Albánia egyik legszegényebb és legelzártabb vidéke…
"Bicaj" túra 8. nap Shumat-Stebleve nagyobb térképen való megjelenítése
Nem zaklatott senki sem éjjel, ez mindenképp jó. Remélem legközelebb, nem kell a ilyen trükkökhöz folyamodni. Első megálló a gyógyvizeiről híres Peshkopi. A fantasztikus simaságú aszfaltot a város közeledtével terep minőségű váltja. Nyolc óra tájt nagy a nyüzsgés, mindenki próbálja kihasználni a hűvösebb időt. A sétálóutca árnyas fái alatt megállunk összegezni mire van szükségünk. Kell óra, pénzváltás, kaja, Bálintnak esőkabát. A pénzváltás, kajabeszerzés könnyedén megy, a másik két tételre nem mondható el ugyanez. Óra gyanánt általában levesestányér méretű falra rakhatót mutatnak Bálintnak, vagy kakukkosat. Végül 400 Ft-ért talál egy igen gagyi pink keretes kistányérnyit. Esőkabát szakmailag kudarcot vallunk. Nemhogy Peshkopiba, de tán’ egész Albániában nem kapni. Egy órát fecsérlünk el beszerzésre, és a cukrászda -nagy sajnálatomra- kimarad.
 |
| 8. nap Korzó (Fotó: Őrsi Bálint) |
 |
| 8. nap A gyógyfürdőiről híres Peshkopi (Fotó: Pap Gábor) |
Kikapaszkodunk egy meredek emelkedőn és megyünk dél felé a mediterrán tájon. Tőlünk balra és jobbra 2000 méter feletti csúcsok, mellettünk öntözött legelők és gyümölcsösök.
Az öntözés megérdemel pár szót. Szerte az országban igen intenzíven öntöznek. Általában egyszerűek a módszerek, a tereplejtést kihasználva útárokban, néha szó szerint az úton vezetik a vizet, de voltak kiépített föld és beton öntözőcsatornák is. A víz kormányzás az elé borítok egy kis földkupactól kezdve a tiltókig, zsilipekig tejed. Konkrét öntözés kizárólag árasztásos és barázdás módszer volt, mint az első öntözést alkalmazó társadalmaknál. A vizet a hegyekben forrásokból, folyókból nyerték úgy, hogy egy csatornával, csővezetékkel, slaggal egyszerűen elvezették onnan az öntözés helyére, a mélyebben fekvő részeken több víztározó és duzzasztómű is épült.
További szakmai érdekességek helyett inkább tekerjünk tovább délnek. A táj Peshkopi óta változatlan, ahogy az út minősége is. Mintha itthon egy harmad-negyedrendű úton haladnánk, csak ez elsőrendű.
 |
| 8. nap Üde völgy (Fotó: Őrsi Bálint) |
A határ előtt pár km erejéig újra fantasztikus a minőség, de a felújított út Debarba visz a határ túloldalára. Mi maradunk Albániában, de továbbra is a macedón határ mellett. Megpihenünk egy festői híd közelében, majd valamivel odébb letérünk a főútról, és egy valóban világvégi vidék átszelésébe kezdünk.
 |
| 8. nap Híd Maqellarë után (Fotó: Pap Gábor) |
Két kisebb falut elhagyva alacsony, bokorszerű tölgyerdőben emelkedünk, egy gerincen, helyenként jó kilátással. Kegyetlen meleg van, fogy a víz, két óránként másfél litert simán elhessegetünk. A forgalomra nem lehet panasz, a letérés óta összesen egy teherautóval találkoztunk. Valami ilyesmit ír az útikünyv: „Ez Albánia egyik legszegényebb és legelzártabb vidéke, ahonnan a rendszerváltást követően a lakosság zöme elköltözött, mert hiába jó krumplitermő vidék, ha a telek hidegek, az utak pedig rosszak.
Ezek után gyakran hangzik el ez a mondat. Krumpliföldekkel még nem találkoztunk, de falu sincs a közelben. Felérünk egy elágazáshoz, ahonnan feltűnik a távolban néhány magasabb, 1500 méter körüli hegy és az alattuk kacskaringózó utunk. Leereszkedünk Ostren i Madhba. Letelepedünk a kocsma-bolt árnyékába visszahűteni magunkat. Egy rakás gyerek vesz körbe minket, de nyelvtudás hiányában csak pár szót váltunk. A felszerelésre most nagyon figyelünk.
 |
| 8. nap Mediterrán táj bokorméretű tölgyesekkel (Fotó: Pap Gábor) |
 |
| 8. nap Ostren i Madh látképe (Fotó: Pap Gábor) |
Felfrissülve vágunk neki a hágóba vezető helyenként igen meredek útnak. Tavaly is voltak kemény emelkedőink, de idén simán fölülmúljuk őket. Hamarosan visszacsatlakozik útikönyvünk szerzője által megjárt völgyi út, még egy kiadós emelkedő, és fölérünk a Klenjëi-hágóban. Egy egészen más világ tárul a szemünk elé. Hátunk mögött mediterrán növényzet, előttünk a medencében kissé elvadult, de üde kaszálórét, hátrébb 2000 méter körüli hegyek havasi rétekkel, erdőkkel.
 |
| 8. nap Rét, háttérben a Fekete-kő csúcsa (Fotó: Pap Gábor) |
A medencén átvezető úton elhaladunk az első, szerény méretű krumpliföld mellett. A falu előtt találkozunk egy dinnyés autóval, váltunk pár szót, de nem veszünk semmit, majd a faluban ebédelünk. Legalábbis azt hittük, merthogy ez tényleg egy pusztuló vidék. Elhagyott, düledező házak sorakoznak, az udvarokat felverte a gaz, a tető néhol már beszakadt. Még a központ is kihalt. Két kocsma-bolt ugyan van, de alig-alig kapni valamit.
 |
| 8. nap Klenjë kihalt központja (Fotó: Őrsi Bálint) |
Nem is vásárolunk semmit, egy forrásból tudunk vizet tölteni. Már ott furcsa volt, hogy a gyerekek nem foglalkoztak velünk, és mintha nem is albánul beszélnének. Kifelé arról beszélgetünk, hogy talán lakhat erre némi macedón kisebbség is. Utólag megnéztem a Wikipediát, és valóban a vidék zömében muzulmán és ortodox macedónok lakta, kiket Albánia hivatalosan nem ismeri el.
Lassan öt óra és még nem ebédeltünk, úgyhogy az első kanyarban megállunk és letelepszünk egy göcsörtös fa árnyékába. Alattunk erózió nyomai, és vöröses színű föld.
 |
| 8. nap Színváltós erózió (Fotó: Pap Gábor) |
Szép kilátás nyílik következő pár kilométerre. Érdekesen keverednek a hegyvidéki, a kontinentális, és a mediterrán jegyek.
Az út egyre rosszabb. A murvával elégedettek voltunk, de mióta egy valaha köves úton tekerünk, kezdjük türelmünket veszteni. Felülről érintjük Steblevë egykor büszke települését. Valaha jó háromezren laktak itt, ma tán kétszázan. Egyedül a dzsámi van felújítva.
 |
| 8. nap Steblevë pusztuló faluja (Fotó: Pap Gábor) |
A következő kanyarban egy hazafelé tartó nyáj keresztezi utunkat, egy hirtelen dühössé váló ló méretű kutyával. Védekezésül a bringám tartom magam elé. A pásztor még idejében feltűnik, így a kecskék is jóllaktak, és mi is megmaradtunk.
Utunk kanyarog rendesen, többször is érintve a falu szélét. A hágóban egy festői réten találkozunk a nemzeti park ismertetőtáblájával, a túldalon pedig egy elhagyatottnak tűnő rendőrőrssel.
 |
| 8. nap Hegyek és Hoxha emléke (Fotó: Pap Gábor) |
Valahol a nagy semmi közepén egy épülő étterem, és kiadó házak jelzik, hogy van aki épít a turizmusra. Betérünk a bükkösbe, és időnként furcsa robbanásokra leszünk figyelmesek. Egy alkalommal igen közeli a robbanás, majd leesünk a nyeregből. Hogy ez mi lehetett? Már lemenőben van a nap, mikor megérkezünk a kis víztározóhoz, amit szállásul néztünk ki. Találunk egy kissé szemetes, de szép tisztást, és letáborozunk. Egy hajléktalan kutya is van a közelben, de ártalmatlan. A nap zárásaként megmártózunk a kellemes hőmérsékletű vízben.
 |
| 8. nap Ez volt az egyik kedvenc sátorhelyem (Fotó: Pap Gábor) |
További képek
Shebenik-Jablanice Nemzeti Parkról a Wikipedián
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése