2012. május 24., csütörtök

Kinizsi százas

Az időjárás előrejelzés száraz kellemesen meleg időt jósolt. Ez jó, tavaly pont a várható eső miatt nem hoztam fényképezőgépet, pedig terveztem. Van néhány szép kilátópont az útvonalon, egyiken-másikon talán még a fények is jók lesznek. Persze akik rendszeresen el tudnak járni ezekre a helyekre sokkal jobb képeket készítenek mint én, de a túrákon való fényképezésben pont az az izgalmas, hogy mindenki abból főz ami van. 
Ekkora táskám és ennyi élelem talán még soha nem volt nálam ezen a túrán. Két alma, egy banán, 4 sajtos kifli, két paradicsom, egy fél bébi cukkíni, egy zacskó csokis mazsola és fokhagymás kétszersült darabkák, végül egy tábla csoki. T100 után még kicsit éhes vagyok. A hátizsák –amit még főiskolán használtam- az ellátmány mellett elnyel egy pulóvert egy melegítőnadrágot és 2 liter vizet, de még bőven marad hely a fényképezőgépnek éjjelre. 
Kicsit korábban érkezem Békásmegyerre, így beállok a sorba, míg Bálint és Vera megérkezik. Never Feri majd később csatlakozik hozzánk. Beszélgetünk néhány ismerőssel, miközben gördülékenyen halad a sor. Letudjuk a formaságokat, megszerezzük a rajtbélyegzőt és nekiállok öltözködni.

Várakozás (Fotó: Pap Gábor)

Nevezés (Fotó: Pap Gábor)
Vera Átol Csabival útnak ered, úgyis utolérjük őket alapon, mi pedig ketten maradunk Bálinttal. 5-6 perccel később indulunk tovább, de csak a Gete tetején találkozunk majd. Kifelé a városból még zsizseg a tömeg, mindenki izgatott és bizakodó. Ilyenkor szoktuk látni a legmeghökkentőbb megoldásokat. A túra neve miatt sok alkalmi túrázót vonz, akik nem feltétlenül akarnak költeni felszerelésre, vagy nincs igazán tapasztalatuk, hogy mi jó nekik és mi nem. 
Sajnos az is látszik, hogy néhányan még a legalapvetőbb információknak sem néznek utána (pl. várható időjárás). Voltak itt farmeres és nejlonszatyros, nagyzsákos (40l, vagy a felett) indulók, váltócipőt fűzőjénél a zsákjukra kötők (ami verte is az alfelüket).

Érdekes megoldás I. (Fotó: Pap Gábor)

Érdekes megoldás III. (Fotó: Pap Gábor)
Nem egészen értettem azt sem, hogy ilyen kellemes időben, kedvező előrejelzések mellett, (mikor már egy hete nem esett) miért indul el valaki kamásliban. Szandálos indulót idén nem láttam, de volt már rá példa. Természetesen nem maradtak el a katona/katonának látszó indulók sem. Nem irigylem azokat akik surranóban jöttek végig, én kétszer bakancsban csináltam meg, de cipőben sokkal kényelmesebb. 
Mielőtt még valaki írna, hogy mit nézem le itt az egyszerű felszerelésben indulókat, azoknak szólok, hogy én egy véres torkú az eredetinél több és nagyobb szellőzőkkel ellátott futócipőben, egy kb öt éve akciósan vett technikainak mondott pólóban és egy szimpla rövidnadrágban voltam, tehát semmi hókusz-pókusz, csak olyan, ami kényelmes. 
Hosszú-hegyi pontig javarészt előzgetéssel és beszélgetéssel ütjük el az időt, ügyelve arra, hogy másnak ne okozzunk kellemetlenséget. Néhány botosnál vigyázni kellett, hogy ne bökjön le (Feri kapott kétszer is), de ez a tapasztalatlanság és a tömeg számlájára írható.

Tömeg a piros sávon (Fotó: Pap Gábor)

Kilátás a Nagy-Kevélyről (Fotó: Pap Gábor)

Ereszkedés a köves ösvényen (Fotó: Pap Gábor)

