Csakúgy, mint tavaly, idén sem vagyok top formában szeptemberben. De azért most bevállalom, erőnlétemhez igazított gombaszedő tempóban. Sajnos Tincának utolsó pillanatban le kellett mondania a túrát így végül négyen utaztunk Jucus autójával. Érkezésünk hajszál pontos, egyből indulhatnánk, csak én örökké szöszmötölök valamivel rajt előtt, így bő 10 perccel a tömegrajt után kezdem meg a kirándulást.
Nyálkás az idő, de sejthető, amint felszáll a pára igazi vénasszonyok nyara fog kerekedni. Letérve az aszfaltról cipőm elnehezül a sártól. Nem nagyon de már elszoktam az ilyentől. Kopasz-hegy oldalában érem utol a mezőnyt. Egy-egy jó szó, az ismerősökkel, csak úgy kutyafuttában. Talán a célban lesz idő élményeket csere-berélni.
Somlyótól Széleskőig Koppánnyal beszélgetünk, aztán beér Nosza Gabi is. Már Patai Mátrán említette milyen szép a bányató, és valóban, bár most nem fürödnék benne.
Hamarosan szétválunk, egyre hosszabb szakaszokon maradok egyedül.
Eszter-forrásnál nagy örömömre van izó. Csomagom önerős teljesítésre optimalizáltam (elsőre mindig fő a biztonság), csak épp a kiporciózott izót hagytam otthon. Volt is izgulás, mert olyan ez nekem, mint Sámsonnak a haja: ebben van az erőm.
Szóval betermelek a löttyből. Eddig keveset ittam, nem kellene kiszáradással kezdeni a napot. Beérem Kurunczi Nándit, a mezőny elejét. Még 1-2 kilométer talán Kovács Ádám(?) társaságában aztán végleg egyedül maradok. Sebaj, élvezem a felszakadó pára által nyújtott drámai látványt, majd a zöld sávtól a cikázó sokféle vadat. Aláfestésül szarvasbőgés hallatszik. Juj de giccses :)
Havas mászása botokkal soha nem okoz gondot. Üdvözöljük egymást Gyurival és a gyerekekkel, ma még találkozunk Parádóhután. Elvinné a lámpám, mert szerinte világosban odaérek, de én nem vagyok ebben olyan biztos.
Fajzatnál már magabiztosan mozgok a zöld kereszten. A nyiladékban ütögeti tarkómat a nap, hátra is fordítom simléderem. Tibit Világosvár derekánál érem, épp a bringával bajlódik. Szép dolog lesz feltalicskázni, nem irigylem érte. Régen jártam erre ebből az irányból, a sáncok innen sokkal jobban érzékelhetőek. Tót-hegyes oldaláig folyamatosan, de szelíden emelkedik. Világ zajától távoli békés hangulatú e szakasz. Kunföldeket beborította az őszi kikerics, igyekszem nem eltaposni egyet sem. Rátérek újra a zöld keresztre és gyorsan lerongyolok a nyeregbe. Kicsit bizonytalankodom a zöld sáv irányát illetően, de kis tököléssel megvan az út. Feljebb a vadászkunyhóra kiakasztott piros vödör hiteti el magáról, hogy bólya, majd Bagolyirtáson megint lamentálni kell. Boszankodhatnék a pár percek miatt, de értékes emlékek ezek. Jövőre rutinból megy majd.
Mátraszentimrei részidőm nem valami dicsőséges, de fáradtságot sem érzek. 40 perces előny él emlékeimben, ebből sokat eltapsolok. Gépi leves sok tésztával, mellé lecsúszik egy alkoholmentes sör a depóból, mehetünk.
Indulás után egyből érzem, hogy nem kellene sokáig húzni a könyvtárazást, így mindjárt az erdőszélen bebújok a bokrok hűvösébe, ekkor látni vélem Jucust kocogni a falu felé. Hű, jól belassultam, de Füredig könnyű a terep, lehet neki ereszteni. Szedem is a lábam, csak épp a sárga sáv kiágazását nézem be, majd a Cserkő-bánya melletti réten keresgélem a jelet.. Végtére is megvan a Kozmáry kilátó, lehet indulni a Kékesre vezető hosszú emelkedőnek. Már délutániak a fények, de elég meleg van. Figyelek a pulzusra, itt egy fölösleges keménykedés később sokba kerülhet. Sombokrok szegélyezik az utat, rogyásig terméssel. Meg-megállva szemezgetek belőlük, jól esik kissé savanykás ízük.
Kékesen bedobom a söröm, válogatok ezt-azt a csomagból és boszankodom, hogy a hosszú pólóm nem küldtem ki. 120-nál ott a dzseki, de naplemente után addig fázni fogok.
Leügetek a félhomályba. A pontőrökkel nagyjából egy időben érek Rózsaszállásra. A kocsi minden kellékkel együtt az út szélén áll, de a becsület kedvéért befutok a házhoz.
Számolgatom az időt, mikor kell lámpát kapcsolni. Domoszlói kapuig jó leszek, utána minden perc ajándék. A lefelé hajló nap fényében átölel az időtlenség a gerincen. Nem erőlködök, csak amennyire éppen szükséges.
A pontra bő fél órával sötét előtt érek. Ha meghajtom, még Óhutára érhetek lámpa nélkül! Ebben a terep segítségemre van. Sárga keresztig gurulok, emez viszont csalfa. Eleinte bedőlt fák és tarvágás lassít, aztán egyre kevesebb a fény. Rég elő kellene venni a lámpát, de sajnálom rá az időt, hiszen itt a falu, a szélén meg a csevice. Akarnokságomért eltévedéssel fizetek, a falu rossz végén kötök ki. Bringás gyerekek igazítanak útba. 15-20 perc késéssel érek a Medveczki családhoz. Kár volt érte...
Gulyáslevessel feledtetik velem az iménti baklövést, jó hangulatban futok tovább. Bozótos kacskaringós út vezet a nyeregbe, közben átgondolom mi vár még. Egyre erősebben mondja belül egy hang, ez a túra Sasvártól kezdődik. A nyeregben kicsit lamentálok, de aztán beugrik, hogy a dózerút túloldalán a fiatalosban folytatódik a jelzés.
Sasváron optimistán azt jósolják 4-re célba érek. Szép idő, de esélytelen. Ne tippelgessünk. Sötétben lassulok és ott van a Zám-patak, a sötét ló.
Galyatetőig egyenletesen botozok föl. Pulzusom esik, de erőben még bírom. Csodálatosak a csillagok, öröm az égre pillantani.
Az átadás előtt álló turista centrumban nagy a sürgés-forgás, full service van, pedig egyedül vagyok a többiek jóval utánam. Feldob, hogy beleléptem a 100. kilométerbe, jöhet a melósabb 60.
Kék keresztig rutinosan mozgok. Megállapítom, hogy Galyavár sáncai (is) jobban láthatóak ebből az irányból. Le a lejtőn, rá a hat éve egyszer járt útra. Lassú, még a síkabb rész is. A sötétből egy juh, vagy muflon kinézetű anyajószág és porontyának alakja bontakozik ki. Azt hittem haluzok, de a célba más is beszámol róla. A kaptató tetején régen valamilyen sárga jelzés vitt a kilátóhoz. Elő is veszem a térképet bebiztosítani magam. Kiérve a dózerre megállít egy félrészeg terepjárós, tudakolva merre tartok. A kilátó hallatán mindenáron ellenkező irányba akar küldeni. Annyira hülye, hogy nem lehet meggyőzni. Jobb híján két lépés erejéig úgy teszek, mintha hallgatnék rá, aztán amint gázt ad, megfordulok. Kb. 300 méter és a ponton vagyok…
Vinattival beszélgetünk pár percet, de hűvös van izzadtan, ideje indulni. A zöld sáv felső fele lassú a sötétben, az aszfalttól lehet ügetni tempósabban. Szorospatakon a Mátra 115-ről ismerős helyen keresem a pontot. Benyitok, a házba, de hamar rájövök, hogy nem nyert.
Egyre kényelmesebb vagyok a pontokon, az előny birtokában ráérősen eszegetek. Ezzel csak az a baj, hogy induláskor rettenetesen remegek. Muszáj futni egy darabig az emelkedőn is, hogy hőt termeljek. Ágasvár biztosítja a temperálást. Tippelek melyik csúcson van a pont, tévedek az elsőn.
Leereszkedve a házhoz óvatosabbra váltok. A zöld négyzeten nem jártam, nem akarok eltévedni. A patakig szépen le lehet kocogni. A mederben és felfelé már gyaloglásé az úr. Odalent életemben először találkozok borzzal. Alig egy karnyújtásnyira állunk egymástól. Kicsit szemezik velem, aztán átsurranva a patakon eltűnik a fák között.
Szentimrén a leves és a söröm nagyon jól jön, vágytam rá, ahogy kabátomra is. Az indulás már gyötrelmes, de erőltetem a kocogást. Úgy érzem elfogyott az erő, innen már csak lézengek szórva a drága időt. Szentkútig szintén óvatos vagyok, a kör jelzéseket is régen jártam, onnan viszont Keresztesig sima ügy.
Likas-kő pontőrei azzal fogadnak, hogy már nagyon vártak. Kölcsönös! Felfelé a piros kereszten egy helyen kicsit keresem a jelet, de ez már inkább a fáradtság számlájára írható. Felérve Nyikomhoz minden erőmmel szalagot, vagy fújást keresek, mert nem ismerem a dózer kiágazását. Találok egy fára fújt nyilat, de ott két útnak nem nevezhető nyiladék van. Zsolti nem lehet ilyen szenyó! Keresgélek jó darabig, aztán úgy döntök ha ez a kiágazás ha nem, én nem vagyok hajlandó itt lemenni. További 100 méter múlva látok egy hasonló nyilat, aztán megint. Oké, akkor ez erdészeti jel lesz. Az Ólom-tető aljában megvan az út, szépen kiszalagozva. Kissé sarasabbra vált a terep, de lehet haladni. Nem ringatom magam álomba, jönni fog az a feketeleves, csak a szalagozás legyen jó. Az jó, minden más büntetés. Nem sorolom fel, mi volt az út helyén, úgyis kihagynék valamit. Hajnali 4-5 körül olyan ez mint a verés. Zsolti, nem szerettelek ott! :) Végtelennek tűnik mire átvergődök az írtáson, de ezzel csak a szederindás-csalános susnya vált át bokaforgatós köves avaros faágas halmazra. A bólyánál 1-2 percet keresem a kódot, de nincs, így megyek tovább.
Abban reménykedem, hogy az már a vadetetőnél leszünk, de Roli lehűt, még menni kell.
Lassan botorkálok. A derengő ég alatt meglep az álmosság. Nehéz nyitva tartani a szemem. Igyekszem nem lefelé az utat nézni, mert akkor az egybefolyó képnél beugrik egy emlék, és elkezdődik a vetítés. Végre valahára elérem a zöld háromszöget. Rédei Zsolti forrásnál teszem el a lámpát. Ahogy világosodik, úgy ébredezek én is. A Múzslára már tiszta a fejem.
Ábris az igazak álmát alussza, fel kell keltenem igazolásért. Már csak 15 kili. Nehézkes lefelé a kocogás, nem szeretem a motorosok által megtépázott utat. Erőltetni kell, gyalog nem haladok. A kilátás kárpótol minden nehézségért. Reggeli napfényben fürdenek a hegyek, lejjebb pára ül a Zagyva-völgyében.
Elérve az iskolát Rédei Zsolti integet, háza kertjében van a pont, épp az iskolával szembe. Leüök inni egy frissen főzött kávét. Beszélgetünk, miközben mellettünk kismacskák játszanak a verandán. Nem is akarnék továbbmenni, az iskola miatt a célérzet is megvan. Nehezen de ráveszem magam a folytatásra. Bele a teljesen ismeretlen 8 kilibe. A jelzetség Nagy-Hársas csúcsáig jó különösebb izgalom és kilátás nincs.
Toronyba sem lehet felmenni, bár ha lehetne sem akarnék. TIbinek osztom kicsit az eszet, -hiába már fáradt vagyok- aztán elzötyögök a falu felé. Kellemes kilátás fogad, dzsekim már meleg, de nem érdekel. Ritkulnak a jelek, elő-előszedem a térképet megbizonyosodni, hogy jófelé járok, aztán feltűnnek a pincék és a hosszú aszfalt. Mérnöki pontossággal térképezem fel a legkisebb emelkedőt, mert az azt jelenti gyalogolhatok. A faluban csak pár kanyar, végül szervezői óra szerint 27:04-el csekkolok (enyém 10 perccel kevesebbet mért a reggeli molyolás miatt).
Ez kemény volt! Jut eszembe először, aztán az, hogy fantasztikus! Köszönet az élményért!
Linkek:
Traxpace
