2014. október 13., hétfő

Bakonyi Barangolás 70 2014.




Júliusi Zugspitz óta az első teljesítménytúrám. Szeptemberig futócipő helyett a cementeszsákot nyektettem. Most, hogy egy hónapja újra edzek és a szintek már nem futópadon, hanem a Budai-hegyekben gyűlnek, kíváncsi voltam mennyire sikerült visszanyerni formámat. A Bakonyi Barangolás -a mellett, hogy az egyik kedvenc túrám- a korábbi évek időeredményeivel jó viszonyítási alap. Zárójeles idők: (2014-es adatok/2013-as adatok)

Bálinttal jót alszunk az Eplényi állomás üzemanyag átfejtőjének támfalánál. Szemben kissé giccses poszter: telihold, és a hegyek. Hajnalban korán kelünk. Fél hat felé ott ülnük a zirci vasúti váróban. Két hajléktalan horkol mellettünk, aláfestésül a forgalmista szájharmónikája szól a fal túloldaláról. Nem sokkal hat után már az új helyre költözött rajtban vagyunk. Jó lett volna még aludni keveset…
Bálint hamarosan elindul, nem tudja milyen tempót tud a múlt heti 250-es túrája után, de a hatos buszt el kellene érni. Én szokás szerint várok, de nem kell unatkoznom, ismerősökkel beszélgetve jól telik az idő. 
8:25-kor nagyjából egy órával Tinca után rajtolok. Enyhe az idő, már most is bőven elég egy póló és egy rövidnadrág. 27 fokot ígértek, borítékolom a magas folyadék fogyasztást. Szentkútig tart a bemelegítés. Felfelé is kocogok, bár kicsit túlzó a tempó. Nem illene 144-es pulzus fölé mennem. Többször szólok magamra, de nem tudok lehiggadni, pedig ezzel a korai elfáradást kockáztatom. 
Aszfaltos cipőm nyelve már itt nyomja a lábfejem, de nem ez az egyetlen baja. A talpán eleve szerény volt a bordázat, ami mára nagyjából eltűnt. Csúszkál is veszettül. 
Zöldön lefelé jobb lábbal rálépek egy avar alatt megbúvó ágra. A felemelkedő vége beleakad bal cipőmbe úgy, hogy nem tudom kiszabadítani azt. Repülés közben már keresem a helyet, hogy hová lenne kellemesebb becsapódni és mivel. Végül bal térddel, könyökkel, és tenyérrel tompítok, látványos földes horzsolást kerekítve rájuk. A pontozóbírók 6.9-et adtak rá, még gyakorolni kell kicsit. Fájnak a sebek, csak nem érdekel. Izom, ízület, csont nem sérült. Persze ettől fogva automatikusan visszaveszek a lejtők dinamikájából. 
Gugyorban tisztességes mennyiségű víz folyik, de máshol is látszik a bőséges szeptemberi csapadék hatása. Sár is több van mint tavaly, de az utak minősége csak árnyalatnyival rosszabb a tavalyinál.
Nagyjából a tavalyi idővel pecsételek (0:25/0:31), aztán magamhoz ragadom Rogert az ostyaszeletet és húzok is.
A zöld háromszög mentén megritkították a gyertyánost, és a gépek nyomában elveszik a kijárt ösvény. Nem veszek észre egy balos törést, csak az árokban eszmélek rá, hogy rossz az irány, hiszen végig jobbról kell lennie. 
Kezdődik egy hosszú kellemes szakasz. Nagy szintek nincsenek, van viszont széles panoráma, kaszálókkal és erdőkkel tarkított táj. Egyszerűen jó újra itt lenni. Pulzusom persze még mindig magas… 
Már szinte büszke vagyok, hogy nem néztem be a jelzést, és a technikás részeken sem lassultam be, mikor Zircen simán túlfutok a kék sávon. Hát ez egy igen gagyi tévedés volt részemtől. Pintér-erdei pontnál (1:36/1:47) betermelek egy csomó folyadékot, érzem, hogy szükség lesz rá. Eszek egy kis Korpovit kekszet is, ne lötyögjön odalent. Kb. Mostanra sikerült visszavenni normál értékre a pulzust. 
Borzaváron érem be Ferit. Váltunk pár szót, panaszkodik, hogy nehezet evett és most nyom a hasa. Igaz ami igaz, enyém sem valami jó, tegnap én is túlzásba estem. 
Átkaristolok Szépalmára (2:21/2:32). A pára már felszállt, a Kőris-hegy pedig idén inkább rozsdabarna, mint sárga. Pecsét mellé begyűjtök egy almát és mindjárt el is majszolom, hátha kicsit beindítja a gyomrom. Hát beindította, mert innentől kezdve hol jobban, hol kevésbé de feszített. Jobb lett volna darabokban megenni, de ez futva kivitelezhetetlen. 