Csobánkai műútnál ismét meglepődtem a depós autók mennyiségén. Minden évben sokan vannak, de mintha idén még többen lennének. A 2009-es beszámolómban már morfondíroztam egy darabot, hogy kinek mennyit ér meg a kényelmesebb/némileg könnyebb teljesítés, ilyen találkozásokkor ez mindig eszembe jut. Nem ítélem el a depózást –erre nincs is jogom, és ezernyi oka lehet- de a túra teljesíthető e nélkül is, fölöslegesnek érzem ennyi plusz forgalommal terhelni a környéket. 
Hosszú-hegyen teszünk némi kitérőt, megnézzük a panorámát, de még így is kissé korán érkezünk, több részletben történik az aláírás pecsételés, számfelírás. A pont kissé szétszórja a mezőnyt, már lazábban lehet haladni, néha szinte magunkra maradunk. Szántói-nyereg után aztán végkép megszűnik a tömeg, a kényelmes haladásé a főszerep. Kissé befelhősödik az ég, aminek elsőre nem örülök, a szerpentin kanyarjából szerettem volna egy jó képet készíteni, de végül talán még szerencsésnek is mondhatom magam. Nincs ellenfény, a felhők mozgalmasak, csak ügyeskedni kell. Készül két egész különleges hangulatú módosított színárnyalatú kép, és két HDR. Utóbbiak kissé festményhatásúak, de ez a stílus velejárója, Az emberi szemnek sincs akkora dinamika átfogása, mint a három egymásra vetített képnek.

Pecsételés Hosszú-hegyen (Fotó: Pap Gábor)

Támfal a Pilis-szerpentinen (Fotó: Pap Gábor)

Kilátás a Pilis-szerpentinről a Hosszú-hegy és a Kevélyek felé (Fotó: Pap Gábor)

Pilis-tető (Fotó: Pap Gábor)
Pilis-nyeregben csak pár falat erejéig állunk meg és már megyünk is tovább. Alig párszáz méterre járunk, mikor csörög a telefon. Feri az, hamarosan a ponton van, úgyhogy siet, hogy beérjen minket. Meséli, hogy volt aki már a Kevélyről visszafelé jött és látott színesen ásító embert is. 
Árnyas erdőben haladunk a Kétágú-hegyig eleinte apróköves, majd göcsörtös krumpli méretű kövekkel felszórt murvás úton. Kétágú-hegynél kimegyünk megnézni a panorámát. A Gete ebből az irányból amolyan kis szelíd dombnak látszik.

Tízórai (Fotó: Pap Gábor)

Itt még jó minőségű a murvás út (Fotó: Pap Gábor)

Kilátás a Kétágú-hegyről II. (Fotó: Pap Gábor)

Kesztölc felé (Fotó: Pap Gábor)
Kesztölcön minden évben megállunk frissíteni a közkincsé tett kerti slagnál. Igazán szép hagyomány, nem győzzük elégszer megköszönni. Még egy utolsó pillantást vetünk a 10-es út keresztezésétől a Pilis nyugati végeire és bevesszük magunkat az akácosba. Dorog széléig nem valami izgalmas az út, de nincs meleg. A katlanban ezt is értékelni kell.

Búcsú a Pilis-Visegrádi hegységtől (Fotó: Pap Gábor)

Dorog felé az akácosban (Fotó: Pap Gábor)
A Gete oldalábban annyi a változás, hogy egy újabb erdőrészlet került kivágásra, egyébként gyalog továbbra sem megerőltető. A Kis-Gete keresztjéhez teszünk egy pár méteres kitérőt a kilátás kedvéért. A csúcson találkozunk Verával és Átol Csabival, innen együtt folytatjuk utunkat, immár öten. Kissé elszöszmötölök a fényképezéssel, így aztán Ferivel futva érjük utol a többieket a meredek alján. Hamarosan már a kék kereszt siratófalán kapaszkodunk fel. Azt gondolom nem a Hegyeskő felé tartó nyílt rész őröl fel sok embert, ez már csak bevégzi azt a munkát amit a katlan kezdett el Kesztölctől. Egyébként szeretem az egyre közeledő csúcs látványát a szántóföldön és a Gete is látványosabb oldalát mutatja felénk.

Kilátás a Kis-Getéről (Fotó: Pap Gábor)

Kilátás a Nagy-Getéről (Fotó: Pap Gábor)

Kereszt a Nagy-Getén (Fotó: Pap Gábor)

Siratófal II. (Fotó: Pap Gábor)

Hegyeskő (Fotó: Pap Gábor)

Sehol egy árnyék (Fotó: Pap Gábor)

A katlan közepén (Fotó: Pap Gábor)
Tokodi pincéknél bélyegzünk, átveszi ki-ki megérdemelt bögréjét, majd menten üzembe is helyezzük. A hozottak most maradnak a táskákban. A Tokodiak szíves vendéglátását sem lehet elégszer megköszönni. Viszonylag korai időpont miatt nem vagyunk sokan, de néhány indulón már látszik, hogy megviselték az eddigi megpróbáltatások. Emlékszem első teljesítésem alkalmával eddig mentünk mi is jó tempót unokatestvéremmel, aztán kipukkadtunk, mint egy lufi. Jót lakmározunk zsíros kenyérből és uborkából. A kőszikla emelkedője némi gondot okoz azoknak, akik lelkesebben fogyasztottak, de hamar véget ér. Itt is megtesszük rövid kitérőnket a kilátás és a sziklák kedvéért.

