovóra térünk, mindenki nekilát kiolvasztani lábfejét.

Linkek:
Első nap képei
Második nap képei

Alacsony-Beszkidek harmadik nap

Gerinctúra a Besszádokban 2011. március 15. kedd, 5. nap

Gerinctúra a Besszádokban 4. nap

Köd előttünk, köd utánunk

Besszádok 5. nap nagyobb térképen való megjelenítése

Reggelre teljesen megszáradt minden cuccom, még a bakancs is. Micsoda érzés! Egy órát így is maradt. Bálint szerint éjjel rendesen esett, hallotta locsogni az ereszt. Úgy volt, hogy este kilenckor bekopog az angolul tudó illető a szállásdíjért, de nem jött senki. Már azon voltunk, hogy ott hagyjuk az asztalon a pénzt egy papír társaságában, mikor megjelent. Nem gondoltam, hogy felkel ezért, de így volt jó, tiszta lelkiismerettel léphetünk ki. Még sötét van, de keleten már látszik egy kis derengés. Köd nincs. Még. A kék kisautó nem áll a bejáratnál. Vizesebb az út, mint tegnap, de a fahatárig gyorsan lehet haladni. Az esőház előtt kapcsoljuk le a lámpákat.

Itt aludtunk volna (Fotó: Őrsi Bálint)

Korai indulásunkkal némi időelőnyt szereztünk eredeti tervekhez képest, de ezt gyorsan fel is éjük. Odafönn köd van, nehezen járható a terep. Tarnica keresztjéről tisztességből készítek egy képet, Sok értelme nincs, alig 10 méter a látótávolság. Kár, az egyik leglátványosabb nap lenne a mai, de ne bánkódjunk, lehetett volna végig ilyen.

Kereszt a Tarnicán (Fotó: Pap Gábor)

Emléktábla (Fotó: Őrsi Bálint)

Goprowców-nyergen át a Halicz csúcsa felé vesszük az irányt, de akad egy kis gond. Akik előttük jártak, azoknak még elég kemény lehetett a hó, mert nyomok alig látszanak, mi viszon térdig, de inkább a fölé sülyedünk a kásás hóban. A hótakaró miatt nem látszik az ösvény, el is kavarunk kicsit, de Bálint megint profi módon tájékozódik. A forrásnál megpihenünk, elnyammogunk egy pudingot. Bukowska-nyeregig megmarad a köd, semmit nem látni. Lelombozó kicsit, nem is voltam valami gyors, időnként várni kell rám. Mikor leérünk a határhoz, kezd emelkedni a felhő, sőt, a völgyben már szűrt napfényt is látni. Még időterven belül vagyunk, de jobb lesz csipkedni magunkat, ki tudja milyen lefelé a terep, nem kellene lekésni azt a buszt.

Bukowska nyereg (Fotó: Pap Gábor)

Hosszú és eseménytelen az ereszkedés a határőrúton, közben az idő teljesen kitisztul. Kicsit bosszantó, de ez van. Wolosate-völgy hágója, ami egyben az Ukrán-Lengyel határ (meg a kárpátok vízválasztója) is. Egy kis földsáncnak néz ki, éppen arra elég, hogy a mellettünk futó patakot északnak terelje. Adná magát, hogy határátlépő legyen itt, az út is ki van építve, térképünk jelzi is, hogy egyszer majd lesz, de most még semmi, pedig nagyon leegyszerűsítené a közlekedést. A völgyi út torkolatánál találkozunk tegnapi határőrünkkel, aki épp egy francia rendszámos autót igazoltat. Beszélgetünk pár szót. Jól esik, hogy láthatja, tényleg kirándulni jöttünk, és még így is megvalósítottuk terveinket.

Határőr úton (Fotó: Pap Gábor)

Határőrünk szolgálatban (Fotó: Őrsi Bálint)

Tarnica tömbje az országútról (Fotó: Pap Gábor)

Továbbiakban aszfalton battyogunk Wolosate kies településéig. Áll vagy 15 újabb építésű sorházból, meg egy fűrészüzemből. Megnézzük a falu széli ortodox temetőt. Ez amolyan igazi sírkert. Gyakran csak egy formázatlan szikla jelzi a sírt.

Wolosatei Ortodox temető II. (Fotó: Pap Gábor)

Wolosatei Ortodox temető IV. (Fotó: Pap Gábor)

Wolosatei Ortodox temető V. (Fotó: Pap Gábor)

Leülünk az esőházba, jó fél óra van a buszig, az evéssel, és molyolással töltjük. Járatunk egyfajta ötvözete a távolsági és az iskolabuszoknak. Hasonlóan tömött, mint korábbi járataink. Határátlépő híján először északra egészen Ustrzky Dolneig  közlekedünk.

