2010. november 17., szerda

Balkán bicajtúra 2010. július 14. szerda 1. nap

Indulás némi bonyodalommal 

Kelebia-Szabadka nagyobb térképen való megjelenítése


Munka után indulás. Kapkodós fajta, mert persze 13:18-kor lépnek be hozzám valami csip-csup dologgal, amikor 13:20-kor terveim szerint már az ajtón kellett volna kilépnem. A sietés nyomán otthon felejtem kulacsaim, és a beígért szalonnát, kolbászt. Ez csak a vonaton derül ki, mikor már késő. Fenomenális… Szerencsére vannak rokonok Pesten, akik kisegítenek kulaccsal, szalonnával. Azzal, amit mi adtunk pár nappal azelőtt nekik… 

A találkozóig még élvezhetem a gyorsvonat szinte állandó szolgáltatását a 20 perc késést, és a nyári hőségben sütővé lényegülő Halberstadti vagont. Szerencse, hogy a Keletiben vizet osztanak a hőségriadó miatt, már elég fonnyadt voltam. Az ingyenélő motívum ma még visszatér. Keleti-Köki áttekerés némi térképlesés árán sikerül. Érdekes látvány a kínai raktárboltok tengere a Józsefvárosi pályaudvar után. Egy zs-kategóriás hong-kongi akciófilm díszletének is beillene. Csomagtartóm már az első kilométereken gondot okoz, hozzáér a gumihoz az egyik oldala, a vonaton majd meg kell barkácsolni. Jó lenne már találkozni Bálinttal, ideje, hogy megkezdődjön a túra, amire annyira vártunk. Mellesleg megszabadulhatok némi súlytól is (sátorponyva).
Kökin végre minden jóra fordul, ott van Bálint, nagynéném is elhozza a hiányzó javakat.

Kerékpárok a Kökin (Fotó: Pap Gábor)

Megnyugodva szállok fel csótányroppantó vonatra, és rögvest nekiállok szerelni. A táj, melyen vonatunk áthalad, nem mondható látványosnak, de alföldhöz képest elviselhető.

Csomagtartó szerelése (Fotó: Őrsi Bálint)

A délutáni fények megszépítik a legelők, mezők, szántók, és facsoportok monotonitását. A háttérben Dunaújváros kéményerdeje is feltűnik egy időre. Később az alföldek szépségének kérdése még vissza fog térni.

Alföldi táj a vonatból (Fotó: Pap Gábor)


Kelebián este kilenckor még van élet. Elbúcsúzunk a vonaton megismert olasz-horvát kerékpártúrájáról hazatérő szegedi sráctól, és indulunk a határ felé. Tízkor hivatalosan átlépünk a Balkánra. Az út egyszeriben megjavul, van kerékpárút, és busz közlekedik a határra… 

Szabadkán szintén nagy élet van. Vonatunk csak hajnalban indul, addig valamivel el kell foglalni magunkat. Fényképezgetéssel, sétával próbáljuk elütni az időt. Találunk egy olcsó lángosost, aki épp bezárna. Az utolsó darabot odaadja ingyen.


Szabadkai városháza tornya (Fotó: Pap Gábor)


Éjfélig még elbeszélgetünk valahogy a városháza előtti parkban, egy padon ücsörögve, de aztán nem bírjuk tovább, átballagunk a vasútállomásra. Vonat ugyan se nem indul, se nem érkezik, de szól a zene a hangszórókból, és a késői óra ellenére nem kevesen üldögélnek a peron padjain, hogy miért, ki tudja. Elfoglalunk egy helyet, és teafőzéssel, vonatleséssel, bóbiskolással kötjük le magunkat 4-ig.


További képek
Balkán Bicajtúra. Második nap