A sárgán betérve egy susnyás részre elveszem a jelet. Nem esek kétségbe, úgy 100 méterre látom a dózert amin menni kell, toronyiránt átvágok. 
Most már tényleg nagyon nyomja a cipőnyelv a lábam. Átfűzöm a cipőfűzőt, és ha nem is múlik el a fájdalom, de legalább nem romlik tovább. 
Száraz-Gerence völgyében nagy meglepetésemre helyenként vizet látni, ilyen sem fordul elő gyakran, főleg ősszel nem. Tekeres kúti árok bejárata (2:38/2:48). Felkocogok a bokrok közé bújt halomsírok mellett, aztán rá a zöld sávnak álcázott rizsföldre. Automatikusan letérek a Bödön-kúthoz, de nem kellett volna, mert a pont kiköltözött az aszfaltos út elágazójába. Úgy 5 perc, és az erdő alapos feltérképezése bánja a dolgot, így nagyjából a tavalyi időmmel érkezek meg (2:58/3:04). 
Feltöltöm a tartályt, eszek egy kenyeret, aztán irány a csúcs. A torony előtti meredély kivételével mindent kikocogok. Az izzadság kezdi csípni a szemem. Fölfelé érzésre gyorsabban megy, mint tavaly (3:20/3:31), de sok jelentősége nincs, mert lefelé lassultam az eséstől, meg a cipőtől. A Márvány-völgy idén is elég gané, utána viszont jót tempózok a kék és a zöld találkozásáig (3:44/3:56). Nagy a sár a kereszteződésben, egyik lépésnél ott is hagyom a bal cipőmet. Visszamegyek érte, hátha szükség lesz rá.
Bakonybél határában találkozom Bálinttal. Ahhoz képest, hogy leszedálta magát múlt héten nem jön lassabban mint tavaly. Maradok pár percre, közben elintézve a pisilést is. Idén a jó úton vágok át a falun és megállapítom, hogy a tavalyi tévedés nem volt sem hosszabb, sem lassabb. Hideg-völgyig simán felkocogok (4:15/4:28). Persze lassúnak érzem magam, a széles út és a sunyi emelkedő miatt, de a pulzusmérő figyelmeztet. 
Betérve a völgybe helyenként már belesétálok, nehogy tovább romoljon hasam állapota. Jól esnek az árnyékos részek, kicsit lehűlök. Nyílt részeken már-már tartok a napszúrástól. Ez azért októberben kissé furán venné ki magát. Próbaképp kihagyok egy evést és egész órában is csak kevés Korpovitot dobok be. Bal lábam fájdalma miatt továbbra is csak óvatosan tudok elrugaszkodni. Kissé elkedvetlenítenek a technikai zűrök, tavalyról egy könnyed suhanás élménye maradt meg, most meg küszködöm. A nehézségek ellenére biztató, hogy a pulzus nem esett le. Ebben szerepe lehet a múlt heti 60-as futásnak is, odáig már kitoltam a határt. 
Vaskapunál (4:46/4:58) ismét jókora pusztítást végzek a folyadék-készletekben, meg a pogácsát is bedobom. Annak érdekében, hogy ne sodródjak bele egy mentális válságba, lekapcsolok minden nem a futással kapcsolatos agyi funkciót. Witt-kilátó (5:17/5:25). Gerence-pusztáig elég jól összeszedem magam, sőt a susnyás részek kifejezetten jól mennek (5:39/5:51). 
Újabb folyadék inputtal vágok neki a Kőris-hegynek. Tavaly itt bolondult meg az órám, kénytelen voltam érzésre menni. Most ügyelek, hogy ne verjem szét magam, bár igazából mindegy, mert ez az utolsó emelkedő. Az aszfaltos út felénél találkozom Tincával, kb. negyed óra a hátrányom. Akkor azért nem megy neki olyan rosszul, mint mesélte. 
A kilátónál kényelmesen begyűjtöm az utolsó pecsétet és pár pohár innivalót. Időm mintha pár perccel jobb lenne, mint tavaly (6:31/6:39), de akkor lefelé nagyot döngettem, erre idén esély sincs. Fejben betervezek egy hasonló időt, de azért megyek legjobb tudásom szerint, és nekem van igazam, mert a falu határában már látszik, hogy mindenképp javítok. Végül 7:07-el érek célba, ez 8 perc javítás tavalyhoz képest, és 2 perccel jobb a régi, -érzésre jóval könnyebb- útvonalon elért legjobbomhoz képest. 
Nagyon feldobott az eredmény, mert míg tavaly minden ideálisan alakult, az idén több kisebb bosszantó probléma nehezítette a napot. Pulzusom nagyon hasonló lett és fáradtabb sem voltam a célban.



Adatok saját mérés szerint:
táv: 68,07 km
szint: 1875 m

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése