2013. április 4., csütörtök

Nem egészen vízválasztó 2013.03.14-15 Első-második nap


Nem egészen vízválasztó 2013.03.14-15 Első-második nap nagyobb térképen való megjelenítése

Ez most bejött a meteorológusoknak. Igaz már egy hete ezt szajkózzák. Éjjel úgy zúgott a szél a rissz-rossz bejárati ajtónál, mint egy becsületes katasztrófa filmben. Reggel kinézek, látom hogy cefetül esik a hó, szinte vízszintesen. Az előrejelzések szerint ma nagy szél lesz, de délutántól csillapodik. Az jó, a hóesés meg nem zavar.
Munkahelyen már megszokták, hogy hosszú hétvégék előtt nagyzsákkal jelenek meg, bár ők arra tippeltek volna, hogy most azért meggondolom magam. Ha tudnák, hogy még sátrat se viszünk...
Munka után kikölcsönzöm a hótalpat, váltok pénzt és veszek nemzetközi jegyet. Pénztáros Gizi most gyors. Vonatunk zsúfolt, 20 perc késéssel indít. Nem örülök, a Miskolci gyorson mindig harcolni kell a helyekért és nekem kell foglalni Bálintnak is. Mellettem lévő ülésnél 4 diák ül, két fiú, két lány. A táskákról csepeg a hólé és az egyik srác konstans nyávog miatta, de nem tenne semmit. Már épp adnék neki zsepit, csak fejezze be, mikor megelőznek.
Keletiig akkorára hízik a késésünk, hogy már bent áll a selejtúlyhelyi szerelvény. Két helyet találok, csak a táskák kerülnek pár üléssel arrébb. Ülünk, várunk, de nem akar indulni. Mi lesz így a családommal?
Átmegyünk az IC-re, de nem sikerül pótjegyet venni. Felszálláskor bűntudatom van, mert csak Miskolctól lehetnénk itt, nem is ülünk le. Mint kiderül mások is így szálltak föl. Ez a vonat is 40 perc késéssel indul, a kalauz nem is szól egy szót sem ellenőrzéskor. Bálint megajándékoz egy eredeti Kisinyov márkájú sörrel. Elteszem rosszabb napokra.
Kassáig 70 percre nő a deficit. Ugrott a csatlakozás. Fél egykor megy egy vonat amivel Sároskőszegig (Kysak) eljuthatunk. Még két óra addig.
Szürreális kép a lepusztult csarnokban: Emberek jönnek mennek tanácstalanul, hó kavarog a bejárat előtt, az emeleten két munkás unottan kalapál és hegeszt egy acélszerkezetet (este 11 van), egy borzas fejű kopott bundakabátos hajléktalan nő próbál aludni egy kukának dőlve. Alvás közben össze-vissza dülöngél, de az utolsó pillanatban mindig eszmél. Végre megérkezik szerelvényünk. Alig 10 perc az út. Bent az állomáson minden kihalt, a falakat gyerekrajzok díszítik. A váró kellemesen meleg. Ledobjuk a derékaljakat, egy vasutas pedig lekapcsolja nekünk a lámpát. Van négy óránk aludni.


Reggel első dolgunk megnézni milyen az idő. Semmi változás. Iszunk egy gépi teát és felszállunk a vonatra. Ez a járat is egyre csak késik, Hét után érünk Héthársba (Lipany) A buszállomást beorította a hó, dűnék között keressük az állásunkat. 7-kor elment, 9-kor jön a következő. Mikor jön egy járat Bálint felkiált: Itt a Lipany busz! Igen, mert Lipany-ban vagyunk, de mi Lubló (Ľubovňa) felé mennénk. Ezt még párszor eljátssza, aztán szállóige lesz.

Héthárs (Lipany) állomásán (fotó: Őrsi Bálint)

Buszmegállomás (fotó: Őrsi Bálint)

Megpróbálunk stoppolni, hátha szerencsével járunk, bár ebben az időben mi sem vennénk föl saját magunkat. Kiállunk egy közlekedési táblához, én mutatom a feliratot, Bálint stoppol. Semmi eredmény, csak egyre jobban fázunk.
Bő óra múlva megáll egy autós és szól, hogy kár erőlködni, lezárták a hágót. A fene! Vissza az állomásra tanakodni, mi legyen. A váró béli térkép szerint a hágóból jelzés indul a Čergov hegységen át Abroncsosra. Ez a valódi vízválasztó, tehát jó is lenne.
Elbuszozunk a szomszéd faluba és elindulunk a hágóba. Tarkő (Kamenica) szélén találkozunk a rendőrökkel, akik mondják, ne menjünk a hágóba. Mi mondjuk, hogy semmi gond, van hótalpunk. Nos az van.

Szemből fúj a szél, vágja a havat a szemünkbe. Lehajtott fejjel megyünk fölfelé. Az arcomon elolvadó hólé ráfolyik az orromra, és ott megfagy. A csukja és a sapka közötti rést kitölti a hó, a szám elé húzott nyaksálat pillanatok alatt vastag jégréteg borítja. Bálint fölvett egy napszemüveget, de az bepárásodik. Síszemüveg jól jönne. Ahogy közeledünk a hágóhoz, úgy romlik az idő. A látási viszonyokról annyit, hogy Bálint nem látta meg a tőlünk öt méterre lévő élénk színű teherautót a parkolóban. Én is csak valami kékes homályt vettem észre a szemem sarkából...
A tető előtt közvetlen tűzoltó és teherautó áll, meg egy kombitraktor mozgolódik időnként. A tűzoltók érdeklődve jönnek, hogy mit keresünk itt. Mondjuk, hogy kirándulni fogunk. Kérdezik, hogy nem rossz-e az idő? Közöljük hogy de, de van hótalpunk. Ja. Fényképezkednek velünk, két ilyen hülyét úgyse látnak egyhamar, aztán mondják, hogy a teherautó mögött várjunk kicsit. Szélárnyékban is szörnyű az idő.

Elakadt Kofolás teherautó a hágóban. Mi lesz így a családommal? (fotó: Őrsi Bálint)

Bálint a hágóban (fotó: Őrsi Bálint)

Tűzoltóbácsikkal (fotó: Őrsi Bálint)

10 perc után, látják, hogy nem tágítunk, így szólnak, hogy 500 méterre a hágó túloldalán van egy benzinkút, vagy mi. A benzinkutat serény pumpa szóismétlésből következtetjük ki. Elindulunk, de Bálint hirtelen mellig süllyed a hóban, a tűzoltók úgy cibálják ki. Azt hittük letértünk az útról, de nem, ez rajta volt. Kicsit előrébb látjuk, hogy több jármű is elakadt. 100 keserves méter után bekéredzkedünk egy ott veszteglő üres buszba. Igazából kérni sem kell, közeledtünkre nyílik az ajtó. Nehéz helyzetekben tényleg összetartanak az emberek. Várunk egy negyed órát, közben megosztjuk tízórainkat a sofőrrel, nem jut le innen egyhamar. Megbeszéljük, hogy ennek nincs értelme, még az utat sem találjuk, nemhogy a jelzést. Visszavonulót fújunk és megyünk Kék a Balaton 100-ra rekordméretű kitérővel. Elbúcsúzunk a sofőr bácsitól és megyünk. Lefelé hátszélben minden könnyebb. A tűzoltók felajánlják, hogy levisznek, de mi megyünk gyalog. A vállalt hülyeséget, csináljuk végig.

Inkább megyünk lefelé (fotó: Őrsi Bálint)

Lipany-ban sokkal enyhébb a szél, de jónak nem nevezném az időt. A vonatig még van időn egy menüre a közeli étterembe. A levesnek nincs zacskósleves íze, a rántott sajt pedig füstöl parenyicából van, nem fröccsöntött trappistából.
Míg mi ettünk odakint elállt a havazás és a szél is csendesedet valamelyest. Diákoktól zsúfolt a váró, de nem a kassai személyre jönnek, buszra várnak. Pontosan indul a szerelvény, mi pedig telefonálgatásba kezdünk. Kék Balaton elmarad, otthoniak mindenféle vadnak tűnő híreket adnak lezárt M1-esről, lánctalpassal hazaszállított emberekről, teherautókat mentő tankokról. Szerintük nincs más, irány mint haza. Bálint nem akar túra nélkül maradni hétvégére, tud egy jó helyet a közeli Gölnicbánya felett, ott megalhatunk és holnap meglátjuk. Én ezúttal hallgatnék a hazaiakra, elég aggodalmas hangjuk van. Sároskőszegig nincs megegyezés, elbúcsúzunk és Bálint leszáll. Nézek utána és azt látom alig fúj a szél. Az utolsó pillanatban követem. Az állomás elől fordul vissza inteni, de szemmel láthatólag megörül, hogy meggondoltam magam. Két vonattal és egy ikerré alakított Bz-vel arrébb szállunk le Gölnicbányán.

Gölnicbánya (fotó: Őrsi Bálint)

Bálint emlékezetből megkeresi a kék sávot (volt itt több teljesítménytúrán) és célba vesszük a város fölött jó 100 méterrel lévő kilátó pavilonját. Meredek a hegyoldal, de járható, a hó vastagsága sem vészes. Szürkületre felérünk. Szerencsére a kilátó oldala alul és a padló deszkával borított szélcsendes. Kiegészítő szigetelésképp meghordjuk fenyőgallyal, mert hideg van. Esti rutin közben megállapítjuk, hogy remek a kilátás a városra.

Gölnicbánya látképe a kilátóból (fotó: Őrsi Bálint)


Linkek: