2013. szeptember 17., kedd

Csukás ultramaraton 2013.

Képek: Őrsi Bálint

Bemutatás:

Idén másodjára rendeztek Romániában “klasszikus” százas terepfutó versenyt. Bálint és Feri barátommal a tavalyi évben kipróbáltuk és úgy éreztük idén is ott a helyünk. Mielőtt a konkrét beszámolóba belekezdenék bemutatnám mi is várja az embert:

A rajt-cél Brassótól 35km-re délkeletre fekvő Cheia nevű település sportcsarnoka. Az üdülőfaluban több panzióban is foglalhatunk szállást, de aki spórolni akar, az ingyen sátrazhat a sportcsarnok füves udvarán. Ebben az esetben nincs mód zuhanyzásra, legfeljebb csapban mosdásra (a versenyközpontban nincs zuhanyzási lehetőség). Elsőre furcsa, de biztos nyomós oka van rá a szervezőknek.

Brassóba napjában több közvetlen vonat is jár Budapestről az éjszakai járatok fekvő és háló kocsival. Mivel nincs tömegközlekedési kapcsolat Brassó és Cheia között, ezért a szervezők több időpontban kisbuszt indítanak a rajtközpontba nem túl drágán (15 RON). Visszafelé már nem ilyen rózsás a helyzet, aki tömegközlekedve érkezik, az stoppolni kényszerül, Vagy Ploiesti felé megy haza.

Az útvonal a Kárpát-kanyar három hegységén a Csukásban, Grohotisban és a Tatár-havason vezet át. A szintemelkedés 4900 méter körüli.
Jelentősebb emelkedők:
Tabla Butii-ra való mászás (8-10 km között) 2km/300m szint (ezen 80 km tájékán ereszkedni is kell)
A szurdok bejáratától a Csukás-csúcsig nagyjából egybefüggő, de változó meredekségű emelkedő (13-24 km között) 11km/960m szint
Grohotis-hegység elején szintén változó meredekségű emelkedő (32-38 km között) 6km/570m szint
Rövid, de velős V alakú nyereg a Grohotis főgerincéről letérve (47. km-nél) 750m/180m szint.
Maneciu településtől a Tatár-havas széléig hosszú első negyedében és a második felében nehezen kifutható őrlő emelkedő (60-73,5km között) 13,5km/1018m szint.
Végül a túra megkoronázása a Gropsoarelére való mászás (83-87,5km között) 4,5km/905m szint.
Legmagasabb pont: Csukás-csúcs 1954 m. Szintidő: 24 óra.

A terepviszonyok változatosak: Nagyjából fele részt jól futható, kissé köves szekérutak, negyedrészt keskeny, helyenként zavaróan mélyre bevágódott hegyi ösvény. Ezen kívül előfordul technikás, ágakkal-avarral vastagon borított erdei szakasz és ösvény nélküli bokát igénybe vevő csombékos gyephavas is.

Az útvonalat különböző színű fényre lebomló festékkel, és piros-fehér szalagokkal jelölték ki. Az éjszakai szakaszon fényvisszaverő lapokat is kihelyeztek, illetve az utolsó, többség által sötétben teljesítendő ködveszélyes Zákányos-tető és Gropsoarele csúcs tájékán villogó fények segítettek.

Tavalyi évhez képest sokat fejlődött a szervezés. Már tavaly is kellően informatív honlap állt rendelkezésre (angol nyelven is, GPS trackkel), de most már jó minőségű térkép is elérhető lett. Idén már csak előnevezéssel lehetett indulni (utolsó pillanatban nevezve 130 RON). A rajtcsomagban technikai pólót, kulacsot és két energia szeletet kaptunk.

Az ultra távon (a maratoni és félmaratonival ellentétben) nem volt chipes ellenőrzés, csak rajtszám leolvasás. 14 ellenőrzőpont majd’ mindegyikén kaphattunk vizet (tavaly kevés volt a vízvételi lehetőség, többször ki is fogyott a tartályom), de források is akadtak út közben. A hat “etetőpont” választéka: víz, izó (sponser), banán, citorm/narancs, alma és sós, tehát minden igényt kielégítő. A hatvanadik km-nél meleg étel (leves, tészta, szilvás gombóc) is fogyasztható annak, aki bírja gyomorral. A jó ellátás ellenére a terep (és a szabályzat) nem engedi meg, hogy kulacs és saját ellátmány nélkül menjünk végig, bár a kötelező felszerelés nem ellenőrizték.
A sikeres teljesítők befutó érmet, az első helyezett 500, a második 300, a harmadik helyezett 100 RON pénzjutalmat és kisebb ajándékokat kapott.


Most pedig következzék a beszámoló:


Csukás ultramaraton 2013.09.14. nagyobb térképen való megjelenítése


Rendes a Román Állami Vasúttársaság. 25% kedvezménnyel érkezünk Brassóba (65 perc késés). Egy jegypénztárostól begyűjtjük a késéről szóló igazolást, aztán eltrolizunk a Mekiig. Innen indul a kisbusz, ami szokásához híven késik. A holt időt mic evéssel és a többi résztvevővel való ismerkedéssel ütjük el.

Érkezés Brassóba (fotó: Őrsi Bálint)

Késő délután érünk Cheiaba. Sátorhely akad bőven. Kiválasztunk egy magasabb pontot a kerítés tövében, hogy se szél, se eső ne okozzon gondot. Túloldalon néhány röfi éli mindennapjait, de zajuk-szaguk nem zavaró.
Gördülékeny az ügyintézés, főleg a netes nevezés és fizetés miatt. Rendeződni látszik Feri átutalási problémája is. Az esti eligazítás sok újdonságot nem tartalmaz, jövőre ki is hagyhatjuk, többet ér az alvás, főleg, hogy most már hatkor rajtol az ultra táv.

Esti eligazítás (fotó: Őrsi Bálint)


Nem tévedtek a meteorológusok. Éjfél tájban rákezd az eső, s a hajnali ébresztő idején is áztatós az intenzitás. Morgok, de magamra erőltetem a VTM-en alkalmazott módszert: Kizárom magamból a zavaró körülményeket.
10 perccel hat előtt dugjuk csak ki orrunkat a rajtba. Egy árva lélek sincs a sötétben. Már-már kezdenénk azt hinni, hogy lefújják a versenyt rossz idő miatt, mikor lámpások kanyarodnak be az utcába. A többi induló az. Sokkal kevesebben vagyunk mint tavaly (az időjárás miatt). Van aki megmagyarázhatatlan okokból rövidnadrágban indul. Ő nem látta az előrejelzést? Kötelező felszerelés idén is elő van írva (hosszú nadrág is), de senki nem ellenőrzi. Ebben következetesebbek lehetnének a szervezők. Rajt után a mezőny nagy lelkesedéssel ront neki a távnak. Bálintékkal hipp-hopp a mezőny végén találjuk magunkat. Nem hagyom magam bepalizni. A magam útját járom és majd a végén meglátjuk ez mire elég.
Az első emelkedő végén beérek néhány kisebb csapatot. Nagyjából együtt haladunk Valea Staniig (11km), ahol már el lehet tenni a lámpát.
Tabla Butii-ra vezető erős emelkedőn néhányan megpróbálnak kitörni, de talán ők is érzik, hogy a kevés összeszedhető előny túl sokba kerülne. A lejtőn átveszem a kezdeményezést. Fura, itthon a lejtőn látványosan lassú vagyok a mezőnyhöz képest.
Tavalyhoz képest változás, hogy a Bonkuta-hágóból nem a gerincen, hanem kissé lejjebb egy szurdokon keresztül vezet az út. Hatalmas konglomerátum falak között sóderes mederben az út. Néhol alig karnyújtásnyi a szélesség. Hangulatos és jobban futható a vártnál. Többiek nem így gondolhatják, mert végleg eltűnnek látóteremből. Köd van és esik. A tavalyi útvonalba való visszacsatlakozásnál már a szél is alkalmatlankodik.

Szurdok a Csukásban (fotó: Őrsi Bálint)

Stine-völgy (fotó: Őrsi Bálint)

Stine-nyereg (fotó: Őrsi Bálint)

A Csukás-háznál találkozok utoljára futókkal, a maradék 80 kilométert magányosan teszem meg. Szinte minden pontőr meglepődik, hogy alig pár másodpercre és falatra állok csak meg.
Jön az egyik legszebb szakasz: a Sziklavár és a Csukás-csúcs környéke. Kilátás híján emlékeim idézem meg. Tartom a tervezett hét körüli átlagot . Tavaly jóval gyorsabb voltam itt, de annak meg is fizettem később az árát. A Bratocsa-hágba ereszkedő út sok helyen oldalazza a gerincet, szélárnyékot adva.

Bratocsa-hágó (fotó: Őrsi Bálint)

Fokozatosan javul az idő, előbb az eső áll el, majd a pára kezd felszállni. Mire kiérek az erdőből a Babes alatt már 10-15km-es a láthatár. Egy teremtett lelket sem látni, teljes magányban futok. A Bobul Micre kapaszkodva ismét felhőt érek, de a Grohotis főcsúcsa után elfújja a szél az alacsony felhőket és még a nap is kisüt kissé. Érdekesek a fények, érdekes a táj, ha lenne gépem nem állhatnám meg fényképezés nélkül.

Babes sziklái (fotó: Őrsi Bálint)

Ellenőrző pont a Grohotis csúcson (fotó: Őrsi Bálint)

Ereszkedés a Grohotis csúcsról (fotó: Őrsi Bálint)

A következő pont a főgerincről való letérésnél posztol. Van náluk víz, fel is töltöm fogyó készleteim. Izó port hoztam magammal. Szólnak hogy második vagyok, negyed óra hátránnyal. Meglep. Hová lettek a többiek? Örülök a hírnek, de elteszem agyam egy hátsó zugába. A nehezebbik fele hátra van, koncentrálj magadra!
Könnyedén futok a csombékos mezőn, hiába szűnik meg a csapás. Ez jelentős előrelépés tavalyhoz képest, ahogy az is, hogy még nem érzek fáradtságot, tehát nem futottam el az elejét. A jellegzetes V alakú nyeregbe óvatosan ereszkedek le, lejtőt nincs módom itthon gyakorolni. Visszakapaszkodva már látszik Maneciu, a tározó és a falu feletti adótorony. Nem tűnnek olyan messzinek (alig 11 km), de az erdőben csalafinta az út. Sokat hullámzik és technikás. A pásztorszállásnál szekérre telepített frissítőpont akár a túra emblémája is lehetne.

Haragos felhők, szelíd vonulatok (fotó: Őrsi Bálint)

Gyephavason (fotó: Őrsi Bálint)

Szekérre telepített frissítőpont (fotó: Őrsi Bálint)

Figyelmemet némileg elvonja a készülődő vihar. Villámot nem látok, de gyakran dörög. Reménykedem, hogy dél felé elvonul, és a szél iránya alapján erre minden reményem megvan. A Tározó szélét elérve a szalagok egy bezárt kapunak vezetnek. Pár perc hezitálás után átmászok a magas kerítésen, bízva abban, hogy nincsenek kutyák. Minden csendes, csak a túloldali második átmászásnál sikerül kissé sután földet érni.

Legelő Maneciu felett(fotó: Őrsi Bálint)

Maneciu tározója (fotó: Őrsi Bálint)

Tartom a hetes átlagot, ez jó. 10 percre csökkent az előnye az elsőnek, ez még jobb. Csak épp most jön számomra a neheze. A Tatár-havasra hosszú, változó meredekségű gerincút vezet. Megteszek mindent ami tőlem telik, de hosszú szakaszokba bele kell gyalogolni. Tavalyhoz képest kb. fele idő alatt érek fel az emelkedő végét jelentő pontra, de volna még mit javítani. Csodálatos a délután. A lapos szögben sütő nap bearanyozza a hegyeket, és szivárványt fest a permetező esőfüggönyökre.

Délutáni fények a Tatár-havas felé (fotó: Őrsi Bálint)

Út a Tatár-havas felé (fotó: Őrsi Bálint)

Számításaim szerint a Gropsoarele gerincére még lámpa nélkül érek föl. Kissé elővesz a fáradtság, nem tudok kellőképpen felpörögni a síkabb részen. Reggelről ismerős lejtőn legurulva újra Valea Staninál vagyok. 40 perce ment el az első, mögöttem 2 órával van a következő. Idáig terveztem a hetes átlagot, ez sikerült is. Nekiveselkedek az utolsó, legkegyetlenebb emelkedőnek. Amíg lehet kocogok. Völgyhajlatban vezet az "út". A reggeli esőtől csúszós a talaj. Nem érzem a tavalyi ólmos fáradtságot, csak olyan, mintha nyársra húztak volna és lassan forgatnának a tűz felett. Minden jelnek örülök, ami a gerinc közeledtét jelzi. Először megjelennek a fenyők a bükkök között, majd átveszik a hatalmat. Később ezek is megritkulnak és órási sziklatornyok árnyékában kiérek a gyephavasra. Még egy kis kaptatás a borókabokrok között és elérem az ösvényt. Végre!
A lehanyatlott nap még vörösre színezi az ég alját, de már a sötét az úr. Zákányos-tető lábánál leszáll a köd. Nem olyan sűrű, mint tavaly, de a sötéttel együtt lelassít. Figyelni kell a jeleket. A fényvisszaverő lapok és a jelzések oszlopaira erősített villogó fények vezetnek. Átbukva a csúcson megerősödik az északnyugati szél. Jeges a lehelete, nem lehet elbújni előle. Szerencsére hamarosan megtalálom a letérést és igyekszem lefelé szélvédettebb helyre. Pár száz méterrel később kiérek a felhőből. A szél felhőket kerget a hideg holdfényben. Telet idézi az időjárás.
Réztorony turistaháznál tapsol a lelkes közönség. Alig öt km van hátra könnyű lejtőn. Nincs már miért sietni, kényelmesen kocogok. A faluban és a célkapuban minden csendes. Leállítom az órát (15:50) és bemegyek a tornaterembe szervezőt keríteni. Épp a maraton eredményhirdetése zajlik. Lefényképezik órámat, gratulálnak és leültetnek enni. Nem vagyok elégedetlen, jelen felkészültségem mellett reális az eredmény, és látom hol kell fejlődnöm.

Csukás ultramaraton 2013.


Pihenek, mosdok és lefekszek aludni. Bálint és Feri pár órával később ér célba. Ferit kicsit megviselte a kaland, de nagyobb baja nem lett.
Reggel még mindig viharos a szél és időnként esik. Elmarad gyerek futóverseny, így a díjátadó is előrébb kerül. Minden célba érkezőt egyenként szólítanak ki (22-en voltunk). Ezzel vége is a napnak. Elbúcsúzunk újdonsült ismerőseinktől és indulunk haza. Brassóba egészen szerencsésen jutunk el. innen is köszönjük mégegyszer a fuvart a versenyen önkéntesként tevékenykedő szimpatikus párnak!

Díjkiosztó (fotó: Őrsi Bálint)

Zákányos-tető és Gropsoarele a sportcsarnok udvaráról (fotó: Őrsi Bálint)


Linkek: