2013. szeptember 22., vasárnap

Fogaras-Tullisa-Retyezát-Godján túra 2013. július 25. tizennegyedik nap

Korábban: Fogaras-Tullisa-Retyezát-Godján túra tizenharmadik nap


Fogaras-Tulisa-Retyezát-Godján 2013.07.25.tizennegyedik nap nagyobb térképen való megjelenítése

Nagy zavart nem okoz, hogy a nyereg helyett a völgyben aludtunk. Egy óra sem kell a kikapaszkodáshoz, és gyorsabban is készültünk össze mint szoktunk. Fent igazi giccses kép tárul elénk, lovak legelésznek a tengerszem partján, háttérben a Retyezát fehérlő csúcsaival. Az egyik jószágot bíztatni sem kell, odajön hozzám és a fényképezőgép után érdeklődik. Több sem kell Ferinek, alaposan megsimogatja.

Lovak legelnek a Plaiul Mic nyeregben (fotó: Pap Gábor)

Ez a paci maga kérte a simogatást (fotó: Pap Gábor)

Visszatekintés a Bukura-völgyre (fotó: Őrsi Bálint)

Eleinte széles nyiladékon haladunk a törpefenyvesben, majd nyílt legelőn. Előttünk már látszik a Jorgován-kő jellegzetes csúcsa, mögötte a Godján lapos-füves gerince, jobbra a Szárkő tömbje. Oldalról még a Retyezát kísér minket egy darabig. Kissé erős a szél, de még nem zavaró. Könnyű a terep és ez meg is látszik sebességünkön. Az Albele oldalában átlépünk a Kis-Retyezátba. Ez elsősorban abból látszik, hogy már mészkövet tapos lábunk. Hangulatos völgyben emelkedünk ki, hátunk mögött hagyva a legelő széli jókora vízmosást és egy érdekes kis sziklacsúcsot.

Pásztorszállás (fotó: Pap Gábor)

Előttünk az Albele (fotó: Őrsi Bálint)

Pihenő az Albele előtt (fotó: Pap Gábor)

Albele oldala (fotó: Pap Gábor)

Átbukva a gerincen Már egészen közel van a Jorgován-kő. Kivédjük néhány pásztorkutya támadási kísérletét és egy csendes helyen hagyva táskáinkat felmászunk a csúcsra. Kifejezetten érdekes. Egységes tömb érzetét kelti, melyet az elemek kerekdedre koptattak. A legjobb képet Bálint készíti déli irányból. Telefonálással is próbálkozunk, sikertelenül. Pedig térerő volt bőven. A szél kezd megkergülni. Érdekes formájú felhőket terel az égen.

Legelőn a Jorgován-kő előtt (fotó: Őrsi Bálint)

Sziklaalakzat a Jorgován-kőről, háttérben a Vulkán-hegység (fotó: Pap Gábor)

A Jorgován-kő déli fala (fotó: Őrsi Bálint)

A Jorgován-kő nyugati fala (fotó: Őrsi Bálint)

Érdekes felhők (fotó: Pap Gábor)

Csendesen baktatunk a karsztos sziklagyepen. Már nincs sok hátra a hegységből. Elmellőzünk egy méretes víznyelőt, és már ott is állunk a Godjánt a Kis-Retyezáttól elválasztó nyeregben. A kőzetekben is éles a váltás. Egyik lépésnél még karsztos kőzet, a másiknál már kristályos. 
Egy új világba lépünk. Eltűnnek a látványos sziklaalakzatok, kiszélesedik a birkák által leborotvált gerinc. Nem tűnik változatosnak a táj, de valahogy magába szippant. Útikönyvünk szerint se ösvényt, se jelzést ne várjunk errefelé, csak a szél és a birkanyájak járják a vidéket. Erre egyenlőre rácáfol néhány útjelző oszlop és a festések a kövön. Igaz veterán már mindegyik. Némi csapás is akad. Nincsenek illúzióink, a hegység belseje felé mindkettő el fog tűnni. Egy kisebb sziklacsoport tetején költjük el ebédünket. Dél felé egy jellegzetes karsztos kőhát a Piatra Closani sziluettje bontakozik ki. Még egy darabig elkísér minket napszak függvényében változó látványa.

Kis-Retyezát és Godján határán (fotó: Pap Gábor)

Visszatekintés a Godján széléről (fotó: Őrsi Bálint)

Továbbiakban nem sokat változik a táj arculata, de nekem valahogy mégis tetszik az egész, csak nehéz jól lefényképezni. Elkelne a nagylátószög. Késő délutánra a szél olyannyira megerősödik, hogy már taszigál minket. Egyre keservesebben tudunk csak haladni. Mivel már közel van a Scarisoara tengerszem, napi tervünk, ezért nekiállunk valami védett hely után nézni.

Előttünk a Galbena csúcs (fotó: Őrsi Bálint)

Legelő birkanyáj (fotó: Pap Gábor)

Barázdák (fotó: Pap Gábor)

Távlatok (fotó: Őrsi Bálint)

Scarisoara-völgy (fotó: Pap Gábor)

Kilátás a Piatra Closanira (fotó: Pap Gábor)

Olyan itt nincs. Egyszerűen nem lehet elbújni. Az erősségre jellemző, hogy a gerincen táska nélkül függőlegesen felugorva 50 centivel arrébb értem földet. 
Behúzódunk egy sziklafal takarásába. Bálintték fölverik sátrukat, és elindulnak Ferivel vízért. Mi addig Követ gyűjtünk és szélfogót építünk. Reménytelen vállalkozás, rengeteg kő és idő kellene, mert a változó szélirány miatt körkörös védelemre lenne szükség. Egy nagyobb szélrohamnál Bálinték sátorrúdja visszahajlik ellentétes irányba.Ekkor úgy döntünk bivakolunk. Kialakítunk egy kör alakú térdig érő kőrakást, leterítjük a sátrakat, rá a derékaljak, a ponyvákkal meg kiegészítő takarók lesznek. Hűvös éjszakának nézünk elébe. Egyébként magassági rekord lesz szabad ég alatt töltött éjszaka fronton. 
Főzni csak úgy tudunk, hogy behúzódunk a kőrakás tövébe, és két ember valami alkalmatossággal szélárnyékot tart.
Telihold alatt hajtjuk álomra fejünket. Pár csepp csapadék hullik a csillagos égből. Ezt nem tudjuk hova tenni.
Éjjel cseppet sem csillapodik a szél. Egy ízben arra eszmélek, hogy elkiáltja magát: “Hová lett a ponyva” Félálomba annyit reagálok először, hogy belefűzöm karom a mienk egyik gumikarikájba. Szerencsére az övék is megvan térdmagasságban.