2017. január 25., szerda

Téli Bakony 100 2017.01.21.

Alapvetések túra előtt:
  • Nem lesz nagy hó (h<25cm), de az ösvények jártsága kétséges
  • Lassú lesz (rossz jelzések, ritka ellátás, befagyott források)
  • éjjel BHMTCS-1rétegnyi hideg várható
Vágyom a hosszú futásokat. Minimál cipőben ezek megdolgoznak és kihívás elé állítanak. Kicsit hasonlít ahhoz a kihíváshoz amit 2008-ban -terepfutásaim kezdetén- egy százas táv jelentett. Nem a frissítésileg, fizikailag. 
A cipő új, talpbetétet természetesen kivettem. A heti próbálgatások alatt megnyomta a nagylábujjam tövét, ami most érzékeny. A második körre bekészítem az Isziniken használtat, meg a botot. 
Fagybiztos élelmiszerekkel készültem (BHMTCS-n fagyi lett a banánból): Zabszelet, gélek, sőt még 2 szendvics is, amit magas intenzitás mellett képtelen lennék megenni, de mint említettem nem ez a cél. A folyadékkal már nagyobb gondban vagyok. Kísérlet gyanánt sós vizet töltök a tartályba, és bízom benne, hogy az enyhébb napos idő és a fekete táska segíteni fognak.

Szikrázó napsütésben a korábbi hetekhez képest enyhe időben lépek ki a Pikoló ajtaján. Hamar bemelegít a Kőris-hegy szelíd, zömmel futható emelkedője. Az ösvény járt, de ezzel számoltam. Nagy lenne a baj, ha már az OKT sem lenne az. Zsibongnak fejemben a gondolatok, 1-2 órába telik kiüríteni a szemetest, aztán belesüppedek a Bakony látványába. 1-1 pillanat ragad meg emlékeimben, meg 1 jókora esés Kiszépalmánál egy favágó szeme láttára. “Vigyázzon, jeges!” mondja feltápászkodás közben. Magam is úgy vélem -jegyzem meg- aztán leporolom magam és kereket oldok eloldalgok.
Szépalmán idilli a havas Kőris-hegy látványa a legelésző lovakkal. Kissé érthetetlen a kék és sárga sáv rövid látogatása az aszfalttal párhuzamos erdősávban, Jó lenne eldönteni, hogy végig ott viszik, vagy végig az aszfalton. A jelenlegi csak a tévesztés esélyét növeli. Borzavár előtt az aszfalt elhagyásakor van még egy meglehetősen rossz helyre felfestett nyíl, de ne legyünk telhetetlenek, legalább van. 
Leírás híján figyelni és keresni kell az OKT pecséteket igazoláshoz, ezzel általában el is megy pár perc. Zircig aztán nem történik semmi különös. 

Kimegyek pecsétért a vasútállomásra, és irány a Középdunántúli Piros (KDP) a Cuha-völgyében. Sebességem 8-9 közötti, ez a körülményeknek teljesen megfelel. A patak átkeléseknél alaposan lelassítok, ki tudja hol gyenge a jég, meg csúszik is piszkosul. Indulás óta eltelt 3 óra, kezdek megéhezni és megszomjazni, így gyaloglásra váltva bekapok egy szendvicset. A sós víz nem fagyott meg a tartályban, ez örömteli. Azért nem felejtem el visszafújni a csőből a vizet ivás végén. Porva-Cseszneknél beérem Ráspolyt és Vincze Zolit. Maradok pár percet beszélgetni, nem hajt semmi. Jön a völgy szűkebb, érdekesebb, alagutakkal, patakátkelésekkel tarkított szakasza (újabb kutatások szerint Felső-Cuha-szurdok). Jópár éve nem jártam erre, de sok változás nincs, minden a helyén. Akad néhány kiránduló is. 

Vinyén nem tudom mi a hivatalos útvonal, így a jelzést követve a Kőpince-forrás felé kerülve közelítem meg a büfét. Bent Moiwa épp falatozik, letelepszem mellé a Tönkölylángos és tea erejéig. A folyadékhiányt enyhítem egy kólával, aztán a csokit majszolva indulunk útnak. Kicsi beleül a gyomromba az étel, 5-10 percet maradok beszélgetni, csak a piros aszfaltról való letérése előtt kezdek újra kocogni. A Bejáró barlang betérőjét nem találom meg (sokan jártak így). Emlékeim szerint egy keskeny réten jobbról kökényes csalános sövény van, és abban van egy kis ösvény. Jelzés csak ellentétes irányból látható. Feljebb, a Piros kereszt kiágazásánál a Noszlopy-kunyhó romjainál és a Bécsi árok felső végénél készítek az útvonalkövetésem bizonyító felvételeket. 
Hamarosan beérek egy kollégát és együtt mászunk másodjára a Kőris-hegyre. Nem időzök sokat, a keresgéléssel kicsi lassultam, és gyorsan hanyatlik a nap lefelé. Elfogadható tempóban ereszkedek a Odvaskő barlangig. Ott, mivel nem tudom melyik az IVV kód minden fajta kódot feljegyzek és lefényképezek (volt vagy 3-4). Kissé nehézkes lebotorkálni a jeges lépcsőkön, de a Szarvad-árokban megint jól járható az út. 

16:40-kor nyitok be a Pikolóba ismét. 7,5-8-as átlag, megállasokkal, navigálásokkal együtt elmegy (az első kör 56 km/1750m szint). Megeszem az ellátmányt (leves, tészta, tea), iszok egy alkoholmentes sört és bepakolok estére. Ruháim rendben, cipő jó, a nyaksál helyett feldobok egy símaszkot, és felveszek egy polárkesztyűt. Az ivózsákba bekerül fél liter némileg szénsavtalanított kóla (ez volt a hiba!), meg két tartalék lámpa. 
Botjaim társaságában 17:20-kor távozom. Most jön a neheze. Ugyan a puszta adatok alapján csak 46km/1100m szint vár, de a jelzések állapota miatt inkább éjszakai tájékozódási túra várható. 

Naplemente után érezhetően hűl a levegő, de a Tönkölös oldala temperál. Felbattyogok a csúcsig, majd könnyű ügetés Bakonyújvárig. Jó ütemben haladok, csak ismeretlen szakasz lévén többször biztonsági térképezést tartok. Számításaim szerint 11 és éjfél között kényelmesen beérhetek. 
Gerencepusztánál az aszfalton találkozom 3 eltévedt 100-as résztvevővel, Irányba állítom őket, majd pecsételést követően beveszem magam a Bermuda-háromszögbe. Aki nem volt a Bakonyban, az jobb, ha nem itt kezdi az ismerkedést éjjel. A Witt-kilátó felé a pirosról való letérés szépen ki van szalagozva, de egy idő után elvétem őket és iránymenetben vágok fel dózerútra a sűrű szedres-fiataloson át. Első gond rutinból megoldva. Igazolás után a piros háromszögön megint ügyetlenkedem és a hajtűkanyarban eltérülök a dózerúton (a jelzés lemegy a völgybe). Egy idő után gyanús a dolog, de már olyan sokat jöttem, hogy iránymenetben próbálok megy visszatérni a jelzésre. Nem ez volt életem legjobb döntése. Újabb bozótharc következik a szedres-fiatalosban, többször kilátástalannak tűnő helyzetbe keveredve. Végtére is kiérek egy ösvényre, ami már visszavezet a jelre, és a hídpillérhez, de a két ügyetlenkedéssel cirka 45 percet elvesztegettem. Gondoltam iszok és eszek a nagy izgalmakra, de ekkor fedezem fel, hogy a tartályból a széndioxid kinyomta a vizet az ivócsőbe, ami mostanára megfagyott. Kísérlet gyanánt beteszem a csövet a kabát alá, hátha kiolvad, és megbontom a vésztartalék 2 decis ivólevem. Valahol sejtettem, hogy ennyi folyadékból kell lehoznom a második etapot, Az aszályra való tekintettel az evést is felfüggesztettem. 

Némi gépészkedés után elérem Királykaput és a vízválasztón átbukva az egykori kisvasút nyomvonalán ereszkedem. Nappal szép a nyomvonalvezetés, ebből most csak 1-2 töltés és bevágás sejlik fel. Tisztavíz-forrásig könnyű a tájékozódás, ott viszont van gond bőven. Jártam már itt többször, de szerintem még nem sikerült a hivatalos útvonalat eltalálni. Most is elvesztem a jelet és ki tudja mennyi időt vesződök a Fekete-Séd kanyarjai között, mire sokadjára teljesen véletlenül megtalálom a helyes irányt. Gondolatban egyre tolódik a célbajutás ideje. Mátyásgödörnél újabb megpróbáltatás vár, a nyílt részeken nincsenek jelek, így csak a térképre és emlékeimre hagyatkozhatom. a völgyig jó vagyok, aztán egyszer rövidebben, majd egyszer hosszabban kell keresni a jelet. A fél domboldal felderítése után egy új kerítés mentén sikerül kijutni a bermuda háromszögből. Lámpám lemerül, pedig itthon direkt csökkentettem a teljesítményét, de hidegben a 13 óra elméleti üzemidő is felezhető.

A Hajag oldalában újabb tarvágásokat kanyarítottak. Szerencsére itt már van szalagozás, így fájdalommentesen megtalálom Augusztin tanyát. 
Mostanra elég hűvös lett a csillagos ég alatt, felveszek még egy réteg kesztyűt és a sálam, illetve ha lehet nem állok meg, mert gyorsan áthűl a cipőm. Ráktanya után beérek egy sporttársat, aki feladni készül a túrát. Próbálom győzködni, hogy alig 15 van hátra, de hajthatatlan. A sárga szerencsére szintén szalagokkal kiegészített. Jön a kirándulás utolsó megpróbáltatása: A Szentkútnál, ahol már közvilágítás van, hirtelen lefordulunk, még egy körre a Kerteskői-szurdok felé. Tájékozódással nincs gondom, jól ismerem a részt, a Judit forrást is könnyen megtalálom, de az Éliás-hegyről a piros keresztet nem sikerül megtalálni, hiába indulok el a tábla iránymutatása alapján. Az erdőbe érve felismerem a dózerutat, a zöld sávra vezet, némi kerülővel, de bánja a fene. Végül alaposan megkésve 3-ra csörtetek be a célba. Megérdemeltnek tekintem a babgulyást :)



összegzés: Azt kaptam, amit vártam. Kemény téli túrát ahol képesnek kellett lenni az önellátásra és tájékozódásra. Felvéstem a naptáramba



Linkek:
A túra kiírása