2011. február 22., kedd

2x2 néha 5

Hétvégén volt egy érdekes túra a Zemplénben. Nem a hagyományos menjél ezen, meg azon a jelzésen, itt, és itt lesz ellenőrző pont, ha szintidőn belül beérsz, megkapod a díjazást. Ezúttal nem volt kötött útvonal, és mindig csak a következő pont nevét (ami minden esetben egy hegycsúcs volt) ismertük.
Másfajta gondolkodást igényel ez a fajta túra, főleg olyanoktól, akiknek a szeme a turistautak követéséhez szokott. Tudni kell látni magunk előtt a térkép alapján a tájat (növényzet, domborzat), és az utakat, ahhoz, hogy bátran le merjünk térni a jelzésről. Nem szabad visszariadni az iránymenettől sem. Ez amolyan hivatalos kispistázás (rövidítés). Ha nem riadunk vissza ezektől, a táv rövidítése mellett új arcát ismerhetjük meg a vidéknek.
Hasonló túrát a csehek szerveznek a Beszkidekben. Vaddinó a főszervező innen merítette az ötletet.

Este tíz felé, kászálódtunk le Bálinttal a vonatról Sátoraljaúlyhelyen. Az indulók jelentős része ezzel a vonattal jött, vagy, még az állomáson tengődött. Vaddinó már várt ránk, együtt ballagtunk a Kovács-villába. Lepakolás és némi beszélgetés után éjféltájban mindenki visszavonult a maga kis zugába.
Rajt csak 10 órakor van, így hosszú idő után nyolcig húztam a lóbőrt szombaton. Lent újra összegyűlünk reggelivel és beszélgetéssel ütve agyon a rajtig hátralévő időt.

Eligazítás

Csoportkép

Pontban tízkor lehull a lepel az első pont a Magashegy. Nagy vehemenciával vetjük magunkat a túrába, hamar leszakítva mindenkit. Vinattihoz Danival, Álmossal, és Bálinttal együtt érkezünk.

És az első csúcs...
Visszatekintés a Májuskúti-völgy felé II.

Sátoros hegyek a Magashegyi kilátóból II.

Nagy a szél, a szépen felújított kilátóban, lemenekülünk térképezni a lépcsőfordulóba. Második csúcs: Reszelt-bérc Telkibánya fölött. Gyors útvonaltervezés következik. Eszkála felé menni vadászat miatt tiltott gyümölcs, aszfaltozni nem szeretnénk.

Tudok egy rövidebb utat az erdőn át

Elindulunk nyílegyenesen a sípályán. Ízlelgetjük milyen is az, amikor nem kell adott útvonalhoz igazodni. Sípálya alján kitessékeljük a hívatlan vendégeket a cipőből, és nyomás tovább.

Zúzás a sípályán

Takarítás

Hirtelen csörtetést hallunk, balról befut Yoyo, Brigi, István, és egy katona srác. Iránymenetben jöttek le a hegyről. A kék négyzetig együtt megyünk, gátlástalanul vágva át a zöld sáv szerpentinjét néhány kiránduló őszinte megdöbbenésére. Rudabányácskáig a vizes havat fölváltja az intenzív eső. Szerencsére nem tart soká. Istvántól és csapatától, hamarosan újra elválunk. Cseréptónál kényszerpihenőt kell közbeiktatni: Álmos táskájának cipzárja megelégelte a sok megpróbáltatást, és tönkrement. Bicskával lyukakat fúr a szövetbe, és az iránytű zsinórjával rögzíti. Súlyos látvány, de végig kitart.

Iránytű zsinórja helyettesítette a cipzárt

Lezúzunk Vágáshutára a favágók és konnektor orrú szakmunkások (csonyó) által meggyalázott úton, felidézve hogy ki hogyan tévelygett (Álmos)/botorkált a félhomályba (Ráspoly)/vonszolta magát szétázott talpal (ez meg én) valamelyik Rákóczin. A faluvégi buszmegállomáson utoljára találkozunk az útvonaltervezést végző „konkurens” csapattal.
Sosem szerettem a kék most következő szakaszát a sok aszfalt miatt, de lefelé tűrhető. Persze ez még az út eleje. Kishután egyéni frissítőpontot telepítünk a kocsmába, sóval és kátránnyal gazdagítva a beltartalmunk.

Kocsmázás Kishután

Még egy rövid szakasz szembe a Rákóczival, (idéntől újra egy irányba) aztán csapatás a telkibányai műúton a Senyői vadászházig. Találgatjuk mik lehetnek a további csúcsok. Ha már van Reszelő-bérc miért ne lehetne Álmos-rét, Bálint-hegy, és Pap-hegy a folytatás :) 

Letérés az erdészeti útra

Eltalpalunk az Ó-Gönci kapuig, iránymenetben át egy gerincen, keresztezzük a sárga sávot, és fölvágunk egy patak mellett a hétszázas csúcsok között vezető zöld sávra. 

Erdészház a völgy végén I.

Toronyiránt a Reszelt-bérc felé

Nincs irtás, a meredekség tolerálható. Vinatti és szürkület előtt érünk a csúcsra.
Annyira nem jó itt lenni, viharos erejű a szélben, a hó is rákezdett, igencsak mennénk. Vaddinóval sokadjára kapcsolatot teremtünk, aztán megindulunk Telkibánya felé. Így is, úgy is arra vinne utunk, a következő pont a Szurok-hegy.
Pár perc múlva megleljük Vinattit. Ellenőrzést, mogyorót, és narancsot kapunk tőle. Nem irigyeljük az őrködésért :S Lefelé találkozunk Janival a hegyről. Kicsit közelebbről bemutatkozva ő volt a katona srác, aki idő közben egyedül maradt. Meglepődik, hogy mi már a harmadik pontra megyünk. A falu felé a zöld kunkorát racionalizáljuk. Hivatalosan kispistázni jó. Újabb ismerős szakasz Rákócziról, Kazinczyról, és részben a LeFaGySzról. Nem egy ingergazdag útvonal, viszont haladós. Esélyes lenne helyenként az eltévedés, de elárvult fényvisszaverős szalagok mutatják az utat. A Pányoki kúti kanyart levágjuk némi szintet megtakarítva. Hamarosan a Szurok-hegy csúcsán állunk a viharos északi szélben.
Zsigereinkben előre éreztük, hogy lesz még itt északi zöld. Nem tévedtünk, következik a Nagy-Milic. Eszkárosra hamar lekocogunk, a tapadós hó sokat könnyít helyzetünkön. Vaddinó pontos, épp akkor érkezik látogatóba, amikor kivergődünk az útra. Kapunk némi jutalom kolbászt.
A további északi zöldezést köszönjük kihagyjuk, helyette aszfaltozunk László-tanyáig. A panoráma büfére betervezünk egy opcionális megállót, de néhány házzal korábban mozgást látunk, így inkább biztos helyről kérünk vizet. 10 óra tájékán már zárva lehet a büfé. A tulaj kissé bizalmatlanul fogadja a hóviharban a teljesítménytúrázók vagyunk szeretnénk egy kis vizet kérni kezdetű szöveget. Innen gyorsan felérünk a Milicre, bár nem az öreg szerinti 20 perc alatt. Szolid a légmozgás, de túlzás lenne azt mondani, hogy jó idő van. Kapunk ellátást, meg a Fekete-hegyet, mint utolsó csúcsot. Jéggé fagyott gumicukrot rágcsálva indulunk Füzér felé. Csatarétnél gyors útvonaltervezés, egyértelmű aszfaltozás Mikóházáig.
Füzéren kocsmáznánk, de már minden zárva, az utolsó vendégek szembe jönnek velünk. Mindenki nagyot néz a másikra.
Valaki figyelhet minket föntről, mert kiérve az aszfaltra a szél alábbhagy, a hó eláll, és homályosan világítani kezd a hold. Lámpa nélkül megyünk Pálházáig az ingerszegény úton, nem sok szó esik, az is inkább a merre továbbról. Elhagyva a falut várost Mikóháza, és a piros sáv helyett Kovácsvágást, valamilyen állati tanösvényt (vaddisznó, vagy borz?) és a toronyiránt választjuk. Alig hagytuk el a bekötőút torkolatát, amikor hátulról egy rendőrségi terepjáró lassít le mellettünk. Kérdi kik vagyunk, mit csinálunk (éjjel fél egy van). Álmos a legtermészetesebb hangon rávágja, hogy hát teljesítménytúrázunk. Ha gyalog lett volna a rendőr, szerintem, tesz egy lépést hátra, hátha fertőzünk, de így csak szó nélkül elhajt.
Átrobogunk a falun, és elméleti tanösvényen (csak a térképen létezett) megyünk neki a hegynek. Egy rétre érve tanakodunk melyik a helyes út, amikor két lámpát tűnik fel hátulról. Istvánék lennének azok? Nem, két helybeli jött segíteni, hátha eltévedtünk. Bálint gyorstalpalót tart a hogyan megyünk toronyiránt II. tantárgyból, új utakat mutatva a két srácnak. Elbúcsúzunk, jöhet a neheze. Az emelkedő egyre meredekebb, már komolyan gondolkodok azon, hogy berezeljek-e, amikor feltűnik a torony.
Hatalmas sikert arat a beígért gumicukor, de sokáig nem maradunk, újra feltámadt a szél. Bálint még gyorsan elesik, hogy ne legyen hiányérzete, aztán uzsgyi lefelé. A réten már sokkal jobb az idő. Megszavazunk egy utolsó levágást a kék sávra, csak hogy kiélvezzük a kispistázás minden zamatát. A reggelről ismerős úton megyünk a Magashegy derekáig, újra átvágva a zöld szerpentinjét. Magashegyi-nyereg után még breakelünk egyet a jeges úton, de így is beérünk 19 órán belül.


2x2 néha 5 nagyobb térképen való megjelenítése