Pihenő a Tokodi-pincéknél (Fotó: Pap Gábor)

Tokodi kőszikla II. (Fotó: Pap Gábor)

Tokodi kőszikla III. (Fotó: Pap Gábor)
 Azt hittem, hogy ha a pincéknél van pont, akkor Mogyoróson nem lesz, de tévedtem, minden maradt a régiben. Visszafelé frissítünk a csapnál. Arcunk-karunk csupa por, a lábainkról meg jobb nem is beszélni. 
Bajóti-Öreg-kő előtt keresztezünk egy szántóföldet, ahonnét kellemes kilátás nyílik Gyermely felé. Most nincsenek olyan szép fények, mint 2009-ben, ahogy a Péli előtt a mezőn sem (akkor később jártunk erre), de egy képet azért megérnek. A barlanghoz való felmászási javaslatom elbukik a szavazáson, megállás nélkül megyünk tovább. A kék jelzés idén már kissé más irányból közelíti meg a szent kutat, ahol ismét frissítünk.
Kilátás Gyermely felé az OKT-ról Mogyorósbánya és a Bajóti Öreg-kő között (Fotó: Pap Gábor) 

Péliföldszentkereszt felé a réten I. (Fotó: Pap Gábor)

Mária-forrás, háttérben a Lourdesi barlanggal (Fotó: Pap Gábor)
A templomnál esküvőbe botlunk, igyekszünk diszkréten átvonulni az ünneplők tömegén. A Bajóti műútról letérve vetünk egy utolsó pillantást az Öreg-kőre és a Getére, aztán némi hullámzás után már a Multinavigátor pontján szódázunk. Vaskapu felé megbeszéljük Csabival és Ferivel, hogy előremennek Bányahegyre levesezni, aztán majd együtt folytatjuk onnan. Szép délutáni fények fogadnak Pusztamarót feletti irtáson, Gerecsével a háttérben. Egész hangulatos kép kerekedik belőle.

Bajóti Öreg-kő (Fotó: Pap Gábor)

Pusztamarót felett, háttérben a Gerecse (Fotó: Pap Gábor)
 Lent már nem ilyen jó a helyzet, az emlékmű és temető fényképezésével elkéstem, de kárpótlásul a murvás út végén megkapó az árnyas út. Kedves szakasz következik, a Gerecse oldalában, már várom az Öreg Sandl-hársat. Vera begyorsul, a Bányahegy előtt az irtásnál fényképezés után komolyan bele kell kocognom, hogy utolérjem őket. Míg Csabiék befejezik a levest, iszunk egy kis teát és felöltözünk az estéhez.

Árnyas úton (Fotó: Pap Gábor)

Sandl-hárs (Fotó: Pap Gábor)

Délutáni fények az irtáson (Fotó: Pap Gábor)

Szusszanás Bányahegyen (Fotó: Pap Gábor)

Csatlakozik hozzánk Dobi Zsigmond és Jani is. Tartanak egy kis élménybeszámolót az egyhetes futásukról. Innen már nincs sok esélyem fényképezni, bár megpróbálkozom néhány alkonyati felvétellel, de állvány és stabil hely hiányában a sikerre csekély az esély. Vértestolnai műútnál ér el a lámpaoltás, Koldusra pedig ismét kocogva érünk be. Készítek egy utolsó képet a pontról, aztán a gép a táskába kerül.

Ellenőrzőpont Koldusszálláson (Fotó: Pap Gábor)
Jól esik a sós zöldségleves, két pohárral is fogyasztok belőle. Már nincs sok hátra, de a murvás út elég unalmas, el is álmosodom rajta, sok említésre érdemes dolog nem történik, talán annyi, hogy a felnövekvő fiatalos lassan kitakarja a Tatai Öreg-tó látképét a sárga vége felé. 
Az utolsó pont idén a templomromhoz került. Eszünk pár falatot, míg Bálintékra várunk, de aztán megunjuk a dolgot és elindulunk, majd a célban találkozunk. Egy német lány csatlakozik hozzánk, keményen nyomja, nem látszik rajta, hogy szemernyit is fáradt lenne. Azért minket sem kell félteni. Valamikor negyed kettő tájékán ballagunk be a célba. Átvesszük a díjazást, majd beülünk megenni a levest, ami idén egészen finomra sikeredett. Következik a hajnalig tartó csoffadás. Fél órákra elbóbiskolok a sörpadon, de aztán annyira megfájdul a támaszkodó rész, hogy muszáj váltani. Úgy három óra alvás csak összejön, de nem bánnám, ha úgy nyitnának a pontok, hogy a szombati utolsó vonatok valamelyikével hazamehessek. Persze akkor az már nem ilyen beszélgetős-fényképezős túra lenne.