Járatunk (Fotó: Őrsi Bálint)

Talán hazaútban van  a legtöbb bizonytalansági tényező a túra során. Nem volt biztos egyáltalán, hogy közlekedik a busz melyre épp felszállunk. Járatunk létezése tegnap a közút keresztezésekor már vizuális megerősítést nyert. Következő bizonytalan pont a határátlépés. A csempészvonat már megszűnt, de van-e taxi, mely átvisz a határon. Nincs, csak odáig hajlandóak, viszont elég kedvező az ár, az autó pedig kényelmes. Meglehetősen nagy a sor a határon, nekünk meg megy a vonatunk az Ukrán oldalon fekvő Khyrivból. Megkérdezzük a sorompókezelő határőr lányt, hogy gyalog át lehet-e kelni. Nem, de szimpatikusak lehetünk neki, mert keres egy autót, ahova bezsuppol minket. Így kerülünk egy elgyötört ukrán malacorrú kombi Passatba. Alkalmi vendéglátóink egy középkorú csibészsapkás férfi, és egy 16 körüli szőke csaj. A lány keveset tud angolul, de a beszélgetés inkább kézzel-lábbal zajlik. Jobban körbenézve hiányoznak az oldalburkolatok, és némi gázolajszag is van. Mindegy, csak azt a 20 km-t bírja ki. Útlevélvizsgálatkor nagyot néznek pecsétjeinken, és kapunk 3 napos átutazó pecsétet (ilyenem sem volt még). Megfigyelhetjük milyen frappánsan lehet vámtiszt zsebébe csusszantot pénzel könnyített ellenőrzést intézni (más autós volt). Sofőrünk elvámoltat valami kolbászt, aztán tovább engednek minket. A vonatig Kusturica filmeket idéző abszurd világba csöppenünk. Az első benzinkútnál megállunk molyolni, valamiért a csomagtartó is kinyílik. Egyszer csak a lány mosolyogva kinyitja a kesztyütartót, két verseny postagalamb lapul benne. Egyikük kirepülne. Sofőrünk kétségbeesetten próbálja rázárni a kesztyütartó fedelét, miközben fél kézzel nagy tempóval szlalomozunk a méretes kátyúk, és az úton ballagó emberek között. Alkonyodik, közvilágítás nincs, csak a kertekben égő avar és gallykupacok adnak némi fényt.

Csempészgalambok (Fotó: Őrsi Bálint)

Negyed órával a vonat indulása előtt érünk az állomásra. Gondoltuk a nehezén túl vagyunk, a csapi csatlakozást már csak elérjük. Nem így történt, ugyanis az uzsoki vonal vágányzára miatt nem volt vonat. Erre nem számítottunk, helyben kellett rögtönözni. Ugyan a pénztárosok nem tudtak idegen nyelvet (illetve csak számunkra idegen nyelven tudtak), de ismertek valakit, aki tudott angolul, felhívták telefonon. Mire mindent letisztáztunk, nem maradt más hátra, mint két órát elektricskázni Lembergig, a Kijevi fővonalig. Megjegyzem kajánk innivalónk semmi (Sambirban akartunk venni olcsóért), vagonunkban fűtés sem volt (később átküldtek egy másikba, ahol volt). Idegen viágban, ismeretlen úton megyünk hazafelé, de már hét órája északnak tartunk (ellenkező irány).

Akár egy űrhajó (Fotó: Őrsi Bálint)

Lembergben is két állomás van, egy elővárosi, és egy távolsági. Átbattyogunk az utóbbiba, és majd leesik az állunk. gyönyörű 20. század eleji szépen felújított palotaszerű épület az állomás. 1:20-kor indul vonat Ungvárra (Kárpátalja gyors), addig van jó három óránk. Megvesszük a plackartníjba jegyünket, és valami ehető után nézünk. Vasúti vagonokat idéző bódék állnak az állomás felé vezető sugárúton. Egy olcsó kajáldába betérünk. Nem könnyű kitalálni mit fogunk enni, a Borscs még általunk is ismert, de másodikat találomra rendelünk. Mint kiderült, ez valami krumpligombóchoz hasonló kapros tejföllel kínált étel. Bálint húst evett volna, de ez is nagyon rendben van, Főleg úgy, hogy kettőnk ebédje 800 Ft-ba került. Visszaballagunk az állomásra, és a fennmaradó időt az állomás felfedezésével, vonatleséssel töltjük. Érdekesség, hogy kétféle váró van. Egy fizetős wi-fis (jelképes összegért) kevés várakozóval, és egy ingyenes zsúfolásig megtöltve. Utóbbiban a szag leírhatatlan.

Lembergi állomásépület (Fotó: Őrsi Bálint)

aluljáró (Fotó: Őrsi Bálint)

Pályaudvari hangulat I. (Fotó: Őrsi Bálint)

Egykor begördül vonatunk, mi pedig elfoglaljuk helyünket az egylégterű hálókocsiban. A földszinten kapunk helyet, ez mindenképpen megnyugtató, mert a csomagok biztos helyre, az alattunk lévő poggyásztartóba kerülhetnek. Kuckónkban nincs más, elégedetten dőlhetünk le pár órára.

Linkek:

További képek

Autosan autóbuszgyártó a Wikipedián (lengyelül)
Zaporozsec a Wikipedián

Gerinctúra a Besszádokban 6. nap

Gerinctúra a Besszádokban 2011. március 14. hétfő, 4. nap

Gerinctúra a Besszádokban 3. nap

Hármashatár és a többiek

Besszádok 4. nap nagyobb térképen való megjelenítése
Háát, nem vártam a bakancshúzást reggel. De hiába húzod az időt, egyszer eljön annak is az ideje. Igen, hideg és vizes volt.

Reggeli nagygenerál (Fotó: Őrsi Bálint)

Gondoltuk ma már tényleg tuti biztos a szívás. A hármashatár vidéke Lengyelország délkeleti, gyéren lakott része. Nem lehetnek járt ösvények, hiába Nemzeti Park. Hát de, méghozzá annyira, hogy több turistával, is találkoztunk hétfő ellenére. Olyan könnyedén gyalogoltunk mint egyik másik napon sem, de kezdjük az elején. A Kremenec csúcsáig (ami a hármashatár) csendesen ballagunk, sok kilátás nem volt, a fények is elég bágyatagak, erősen borul nyugat felől. Maga a hármashatár nem egy nagy eresztés, a csúcs előtt nem sokkal áll egy három oldalú csiszolt gránit oszlop, minden oldalon az adott ország címerével, és a csúcs nevével saját nyelvükön. Se kilátás, se más. Pár fénykép, megyünk tovább, immár a lengyel-ukrán határsávban.

Kremenec (Fotó: Pap Gábor)

Nem gyakori eset, hogy az unió külső határán ezt megtehetjük, itt is csak azért, mert a jelzés itt halad. A határsáv formailag kissé eltér az itthon megszokottól, sáv két szélét egy-egy beton kerítésoszlop jelzi, az ukrán kék-sárgára, a lengyel piros-fehér sávosra festve. A lengyel további érdekessége, hogy két zománcozott tábla is van rajta, egy a címernek, egy az oszlop számának. Tetszetős darabok, jól mutatnának otthon. Ezen két oszlop között van a tulajdonképpeni határt jelző kő.

Határsávban a Nagy-Rawkára (Fotó: Pap Gábor)

Lengyel határoszlop (Fotó: Őrsi Bálint)

Ukrán határoszlop (Fotó: Őrsi Bálint)

A Nagy-Rawkáig követjük a határsávot, de aztán a jelzés a csúcs felé fordul, a határ, és egyben a Kárpátok vízválasztója délnek. Kb. az Uzsoki-hágóig nem járható a gerinc. Itt akár abba is hagyhatnánk a túrát és mehetnénk haza, de Lengyelország ebbe az eldugott részébe nem egyhamar jövünk vissza, érdemes hát alaposabban szétnézni.

Tiltott gyümölcs  (Fotó: Pap Gábor)

A Rawka gyorsan megvan, Korlát segít a meredek részeken, a túlzottan kijárt ösvényeken pedig fa palló óvja a talajt. Még egy Uwaga Lawini! táblát is kapunk. Ez utóbbi azért túlzás. Átellenben a Polonina Caryńska kopasz gerince uralja a láthatárt. 

Kis-Rawka, háttérben a nagy (Fotó: Pap Gábor)

Lavinaveszély (Fotó: Őrsi Bálint)

rány a Polonia Caryńska (Fotó: Pap Gábor)

Nem olyan jó érzés, hogy először le kell battyogni a 900 méteren lévő nyeregbe, hogy újra felmászhassunk. Kiérve az erdőből egy turistaházat pillantunk meg. Idővel jól állunk, betérünk hát egy teára. Kellemes idő van odabenn, és még egy jó térkép is kapható a környékről. Találkozunk két járőrözésre készülő határőrrel.

Deszka borítású ösvény (Fotó: Őrsi Bálint)

Turistaház a Wyznianska-nyeregben (Fotó: Őrsi Bálint)

A nyeregben szélcsend van, bezzeg odafönn. Ahogy egyre feljebb jutunk, úgy erősödik a szél. A gerincen már viharos. A növénytakaró alapján úgy vélem nem szokatlan az erős nyugati szél errefelé. A magasabb hegyek felső része minden előzmény nélkül, a lombhullató öv után áfonyás-füves rétbe vált át. Az a kevéske cserje, vagy fenyő ami a réten megél, az mind erősen tépázott, ágaik főleg a nyugati oldalról hiányoznak.

Kilátás a Polonina Caryńska oldalából (Fotó: Pap Gábor)

Panoráma az úttörésben (Fotó: Pap Gábor)

Az elágazóhoz felérve a szélcsendes oldalon lerakjuk a táskát, és kisétálunk a csúcsra. Nem egészen érthető, miért van szélcsend a csúcson, mikor idáig rendesen taszigált. Zsákokkal némileg még rosszabb is a helyzet. Becsületére legyen mondva legalább egyenletesen fújt, így beledőlve különösebb gond nélkül haladunk.

Szívesen megnézném mikor őszi szinekben pompázik a gerinc, igazán látványos lehet. Most sem rossz, csak a tél végi olvadós- hófoltos kép kissé fakó. Erre a borult idő még rátesz egy lapáttal. Érzem, hogy ma túlsúlyban lesznek a fekete-fehér képeim.

Polonina Caryńska gerince (Fotó: Pap Gábor)

Csúcspad (Fotó: Őrsi Bálint)

Erős szél fújt a gerincen (Fotó: Őrsi Bálint)

A deszkákhoz drótháló van kívülről erősítve, hogy a gyepre ne lépjenek (Fotó: Pap Gábor)

A legoptimistább terveknél is gyorsabbak vagyunk, így még Ustrzyki Górne előtt megállunk ebédelni egy tágas esőháznál. Fa zsindely, padok, asztal. Üröm, az örömben, hogy valaki az asztal előtti mozgatható padot vécé ülőkének nézte. Ezt igazán nem kellett volna...

Esőház (Fotó: Pap Gábor)

Teli hassal baktatunk a faluba, és örömmel látjuk, hogy mégiscsak jár a buszunk, tehát nem kacsa a hír. Ez hazajutásunk egyik sarkalatos pontja a sok közül. Biztos ami biztos a buszmegálló táblájáról ellenőrizzük. Valóban jár, ez jó. A mai napból négy kilóméter és 300 méter szint maradt hátra, ennyire van a szállásul kinézett esőház a Tarnica oldalában.

Buszmegálló Ustrzyki Górneban (Fotó: Pap Gábor)

Elindulunk a aszfaltúton felfelé, közben megelőz minket egy kék kis Fiat Panda. A Nemzeti Park bejáratánál ott áll a kisautó, sofőrje pedig fél vállal támaszkodik az információs táblának. Megszólít minket, mutatja az igazolványát, hogy civil ruhás határőr. Kikérdez honnan jöttünk, hova tartunk, hol alszunk. Elmondjuk, hogy Mezőlaborc felől a gerincen jöttünk, és az esőházban alszunk, mert holnap még megmásszuk a Tarnicát, és úgy megyünk haza. Elkéri az útleveleket, visszavonul az utóba, és hosszasan molyol. Közben többször látjuk adóvevőn beszélni, kétszer kiszáll és leíratja velünk üres lapra a születési adatokat, címet. Gondolom ellenőrzés gyanánt. Jó tíz percig várunk a szitáló esőben, mire visszakapjuk az okmányokat és mehetünk tovább. Szigorú az ellenőrzés, dehát ez az Unió külső határa, tehát érhető. Ezen morfondírozunk, mikor az ösvényre kanyarodás előtt alig száz méterre egy határőrségi terepjáró jelenik meg. Ő is megállít minket, kezdődik előröl a procedúra. A fiatal határőr már nem olyan engedékeny, mint civil ruhás kollégája, nem enged minket tovább azzal az ürüggyel, hogy tilos a Nemzeti Parkban sátrazni 500 Zloty büntetés jár érte (kb. 35.000 Ft). Nehezen hihető, hogy ennyire aggódna a természetért, valószínűbb, hogy a határ közelében késő délután már nem ajánlott tartózkodni. A sátrazási tilalomról piktogrammok nem voltak kint, de mi úgyis csak bivakolnánk. Próbálunk erősködni, de hajthatatlan, szálláson alhatunk csak. Nem rosszindulatú, visszavisz minket a faluba, és még a keresésben segít. Nem vagyunk könnyű esetek. Van összesen 130 Zoltynk (9100 Ft), amiből még buszozunk is kell. Hajnal háromkor akarunk kelni, négykor útnak indulni. Holnap háromkor indul a busz, a tervezettnél hosszabb lesz az út, valahol időt kell nyerni. Hosszas telefonálgatás után a templom mellett egy kapunk szállást 1400 Ft/fő áron. Kiszállva az autóból látom, hogy a kis kék autó megy fel a park bejárata felé, tán figyelni. Csak nagysokára keveredett elő egy fiatal srác, mikor belépünk a házba. Egy kukkot sem tud más nyelven, annyit megért, hogy szállást keresünk. Felhív valakit, aki kicsit beszél angolul, így lerendeződik a dolog. Valami lelkigyakorlatos, vagy katolikus pihenőház lehet, mindenfelé katolkus szentképek, plakátok a falon. Két egyszemélyes szobát kapunk zuhanyzóval. Valószínűleg a vezetők használják. Kissé kellemetlenül érezzük magunkat, hogy ennyi pénzért két külön szoba jár, mondjuk, hogy egy készemélyes is bőven elég. Félreérthette kicsit, mert fejcsóválva mutogatott, hogy csak külön lehet aludni.

Hát jó, majd megoldjuk a felkelést. Visszavonulok szobámba, ahol egy rózsfűzért tartó szobor, II. János Pál arcképe, és az utolsó vacsora fába faragott mása díszítik a falat. 

Szoba (Fotó: Őrsi Bálint)

Kihasználva az alkalmat lezuhanyzok, és kirakom a ruhákat száradni, majd a közösségi terembe beülünk főzni, ahol a lengyel egyházmegyék, és II. jános Pál utazásairól szóló térképek lógnak a falon.

Vacsora a lelkigyakorlatos házban (Fotó: Őrsi Bálint)

Első(bb) segély (Fotó: Őrsi Bálint)

Hét tájékában a határőr srác is bekukkant. Le vagyunk ellenőrizve. A kis kék autós látta, hogy nem próbáltunk visszamenni a parkba, most pedig ő is látta, hogy más úton sem próbálkoztunk. Nem tudom mi lett volna, ha nem talál itt, hajtóvadászat a hegyen? Korán fekszünk, holnap hosszú nap vár ránk.

Linkek

További képek
Gerinctúra a Besszádokban 5. nap

Gerinctúra a Besszádokban 2011. március 13. vasárnap, 3. nap

Gerinctúra a Besszádokban 2. nap

Jetski

Besszádok 3. nap nagyobb térképen való megjelenítése
Ha időben fekszel, gond nélkül kelsz. Terveknek megfelelően keltünk útra.

Reggeli készülődés (Fotó: Őrsi Bálint)

Valamivel nehezebbnek tűnik a terep mint tegnap, csak halványan látszanak a nyomok, mi pedig gyakorta mélyre süppedünk. Általában csak lábszár középig, néha térdig, derékig. Mikor elöltünk erre jöttek még fagyott lehetett a hó, de most az enyhe időben már nehezebb az ember dolga. Leginkább a nyereg utánra prognosztizált állapotoktól tartunk, onnan vélhetően járatlan lesz. Az idő viszont továbbra is szép, süt a napocska, kicsit kerge a szél. Igazán jó napfelkeltés képek nem készülnek, addigra nem értünk el nagyobb rétet, de így is készül egy-két elfogadható felvétel.

Strop nyerge(Fotó: Pap Gábor)

Strop (Fotó: Őrsi Bálint)

Kilátás dél felé Sinkowa oldalából (Fotó: Őrsi Bálint)

Rét a Rypy alatt (Fotó: Pap Gábor)

Három órába kerül eljutni a hágóba, miközben motoros szánok (nekünk jetski) nyomai jelennek meg a hóban. 

Rypy oldalában (Fotó: Őrsi Bálint)

Ereszkedés (Fotó: Pap Gábor)

Ruskové sedloban ledobjuk a táskákat, és töltünk vizet a forrásból, meg megnézzük az esőházat is. Szépen rendbe van tartva, látszik, hogy rendszeresen használják, tűznyomok vannak a ház előtt a hóban. Nem lett volna rossz itt aludni, de ma este már egy ehhez hasonlóban hajtjuk álomra fejünket.

Víztöltés (Fotó: Pap Gábor)

Épp visszaérünk a zsákokhoz, amikor zúgásra leszünk figyelmesek. Egy csapat jetski húz pontosan abba az irányba, amerre megyünk. Most nem bánjuk a dolgot, legalább kicsit letapossák nekünk a havat bármeddig is menjenek. Kruhliak csúcsig úgyis jó 300 m szint van 4 km-en. Két elég erős emelkedő és egy lazább átkötő rész van a tetőig, a töppedő hó talán még segít is a kapaszkodásban. A csúcson fonódik a szlovák és a lengyel piros sáv, oda kell figyelni merre menjen az ember. A táblák szerencsére helyükön vannak.

Békésen trappolunk a nyomokban, de a következő réten lefordulnak azok egy oldalgerincre a lengyel piroson. Hát ennyi volt, vége a jó világnak. Minden méterért hálásak vagyunk!

Nyomok balra, mi jobbra (Fotó: Pap Gábor)

A nyilt részen mélyre süllyedünk a hóban, jelentősen lelassulunk. A következő nyeregben még a Kurników Beskid előtt csokiszünetet rendelünk el. Alig vesszük le a zsákokat, ismét motorzúgás üti meg fülünket. Megjelennek a Ruskové sedlóban látott jetskisek. Ezúttal megállnak pár szót váltani velünk. Hatalmas 800 köbcentis jószágaik vannak a lengyel srácoknak. Felajánják, hogy elviszik cuccainkat egy darabon, de mi kitartunk. A személyszállítás már gondolkodóba ejtett volna, lehet motoros kispistázás, de ilyen járművön még nem ültünk.

Motoros szános horda (Fotó: Őrsi Bálint)

Pihenőn (Fotó: Pap Gábor)

Hullámzunk tovább a gerincen, rétek váltják a bükkösöket, és fordítva. Érdekes, hogy nincs fenyves öv, a lombhullató erdő után egyből a havasi rét következik. A látóhatárt már elfoglalja a a Rawka tömbje, de majd csak holnap reggel jutunk el odáig. Ebédidőben megint levonulunk az északi oldalra, az erős szél elől. Csurom víz a bakancsom, fázik is benne a lábam rendesen.

Nyomok (Fotó: Pap Gábor)

Hóturzás (Fotó: Őrsi Bálint)

Ebéd a szélárnyékos oldalon(Fotó: Pap Gábor)

Teli hassal támadjuk a Ďurkovecet. A mély hó mellett a szél is akadályoz, már komolyan taszigál minket zsákostól. Fent újra emberekkel találkozunk. Három szlovák srác jött fel, snowboard-al, bobbal, és fenékcsúszkával. A legközelebbi falu légvonalban 3-4 km.

Kapaszkodás a csúcsra (Fotó: Őrsi Bálint)

Bátor csúszkálók (Fotó: Pap Gábor)

Megyünk tovább, következő megállónk a Rabia szikla. Ez az első sziklafal utunk során, több nem is nagyon lesz. A Besszádok nem vad vidék, bárki által járható. Ez a szikla sem túl látványos, de a kilátás jó.

Kilátás a szikláról kelet felé (Fotó: Pap Gábor)

Nemsokára már a nyeregben lévő esőháznál vagyunk. Lehetőségként meghagytuk, hogy itt aludjunk, de elég huzatos az építmény, hó van a földön, pad, asztal nincs. Innnen alig 4 km a következő ház forrással, és még rengeteg időnk van sötétedésig.  A Čiert’až alatti építmény már sokkal jobban fest, pad, asztal és száraz fa is akad. Míg Bálint vizet hoz, én fát gyűjtök. Vacsorára leves, és rizses-kolbászos-szalonnás trutymó a menü.

Esőház Čiert’až alatt. Ma itt alszunk (Fotó: Pap Gábor)

Tábortűz (Fotó: Pap Gábor)

A tűz hamar elmerül a hóban, hiába raktam alapnak vizes fát bőven, de a nadrágom megszáradt, a zoknik részben, cipő alig. Kár hogy állvány híján nem tudjuk lefényképezni a holdvilágos éjjelt, káprázatos.

Linkek:
További képek
Gerinctúra a Besszádokban 4, nap