2010. november 10., szerda

Irány Odessza! 2009.08.24. hétfő. 10. nap

Irány Odessza! Kilencedik nap

Kisinyovból Transznyisztriába


Cím nélküli nagyobb térképen való megjelenítése


Fél nyolc körül egyszerre ébredünk. Nem volt olyan vészes egy ágyban, egy pokróccal aludni. Pakolunk, és indulunk várost nézni, természetesen trolival. 

Lépcsőház (Fotó: Őrsi Bálint)

Az ember úgy képzelné, ha egy ország szegény, ráadásul volt Szovjet tagköztársaság, akkor a fővárosa kizárólag lepukkant panelépületekből, Zileket egyben elnyelő kátyúktól hemzsegő utcájú, szeméthalmos kupleráj. 

Blokkház (Fotó: Őrsi Bálint)

Ennek homlokegyenest ellentmond az amit élőben tapasztalunk. Utcák két oldalán árnyas fák sorakoznak, alatta szépen gondozott gyep, a járdák szélesek, és zömük díszburkolatot kapott, szemét sehol.

Parlament a diadalívvel (Fotó: Őrsi Bálint)

A tömegközlekedést javarészt trolikkal, vagy újabban sűrűn járó kisbuszokkal oldják meg.
Nincs sok látnivaló, de az egész nagyon élhető.

Barátunk a Ziu troli (Fotó: Őrsi Bálint)

Az viszont látszik, hogy augusztus 27. a Moldáv függetlenség napja, és a kormány fél a választásokat követen kitört zavargások megismétlődésétől, mert rengeteg a rendőr, és más egyenruhás a városban. A mi járatunkra is felszáll egy szakasznyi fekete egyenruhás Barett sapkás srác.

Vagány rendőrautó (Fotó: Őrsi Bálint)

Az ünnepre a hivatalos szerveken kívül a vásárosok is készülnek, kész mesterségek ünnepe. Az egyik vásáros kupac mellett elhaladva veszünk, egy macis üvegnyi Moldáv akác-repce mézet. Nincs nálunk elég helyi buznyák, de a hölgy jóindulatú, és odaadja annyiért, amennyi éppen nálunk lapul.

Mézes néni (Fotó: Őrsi Bálint)

Visszatérve a vasút elé, váltunk még annyi pénzt, hogy kitartson a mai napra (az estét már a határ túloldalán, Benderben szeretnénk tölteni). Vásárlunk, aztán reggelizünk a színvonalas vasútállomáson. Kiváltjuk a csomagokat, meg a bicajokat. Bálint belföldi jegyvásárlási tervei meghiúsulnak, mert a belföldi állomáson kilenc és délután négy között nincs kiszolgálás (külön van a belföldi, és a nemzetközi állomás).

A főpályaudvar peronjai (Fotó: Őrsi Bálint)

Nincs más hátra, mint elhagyni a hétfői csúcsforgalom kínjait nyögő várost, kelet felé kormányozni a hajókat, és elérni a csak hírből ismert furcsa államot: Transznyisztriát
Transznyisztria, vagy más néven a Dnyeszteren túli Szakadár Köztársaság Európa fekete lyuka. 1990-ben, egy népszavazást követően jött létre, miután fölbomlott a Szovjetunió. Moldávia megpróbálta visszaszerezni a területet, de a háborút elvesztették, köszönhetően az Orosz katonaság aktív közreműködésének a Transznyisztriaiak oldalán(Lebegy tábornok vezetésével). 1992-ben békét kötött a két fél, amiben Moldávia nem ismerte el az állam függetlenségét (mint ahogy egyetlen állam sem a világon), de tudomásul veszik, hogy a terület működésébe nincs beleszólása. Az „ország” zömmel a Dnyeszter bal partja és Ukrajna között található, de Bender, az egyik nagyváros a jobb parton van, ahol egy orosz katonai bázis is van. A terület önállósága nagy érvágás a Moldávoknak, ami kevéske ipar volt az országban, annak túlnyomó része itt található, és innen érkezik a nyersanyag (olaj, gáz, áram).
Mi az oka annak, hogy a Dnyeszeren túli terület függetlenné akart válni? Hát az, hogy itt zömében oroszok laknak. Ennek fényében már nem is olyan meglepő, hogy miért avatkozott be az itt állomásozó Orosz haderő az oldalukon a harcokba. A másik ok politikai. Bender stratégiai fontosságú hely közúti és vasúti hídja miatt. Kapu a Balkánra. E miatt mindig is jelentős Orosz katonai támaszpont működött a városban, ezt a kulcsfontosságú helyet semmiképpen sem szerették volna elveszíteni.
Egy szó, mint száz, itt van egy ország, ami nem ország, szovjet mintájú közigazgatással és jelképekkel, saját pénzzel, katonasággal, meg egy vezetővel Igor Szmirnovval, aki erősen hajaz Leninre. Ezt mindenkép látni kell! Remélem a határon is így gondolják majd.
Kisinóc, és vele együtt a forgalom hamar elmarad, a dombtetőről, már csak néhány utópisztikus háztömböt fényképezünk le, és jöhet a dombvonulattal párhuzamosan haladó kissé ellenszeles tágas völgy.

Szántóföldi úton hagyjuk el a várost (Fotó: Őrsi Bálint)

Nincs sok látnivaló a vasúton kívül, és ülőgumóink is nyögik még az elmúlt napok rázós útjait, de azért haladunk. Örömforrás gyanánt veszünk egy kilós sárgadinnyét 60 Ft-nak megfelelő buznyákért, meg benézünk pár állomásra.
Itt érti Bálintot élete egyik legszebb pillanata, lefényképeztik egy Godzilla méretű tányérsapkában, jelzőtárcsával a kezében. Ehhez csak egy varázsszó kellett: vasutasnak tanulok. Szép elégtétel a sorstól, ma az összes vonatról lecsúszott.

Bálint tányérsapkában (Fotó: Őrsi Bálint)

Szóval a völgyben szépen megy a nap tekeréssel, evéssel, meg még egy kis tekeréssel, majd következik a változatosság kedvéért egy domb megmászása, ami már csak hitvány másolata a Balanesti környékieknek, és délután öt óra felé megállunk egy kempingasztalnál, aminek a túloldalán egy terepruhás, és egy Moldáv rendőrruhás ember ül. Ez volt a határ Moldáv oldala. Kérdezzük, hogy stempl? Azt válaszolják, hogy stempl nyet. Akkor menjünk tovább. Jön a Transznyisztriai oldal, ami egy szabványos határátkelő. Kissé megilletődünk az út felé néző csőre töltött tanktól, és a szögesdrót műszaki zártól, de csak nem lesz probléma. Útlevélvizsgálat, rendben, jöhet a gyorsított vízum/belépési kérelem. Bekarikázzuk, hogy turista, meg hogy 24 órára. Ez a bácsinak nem tetszik. Meghívó, vagy foglalt szállás hiányában kizárólag 10 órára kaphatunk engedélyt. Ha maradni akarunk, akkor be kell jelentkezni egy szállodába, és az ott kapott papírral be kell jelentkezni reggel a hivatalba, ahol átírják majd a papírt. Mindezt harapófogóval sikerül kihúzni belőle, de sikerül, mert valamennyire tud angolul. Amúgy minden korrektül megy, semmi lehúzás, vagy ilyesmi, amivel fenyegettek minket előzőleg. Lehet azért, mert bicajjal vagyunk és ez itt ennyire prosztó? Na mindegy ezt megúsztuk, jöhet Bender, ami pár perc múlva be is jelentkezik néhány félbehagyott panel torzóval, aztán befejezett panel hodályokkal, tiszta rendezett környezettel, veterán korú trolikkal, buszokkal, meg gyér forgalommal.

Paneltorzó Bender szélén (Fotó: Őrsi Bálint)

Transznyisztriai rubelt váltunk, és jön a szálláskeresés. Helyi fiatalokra utazunk, mert azok talán tudnak angolul. Az orosz nyelvtudásunk finoman szólva is hiányos. A románnal itt meg sem szabad próbálkozni, mert verés járhat érte.

Bender (Fotó: Őrsi Bálint)

Némi kérdezősködés után a fantáziadús nevű Hotel Dnyeszter elé jutunk, ami egészen véletlenül a folyóparton áll. Szocialista minimalista stílusban épült, SZOT üdülőhöz hasonlító az épület. Bent tovább erősödik bennünk a retró érzés.

Hotel Dnyeszter (Fotó: Őrsi Bálint)

Terepruhás orosz katona a portás, a recepciós fülkében, egy kirúzsozott nagydarab néni ül, egy vájling fokhagyma fölött. Nem ért más nyelvet, csak Oroszt, de szótárral zöld ágra vergődünk vele. Elfogadható áron kapunk egy kétágyas szobát, és még a tartózkodási idő problémáját is elintézi egy telefonnal. Kapunk egy panelek felé néző szobát. Nem tűnt úgy, hogy tömve van a hotel, lehet stratégiai okokból nem raknak víz felőli oldalra. Egyszerű a szoba berendezése, de nekünk egy ágyon, egy Wc-n, és egy zuhanyzón kívül nincs másra szükségünk.

Szobánk (Fotó: Őrsi Bálint)

Bekapcsoljuk a tévét, és hallgatjuk a 10 darab orosz megaslágert sugárzó zenei adót, megzuhanyozunk hideg vízben (nem azért, hogy ne szokjunk el tőle, nem volt más), és kimossuk a szennyest. Tán nem írnám körbe, hogy bicajos nadrágomból, melyet az indulás óta viselek milyen színű víz távozott jódarabig.
Tiszták vagyunk és szépek, jöhet egy esti séta a parton, meg vacsora valami étteremben.
A parti sétány kifejezetten szép, és jól eltalált arányú, bár kissé szocialista stílusú (milyen lenne).

Dnyeszter part (Fotó: Őrsi Bálint)

Sok ember élvezi a langyos estét rajtunk kívül, sok a szép csaj. Nagy a rend és tisztaság, Kisinóccal ellentétben forgalom sincs. Sötétedéskor a belváros felé kanyarodunk, és helyi fiataloktól érdeklődünk étterem iránt. Pizzéria felé akarnak irányítani, de értésükre adjuk, hogy minket helyi specialitások érdekelnek. Erre elküldenek egy kínai étterembe, ami Orosz ételeket is kínál. Az étterem tényleg kínai stílusú, de a személyzet Orosz, a hangszórókból meg ragge szól. Nem ez a lényeg, hanem a kaja, az meg bőségesen elég. A vodkát biztosan nem fogjuk megkedvelni, csak gyomorvédőként került a programba.
Teli hassal bevásárolunk holnapra, és jót mosolygunk a ciril vetűs Sheriff supermarketen.

Visszatérve portás néninél még rákérdezünk, hogy akkor minden ok-e a vízummal, ő pedig biztosít minket, hogy ha van szállás, akkor minden rendbe. Remélem ezt holnap a határon is így fogják gondolni, nincs kedvem farpofát lazítani.


További képek
Transznyisztria a Wikipedián
Irány Odessza! Tizenegyedik nap