Balkán bicajtúra 2010. július 18. vasárnap 5. nap

Balkán bicajtúra. Negyedik nap

Durmitortól a Lim-völgyig némi ázással


Durmitor-Lim nagyobb térképen való megjelenítése

Reggel a vártnak megfelelően jó irányból szép napsütésre kelünk. Adott a jó fotótéma, egyedül egy felhő akadékoskodott kicsit. Sátorbontás után viszont már látszok, hogy nem ússzuk meg eső nélkül.

Reggel a Stožina csúcs mellett (Fotó: Pap Gábor)

Legurulunk a sípályákhoz, amik még távolról nézve is kövesek, és meredekek, (mi lenne, ha még közel is merészkednénk hozzá…) és a helyiek iránymutatása alapján megcélozzuk a Crno Jazerót.

Crno Jezero felé (Fotó: Őrsi Bálint)

Az út elég kellemetlen, több helyen tolni kell a bicajokat, de a fenyőktől körülölelt, tó havas hegycsúcsokkal a háttérben megérte a kínlódást.

Crno Jezero a Savin Kukkal (Fotó: Pap Gábor)

Crno Jezero. Háttérben középen a Mededa (Fotó: Pap Gábor)

A mi fejünkben, és a valóságban létező parti sétány radikálisan különbözött egymástól, így a tó körbekerekezése elmarad. Elég népszerű és kiépített a hely, viszont mi kellően korán vagyunk itt ahhoz, hogy a később ébredő hurka-kolbász turistákat elkerüljük. Leereszkedünk Žabjakba, és reggeli után a Tara-völgy felé kormányozzuk magunkat. A tegnap felhalmozott nagymennyiségű helyzeti energiánkat végre mozgásivá alakíthatjuk. A Bükk-fennsíki nagymező jóllakott rokonán csak átvágunk, rengeteg sematikus, vagy egyszerűen csak csúnya ház van az út mentén.

Búcsú a Durmitortól (Fotó: Őrsi Bálint)

A fennsík szélétől jókora, kilátásban szegény, de szamócában annál gazdagabb szerpentin vezet le a Tarához, illetve annak völgyhídjához. A híd látványos jelenség, rengeteg kirándulóval, raftingossal, bundzsi-dzsumpinggal.

Tara viadukt (Fotó: Pap Gábor)

Némi nézelődés után Indulunk „lefelé” a Mojkovacig tartó emelkedőn. Szép a Tara-völgy is, de a Piváé talán szebb, vadabb volt. Lehet ez csak a borult idő miatt érezzük így. Pár percre az eső is ránk ijeszt, de aztán marad a fülledt párás idő.

Tara-folyó (Fotó: Pap Gábor)

Fárasztó kaptatók, rövid lejtők váltogatják egymást, majd a szakasz kb. 2/3-ánál elkezd dörögni és villámlani. Kisvártatva az eső is elered. Még legurulunk a lejtőn a közeli faluba, és beállunk egy elhagyott épület teraszára, ahol egy nő is tartózkodik.

Felszakadó pára vihar után (Fotó: Őrsi Bálint)

Kicsavarom pólómból a vizet, és meglepődve tapasztaltom, hogy valami egészen furcsa színű lé hagyja el azt. Kicsi megijedek, a városig le is cseréltem egy vékony hosszú ujjúra. Ha törik, ha szakad ma mosakodni kell! A kényszerszünetet épp evéssel töltöjük ki, amikor megjelenik egy kerékpáros. Nem hozott jó híreket, azt állítja, hogy a Montenegró-Koszovó közötti átkelés, nem üzemel. A térképen ugyan rajta van (a mienken, és az övén is), de német bringás fórumokon többen azt írják, hogy le van zárva. Ajjaj, nem volna jó fölöslegesen bedarálni egy 1800-as hágót. Rátérve az ilyenkor szokásos honnan való vagy, merre mész témára, megtudjuk, hogy osztrák. Mikor mondjuk neki, hogy mi meg magyarok, felcsillan a szeme, és elmeséli, mennyire szereti az alföldet a szépségéért, és fantasztikus távlataiért. Bálinttal megegyezünk, hogy valamilyen tudatmódosító hatása alatt állhat szegény.

Mojkovacnál megállunk pár percre tájékozódni, vesztünkre. Egy pióca ránk tapad, bőszen magyarázva, hogy ő itt mindent tud, és annyira tájékozott, mint senki, kérdezzünk bármit, mert nagyon tájékoztatni fog minket, és ezzel a lendülettel elkezdte ecsetelni a közeli nemzeti park látványosságait, és szálláslehetőségeit. Azét, ahova nem szándékozunk ellátogatni… Bálint kihasználva a férfi ritka lélegzetvételeinek egyikét, megkérdezi, hogy van-e határátkelő Čakornál Koszovó felé. Erre nem tudta a választ, de… és újra elkezdte magyarázni a nemzeti park előnyeit. Fénysebességgel otthagyjuk és nekimegyünk a Tara és Lim völgye közötti nyeregnek. Helyi szemmel nézve forgalmas úton van kapaszkodósáv, így komolyabb atrocitás nélkül felértünk az áfonyalekvár és egyéb helyi terméket árulók sorfala között.

Jöhet egy jól megérdemelt 25 kilométer hosszú lejtő, amit először egy csevapcsicsi erejéig szakítunk meg.

Nem ártott a kiadós ebéd (Fotó: Őrsi Bálint)

Nem irigylem a pincért aki kiszolgál minket, maradandó sérülést szenvedett szagunktól. Bielo Poljei elágazásig még megnézünk egy állomást (melyen Bálint nagy bánatára épp az orrunk előtt húz át egy gyorsvonat), és egy szép viaduktot. Rátérünk a Beraneba tartó útra, és megkezdődik a sátorhely vadászat. N+1-edik próbálkozásra sikerül találni egy közepesen béna helyet egy híd mellett, a szemétkupacoktól kissé távolabb. Már szinte teljes a sötétség volt, mikor nekikezdtünk a fürdés és mosakodás velőtrázó élményének. Mesés érzés 4 nap után újra tisztának lenni.

További képek
Tara hídról a Wikipedián
Balkán bicajtúra. Hatodik nap