2015. január 27., kedd

Bakonyi Nagymedve túlélőtúra



Pesten még úgy tűnt, a feladat inkább a sár és az eső túlélése lesz. Veszprémben viszont már kitartóan havazik és ez kissé nyugtatólag hat. Talán nem ázunk rommá.
Zircen igazán télies a világ, az utak csúsznak az alsó vizes rétegtől, csak óvatosan lehet Lókútig elvergődni.
Gyors nevezés után 20 perces csúszással egy maroknyi ember vág neki, ki-ki a maga távjának. Annáékkal egyből az élre állunk, lendületesen tempózunk Eplény felé. Térkép szerint a valaha volt Lókút vmh. felé a kék kerékpáros jelzés vezet. Lehet volt idő mikor bringával is járható volt az út, most inkább csak az életkedvet venné el.

A rajt pillanata (fotó: Őrsi Bálint)

Búcsúzunk Lókúttól (fotó: Őrsi Bálint)

Eplényben a Mókus falatozóig a 82-es mellett kell gyalogolni. Azért szurkolunk, hogy az autósok ne húzódjanak beljebb kikerülésünkkor, mert úgy teljesen beterítenek hókasával. A ponton finom rétes és tea az ellátmány. Kényelmesen fogyasztunk. Ez számomra szokatlan, futva nem sokat időzök 1-1 ponton.
Annáékkal elválnak útjaink: ők mennek jelzetlenen Olaszfalunak (arra rövidebb), mi jobbára a piroson (hosszabb, de járt). A sípályát alternatív úton, a Pintér-hegy kihagyásával érjük el. Gyorsan szaladnak a kilométerek, rengeteg megbeszélnivalónk akad. Tavaly egy közös túránk sem volt Bálinttal…
Alsóperéig követjük két túrázó nyomát. Reggel már láttunk őket leszállni a vonatról Eplénynél. A kilátás jelképes, marad a hó puszta élvezete.

Valahol az Eplényi sípálya közelében (fotó: Őrsi Bálint)

Eplény, Sípálya (fotó: Őrsi Bálint)


Elérve a vadászházakat, Bakonynána felé fordulunk aszfalton. Bejön a számításunk, szépen el van takarítva az út, gyorsan lehet haladni. Feltételezve, hogy Annáék némi előny reményében meghajtják ezt a szakaszt, mi sem vagyunk restek belekocogni a lejtőkbe. Ez igazából Bálintnak kihívás, de annyira bejön a dolog, hogy végig így haladunk.
A buszokból jelentősen felülreprezentált Bakonynánán még ottérjük a “konkurens” csapatot. Épp csak belefértünk a szintidőbe…
Némi zsíroskenyér és tea társaságában felmérjük merre tovább. 
Dudarig más alternatíva híján aszfaltozunk. A település határában már majdnem felzárkózunk a borzokra, de az elágazásban más irányt választanak. Tévesen azt feltételezzük, hogy Bakonyoszlopon át mennek Csesznekig aszfalton. Mi a piros sávra térünk rá és szűz hóban taposunk az Ördög-árok bejáratáig. Út közben megszabadítok néhány fenyőt egy maréknyi száraz kéregpikkelytől és gyantától. Jól jön majd a célban tűzgyújtásnál. 
Az Ördög-árkot tápláló patak erősen meg van duzzadva én vizes lábbal kelek át, Bálint bevállal egy csúszósnak tűnő keresztbe fektetetett fatörzset. Megússza. Szárazon. Tovább a zöldön Gézaháza felé, majd az éles balkanyarban toronyiránt átvágás a piros kereszt felé, a Bakonyi Mikulás emlékmozgalom jegyében. Töbör-hegyen a mélyedéseket elfedi a hó. Meglepetésünkre a piros sáv frissen járt, kényelmesen letaposott. Hamarosan már Cseszneken az Erzsébet vendégház ajtaján kopogtatunk. Épp szintidőben érkezve vagyunk elsők.
Nagyjából féltávnál járunk, ideje ebédelni. Finom bablevest falatozunk kenyérrel, némi pogácsával és kaláccsal, nomeg az elmaradhatatlan teával. Már a végén járunk mikor befutnak a Borzok. Kiderül, hogy aszfalt helyett egy tekergős dózerutat választottak.
Lépünk tovább, következő célpontunk Szépalma. Nagy alternatívák nincsenek Porva-Csesznekig vagy egy hosszú dózeren, vagy a sárga sávon megyünk. A járatlan és benőtt sárgát választjuk. Helyenként akadályozott a haladás, de nem tragikus. Hasonlítgatjuk a túrát a megboldogult 2x2 néha 5-höz. Természetesen a Bakony jobban fekszik helyismeretem miatt.

Megáradt patak az Ördög-árok kapujában (fotó: Őrsi Bálint)

Csesznek, Kőmosó-szurdok, Török-fürdő (fotó: Őrsi Bálint)


A vasút túloldalán rátérünk a Borzavárra vezető dózerre. Itt épp az a célszerűbb, mint a jelzés. Eleinte jól lehet haladni a terepjáró nyomba, de később csúszóssá és göröngyössé válik. Kint a mezőn a hófúvástól helyenként az út sem látszik. Kellemeten a szél, jó végre leereszkedni a faluba. 
A folyamatosan takarított szépalmai bekötő éles ellentétben áll a közúttal. A traktoristák elvinnének, de nem Kispistázunk. A hosszabban belátható részeken hátratekintünk, de a Borzok sehol, Szürkületre (szintidőre) érünk a szállodába, ahol forró teával, kiváló pogácsával és kedves szavakkal várnak minket. Rövid térképezés után eldöntjük, hogy a 3 alternatíva közül az arany középutat választjuk: Halomány-tető, Néma-kút, Zoltay-forrás érintésével megyünk Pénzesgyőr felé (ezt az útvonalat ismerjük is). 
Még lámpa nélkül indulunk útnak, a grófi sírok felé. Viszonylag mély a hó a piros keresztig, onnan viszont traktorok taposták. Elmellőzzük kedvenc erdei ismert-terjesztő táblámat, mely a Porvai 14-es számú erdőrészlet történetét mutatja be, aztán Pálihálás előtt jobbra fordulunk a jelzetlen dózerúton. Ennek a végén van egy rakodó, onnan alig 1km iránymenetben a Zoltay-forrás. 
Bálint iránytűje kicsit bizonytalanul áll be, de a térkép alapján magabiztosak vagyunk. A kis völgyet követve hamarosan megvan a forrás is. Az már csak hab a tortán, hogy a zöld sáv kijárt. Fene gondolta volna, mindig olyan elhanyagoltnak tűnik, a jelzések sincsenek jó állapotban.
Kiérünk a Pénzesgyőr feletti mezőre. Míg Bálint áttekint néhány folyóiratot, addig én gyűjtök száraz gyújtóst. A faluban minden csendes, csak egy szembe jövő öreg figyelmeztet minket, hogy a többiek már rég elmentek. Igyekszünk utolérni őket! Jön a legrizikósabb rész, a piros kereszt Ráktanyáig. A gerincig gyakorlatilag nincs jelzés, mert az ösvény rétek láncolatán halad át. Reménykedtünk benne, hogy csak elment erre néhány túrázó és majd követjük a nyomot. Szerencsénk van, csak a hófúvásos részeken kell figyelni. Hátra tekintve egy alkalommal fényeket fedezünk fel magunk mögött. A Borzoknak ennyire bejött a Som-hegy oldalában vezető út? Rákapcsolunk, nehogy vérszemet kapjanak. Épp a tanyánál utolérünk egy rövidtávos csapatot. Elég elgyötörtnek tűnnek. Átkutatunk két házat, de a bóját nem leljük, csak egy madzag véget. Készítünk egy képet, aztán megyünk tovább. Eszünkbe sem jut Viktort felhívni, pedig akkor kiderült volna, hogy egy harmadik háznál van a pont…
Sietünk lefelé a piros négyzeten Hárskút felé. Erre még nem volt dolgom, de a tájékozódással nincs gond, megint vezetnek a nyomok, ha már sok jelzés nincs. A nyílt részeken már egészen kellemetlen a szél, de szép alakzatokat épít és érdekes, ahogy kavarja a havat. 
Lassacskán Feltűnnek Hárskút fényei. Mögöttünk a nyílt részen sem látszik lámpafény. Hová lettek a Pénzesgyőr határában feltűnő fények tulajdonosai? A falu csendes, alig találkozunk 1-2 emberrel. Felkaptatunk a nyeregbe, innen már csak egy hosszú lejtő a cél. Csak jeges. Jobbára a padkát választjuk, szerencsésen megússzuk néhány csúszkálással. 21:05-kor érünk Viktorékhoz, de még hátra van a tűzgyújtás. az udvarban kiválasztunk egy szélcsendes helyet a kőfal tövében. Előszedjük a gyújtóst, meg Bálint Kandalló gyújtóját. Nehezen akar lángra kapni a holmi, nyirkos minden, a hó is hullik. Míg Bálint védi a gyenge tüzet, én a közelből hozok vastagabb ágakat, és a kidobott karácsonyfa egy részét is recikláljuk. Nagyjából 10 perc és némi nyektetés után stabilizálódik a tűz, vége a túrának. Ha más nem találja meg a Ráktanyai bóját, vagy nem gyújt tüzet, akkor majdnem elsőnek érezhetjük magunkat.

Begyulladt a tűz (fotó: Őrsi Bálint)

Bemegyünk a házba és élvezzük a meleget, a levest, meg a zuhanyzást. A Borzok 8 perccel szintidő előtt érkeznek a Ráktanyai bólyával “zsebükben” de a tűzzel nem boldogulnak. Később befut még egy hosszútávos és egy eltévedt csapat, de őket már nem motiválja a tűzgyújtás.



Mért adatok:
Táv: 72,79 km 
Szint: 1444 m D+

Linkek: