2013. január 20., vasárnap

Felsőszinevértől Tatár-hágóig harmadik nap 2012.07.07.


Felsőszinevértől Tatár-hágóig harmadik nap 2012.07.07. nagyobb térképen való megjelenítése

Enyhe az éjjel, szétnyitott hálózsákban épp jót lehet aludni. Már reggel fülledt a levegő, ebből még vihar is lehet. Ferivel kényelmesen összecihelődünk, még áfonyázásra is jut idő indulásig. 
Az ex-határsávban hellyel-közzel látszik az egykori nyiladék, és néhány eredeti helyén álló határkővel is találkozunk már. Minél elhagyatottabb részre érünk annál több az ép kő. A nagyobb méretűek épp elég magasak megtámasztani zsákunkat. Egy ligetes tisztás féleségre érve azonban hosszan kutakodunk, hogy merre tovább. Se út, se kő.

Irtás a hegyoldalban (Fotó: Pap Gábor)

Kidöntött határkő (Fotó: Pap Gábor)

Az nyiladékban egymást váltogatja a gulyák és nyájak által tönkretaposott sártenger, a kényelmes járt, vagy fűvel borítitott szekérút, a bedőlt fáktól áthatolhatatlannak tűnő szakaszok és a kedves kis rétek. Utóbbiak becsapósak, az üde moha és fűtenger alatt vizenyős-ingoványos részek is akadnak. 
Helyenként kísérteties holt erdőn haladunk át, hol a lábon száradt fák csupasz törzsei meredeznek az ég felé. Amik már megadták magukat a szélnek, szilánkosra tört derékkal hevernek a földön. 
Egy ligetes domboldalban állunk meg tízóraizni. Levesszük a cipőket, had száradjon lábainkkal együtt. Kellemes a puha fűben sétálni. A rétről látszik mai célunk a Pap-ágya, hátunk mögött pedig nem lehet más, csak Svoboda utolsó házai. Ettől eltekintve a határkövek az utolsó kapcsolat köztünk és a civilizáció között. A világ leszűkül négy emberre és a napi feladatra. 
Pihenő után újra felvesszük a zsákokat és tovább küzdünk a bedőlt fákkal. Nem könnyű kikerülni őket, a sűrű erdőben minduntalan elakadunk az ágakban. Meg is lepődünk mikor az erdő mélyéről két ember sétál ki utcai ruhában. Feltűnik egy fa számtalan szabályos kör alakú lyukkal, alattuk faforgáccsal. Az legalsóba beférne a fejem is. Nem kétséges, hogy harkály fúrta, de mekkora? 
Kettő felé jár az idő, mikor úgy döntünk ideje lenne ebédelni. A fák között kissé lejjebb megcsillan valami. Nem lehet más, mint egy épület. A nyiladékon leereszkedve egy táborhelyet találunk. A közeli forrás száraz, de lejjebb ereszkedve a völgyben találunk vizet. Ebéd közben ismét megdördül az ég, pont mint tegnap. Már tudjuk, ma is ázni fogunk.

Újabb kísérteties erdőrészlet (Fotó: Pap Gábor)

Korlátozott méretű atomcsapás (Fotó: Pap Gábor)

Nem szeretnék találkozni azzal a harkállyal, amelyik ezt elkövette (Fotó: Pap Gábor)

A bivakhelyen gondosan megvártuk a vihar kezdetét (Fotó: Pap Gábor)

Óramű pontossággal háromkor kezd rá az égi áldás. Röviddel az után, hogy útnak indultunk. Úgy látszik ez a szokás errefelé. Nem tudjuk pontosan hol vagyunk, de nem lehetünk messze a Pap-ágyától, oda viszont ilyen időben nem szabad fölmenni. Sziklás kitett csúcs, a villámok meg itt cikáznak körülöttünk. Némelyik egy kilométeren belül vág be, közelségének megfelelő hangerejű reccsenéssel. Az erdőben viszonylagos biztonságban érzem magam, de a nyílt részeken igyekszem gyorsan átvágni. Igaz mikor már látjuk a villámot akkor már túléltük. Említsük meg itt Ferit, aki régebben boltba sem indult el, ha dörgött. Nem panaszkodik, de hogy mi játszódik le benne, azt mindenki képzelje el maga. 
Az egyik nagyobb tisztásnál kilátásunk van a sötét fellegekbe burkolózó csúcsra, villámok csapkodnak mindenütt. Talán Mózes is így kaphatta meg a tízparancsolatot. Feri széldzsekijének nincs kapucnija, jobb híján egy fehér pólót teker a fejére nyanya stílusban. Az eső dühödt erővel áztat minket, egy óra múlva már kívül-belül csurom víz vagyok, de amíg megyünk nem fázok. 
Nagy sokára elérjük a törpefenyves határát, de a vihar még nem csillapodott le. Tanakodunk mit tegyünk. Kockáztathatunk, vagy megvárjuk a vihar végét és fölmászunk a csúcsra, de ekkor jó eséllyel már sötétben érünk föl. Kár volna az egyik legmagasabb csúcs szép kilátását sötétben elpazarolni. Hamra kell dönteni, mindenki vacog a vizes ruhákban. Alhatnánk itt is, de a hegyoldal meredek, nem látszik alkalmas táborhely. Az már biztosnak tűnik, hogy a napi terv bukott, az a csúcs utáni nyeregben alvást irányozta elő. Kétséges, hogy később be tudjuk hozni a lemaradást. A műholdfelvételeken cifra törpefenyveses szakaszokat jelez, örülni fogunk, ha nem nő tovább a hátrány. Körbenézünk Bálinttal és végül találunk két tenyérnyi, áfonyával borított sík helyet. Itt még nem érik az áfonya, biztonságban vannak a sátrak. Tőlünk délre látszik a felhő széle, de nem akar közeledni. Valahol megint nem esett... 
Fölverjük a sátrakat és száraz gúnyát húzunk. Így már egész más. Mindenkinek felázott a talpa némileg, de Ferié mindenkin túltesz. Kiérdemli a hullaláb jelzőt. A vizes holmikat kiteregetjük a környező fákra és a földre. Kissé távolabbról úgy nézünk ki, mintha egy szeméttelep mellett ütöttünk volna tanyát.

Bálinték sátorhelye a Pap-ágya oldalában A motyók száradni vannak kint. (Fotó: Pap Gábor)

Vihar utáni hangulat (Fotó: Pap Gábor)

Sátorhelyünk (Fotó: Pap Gábor)

Nekilátunk a vacsora főzésnek. Leves után jöhet a 2db 2 személyes tészta. Illetve jönne, mert mikor kérdezem Ferit mit hozott, meglepve néz rám. Tészta is kellett volna? Bakker!. Látom, hogy szégyelli magát, felajánlja, hogy nem eszik, majd csak a kenyerét, de ezt nem engedhetem! Ha idő előtt elfogy mindene, akkor miből megy majd? Megoldjuk egy tésztából. Kicsit éhesnek lenni jobb, mint éhezni és visszafogni a csapatot. 
Estére újra előbújik a nap, a tegnapihoz hasonló fényekkel emelve a hangulatot, az erdőből pedig lassan felszakad a pára.

Linkek:
További képek
Felsőszinevértől Tatár-hágóig negyedik nap