Várva (?) várt tengerpart
Végre ismét tiszta egű napfényes reggelre ébredünk.
 |
| Reggel a híd tövében (Fotó: Őrsi Bálint) |
Gyomrom továbbra is kínlódik, erre már beveszek egy hasfogót, de sokat nem segít. Gyengébb sokkal nem vagyok, és kívánom az ételt, ez mindenképp jó jel. Indításként megnézzük a régebbi hidat, a szépen rendbetett központban. A házak némelyike még lerobbant, és a golyónyomokat sem egészen értem, de bíztató a fejlődés.
 |
| Rijeka Crnejoviće (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Öreg híd (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Szépen felújított központ (Fotó: Őrsi Bálint) |
Ma nem lesz hiány szintben, olyan 25 méterrel vagyunk a tengerszint fölött, és feltekerünk a Lovcenre, ami olyan 1600. Első körben az egykori fővárosig, Cetinjéig megyünk, 20 km 600m szint. Eleinte jó minőségű a mellékút, majd a jelenlegi főút alatt 20-50 méterrel egy elhanyagoltra váltunk. A főút minden bizonnyal itt ment valaha, de ma már másik nyomvonalon halad, így erre nem költenek. Ez látszik is állapotán. Nekünk tökéletesen megfelel, legalább nincsen forgalom. A hegy oldalából szép kilátás nyílik a környező vidékre, az emelkedő pedig kellemesen egyenletes.
 |
| Völgyben meghúzódó falu Cetinje felé (Fotó: Pap Gábor) |
Két és fél óra alatt elérjük a Locvcen árnyékában kis medencében meghúzódó 25000-es várost, melynek fő látványosságát a múlt századfordulón épült követségi épületek adják. Szétnézünk, és tízóraizunk a belváros szélén. Már elég sok a turista, de még nem zavaró.
 |
| Cetinje háttérben a Lovcen csúcsa(Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Régi épületek Cetinjében (Fotó: Őrsi Bálint) |
 |
| Sétálóutca (Fotó: Pap Gábor) |
Vesszünk még a Lovćenre sárgadinnyét, és nekivágunk a második, nehezebb 20 km-nek. Ebben már 1000m szint van, de nem egyenletesen. Állapotom többszöri kényszerszünetet követel, ez némileg lassít minket. Az egyik ilyen alkalommal sikerül elhagyni napszemüvegem. Ami viszont jobban bosszant, az a Nemzeti Park belépti díj. Nem az összeg, hanem a miért. Semmilyen szolgáltatást nem kaptam. Pihenőhely, WC nem volt kiépítve, a Mauzóleumért újra fizetni kellett, a táj pedig semmivel sem volt kiemelkedőbb, mint 5 km-el ezelőtt. Kezdődik a tengerparti lehúzósdi.
De, ha már itt tartok, akkor leírom mi a gondom az egésszel:
Bennem lehet a hiba, de nem szeretek olyanért fizetni, amit nem tartok jogosnak pl. kilátásért, tengerpartért, egy vízesésért, egy nemzeti parkba belépésért. Azt még jobban utálom, ha valamilyen mondvacsinált szolgáltatást is csapnak a belépti díjhoz, amire semmi szükségem, de jó ok, hogy dupla árat kérjenek. Had döntsem el, hogy kell-e nekem pl. a tengerparton napozóágy, napernyő, vagy csak simán a fövenyen akarok feküdni. Nem vagyok zsugori, a Szlovák paradicsomban a szurdokok mintaszerűen karbantartott útjai, tájékoztató táblái és jó jelzettsége indokolták a belépti díjat, ki is fizettem. De amikor pl. Prágában az aranyművesek utcácskájába, vagy a régi zsidó temetőbe csak a belépti díj 1500 Ft lett volna egyenként, az már vérlázító.
A másik gondom, hogy nem értem az embereket. Többségük egész évben arra készül, hogy a tengerpartra megy nyaralni, de azon kívül, hogy szerez szállást, gyakorlatilag nem készül semmit, legfeljebb pár nappal indulás előtt döbben rá, hogy a fényképezőgép régi, kell új ruha, stb. Ilyenkor már kapkod és bármi jó, ami elérhető azonnal.
Leérve partra fürdenek 3 napot, aztán annyira lesülnek, hogy nem tudnak fürdőruhába kimenni. Ilyenkor jön a szálláson döglés, vagy felkerekednek, és jobb híján (mivel nem nézett utána semminek) elmegy a helyi tourinform irodába, ahol kap pár egynapos kirándulási ajánlatot. A programszervezőket sem ejtették a fejükre, lehetőleg alacsony bekerülési költségű programokat szerveznek drágán. Még örül is szegény nyaraló, mert nem kell unatkoznia az önkéntes szobafogságban.
Így lesz sok résztvevő az egynapos hajókázáson, 8-10 ezer forintért, amihez nem kell, csak egy teknő, egy gépkezelő, meg üzemanyag. Ráfér egy zsák ember, nézzék a vizet, meg a partot, oszt jóvan. Délidőben kilökik őket valami kikötőben 1 óra szabadprogram címen, ahol van étterem, mert éhes és tájékozatlan emberekkel lehet profitot maximalizálni. Ugyan ez van a buszos utaknál is. Elvisszük őket valami hangzatos helyre, ott kapnak 1 órát szétnézni, idegenvezető minek. Út közben a busz ablakából meg mélyen meg lehet ismerni a környéket. A nyaralók fanyalodnak rá az ilyen utakra, vagy nincs igény jobbra?
Egy kis utánajárással sok pénzt takaríthatna meg az ember, nem kell hozzá még talán útikönyv sem, elég az internet, pl. Wikipedia, Google Earth, esetleg angoltudás, de nem feltétlen. Egy térkép sem árt, nem olyan nagy érvágás, főleg, ha gyakran járunk vissza.
Szélsőségesnek hathat fenti véleményem, mert minimalista módon bringával járok nyaralni sátorban, de nem is ezt várom az emberektől. Kisgyermekes családoktól pedig főleg nem, csak egy kis erőfeszítésre van szükség a magunk érdekében. Tegyük sokkal változatosabbá nyaralásunkat!
Vissza a hegyre.
Az aszfaltút 50 méterrel a mauzóleum alatt ér véget, Természetesen mindenki idáig szeretne feljönni kocsival, mert a parkolóból akár 100 méter szintet is le kellene gyűrni.
Feltekerünk az aszfalt végéig, jólesően néhányan megtapsolnak. A hegy csúcsán Petar Il Petrovic Njegos herceg Ortodox püspök-költő, (1813-1851) mauzóleuma van. A legnépszerűbb szerb költőnek tartják, akit saját kérésére temettek ide.
 |
| Njegoš mauzóleum bejárata (Fotó: Őrsi Bálint) |
Felballagunk a lépcsőn, és kifizetjük a panorámáért kért összeget. Felhős az ég, a szemközti csúcsot időnként belepi, fényképezéshez meg kell várni, hogy előkukucskáljon a nap. Néha feltűnik a Kotori-öböl egy részlete.
 |
| A mauzóleum (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Síremlék (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Kilátó a mauzóleum mögött (Fotó: Pap Gábor) |
Visszatérünk a bringákhoz, megdinnyézünk, és irány a 20 kilométeres szerpentin. Jól mutatott GE-n, már várjuk, vélhetően jó lesz róla a kilátás az öbölre is. Kicsit hűvös van a felhőn átvágva, de remélhetőleg lefelé változik a helyzet.
 |
| Elhagyott parcellák a csúcs alatt (Fotó: Pap Gábor) |
Szép komótosan haladunk el az adótoronnyal koronázott csúcs alatt, aztán az öböl látványa bevisz egy gyomrost. Nézegettem már innen képeket, de élőben egész más! Lefelé párszor megállunk fényképezni. Bringával vagyunk, a legjobb pontokon készíthetünk képeket.
 |
| Kotori-öböl (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Kotor látképe a szerpentinről (Fotó: Pap Gábor) |
A Nemzeti Park bejáratánál több busz is áll, épp egy magyar csoport indul útnak expedíciós felszerelésben. Ha belegondolok, hogy mi egy szál bringás pólóban, szakadt futócipőben mackónadrágban mászunk a csúcsokat… Az én cipőm gyakorlatilag már szandállá lényegült át, szerencsére fekete a zokni, így nem olyan feltűnő. Vége felé már unalmas a lejtő, az öböl is jobban mutat fentről.
A városba este hat felé érkezünk, óriási a zsúfoltság, hömpölyög a tömeg. Egy őrizetlen, motoroknak kijelölt parkolóban hagyjuk a szekereket, a várfal tövében. Ez, és az óvárosba való belépés ingyenes. Már éhesek vagyunk, fenjük a fogunkat a burekra, de az árak hozzánk viszonyítva valahol a Lovćen szintjén vannak. Inkább valami külvárosi pékségben, és boltban bevásárolunk hatod áron. Az óváros egyébként szép, fényesre járt kövezetével, zeg-zugos sikátoraival. A földszinti kis boltok és éttermek jók, funkciót adnak a helynek, túl modern cégéreik, hivalkodó bútorzatuk és napernyőik viszont annál zavaróbbak.
 |
| Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor) |
Felmegyünk a várba, ami szintén pénzért látogatható, cserébe kapunk „veszélyes látogatni”, és „nagyon veszélyes látogatni” övezet táblákat. Na jó nem leszek ennyire sóher, mert a kilátás szép, és harmadszor is találkozunk Lengyel ismerőseinkkel, bár ez utóbbit nem tartalmazta a belépődíj.
 |
| Ismét találkoztunk a lengyel ismerősökkel (Fotó: Őrsi Bálint) |
 |
| Kotor óváros (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Fellegvár (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Fellegvár (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| Fellegvár (Fotó: Pap Gábor) |
Beszélgetünk, és kiderül, hogy ők nem találtak sátorhelyet maguknak, sem ingyen strandot, ellenben állítólag sok a rendőr, és tiltott a vadkemping. Nem túl jó kilátások, közeleg a naplemente, mi pedig szeretnénk tengerparton sátrazni ingyér’. Ránk férne már egy jó fürdés is. Felmegyünk a meredek sziklaszirtre felkúszó vár tetejéig, a kanyarokban elhagyva néhány légszomjjal küzdő nyaralót, majd rövid nézelődés után visszaballagunk az óvárosba, és bejárjuk a maradékot.
A bringákat sértetlenül találjuk, ez azért nagy dolog, egy ilyen turistás helyen, és sikerül ingyen igénybe venni a fizetős mellékhelységet (nem volt ott senki). Átvágunk az alagút felé tartó kocsi áradaton, és a külvárosban veszünk bureket a megszokott 1 eurós áron. A körítésként elfogyasztott joghurt rendbe teszi gyomrom. A bolt is mérsékelt árú. Már szürkületben vágunk neki a forgalommentes szerpentinnek (mindenki az alagutat használja). Készül néhány esti kép az öbölről, de sietni kell sátorhelyet találni.
 |
| Kotori-öböl alkonyatkor (Fotó: Pap Gábor) |
Gyorsan eljutunk a tivati repülőtér tövébe, de a tengerpartra nem tudunk lejutni. Egy elhagyott kőbányába érkezünk, s mivel már fél tíz úgy döntünk ma itt ér véget a nap. Bivakolásra tökéletes a hely, zavarástól nem kell tartani, a fürdés pedig holnap még jobban esik majd!
További Képek
Cetinjéről a Wikipedián (angol)
Petar Il Petrovic Njegosról a Wikipedián (angol)
Lovćenről a Wikipedián (angol)
Kotorról a Wikipedián (angol)
Balkán bicajtúra. Tizenhetedik nap
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése