2011. szeptember 23., péntek

Kozarski Planinarski Marathon 2011


Kozara2011 nagyobb térképen való megjelenítése

A tavalyi esős-ködös túra után indokolt volt, a Kozári-hegység újbóli meglátogatása. A részben kerékpáros megközelítés egy vágányzáras vonatpótlózás miatt ugrott, de a tisztán tömegközlekedéses megoldás tarthatónak tűnt.
Egy szarvasbőgéses abaligeti csütörtök este után, a hajnal már vonaton talált minket.

Péntek: Pécs, pályaudvar (Fotó: Pap Gábor)
Egészen okučaniig jutottunk, majd a Horvát-Bosnyák határt stoppolva léptük át. Bálint jól számított, pénteken kora délután még a legutolsó faluba is indul busz, a hegység északi lábánál fekvő Gornji Pogradciba is. Időnkbe még egy burek is belefért, teli hassal szálltunk föl a középiskolásokkal bőven kitömött járműbe.
A végállomástól kb. 13 km a Previja kulcsosház. Bár nem számítottunk rá, de az első autó megállt (több nem is igen jött), és egészen a Mrakovica-nyeregig vitt minket a zömében murvás közúton. Ez kicsit más irány mint gyalog, de így napsütéses időben tudjuk megnézni a tavaly ködben és sötétben felkeresett emlékművet (spomenik), és a Gola Planinán keresztül sétálhatunk a rajtba.

Péntek: Ha minden igaz partizán emlékmű (Fotó: Pap Gábor)


Alaposan körbenéztünk a parkosított nyeregben, majd elindultunk a tavalyról ismerős úton. Tavaly sokat bizonytalankodtunk ezen a szakaszon, a jelet is elvesztettünk, most viszont úgy haladtunk, mint kés a vajban. Bálint szeretett volna egy másik úton kevesebb szinttel a fennsíkra jutni, de az út menti Stop Mines szalagok jobb belátásra térítették. Hamarosan elértük azt a tisztást, ahol elvesztettük a jelzést (persze most tisztán látszott mi a helyes irány), majd némi kaptató után már a Gola Planina füves hátán sétáltunk. Becéloztuk a kilátót, felmásztunk rá, és jó két órát ejtőztünk a padokon.
Mikor már kezdett hűvös lenni a szél, összeszedtük magunkat, és lesétáltunk a házhoz.

Péntek: Kilátó felé (Fotó: Pap Gábor)

Péntek: Panoráma a kilátóból (Fotó: Pap Gábor)

Péntek: Gola Planina, háttérben a Lisina (Fotó: Pap Gábor) 


Duskoék épp wc-t ácsoltak. Megnéztük az épülő új házat, és elfoglaltuk helyünket a régi padlásterében. Roliék némi vacakolás után sötétedésre érkeztek meg. Tíz tájékában már mindenki nyugovóra tért.
A rajt kilencre volt meghirdetve. Kényelmesen készülhettünk az útra, bár mi hosszútávosok szívesen indultunk volna hatkor, hogy minél többet mehessünk világosban. A rajt közeledtével egyre többen lettünk. A többség a 17-es távot választotta egy fő vállalkozott az ötvenes, esetleg a hetvenes távra, a százasra öten neveztünk. Röviddel kilenc előtt Dusko összeterelte a népet, és köszöntött minket, majd indulhatott a túra.

Szombat: Nevezők az új ház előtt (Fotó: Pap Gábor)

Szombat: Rajt (Fotó: Pap Gábor)
Lacival, Ráspollyal, és Bálinttal együtt kerekedtünk fel. Az útvonal túlnyomó része a tavalyival azonos volt, egyedül a Moštanica kolostorhoz vezető 16 km-es oda-vissza szakasz jelentett újdonságot. Ez kicsit terrorszerűnek tűnt, de messze még az este. Mindjárt egy hosszú ereszkedéssel kezdtünk a tavalyi latens bauxitfőzelék felé. Többet nem említem meg, de mi még sokszor megjegyeztük magunknak, hogy mennyivel egyszerűbb köd nélkül a tájékozódás, és mennyivel rövidebbnek tűnnek a távok. Bő két és fél óra múlva elhagytuk a tavalyi megtévesztő jelzést. Ott volt a közelben a jó is, de azt akkor nem láttuk.
Sejtettük, hogy közel lehetett a főzelékünk, na de az, hogy öt perc múlva már a kulcsosházzá átalakított régi iskolánál leszünk, az mi sem gondoltuk volna. A pontőrök levessel, és babfőzelékkel kínáltak minket, ami ebédidő lévén pont jókor jött.

Szombat:Táblák a fán (Fotó: Pap Gábor)

Szombat: Őszies hangulat a völgyben (Fotó: Pap Gábor)

Szombat: Ebéd (Fotó: Pap Gábor)

Szombat: Csoportkép a pontőrökkel B&W (Fotó: Pap Gábor)


Kifelé találkoztunk Snipperrel, és SZLA-val. Fölkapattunk az emelkedőre, majd csatlakozott tavalyi téves utunk is. A dombtetőn álló elhagyott házból furcsa hangokra lettünk figyelmesek. Kisvártatva egy birkacsorda jelent meg az ajtóban, akik hűsölés céljából vették be oda magukat. Jót nevettünk és mentünk tovább a száraz nyár által kissé megviselt tájon. A U.S. Aid tábla személyében újabb ismerőst, és újabb eltévedési pontot köszönthettünk. A nyíl a kereszteződés után volt pát méterrel egy oszlopon, ezért nem találtuk a helyes utat anno. Bálint lefényképezte Bubunak a ravatalozót, aztán a fosókákkal, szilvafákkal szegélyzett árnyas völgyi útra tértünk. Kiérve a házak közé már meglehetősen meleg volt, a gerincre kikapaszkodva pedig már mindenki szomjazott. Šimići után a negyedik ponton szerencsére volt víz.


Szombat: Tájkép Mičije fölött B&W (Fotó: Pap Gábor)

Szombat: Birkák a házban (Fotó: Pap Gábor)

Szombat: Tavalyról ismerős tábla (Fotó: Pap Gábor)

Szombat: Šimići felé B&W (Fotó: Pap Gábor)

Szombat: Víztöltés a negyedik ponton (Fotó: Pap Gábor)

Fokozatosan egyre magasabbra kapaszkodtunk a hullámzó gerincen, helyenként erdőben, helyenként borókával, haraszttal, és finom feketeszederrel díszített réteken. Egy újabb ellenőrzés után rövid kitérőt tettünk a hegység legmagasabb pontjára, az adótornyokkal bőven ellátott Lisinára (986m). Kilátás tiszta időben sincs róla, ezt Bálint és Laci az egyik toronyra való felmászással hidalta át. Így készülhetett fénykép 1000 méter magasról.

Szombat: Brnača előtt (Fotó: Pap Gábor)

Szombat: Kilátás 1000 m magasról (Fotó: Őrsi Bálint)

Szombat: Tömeg a csúcskőn (Fotó: Őrsi Bálint)

Hat óra tájékában tértünk vissza a házhoz. Jó húsz percet töltöttünk el evéssel, ruhaigazítással, pakolással, és indultunk, hogy a naplementét a fennsíkról nézhessük meg. Épp időben érkeztünk, úgyhogy kicsit fényképeztünk, és gyönyörködtünk a kilátásban. A szurdok felé ereszkedve már előkerültek a lámpák.



Szombat: Utolsó fények (Fotó: Pap Gábor)

Szombat: Starenica-völgy, és a Kozarački Kamen csúcsa (Fotó: Pap Gábor)

Szombat: Árnyak II. (Fotó: Pap Gábor)

A mrakovicai emlékművet idén is sötétben értük, el, csak most jó 20km előnyünk volt tavalyhoz képest. A fennsíkról ismerős pontőröktől megkaptuk a lyukasztást, és mondtak valami a többiekről, amit nem értettünk teljesen, de a Kaput, illetve a Konec szavakból arra következtettünk, hogy nem jöttek tovább. Jöhetett az, amit egyikünk sem várt. 16 km oda, majd vissza egy murvás (köz)úton, le a Moštanica kolostorhoz, és vissza. Szerencsére három szakaszra osztható az út: az első 4 km jó minőségű, a második 5km csapnivalóan összeszántott, a harmadik 7km (amit rövidebbnek éreztünk) elfogadható. Eleinte a monotonitástól álmatagon bandukoltam, de aztán sikerült bekapcsolódni a többiek beszélgetésébe, így elkerültem a zombi üzemmódot. Valamivel a harmadik szakasz megkezdése után találkoztunk az ismerős pontőrökkel. Még sokáig éreztük a völgyben autójuk kipufogójának szagát. Úgy két és fél óra alatt lesétáltunk a kolostorhoz, amiből arra következtettünk, hogy rövidebb lehetett a táv az ígértnél.


Szombat: Manastir Moštanica (Fotó: Pap Gábor)



Leültünk a padoknál, és ettünk kicsit. Az őrök kérdezték, hogy ne vigyenek-e minket autóval vissza, de köszöntük, inkább gyaloglást választottuk. Még körbejártuk az épületegyüttest, és fordultunk vissza Mrakovica felé. Csatlakozott hozzánk egy fekete kis tacskó is, akit sehogy sem tudtunk visszazavarni. A célig velünk tartott, majd nyoma veszett. 

Fölfelé talán tíz perccel voltunk lassabbak, mint le, köszönhetően a kis mértékű folyamatos emelkedőnek. A nyeregben leütünk, és ettünk egy utolsót, majd nekivágtunk a maradék 7km-nek. Megnéztük az aknás szalagot, majd letértünk az eddig ismeretlen útra. Némi bizonytalankodás után háromnegyed öt előtt északról az új ház sarkánál érkeztünk meg Previjához. 
Senki nem volt ébren, a kis ház pedig zárva volt. Laci az épülő házban aludt, ő hozzáfért a holmijaihoz. Jó lett volna zuhanyozni, de nem akartunk senkit sem fölverni. Bálinttal behúzódtunk az étkezőbe, és a padokon aludtunk kb. másfél órát. Rushboy nem tudom hova vackolta be magát. Mikor felébredtünk, már nyitva volt az ajtó. Összeszedelőzködtünk, megfürödtünk beszélgettünk pár mondatot az ébren lévőkkel, aztán elbúcsúztunk a szervezőktől, mert indulni kellett le a hegyről, hogy elérjük a buszt. Hazafelé aztán már jobbára az alvásé volt a főszerep. 
Köszönet a szervezőknek, remélem jövőre is részt vehetünk a túrán!