A pénteki időjárás elég gáz. Hűvös van, hol esik, hol eláll, a ködről jobb nem is beszélni. Az izguláson már túl vagyok. Letudtam csütörtökön. Elfoglaljuk a szállást, átvesszük a rajtcsomagot, aztán szétnézünk a vásárban. Van néhány jó árban lévő holmi, de már mindent beszereztem. Azért érdemes megjegyezni, legközelebbre, hogy néha érdemes halogatni a dolgokat.
A tésztapartin nem fukarkodnak az ennivalóval. Még az én “csökkentett” adagom is hegyomlás méretű. Nem hittem volna, hogy képes leszek megenni, de minden gramm szénhidrátra szükség lesz holnap. Evés közben egy kínai pár telepszik mellénk. Mikor a férj nincs jelen a feleség aggódva kérdez minket mennyire veszélyes vállalkozás ez. Megnyugtatjuk, hogy biztonságos. Meghallgatjuk a megnyitót a bőrgatyás ostorcsattogtatókkal, aztán visszatérünk a szállásra. Jakus Bélával átbeszéljük, a terep csalafintaságait. Ez aranyat ér másnap. Az útvonal profilja annyiban hasonlít a Csukásra, hogy itt is egy könnyebb harmadik harmad után forráznak le egy jó combos heggyel. Csomag összeállítva, még világosban fekvés.
Hajnalban felhős az ég a Zugspitz nem látszik, de az aszfalt már száraz. egy ¾-es nadrág és egy hosszú ujjú póló mellett döntök. Házinénink a korai időpont ellenére már előkészítette a reggelit.
A rajtterületre rossz oldalról lépünk be, így elmarad a felszerelés ellenőrzése. Nem mintha lenne takargatni valónk. Váltunk pár szót Kiss Mikivel, aztán el is lövik a mezőnyt. Pár méter a zenekar mögött, aztán vlóban mindenki eredhet az útjára. Erősen kezd a mezőny és viszont a biztonságra törekszem. Inkább maradjon bennem egy kicsi, mint feküdjek árokba. Olipapa úgy 100 méterrel van előttem, és szép lassan távolodik. Kellemes erdei utakon haladunk különösebb szintek nélkül egészen az Eibseenél található első pontig (Frissítő állomások egyébként egész sűrűn, átlag 10km-enként vannak, bőséges választékkal).
Nem kell semmi, így élesen balra fordulva nekimegyek az első komolyabb emelkedőnek a határ felé. Jól jönnek botjaim a nyálkás talajon ki-kicsúszkálna a cipőm. Hol erdőn hol réten/sípályán(?) baktatunk fölfelé. Erőlködik a napocska, de a köd egyenlőre erősebb. Ruházatom még megfelelő, viszont, ha kderül megszívom. A gerinc előtt mindössze egy szerény tábla jelzi, hogy innen már Ausztriában járunk. Rövidesen a gerincet is elérjük és gyors köves lejtőn ereszkedünk Obermoos síközpontig. Már itt feltűnik, hogy lefelé gyorsabb vagyok a környezetemnél. Ez mindenképp meglep, ahogy az is, hogy emelkedőn simán lezúznak. Azt hittem én majd emelkedőn előzök, mivel hazai viszonyok között abban jónak számítok szemben az ereszkedéssel, ahol félelmeim miatt óvatoskodom.
Frissítő pontig még jön egy rövidebb emelkedő és egy meglehetősen kellemetlen, morzsalékos, meredek lejtő. Oli épp akkor fut ki, mikor megérkezem.
Ideje tölteni a zsákot és enni pár falatot. Gyümölcs és kenyér is van, ezeken élek, meg izón. A dinnye különösen jól esett, kár, hogy csak itt volt.
Egy darabig murvás utakon emelkedtünk sípályák között, majd jött egy lejtős, de csúszós keskeny ösvény amin meglehetősen bizonytalan a cipőm, így csak lassan haladok. Páran le is előznek. Kiérve a susnyásból kezdődik a nap első nagy tökön bokán rúgása. A Feldernjöchl nyergéig kb. 900 méter szint vár ránk egyben úgy 6km-en. Idő közben kisütött a nap és elég meleg lett. Akkor ezt benéztem Nem marad más, mint alkalmazkodni az általam teremtett kedvezőtlen körülményekhez.
Kapaszkodásunk félúton a Pestkapellenél (színtén sípálya) frissítőpont töri meg. Kiérve a fák közül látványos sziklás csúcsok alatt mászunk, magashegységi a hangulat, bár nem vagyunk kifejezetten magasan. A nyereg előtt egy köves oldalazós ösvényen kis hónyelven vágunk át. Felismerem a korábbi évek képeiből, csak azokon sokkal kierjedtebb volt a hófolt. Átbukunk a a túloldali völgybe, de nem szabad hinni a szemnek, rövid lejtő után újra emelkedő, alig járt ösvényen.
A szervezés minőségére jellemző, hogy a nehezebb szakaszokon egymást érik a segítők és a hegyimentők. Na, még egy hullám, aztán tényleg jön egy hosszú, eleinte technikás lejtő. most már igen meleg van, szembe tűz a nap, vizem meg fogytán. Várom már a frissítőpontot nagyon, épp ezen az igen lassú szakaszon van egy 15km-es köz. Szerencsém van, az utolsó korty után után öt percel tűnik fel a pont sátra a láthatáon. Legalább két órába került átverekedni magam.
Kicsit gondolkodnom kell, hogy most mi jön, először a gyors sík szakasz jut eszembe, de 1-2 kili után rájövök, hogy még van egy hegy előtte. Némileg megkönnyebbülök, mert a technikás hullámzó ösvényen gyors szakaszhoz képest tragikusnak éreztem magam. Néhány hűs vízű patak keresztezi utam, ezekbe alaposan belemártom sapkámat, legalább ideig-óráig hűtsön. A nap állását figyelve sapkám simléderét állandóan irányba forgatom, napszúrásom ne legyen. Pár kili oldalazás után befordulunk egy nagy völgybe. Kiérünk a fák közül, átvágunk néhány kecskén és nekimegyünk a hegyeknek. Kezdem beérni a rövidtávosokat. Akikkel én találkozom, azok kifejezetten kirándulósra, fényképezősre vette a tempót. Utoljára látom magam előtt Oli piros nadrágját, már egészen magasan jár. Én ebben a melegben biztos lassulni fogok, pulzusom már elkezdett esni.
Scharnitzjoch nyergében kifejezetten szép a kilátás. Le is ülök egy kőre kiüríteni a rajt óra begyűjtött köveket a cipőmből. Sokat ittam és pótoltam a sókat, mégis húzogatja a görcs a lábamat. Kiváló érzés féltávnál. Lefelé száguldok, élvezem a köves terepet, frissen tarja éberségem az állandó koncentrálási kényszer. Most veszem hasznát a korábbi évek hegyi vándortúráinak. A gelccser vájta cirkuszvölgyekhez híven egy középső viszonylag kis lejtésű szakasz után ismét egy meredekebb lejtő következik, most már erdőben. A keskeny szerpentinre figyelmeztetett Béla, nem okoz meglepetést. Többen megállapították, hogy az olasz gyerek milyen gyors (függőlegesen volt nyomtatva a zászló a rajtszámra). Megint várom a pontot, de még a 45km van vissza táblánál sincs ott. Szerencsére azért nem kell sokat várni rá.
Jelentkeznek a kiszáradás első tünetei, úgyhogy igyekszem az eddigieknél is bővebben inni. Mivel most tényleg gyors szakasz jön, próbálok gyorsan felpörögni. Ostobaság volt, mert felkavarodik az imént bevitt holmi és hirtelen ki kell állni színeset ásítani a susnyásba. Kicsit megijedek, leülök 1 percre, de aztán érzem, hogy nincs baj, csak óvatosabbnak kell lenni. Gyaloglással indítva szép okosan feltornászom a tempót.
Annak ellenére, hogy ez tényleg könnyű szakasz nem igazán élvezem. A hegyen legalább hűsítő szél fújt, ítt állott és fülledt a levegő. Áldás mikor befordulunk az erdőbe a határ előtt. Kihagyva a velünk párhuzamosan futó folyó szurdokát érünk vissza Németországba, Mittenwaldba. Megkerüljük a Zugspitz tömbjének keleti végét és ismét nyugat felé fordulunk.
Mielőtt nagyon belemelegednénk még vár ránk a városka határában egy frissítőállomás. Van kávé! Ez most nagyon kell fel is dob úgy 2-3 órára. Kár, hogy később már csak RedBull, vagy annak borzasztóbb alváltozata a RedBull-cola van mint élénkítőszer.
Feldobódva kocogok az alig 5km-re fekvő Ferchensee felé. nem egészen értem miért raktak ide pontot, de ha már van, akkor iszok egy jó levest. Mostanra már csillapodtak a kedélyek, mindenki megfontoltabb tempóban morzsolja a hegyet, pedig az nem is olyan meredek, ráadásul széles murvás az út. Kissé talán unalmas is. Néhány sráccal kerülgetjük egymást már órák óta.
A nap kezd lefelé hajlani, bízok benne, hogy én is erőre kapok a hűlő levegőben. Jól is megy a technikás lejtő a szurdokig, de aztán Partnachalmi pont előtt az emelkedőn mintha kihúznák alólam a talajt. Elmegy az erő, mélybe zuhan vércukorszintem. Alig támolygok. Le kell ülni egy tönkre, hogy magamba tömjek valamit. Némi gumicukor és egy energiaszelet darab éppen elég hogy elvigyen a pontra. Eszek mindenfélét, megy rakok el energia gélt, hátha újra támad a szédülés. Mint említetem energiaitalt nem merek inni, csak teát. bár utólag azt mondom megpróbálhattam volna, mert itt még látszott esély a világosban beérkezésre.
Ismét óvatosan indulok el, lent is marad szépen minden, a pulzusommal együtt. Helikopter köröz felettünk, remélem nem azért mert baj történt. Fél óra múlva újra elfogyok, megint le kell ülni. Magamba tömök mindent amit találok, köztük a ponton kapott energiazselét. Ez utóbbi nagyon jól jött, mert rövid időn belül helyretett. Ha nem is csattantam ki az erőtől, de energetikailag egyensúlyba kerültem. Kikapaszkodva a pontra épp Oli jött szembe a hurokról. Gyengélkedésemmel nagyjából egy óra hártányt halmoztam föl. Kapok még pár tartalék gélt tőle, neki már úgysem kell. Kérek egy fél pohár RedBull-cólát (a szénsavat nem bírom futás közben, ezért felesben iszom vízzel) ami gyakorlatilag tömény szénsav, az íze pedig arra ösztönöz, hogy meneküljek a pontrol amilyen gyorsan csak lehet.
Alkonyodik, a sziklás csúcsokat vörösre színezi a lemenő nap, én pedig azzal pörgetem magam, hogy már csak egy emelkedő, az is széles dózerúton. Erőltetve botozok fölfelé, környezetemben már senki nem kisérletezik fölfelé futással, igaz értelme sem lenne sok. A csúcs előtt bíztatjuk egymást páran, aztán a felvonó felső állomásánal átbukva az élre állok. Valóban odafigyelős a terep ahogy Oli említette, főleg a vizes-nedves részeken kell óvatosnak lennem, de lehet haladni. Azt hittem, hogy a gerincen ereszkedünk ereszkedünk vissza, de erről szó sincs, oldalazzuk a hegyet. A ponton nem állok meg semmiért, jó 6km a cél zúzzunk amíg világos van. Büntetek is rendesen, úgy 10-15 embert gyűjtök be. Kihasználom, hogy elég jól látok szürkületben és csak fele úton kell lámpát kapcsolnom. A hátralévő távon már csak egy az úton álldogáló kivilágítatlan csorda és egy kellemetlenül csúszós meredek lejtő okoz nehézséget. Szerencse, hogy időben észrevettem a teheneket, ronda halál lett volna egy tehén farába szorulni :) Végül 15:15-ös idővel dobom magam a korsók és a Bratwurstok közé.
Verseny előtt simán kiegyeztem volna egy ilyen idővel, de utólag tudom, hogy jó ruha választással ennél sokkal jobbra lettem volna képes. Első alpesi versenynek azért elfogadható.
A rendezvényt -hazai mércével mérve- magas ára ellenére bátran ajánlom mindazoknak, akik szeretnék kipróbálni magukat igazi hegyek között, ígénylik a jó szervezést, és szeretik, ha vannak vetélytársak, de nincs zsúfoltság.
Végezetül köszönettel tartozom mindenkinek akiknek köszönhetően eljutothattam ide, a teljesség igénye nélkül: Börcsök Andrásnak és az MSTSZ-nek a nevezésért, Hámori Andrásnak a szállás leszervezéséért és Meggyesi Gergőnek a fuvarért!
Adatok:
Táv: 100km
Szint: 5380m
Linkek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése