2010. november 12., péntek

Irány Odessza! 2009.08.26. szerda. 12. nap


Kin-dza-dza


Rozdilna-Kin-dza-dza nagyobb térképen való megjelenítése

6:30 felé kelünk. Megírom a naplót, aztán kezdődik a reggeli rutin. 8:45 tájékán kelünk útra. Megtehetjük, mert máma kb. 90 km vár ránk, nem túl jelentős szinttel, és egyetlen tervezett látnivalóval: Kin-dza-dza-val.

Sátorhelyünk a szántóföld szélén (Fotó: Őrsi Bálint)

Eleinte aszfaltos úton világvégi falvak között gurulunk. A táj nem annyira kietlen, mint a Román préri (ahhoz még egy kicsit gyúrnia kellene), de azért nem lehet panasz. Nem tudom, hogyan kerülnek ide emberek. Telepíthették őket, vagy jöttek maguktól? Arra jutok, hogy ide materializálódtak, más logikus magyarázat nincs.

Úton (Fotó: Őrsi Bálint)

A második faluban feltöltekezünk löttyből és jöhet a térképen szaggatottal jelzett út. Ez vagy van, vagy nincs. És tényleg. Egy darabig sima mezőgazdasági úton haladtunk, aztán kevésbé jón, aztán nyomokban létezőn, végül a szántó szélén toljuk a bicajokat. Szerencsére nem napraforgó, vagy kukorica tenyészik, hanem lehengerelt szántás, így egész kényelmesen haladunk a mezővédő erdősáv mellett.

Szaggatottal jelölt úttól ne várj sokat (Fotó: Őrsi Bálint)

Fél óra talicskázás után újra nyeregbe pattanhatunk, vágtatunk a völgybe, át két világvégi településen, föl a dombon, és már ott is állunk az M05 gyorsforgalmi út szélén, egy félbehagyott felüljáró tövénél.

Szegényes ház az egyik faluban (Fotó: Őrsi Bálint)

A túlparton dinnyét árulnak, nem túl olcsón. Veszünk egy 6 kilós sárgadinnyét és egy mellékút szélén az árnyékban befaljuk.
Ez után annyira nem esett jól lemenni a völgybe, és onnan fölkaptatni a túlsó dombra.
Utóbbi pár mondatból sejthető, hogy a dombok nem tűntek el, csak átalakultak. Alacsonyabbak, és laposabbak, de még megvannak. A legmagasabb pont 100m, a legalacsonyabb 0 méter körüli. Ja, és a táj a Fekete-tenger környéki sztyeppére változott, a dombok tetején szántóval, szélükön mezővédő erdősávval, helyenként fás ligetekkel.

A sztyeppén természetes állapotában csak bokrok és fás ligetek vannak, erdő nincs (Fotó: Őrsi Bálint)

A fák zömmel akácfélék. A falvak sem olyanok mint itthon, ezek kifejezetten laza szerkezetűek, igazi faluközpont nélkül. Csak egy-egy faluban találkoztunk templommal, vagy polgármesteri hivatallal, ellenben kocsmaként is üzemelő bolt szinte mindenütt van, ha kell vasárnap este hétkor is, kenyérrel.
Baranove falu fölötti dombra kapaszkodáskor megláttuk az első limányt a távolban. Ezek a limányok tulajdonképpen a dombocskák közé benyomuló tengervizet jelentik. Több ilyen található Odessza környékén Némelyik csak kisebb öbölféleség, de van köztük akár 20 km hosszú is. Mi egy ilyen hosszabb fajtát pillantottunk meg. Jöhet egy hosszabb földutazás a dombtetőn. Egyik oldalról száradó napraforgó, a másikról hol akácos, hol a puszta domboldal, jó kilátással. Puhán suhanunk, mintha egy légpárnáson utaznánk, összehasonlíthatatlanul kényelmesebb, mint a Román, vagy Moldáv röcögős murvás út.

Szántóföldi csapatás (Fotó: Őrsi Bálint)

Egy óra felé Severyinivka falujában a bolt előtt megállunk ebédelni. Már a felénél járhatunk, amikor begurult elénk egy konzerves Zil (a plató helyén egy nagy körbe ablakos doboz, benne asztal, székek) és elkezdenek pakolni belőle.

Konzerv Zil (Fotó: Őrsi Bálint)

Pár perc múlva Zil elközlekedik, megjelenik egy nő az ajtóban, és kérdezi a szokásos dolgokat. Mi mondjuk, hogy vengerski velocipa Odessa. Megkérdezi, hogy nem vagyunk-e éhesek. Mi először szerénykedünk, de nagyon kínálják, nem állunk tovább ellen. Kapunk sárgaborsós zöldséglevest, káposztát, fekete teát. Valami üzemi menza félében ettünk. Arra később jövünk rá, hogy valószínűleg a földeken aratóknak vitték az ebédet, és a körjáratról érkezett vissza a teherautó.

Vendéglátóink (Fotó: Őrsi Bálint)

Akkora feltűnést keltünk (mindenki csak vigyorgott azon, hogy idáig bicajoztunk), hogy még a helyi rendőr is benéz, beszélgetni kicsit velünk. Gyanítom, nem jár erre gyakran turista, akkor is csak azért, mert eltévedt.
Jaj, megint teli hassal emelkedő, ez nem ér, ráadásul távvezetékoszlopokat szállító Kraz is nehezíti a közlekedést.


Villanypóznát szállító Kraz (Fotó: Őrsi Bálint)


Egyhangú föld, aszfalt földút kombót nyomunk némi pásztorkutyás kergetéssel, végül 1150km tekerés után 16:35-kor meglátjuk a Fekete-tengert, és Odesszát! 


Kissé ironikus tábla (Fotó: Őrsi Bálint)


Egyből vidám lett a hangulat. Ma még biztos nem fürdünk tengerbe, de a cél látható közelségbe került. Megpihenünk a pusztulófélben lévő Kubankaban, de már csak Kin-dza-dza-val történő találkozásra tudtunk gondolni. 


Kietlenség (Fotó: Őrsi Bálint)


Keresztülvágunk Krasnosilkán, fölfelé a vasúttal párhuzamosan, terménytároló megvan, és, és , és, ….. semmi. Megtaláltuk a helyet, de ő már nem tudott megvárni minket elbontották.

Kin-dza-dza nem várt meg minket... (Fotó: Őrsi Bálint)


Kár, pedig szép fények voltak fotózáshoz. Kissé csalódottan keresünk magunknak táborhelyet a vasút melletti erdősávban Meglesünk pár vonatot, felverjük a sátrat, és még mindig világos volt. Gyorsan elment a mai táv.


Vonatlesés a táborhelynél (Fotó: Őrsi Bálint)


További képek
Másik Kin-dza-dza
Valódi Kin-dza-dza a Wikipedián (angol)
Irány Odessza! 13. nap

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése