2014. június 3., kedd

Mátra 115 2014.

Megállapítások túra előtt:

-Máskor is hozok sátrat: Jobban lehet aludni, mint a tömegszálláson. Igaz az alvás minőségét az este elfogyasztott pohárnyi vörösbor is javíthatta. 

-Jó a gyomrom: Hét közepén volt egy kisebb hasmenés féleségem, de almával, fokhagymával, kamillateával és kevesebb rost bevitelével rendeződött a dolog. Pénteken már nem ettem zöldséget, csak alma, banán, tészta, és üres zsömle volt a menü. Persze a megszokott 1 adag B*res csepp sem maradhatott el aszkorbinsavval.

-Hűvös a reggel: Én meg mindössze egy hosszú ujjú pólót hoztam magammal.. Mondjuk dzsekimmel sem lennék előbbre, csak szél ellen jó, esőben nem megyek sokra vele.

-Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is ennyien leszünk itt: Úgy tartottam, hogy a túra nehézsége miatt megmarad egy szűk réteg szórakozásának, erre most majd’ háromszázan rajtolunk. Mindjárt le kell szögeznem, hogy ez egyáltalán nem befolyásolta a szervezés és ellátás minőséget. Nincs jobb szó rá, egyszerűen pazar volt. 



Minden úgy indul, ahogy tavaly. Mérsékelt tempóban tiplizünk ki a faluból Speró JB, Barta Laci, meg még pár ember társaságában. Speróval beszéltünk róla, hogy mehetnénk együtt, bár e felől vannak kétségeim. Eddig még mindig belebuktam ebbe a tervbe. Nem is vagyok hajlandó kilépni a kijelölt pulzus tartományomból. Okulva a T100 keserves tapasztalataiból 130-135 fölé nem megyek az első órában, utána 140 a tető. Ennek ellenére nem szakadok le, sőt még JB sem húz el. Igaz panaszkodik is az edzetlenségre. 

Oroszlánvári ellenőrzőpont után kezdünk szétzilálódni. Speró továbbra is kegyetlenül gyors lefelé (még a botok sem akadályozzák), viszont én is fejlődtem, már nem okoz irreálisan nagy erőfeszítést tartani. Mozgásom érzésre megfelelő. Rövidben időnként hűvös van, de nem vészes. A panoráma kicsit tompa, és az ég is felhős, ebből bármikor lehet eső is. 

Kékesre alig két óra alatt érünk. Frissítéssel nem vacakolunk sokat, tekerünk Sombokor felé. 
Egy darabig még kísérteni fog tavalyi esésem emléke, de legalább, kellő óvatosságra int. Egyébként magamhoz képest jó ütemben ereszkedek. A terep minősége tavalyihoz hasonló, hol sarasabb, hol szárazabb, de összességében jól lehet haladni. Mátra-nyeregben előz be minket Vasilache. Nem versengünk, ki-ki megy a maga ritmusában, aztán majd meglátjuk mi lesz.

Sasvárig újabb 1-2 percet faragunk Speró legjobb (2012-es) eredményéből. Tervezésekor ezt az időt vettem alapul abban reménykedve, hogy ha igen jó napot fogok ki, akkor megcsíphetem. Ha csak simán jót, akkor meg a 17 óra lehet meg. Már most látszik, hogy a kaját túlméreteztem, elég lett volna a pirítósokat depózni, minden más fölösleges. A hűvös időben az izó sem fogy úgy, nagyjából félig van a tartály (pedig ide már töltést terveztem). 
Nem maradunk sokat, nekiveselkedünk a Lipótoknak. Talán ez az eddigi legkönnyebb mászásom. Nem olyan szép a látvány, mint tavaly, de legalább nap sem égeti tarkónkat. Nagy egyetértésben megállapítjuk, hogy a Rudolftanyai elágazás inkább csak lélektani határ. A legmeredekebb résznek ugyan vége, de a pontig még jócskán emelkedik, aki nem figyel könnyen elfutja. 

Galyán bedobunk fél tányérral a szuperfinom levesből és rongyolunk tovább Mátraalmásra. Nem tudom Speró mennyire nyomja, de továbbra is kockáztatás nélkül tudom követni. Ez önbizalommal tölt el. Fölfelé átveszem a kezdeményezést, de a pulzust szigorúan betartva kaptatunk. Speró sífutós emlékeit idézi meg, minden bokrot ismer a környéken. A hurok bezárásánál találkozunk Rusboyék csapatával. Jól haladnak, ahogy mások is. 

Újabb fél tányér tésztás leves, és csipet hús. 4:40 tájékán kocogunk tovább. Ilyen jó állapotban még soha nem voltam itt, pedig legalább 20 perccel vagyok a legjobb időm előtt. 
Lefelé Korlátozzuk a sebességünket, hogy ne verjük szét magunkat. Hogy gyomrom a pirítóstól, a megfontolt tempótól, a hűvös időtől, a visszafogott étkezéstől vagy ezek bármilyen permutációjától érzi jól magát azt nem tudom. 
Hatökör urától az emelkedőn Speró a karmester. Igen gyors a botjaival, rendszeresen beleszaladok a piros zónába, hogy kövessem. A pont előtt meg is jegyzem neki, hogy ez nekem sok lesz, de megnyugtat, hogy ő is a kihágott, csak nem akarta visszafogni magát. 

Na most jött el az idő táskát tölteni. Erős akaratú vagyok, csak a szememmel falom a süteményeket, egyébként bevált dolgokat falatozok. 25 perc lerongyolni Lajosházára. Idén nincs nagy víz a patakban, nem kell lábat mosni, a talaj sem túl csúszós. 

Speró nem várja ki a pecsétet, hívja a könyvtár olvasóterme. Begyűjtöm a papírjait és a neki szánt kenyérrel eredek nyomába. Fura, hogy milyen nehéz az irodája, nem is értem. Megnézem kicsit közelebbről, ekkor látom, hogy egy kiló sót is magammal hoztam a pontról :) Szerencsére alig 100 méterre vagyok, kiálltok nekik és otthagyom a földön. Épp időben érkezek, végzett a folyóiratokkal. Tempósan sétálunk, míg elfogy a kenyér. 
Nem különösebben meredek az emelkedő, hosszabb szakaszokba bele lehet kocogni (pl. a disznós kert mellett végig), de figyelni kell a pulzust, könnyen elszállhat az ember. Egy ízben félremegyünk, de alig 50 méter után eszmélünk. 
Bagolyírtási útnál érzem, hogy kissé elfogytam, de a pontig elhúzom az evést.

Az italboltnál újabb tányér leves vár ránk, de én még bedobok mellé egy kis barack befőttet, meg egy szelet meggyes piskótát. Utóbbiak a vércukor szint gyors helyreállításához kellenek. Narád-patak völgyében idén nincsenek szalamandrák, csak kirándulók. Szentlászlón már látszik, hogy nincs nagy baj, a pulzus ismét felmegy a céltartományba, az erő pedig a felszívódással együtt majd megjön. Levágtatunk a lejtőn és a rövid holtponton átlépve érkezünk Szorospatakra.

Achillesemnél kiszakadt a zokni és a cipőm kikezdte már a bőrt. Kérek ragtapaszt, de az alig pár percre marad csak fönn. Annyira nem zavar, úgyhogy marad így. A román srác öt perce ment el és kissé fáradtnak nézett ki. E miatt nem fogunk rohanni, egyenletességre törekszünk. 
A piros sáv Ágasvárig tartó szakaszát annyira nem kedvelem, pedig nem veszélyes. Egyedül a turistaház előtti irtáson állt meg a párás-fülledt levegő. 

A házban iszok egy nagyot a limonádéból és viszek is, meg befalom belőle az egyik citromot. Nagyon kívánta szervezetem, nem tudtam ellenállni. 
Ágasvár aljában találkozunk Vasilacheval. Akkor most lesz egy pontos mérésünk a lemaradásról. Kapaszkodás közben szembejön a Galyavár oldalában megismert turistacsoport. Jó futást kívánnak. Bár egy kicsit erős kifejezés ez az emelkedőn, de megköszönjük a szurkolást. Az első csúcson van a pont, a kilátás továbbra is ötöst érdemel.
15 perc a hátrányunk, tehát nem lehet olyan rosszul. JB érkezik szemből, meglehetősen fáradt a tekintete, de jól jön.
Fallóskút felé az emelkedőn helyenként belekocogok. Speró kissé lemarad, de Makihoz együtt érkezünk.

A lejtőre vonatkozó sebességkorlátozást betartva ereszkedünk. A völgyben kissé meggyötörték az erdészeti gépek az utat. 
Keresztesen az emelkedőn egy piros pólós alakot pillantunk meg. Ha ennyit lassult a srác, akkor Hidegkútig megfogjuk. Erős tempóban faljuk az emelkedőt. Vércukorszint karbantartásra bedobok két gumicukrot. Az erdő szélén ismét megpillantom a piros pólós alakot, de van mellette még egy valaki. Gyanús. Hamarosan beérjük őket, a pont személyzetének egy része az. Speró szól, hogy most neki van egy holtpontja. Nem rémülünk meg, mindjárt a ponton vagyunk, ott majd meggyógyul. 

Soha ilyen korán nem voltam még Hidegkúton. Kb. egy órát verek eddigi legjobbomra. Belapátoljuk a levest, lefolytom kis kenyérrel, meg eresztek utána kávét. Csomagomból csak a lámpára és a pirítósra van szükség, többi mehet a célba. Szárnyalni tudnék.
Átvágunk a kerítéssel körbezárt irtáson, majd a túlparton kullancsellenőrzést tartunk. Egy tucatot tartóztatunk le fejenként. Nagyparlagnál Speró figyelmeztet, hogy legyünk óvatosabbak, mert még nem szedte össze magát. Az emelkedőn ez meg is látszik, érezhetően gyorsabb vagyok. Múzslán meglehetősen szürke az arca. Aggasztó, hogy semmit nem kíván enni.

Lefelé beállok puttonynak, de sokasodnak a baljós jelek. Simán tartom a tempót, sőt tudnék gyorsabban is menni. Tavalyhoz hasonlóan idén is szépek a fények a Cserhát fölött.

Diós-pataknál Speró elzavar, hogy neki ez nem fog menni. Vonakodva bár, de elindulok. A román srác alaposan rákapcsolt, sokat nőtt az előnye. A zöldön fölfelé kocogva próbálom megidézni, hogy milyen jeleken kell menni. Térképet persze elfelejtettem hozni. Na mindegy, majd lesz valahogy. János-vára meglepően sima ügy, ahogy a zöld négyzet és sárga kereszt elágazása is beugrik. A dózer útnál viszont felsülök. Mintha egyenesen menne a jelzés tovább, de jeleket nem látok. 10 percet keverek, mire jobb híján elszánom magamat és egyenesen átvágok a réten. A végébe van egy út amin bizonytalanul elindulok. Hamarosan jel is van, majd a kisház is. Akkor minden ok. 

Puskaporos-forrásnál pecsételés közben beér Speró. Újra el akar küldeni, de ha akarnék sem tudnék gyorsabban menni, Örülök, hogy így helyretette az 5 perc pihenő. 
Havas mászása világosban kifejezetten könnyű, a kilátás pedig pazar. Úgy számoljuk Káváig világosban mehetünk. Az ereszkedés a kapaszkodáshoz hasonlóan könnyű, egyedül a tanyák környékén sarasabb a terep. Ez sötétben már biztos lassítana. 

Fajzaton kérek egy újabb adag kávét. Már olyan szinten vagyok, hogy cukor sem kell hozzá. Speró hiányolja a bubis vizet, de már csak a célban jut hozzá. Fejlámpa fel, dinnye kézbe, indulhatunk. 
Erősnek érzem magam és a a mozgásom összeszedett. Világosban könnyű jó tempót menni, úgyhogy 25 perc alatt el is érjük a csúcsot.

Még épp látni, de a trükkös lejtő miatt lámpát kapcsolunk. Az enyém nevetségesen gyengén pislákol, pedig frissek az elemek. Sperót magam elé küldöm, hátulról zavar a fénye. Kiérve a dózerútra, sáros a terep, némi víz is folyik szembe. Tót-hegyes alatt rutinosan tájékozódunk

A ponton érzem először, hogy szemerkélni kezdett az eső. Idén újra van palacsinta, de kiütne, inkább meghagyom a többieknek. Lefelé lámpa villanik a sötétben, vajon ki lehet az?
Babik-kút magasságában beérünk egy rövid távost, aki csatlakozik hozzánk. Egyre nagyobbra az olló köztünk és a román srác között. Nem meglepő, elve gyorsabb és itt még világosban járt. 

Világos-hegynél már komolyan esik az eső, de András pólóban, rövidnadrágban és mezítláb fogad minket. 14:54-el csekkolunk, erőlködés nélkül kikerekedhet egy 15-ös kezdetű idő. Az esőre való tekintettel fokozott óvatossággal ereszkedünk a köves-meredek részen. Zavar, hogy a rövidtávos srác nagyon közel jön mögöttem. Egyrészt erős fényű a lámpája, így nem látok rendesen, másrészt időnként megcsúszik, és elég egy szerencsétlen esés, hogy mindkettőnket elkaszáljon. Megkérem, hogy tartson távolságot, de pár perc után újra a nyakamon van. Többször nem teszem szóvá, inkább tűrök és reménykedek. 
A kerítés mellett alaposan eláznak cipőink a fűben, de már nincs jelentősége. Lámpám egyre halványul, ahol lehet Speró mellett futva hiénázok. A végén már olyan gyönge, hogy két szentjános bogárral többre mennék. Dekás elemet sem veszek bele többet..
A falu határában megyalogoljuk az utolsó emelkedőt. Itt veszem észre hogy a srác idő közben lemaradt valahol. Felérve kényelmes kocogásra váltunk végül 15:45-el elégedetten érünk célt.