2013. augusztus 15., csütörtök

Wienerwald Marathon Mödling, 2013. augusztus 10.



2013. augusztus 11. Wienerwald Marathon, Mödling nagyobb térképen való megjelenítése

Reggel nem esik jól felkeni. Gépiesen teszem a dolgom míg elkészül az értelmezhető minőségű fekete tea. Így mindjárt más! Indulhatunk Mödlingbe. Filmszakadás előtt búcsút intünk a magasabb hegyeknek és elmélázunk milyen jó lehet klettersteigezni a Hochewandon. 
A túra központja a helyi kommunális szolgáltatónál került felállításra. Még soha nem rajtoltam utcaseprő gépek és szelektív kukák közül. A nevezés gyors és precíz, az ár elfogadható. Sok ellátásra nem számítunk, de víz és ostya mindig van a pontokon, egyszer még banánt is kapunk. Minden más fizetős (büfé jelleggel).
Hét után fordulunk ki a telepről. Tiszta, rendezett utcákon vezet az út az erdő széléig, aztán széles murvás sétányokon folytatjuk. Jelzéseket alig kell figyelni, végig kiszalagoztak. Kellemes környezetben eseménytelenül telnek a kilométerek. Tegnapi élmények után kicsit olyan, mintha benyugtatóztak volna. Futni érdemesebb lenne, úgy jobban pörögnének az események. Azért otthonra elfogadnék egy ilyen jól kiépített hegységet. Néhány csinos külsejű épület után Baden határában elérjük Rauhenstein várát.

Rudolfshof (fotó: Pap Gábor)

Csinos épület Baden szélén (fotó: Pap Gábor)

Szétnézünk a romok között. A toronyból jó kilátás nyílik a környező hegyekre és a városra.

Rauhenstein (fotó: Pap Gábor)

Rauhenstein (fotó: Pap Gábor)

Omladozó falak (fotó: Pap Gábor)

Romok a toronyból nézve (fotó: Pap Gábor)

Kissé lassan haladunk, jobb lesz meghúzni a tempót a Helenentalban. Már-már zavarbaejtő az ösvények minősége. Megjegyzem használják is őket, soha nem maradunk magunkra 5 percnél tovább. Vajon melyik lehetett előbb? Igény a mozgásra, vagy megfelelő utak? El kellene tanulni. Karlsruhe a nap legmagasabb pontja. Kilátás nincs, ez csupán egy nyereg. Lefelé szétszakadunk. Augustinerhütténél találkozunk Nagy Lajossal és társaságával. Pár szót váltunk, míg Bálint pecsétel. Lágyan hullámzunk, erdők, mezők, bájos falvak váltogatják egymást. Feri és Gyuri előremennek, hármasban sétálunk.

Napóra Rosentalban (fotó: Pap Gábor)

Rosental temploma (fotó: Pap Gábor)

Keresztül a mezőn (fotó: Pap Gábor)

Gaaden határában egy ivóvizes utánfutót fedezünk fel. Csak úgy ki van állítva egymagában, műanyagpoharakkal, lezáratlanul. Otthon ki merné ezt megtenni?... ...és a becsületkasszás újságárusítást? Ugye..
Fölcammogunk utolsó csúcsunkra, a Wilhelmswartera. Igazoljuk megjelenésünket, és szétnézünk a toronyból. A Schneeberg alig-alig látszik, viszont Sopron felé remek a kilátás.

Wilhelmswarte (fotó: Pap Gábor)

Kilátás a toronyból Sopron felé (fotó: Pap Gábor)

Reggeli utunkkal párhuzamosan haladunk, csak most a gerincen. Kényelmes séta és egy további pont után már Mödling határában járunk. Kipróbáljuk a helyi nyomós kutat, majd rövid városi szakasszal célt érünk.

Vigyázz vérsün! (fotó: Pap Gábor)



Linkek:
További képek
Idei kiírás a TTT-n


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése