2013. március 27., szerda

Felsőszinevértől Tatár-hágóig tizedik-tizenegyedik nap 2012.07.13-14.

Felsőszinevértől Tatár-hágóig kilencedik nap

Óra nélkül kelünk. A vonat csak 10 tájt indul. Számba vesszük mi az ami nem kell Bálintéknak a továbbiakban, és mit tudunk adni nekik. Felmérjük a veszteségeket is. Három cipő, egy fényképezőgép, egy táska, Bálint pólója. Elég bőséges. 
Időben kisétálunk az állomásra, de a vonat késik, ráadásul meglehetősen zsúfolt. Két külön helyen tudunk leülni. Nálunk nem nyílik az ablak, így időről időre Bálintéknál teszek fényképezek baráti látogatás ürügyén. Feri eközben beájul. Beindul a szokásos ukrajnai utasellátás, de már csak egy lángos marad mire a néni hozzánk ér. Zoknit vehetnénk, de annyira nem vagyunk éhesek. A Tisza-völgy látványos, vonatunk pedig kellően lassan halad fényképezéshez.

Tisza felső szakasza (Fotó: Pap Gábor)

Tisza-völgy a vonatból (Fotó: Pap Gábor)

Rahón özönlik kifelé a sok utas a vonatból. Menetrend szerinti buszunk megvár minket, de siettetnek a felszállással. Itt is sokan vannak, és légkondi sincs majd megfőlünk a buszban, furcsa ez a meleg a hegyek után. Be is ájulok hamarosn. Arra ébredek, hogy lefulladunk, az utasoknak kell betolni a járgányt. Kedvezményt nem kértünk érte. 

Rahó, végállomás (Fotó: Pap Gábor)

Aknaszlatina szélén szállunk le, innen kb. 1km a vasút. Lepusztult parabolaerdős lakótelepen vágunk át. Bálint segít a jegyvásárlásban, de a pénztáros néni is tud magyarul. Csigalassúsággal megírja a jegyeket, majd sürget minket, hogy igyekezzünk a fizetéssel. Én kérek elnézést! 

Tányérosház Aknaszlatinán (Fotó: Pap Gábor)

Aknaszlatina vasútállomása (Fotó: Pap Gábor)

A közeli boltban megejtjük a hazaúti bevásárlást. Bálintéknak nincs szerencséjük kolbászt zacskós levest és tésztát sem sikerül beszerezniük. Elbúcsúzunk egymástól, ők Máramarossziget felé, mi a vasút felé. Jó két órát üldögélünk a padokon, majd bejelentkezünk vagonunkba. Meleg van, és a gyógyfürdőtől tömeg is. Nagy a gyerekzsivaly, de ez nem akadályoz minket az alvásban. A szemközti ágyakat elfoglaló nagymama olyan ellenséges, hogy állandóan meg akarna tömni kajával. Öt óra alatt tesszük meg a Csapig tartó 130km-t. Időnk mint a tenger, csak hajnalban megy vonat Záhonyba. Váltunk pénzt, bevásárolunk a boltba és bevesszük magunkat az állomás emeleti szintjére. Itt nem zargat minket senki és a padokon valamennyit aludni is lehet. Éjjel villámlásra és mennydörgésre ébredek, de ez már csak gyönge másolat, különben is fedél van a fejünk felett. Átkelés közben tisztességgel szakad, de ettől eltekintve sima az átszállás. Arra készültem megkérdezik miért van nálam egy nagy rakás szemét. Lett is volna frappáns válasz: Inkább én hozom, mint a Tisza! Megvárjuk a Tiszát (ez most a gyorsvonat) és gyakori beájulással utazunk Pestig. Még a tokaji Tisza-hídról is lemaradok, pedig szerettem volna végre nappal is látni. Pesten pár percünk van a Railjet indulásáig. Bevállaljuk, ha konzervdoboz tömöttségű is, két óra múlva lenne másik.

-Vége-

Linkek: