2012. június 24., vasárnap

Alacsony-Beszkidek 2012 március 18. ötödik nap


Reggel kifejezetten langyos szél fújdogál, a kiakasztott holmik is száradtak némileg. Elindulni nem valami felemelő, bokáim hajlékonyak, mint a beton. Eseménytelen az út, kilátás nincs, csak a cinkék énekelnek a reggeli napfényben. Mindegyikünk várja, hogy elérjük a Duklai-hágót. Néhány óra múlva feltűnik a hegyoldalba épített kilátó betontömbje, aztán szembe jön néhány túrasíző. Már az út is idehallatszik. A monumentális de nem túl formás kilátó és múzeum körül minden kihalt, még a hó sincs eltakarítva.


Kilátó a Duklai-hágó felett (Fotó: Pap Gábor) 
Nehezen magyarázható miért a domboldalba épült a kilátó, nem a tetőn. Egy kilométert kell kihúzni a hóban és a hágóban állunk. Busz csak sokára jön, pedig jó volna Felsővízközben (Svidnik) ebédelni és vásárolni, esetleg korábbi buszt elérni. Elindulunk lassan az úton lefelé, hogy megnézzük a Második Világháborús temetőt és szabadtéri kiállítást. A szovjetek itt törtek be először a mai Szlovákia területére. Súlyos harcok folytak a környéken, amiben Felsővízköz teljesen elpusztult. A harcok emlékére épült a kilátó, a múzeum, a sírkert és több szabadtéri harcjármű kompozíció. Érdemes megnézni a GE fotóit, egészen megdöbbentő a hatás, ahogy a mezőn harckocsik állnak alakzatban, mintha most is ott vonulnának.


Hősi emlékmű (Fotó: Pap Gábor)
A régi főút mentén nekünk csak ízelítő jut a látnivalókból.


Kiállított tank az út szélén (Fotó: Pap Gábor)

Régi országút mellett (Fotó: Pap Gábor)
A régi út torkolatánál rendőrök posztolnak, megállítva teherautókat, furgonokat. Aham, akkor ezért voltak éjjel rakétatudósok a Palotai-hágóban! Alsókomárnoki buszmegállónál megállunk. Vasárnap délben nincs nagy forgalom. Bálinttal megegyezünk, hogy kiállok stoppolni, mert egyedül több az esély, aztán majd ők is próbálkoznak, vagy lejönnek a busszal, addig én bevásárolok. Még össze sem szedtem magam, mikor egy ruszin néni kérdezi, merre mennénk, mert egy embert el tudnak vinni a városba. Ez a stoppolás gyorsan ment. A rövid úton kevés szó esik, az is tört némettel. Út közben elhagyunk több fatornyos templomot és katonai temetőt. Az üzlet –ahova mentek- közvetlen a buszmegállomás mellett áll. Felderítem a terepet, vásárlok egy kis harapnivalót, hogy megebédelhessünk, mikor Bálint hív. Sikerrel jártak hamarosan itt lesznek. Együtt nyakunkba vesszük a kisvárost és éttermet keresünk. Némi keresgélés után találunk egy megfelelőt. 4 nap után végre nem zacskósat eszünk. Visszafelé fagyival folytjuk le az ebédet. A főtér hirdetőtábláján a helyi turistaklub tablójáról a délelőtti sítúrázók arcai köszönnek vissza. Mire a buszmegállomásra érünk már szép kis tömeg gyűlt össze a Kassai járatra. Két busz is érkezik, kényelmesen felfér mindenki. Beülünk a hátsó sorba és kisebb-nagyobb megszakításokkal a célig bóbiskolunk. Kassán újra feltöltjük a tartalékokat, az állomáson megkeressük vonatunkat. Bálint nagy örömére felfedezi a Moszkva-Kassa járatot. Vonatunk még üres, egy egész fülkét lefoglalunk, Várjuk Csillát és Bubut. Indulás előtt nem sokkal ők is megérkeznek. Hazaúton aztán az élménybeszámolóké evésé és alvásé a főszerep.


-Vége-