Koszovó csúcsán
Nem hittem, hogy ilyen könnyen megy majd a felkelés. A szokásos rutin után 5-kor odatoljuk a bringákat a házhoz, de még senki sincs ébren, csak a ló méretű kutya. Nem akartunk vele közelebbi kapcsolatba bonyolódni, úgyhogy szépen lerakunk mindent a megbeszélt helyre, és elindultunk a jelzésen.
 |
| Pirkadat a Rupa-réten (Fotó: Pap Gábor) |
Nem tudjuk merre visz föl, de biztos jó lesz. Patakátkelés után (most nem estem bele) újból szorgos szintgyűjtésbe kezdünk, és nemsokára egy másik völgykatlanba érünk. A jelzés egy pásztorszálláson vezet keresztül, aminek se mi, sem a házőrző nem örül. Az ugatásra fél pillanat alatt kint terem a gazda kisgatyában, trikóban. Nem tűnik mérgesnek, készségesen megmutatja az utat is. Az út helyenként meglehetősen meredek, de ez azért nem olyan meglepő.
 |
| Visszatekintés a völgybe (Fotó: Pap Gábor) |
Egy oldalgerincre kiérve nem látjuk merre megy tovább a jelzés, így Bálint szemre elindul a fő gerincre.
 |
| Koszovó csúcsai (Fotó: Pap Gábor) |
A kapaszkodás során le kell rombolnom néhány lelki falat, hogy feljussak. Zöldfülű vagyok a magas hegyek között, szokni kell.
 |
| Néha le kellett rombolnom a lelki korlátaim (Fotó: Őrsi Bálint) |
Az öreg által jósolt 3 óra alatt érjük el gyönyörű napos időben a csúcsot. Fantasztikus a kilátás végig a Prokletijere (Elátkozott hegyek), és tovább is. Čakor nem látszik, csak sejtjük melyik hegy mögött van. Alaposan körbefényképezzük a csúcsot, és egymást is. Ez eddigi életem legmagasabb csúcsa.
 |
| Koszovó csúcsán. Háttérben az Albán-Alpok (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Csoportkép a csúcszászlóval (Fotó: Pap Gábor) |
Lefelé a könnyű oldalon távozunk, de a sok fényképtéma lelassít. Megjelennek az első kis felhőpamacsok is az égen, mozgalmasabbá téve a látványt. Alpesi réteken, legelőkön vágunk át. Lent a völgyben pásztorszállások bújnak meg. Ha nem tudnám, el sem hinném, hogy Koszovóban járok.
 |
| Havasi rét (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Fátyolfelhő (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Gjeravica csúcsa (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Tehenek a legelőn (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Pásztorszállás (Fotó: Pap Gábor) |
A régi jelzésen próbálunk visszatérni Rupára, ami szerpentinezik a fenyvesben, de nehéz megtalálni a bejáratát. Egy családfőtől kérünk segítséget, aki mutogatás helyett inkább elkísér minket az útig. Régi jelzések viszonylagos rendszerességgel tűnnek fel, de az út csak nyomokban létezik. Vízmosáson, és kidőlt fákon át vergődünk le az útig.
 |
| Visszafelé a Rupára (Fotó: Pap Gábor) |
Éppen erre jár a fiatal srác és a gyerekek, együtt megyünk a házig, ahol már folyik az ebéd. Egy hatalmas kör alakú faasztal áll lábakon a fűben, roskadásig ínycsiklandóbbnál ínycsiklandóbb ételekkel, körülötte farönkökön férfiak ülnek. Az öreg intésére két ember azonnal felugrik, és átadja a helyét nekünk. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy részt vehetünk a férfiak ebédjén. Kóstolunk valamilyen tejes levest, friss sajtot, tejet, savanyúságot, sültpaprikát, foszlós bucit, és az asztal közepén lévő vargabéles formájú, de nem édes tésztát is. Jóllakás után az asztalt leszedik, minket pedig az öreg odavezet a kerékpárjainkhoz. Hivatalos és méltóságteljes minden mozdulat. Személyesen felelt a holmikért, és kikérdez minket, hogy minden rendben van-e. Elégedetten fogadja köszönetünket a szállásért, ételért, csomagmegőrzésért. A vendégszeretet egy más szintje ez.
 |
| Búcsú a családfőtől (Fotó: Őrsi Bálint) |
Búcsúzunk, és nekiindulunk rázós ereszkedésnek. Simán átkelünk ott, ahol tegnap beledőltem a vízbe. Hátunk mögött már gyülekeznek a viharfelhők a hegy fölött.
 |
| Rázós volt az ereszkedés (Fotó: Pap Gábor) |
Két órával később érjük el az aszfaltos utat, és a várost. Első feladatunk a képeslapküldés. A postán három fajta közül választhatunk, egyik rosszabb, mint a másik. Végül egy háborús-rombolósat veszünk, romokat még nem láttunk. Elintézzük a bevásárlást is. A boltvezető szabadkai, mindenkép meg akar hívni minket valamire, végül a palackozott vizet elfogadjuk. Micsoda egy bunkók ezek a balkáni népek…
Jó minőségű mellékúton tekerünk a nemrég elkészült Morinai határátkelőhöz. Bár az elején megijesztett minket az út emelkedése, de a főútig minden jól ment.
 |
| Visszatekintés a Gjeravica tömbjére (Fotó: Őrsi Bálint) |
Oda kiérve viszont erős szembeszelet kapunk. Alaposan próbára tesz minket, csak nehezen érjük el a határt. Annyira új az átlépő, hogy még csak a koszovói oldal van kész. Ha elkészül, szép lesz.
Újabb egzotikus pecsétek kerülnek útleveleinkbe, bár az Albán határőrt erre külön kérni kell. Már csak a szokásos napi program van hátra: sátorhely keresés. Nem kellene Bajram Curriig tekerni.
 |
| Belépés Albániába (Fotó: Őrsi Bálint) |
A GE-n már felfedezett tó mellett döntünk. A szelíd (8-900m magas) dombok között meghúzódó tározó egyik oldalán elég nagy sík terület áll rendelkezésre, hogy kényelmesen lesátrazzunk néhány helybeli horgászó-birkát legeltető gyerek szomszédságában. Nem foglalkozunk egymással.
 |
| A tó zárógátján (Fotó: Pap Gábor) |
Két nap után megint fürdünk. Zavarba ejtő ez a tisztaságmánia.
 |
| Fürdőzés (Fotó: Őrsi Bálint) |
Szóba kerül a holnapi nap. Valbonë-Theth, vagy Lekbibaj-Nicaj-Shala átkelés legyen?. Járt karavánút 1800-ra, vagy családfősokkoló út nélküli átkötés 1300-as hágóval? Nem tudok állást foglalni, soha nem voltam, még a környéken sem. Az egész átkelés kérdés kétségesnek tűnik. Egyszerűbb lenne megfutamodni, és körbekerülni, de az jókora kerülő, különben is, hogyan álljak úgy az emberek elé, hogy meg sem próbáltuk. Csak lennénk mát túl rajta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése