2013. március 25., hétfő

Magyarországi forrástúrák a Vértesben 2013. március 23.


Magyarországi forrástúrák a Vértesben 2012. március 23. nagyobb térképen való megjelenítése

Vértes első felvonás (második a VTM lesz). Utolsó pillanatban eldöntött túra, de kapóra jön a hosszú táv. Beleillik a programomba. Molnár Petivel indulok, a cél csak annyi, hogy egyenletes tempóban végigkocogjam a távot. Gyűjtsek a tapasztalatot frissítésről, állóképességről, testem reakcióiról. Peti ebben jó partner, nagy tervei vannak idei évre, de nem mára. Ennek megfelelően lassú tempóban kezdünk. Lábam mondaná, hogy gyerünk, de nem engedek, tudni szeretném, mit ad a visszafogott kezdés. Beszélgetősre vesszük a figurát, be is nézzük a jelzést Csákányospuszta határában. 
A nap szűrten világít a vékony felhők mögül, egész tűrhető idő van, később beborult és hűl is a levegő. Hamarosan a Mária-szakadék oldalában kocogunk. Ez az a szakadék, ami úgy ér véget, hogy igazán el sem kezdődik. Elmellőzzük a megkapó erdei temetőt és pecsételünk az I. Béla forrásnál. A pohár! Na, az otthon maradt, de van folyadék bőven. Nem okoz gondot a puritán ellátás sem, otthon is csak abból gazdálkodhatok, amit magammal viszek. 
Haladunk tovább. A kereszteződésekben térkép és helyismeret híján több időt töltünk tájékozódással, mégis elkövetünk néhány bakit. Érzem, hogy elszoktam a jelek figyelésétől, otthon az ismerős utakon elég a lábam elé nézni. Könnyű a terep Gánt felé, különösebb látnivaló, nem akad, de az összhatás kellemes. A meredek, sziklagyepes-karsztbokorerdős domboldalak emlékeztetnek a Meszes és az Ilona-lak környékére. 
Bő óránként eszünk, ilyenkor belesétálunk, hogy jobban essen. Minden alkalommal eszek egy falatot a házi sütésű kenyeremből. Télen már jól vizsgázott, szerette a gyomrom és most sem okoz csalódást. Kíváncsi vagyok mit hoz majd a meleg idő, mert ő az én nagy ellenfelem, meg a melegfront. Bő két és fél óra alatt elérjük a Gánt széli legelőt. A sörözőben csak pecsételni állunk meg, aztán indulunk is. 
A kék sávnál tanakodunk melyik a Csókakői ág, aztán megkérdezünk két helyit. A rosszat mutatják, de ez csak bő 1 kilométer múlva derül ki. Irány vissza, majd egy újabb rövid tévedés után már tényleg Kápolnapusztát vesszük célba. A temetőnél frissítés közben elolvassuk a puszta szomorú történetét. Pár lépés csak a forrás, majd szalagozásra térve vadregényes völgyben kapaszkodunk fölfelé. Peti valahol lemarad, gondoltam a ponton bevárom. Benézem a szalagozást és a kék sáv-kék négyzetet igénybevéve érek érek a többségében romló házakból álló Mindszentpusztára. Az egyik jó állapotú tanyánál disznószétszerelés zajlik 50 fokon, modern tánczenére. Találkozom Bálintékkal, akik épp fel akarnák adni a pont kereséséért vívott harcot. Már hajlanék a továbbhaladásra, mikor a szemem sarkában egy lengedező szalagot észlelek. Akkor van még remény, hogy fogok tudni tájékozódni is! 
Igazolunk, gumicukrot majszolunk és beszélgetve sétálunk. Peti csak nem akar jönni. Kénytelen leszek egyedül futni, gyalog hideg van. Nagy baj nem történt, a szentgyörgyvári vadászháztól újra együtt kocogunk. Apropó vadászok. A piros négyzet elágazásában szétszórva hevernek szarvas és vaddisznó lábszárak. Kicsit arrább valami nagyobb maradvány is feltűnik. Nem valami elegáns! Innen a Gerencsérvárig több, az erdőben sétáló bibliát forgató emberrel találkozunk. 
Pecsétet követően kulturális program keretében meglátogatjuk a várromot. 2005-ös utolsó látogatásom óta kitisztították a vár környékét, de egyéb nem történt. Csendes út következik Oroszlányig, előbb erdőben, majd egy bauxitlencse kitermelése nyomán keletkezett tó mellett. Megviselt a táj, de az úton heverő őz valószínűleg nem a látványba pusztult bele. A városon igyekszünk gyorsan átvágni. A belváros egészen lehangoló: Toldozott-foldozott utak, romló bányászházak, sötét arcok a kapualjakban. Nem bántuk hogy vége. Még egy kis kanyargás a külvárosban, és Majkpusztára érünk. A terülj-terülj asztalkámról egy zsíros kenyeret fogyasztok, aztán egy fél szelet vajassal végigkóstolom az összes lekvárt. Győztest nem avatok, mindegyik íz meggyőző. Töltök vizet a hátralévő 18 km-re és mehetünk is. Nem telik bele fél óra és Vértessomló határába érünk. Bizonytalankodunk, hogy merre forduljunk az aszfalton, de nem kell semerre sem, csak átvágunk a népi kulipintyó építészet különös emlékműve felé. 
A túra utolsó harmada ismét kissé szintesebb, de csak Vértesi viszonylatban.Nyugodtan gurulunk, a Vitány vári emelkedőt viszont már nem futjuk meg, sőt érzek némi eléhezést is! Pecsételés után magamba lapátolom maradék kenyérdarabkáim és ez a végéig kitart. Még Szárliget határában beérjük a vonatra siető Barta Lacit, végül Kicsivel több mint 8 órás idővel jelentkezünk a cukrászdában. Jól végzett dolog után jöhet a sütizés!



Adatok saját mérés szerint:
táv (eltévedés mentes): 66,8 km
szint: 1307 m

Linkek:

6 megjegyzés:

  1. Gratulálok. 70 km.-t lefutni, nem semmi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Könnyebb, mint gondolnád :) Harmad rész edzés, harmad rész akarat, harmad rész erőbeosztás.

      Törlés
  2. Ezt nagyon nehéz elhinni annak aki egy utcányit sem fut. De, lassabb tempóbán elmegyek a világ végére, csak nem látom be minek sietni, elrohanni a sok szép látnivaló mellett? Szóval ilyen alapon (persze nem csak ilyenen) nem tudom magam rávenni. 2 teljesítménytúrán voltam, nekem az is gyors, úgy érzem eleget kell siessek az életen, a természetben legalább had élvezzem, hogy élek. De, megértem, hogy ez a sport erről szól, és csodállak benneteket, a kitartásotok, akaratotok (formás vádlitok), következetességetek, aszkétizmusotok miatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rátapintottál a lényegre! Olyan tempót kell választani, amivel érzed, hogy végig fogod bírni. Ha sikerül akkor olyan örömöt okoz, hogy azt újra és újra át akarod élni. Olyan mint a drog. Sajnos ezt a fajta futást nem tanítják iskolában, különben sokkal több egészséges és kiegyensúlyozott ember lenne.
      A teljesítménytúra fórumon időről-időre előjön a vita, hogy gyaloglással ellentétbe futva nem látunk semmit, de ez nem igaz. Látunk, gyönyörködünk, csak másképp.
      Futva, teljesítménytúrázva, sétálva, nagyzsákkal, bringával, mindegyiknek stílusnak megvan a maga varázsa, csak rá kell érezni.

      Törlés
  3. Nem szeretnék vitába szállni veled, hisz eddig 3x ha fogtam a kezembe tájfutó térképet, és láttam magam mellett elfutni Őket. Nyilván a tapasztalatlanságom miatt is, de Én még csak a helyem sem találom meg a térképen mialatt Ti már 2 kanyarral odább vagytok. És, nem ám aszfalton! Én a lábam elé, meg mindent figyelek nehogy elessek, beverjem a fejem egy ágba, ujjam rajtatartom a ponton ahol lehetek, és ellenőrzöm az időt, keresem a pontot. Hát, nekem a +60-asok tempójában sem egyszerű. Szóval, elismerésem.
    A drogban viszont teljesen igazad van, bár a másik változatát nem próbáltam, de az biztos, nagyon jó felérni a tetőre, látni a szomszédos vonulatokat, a felhőkből lélegezni, letérni egy völgybe, el a forráshoz, szürkületben dideregve sátrat állítani, együtt kelni a nappal. Ugyan az első 2 óra nehezen megy, de aztán minden kő után jön egy-egy jó, amit nem vártál, de örülsz neki.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt nem mondtam, hogy mindenkinek futni kell :)
      Mikor főiskola után újra rendszeresen mozogni kezdtem az volt az alapvetés, hogy csak annyit és úgy, hogy jólessen. Ezt a vezérfonalat mindenkinek ajánlom. Kipróbáltam pár sportot és végül a futás-túrázás-bringázás lett a kedvenc.

      Törlés